Tegnap
Tegnap ugyanúgy kelt fel a nap
mint máskor,
sehol máshol: keleten
mint mindig.
szemem fennakadt a kopogtató
perceken, nézve, ahogy az idő
az új napba siklik.
Csak fényt nem hozott.
Bebújtam volna mint medve
barlangom helyett a holnapomba.
Felhő is volt, de nem nagyobb
mint amit már az emlékezetem is
ezerszer elhagyott.
De szemembe kúszva kapaszkodott
minden neuronba
s kavart minden gondolatot
kusza gyanús halomba
s nem eltakarta, de elzavarta a napot.
A pék reggel felhőket formázott
a kelő tésztából is,
hogy árnyékot vessenek terített asztalomra
Esett is. Csak úgy, mint ahogyan
esnie kell, ha felszakad az ég búja
Fentről le hozzánk. Így van ez:
Bárhogyan is áll épp a világ
a gömb alján lógva is csak ránk esik.
Pedig tegnap úgy éreztem
felfelé sírom ki minden könnyem.
S csak hiába próbálok alulra mászni
a fájdalmam cseppekben-monoton
hagy engem könnyben ázni.
Tegnap esett is.
De nem frissített, mosott,
csak elkent még jobban minden
odaszáradt, ragacsos, ronda maszatot.
A tegnapban egy jó volt:
hogy mára vége lett. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
