Augusztus
Hamar elfárad már a fényes nap
Mint idősödő asszony,
fátyolként arca elé többször felhőt von,
csak pillantásának tüzét nem töri meg az alkony,
míg a múlandó az arcára lassan vékony hálót fon.
Színes meséket sző a duzzadó szőlőszemekre,
érett nőként pírt csókol az ifjú almákra
s elnéző mosollyal terít puha , dússá nőtt lombot
a fák alatt megbúvó boldog szerelmesekre.
Lanyhmeleggel kedveskedik a vénasszonyoknak,
szőke fonatot nevet a hajló szép búzára
fáradt kezeit sugárkoszorúba rejti,
duzzadó, asszonyi-szép terhe
a világ. Nehéz már, de hordja még,
lassan lépkedő nappalokkal,
de sóhajtva vonzza már az éjjeli ég.
Csak nézem őt, ahogy lenyugszik fenségesen
s az ég baldachimmal fölé borul lassan
álmos pillantása csillan még a Szent Lőrinc folyón,
anyja álmát őrzi a Föld,
mikor esti dalukra gyújtanak a ciripelő tücskök halkan.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
