Lázadás
Elhaladtam már a láthatatlan
határokon túl
a kusza lombok súrolta homlok
redői alatt
szemeim fókusza már vakká lett,
fehér botommal erőtlenül
kergetem a magamba ölten -
a felelőtlenül szabadon hagyott
vijjogó szabadság kísértetet.
Gyémánttá lehettem volna e világon,
erőm vághatna éket belétek
de csak grafittá porladva
fektetem lelkem elétek
az énemre csavarodott papírlapra.
Sóhajom rögzíti, könnyem elmossa
örökös kudarc
vésném bár belé,
égetném bár valahogy mélyére
a Művet. Lenne bár koromnak
dicső ereklyéje
s a teleírt papír cinikusan rámkacsint:
-Dörzsölj el rajta egy kenyérgalacsint,
te magad meg menj, szaladj a Taigetoszra!
A kusza lombok súrolta homlok-
redő alatt
szemeim fókusza élessé lett
egy röppenő sirálynak ajándékozom
a galacsinkenyeret.
Csak játékból váltam
eggyé a vízzel a hullámok tajtékában
csak játékból olvadtam kékké
a felhőim nyomdokában.
Csak játékból leszek gyémánt eső helyett
porladó grafitnyom lelkem sírhalma felett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
