A Baker kastélyban egy színházi est mindig lázas készülődéssel telt. A cselédségre is átragadt az izgalom, hiszen a kisasszony ebben az évadban jelent meg először a színházban Még csak nemrég jelent meg elsőbálozóként , és a társasági életben bevezetés az egész jövőjére döntő hatással lehet.

Nóra arca kipirult volt, folytonos remegés futott át rajta. Ruhája tökéletes , halványzöld taftselyem, amely illett hófehér bőréhez, és vörös-barna hajához. Arcából a haj szorosan hátrasimítva, hátul csigákban omlott alá.

Nagyon szép volt, talán soha ennyire még. Apja a lenti hallban várta a hölgyeket, szivarozott és az ablakon nézett kifelé. Nóra izgatottan lépkedett apja elé, várta annak bírálatát, bár tudta, hogy Sir. Bakernek nem tudna soha senki szebbet mutatni, mint leányait. Márta asszony pár perccel később jelent meg a hallban és a család a várakozó kocsiba szállt.

Különös este volt. Nóra az utcát figyelte, és tűnődött annak békéjében. Minden lelassult, mintha az idő nem akart volna haladni. Az égen egy felhő sem volt, minden csillag ragyogóan szikrázott. A Hold úgy világított, mint egy lámpás, majdnem teljesen megmutatta magát.

Sir. Baker gyönyörködött idősebb lányában, nemes arcélében és a szívét melegség járta át. Megfogta felesége kezét, szelíden megcsókolta, de egész úton nem szóltak egymáshoz.

Sir Baker ezen az estén fejedelmi jelenség volt. Az előző napok megtört embere semmivé lett erre az estére. Mártában felcsillant valami a múltból, abból az időből, amikor beleszeretett ebbe a férfiba. Olyan jó volt látni így! Bár megállíthatná ebben a pillanatban az időt! Bár örökké érezhetné ezt a békés érzést!

Talán ezen az estén a sors kegyelméből az idő kerekei tényleg lassabban forogtak. Megérkezvén elfoglalták helyüket a páholyban, és ismerős arcok után kutattak. Nem sokkal később Avery grófnő látogatta meg páholyukat kísérőivel, két fiatalemberrel.

-Sir. Baker! Mennyire örülök, hogy újra láthatom! Azt gondoltam, talán gyengélkedett az utóbbi időben, amiért kerülte társaságunkat. - alacsony kövérkés hölgy volt, kerek arcán örökös mosoly ült. Mindig hordott maga körül fiatal kísérőket, akiket ilyen-olyan indokkal mutatott be a társaságnak, de mindenki tudta róla, hogy csupán azért van rájuk szüksége, mert a férje egy unalmas öregember, aki nem szeret sehova sem kimozdulni. A grófnő ezért előszeretettel jelent meg ifjú férfiak társaságában, szórakoztatta azok első esetlensége, majd, mint bejáratos mindenkihez, megismertette őket a társasági élet oszlopos résztvevőivel. Később ezen ifjak örökös forrásul szolgáltak pletykaéhségének, mint bennfentesek. - Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek eme két fiatalembert! - folytatta a láthatóan hosszúnak szánt szóáradatot , miközben felékszerezett kezével a mellette álló fiatalemberre mutatott - Először is lord Donelly, édesapja a férjem alatt szolgált a hadseregben, jelenleg csak látogatóban van Londonban, és Lord Andrew Lamayt. - fordult a másik szótlan idegen felé - Ő egyik unokaöcsém, nem tudom, meddig szándékozik Londonban maradni, de úgy gondoltam, hogy a színházat feltétlen meg kell mutatnom neki.

Nóra először üdvözölte a grófnőt, majd csak félfüllel figyelte a beszélgetést, sokkal jobban érdekelte a látnivaló. A bemutatáskor újra megfordult.

- Nóra! Milyen gyönyörű fiatal hölgy lett önből! -kiáltott fel a grófnő a tőle megszokott hevességgel. - Nóra elmosolyodott, majd ránézett az ifjakra.

Az első egy nyurga, csupa kéz-láb fiatalember volt, túl divatos öltözetben. Haja fényesre kenve szorosan a tarkójára fésülve. Apró bajuszt hordott, amely gondosan volt vágva, szeme vizenyős kék , örökösen nedvesen csillogott. Arca szögletes, álla hegyes, mintha mindig egy párbajra gondolna legbelül. Lord Lamay a teljes ellentéte volt. Hosszú hullámos hajat viselt, hatalmas kék szemei voltak, amelyek folyton ugrálva nem győztek betelni a színház nyújtotta látnivalóval. Nem érdekelték a jelenlevők, csupán képletesen üdvözölte a őket, de ügyet sem vetett az etikettre. Felöltője hányavetin rádobva, nyakkendőjét sem hozzáértő kezek csomózták meg. Magas volt, és erőteljes, de nem testes. Ajkai teltek, de szép formájúak, mintha valaki ecsettel festette volna tökéletesre. Azonban szájszegletében valami állandó megvetésként Nóra kis biggyesztést vélt felfedezni, ami mulattatta, lévén egy grófnő rokona.

A beszélgetés ezután az időjárásra terelődött, majd a grófnő belekezdett legújabb pletykáiba, de a hosszú hajú fiatalember igen illetlen módon félbeszakította:

-Ha megbocsátanak hölgyeim, egy beszélgetést kell még elintéznem, meggyőződésem, hogy a távozásom nem fog zavart kelteni köreikben. - Aprót biccentet, Mártának kezet csókolt, és Nórára ügyet sem vetve kiment a páholyból. - A hangja mély volt, idősebbnek tűnt általa, mint küllemében, mégis rugalmas és puha, mint a bársony. Nórán meleg borzongás futott végig, s zavarában, no meg meglepetését és mosolyát leplezendő a szája elé helyezte legyezőjét, apjára pillantott, mintha attól várna választ.

-Kérem, bocsássanak meg unokaöcsémnek. Ő sajnos nem a jómodoráról híres, - szólalt meg a kínos csendben a grófnő - ezekben az időkben éppen azon fáradozunk drága húgommal, az ő édesanyjával, hogy itt Londonban csiszoljunk valamicskét bárdolatlanságán, de félő, hogy nem járunk sikerrel. Ráadásul túlságosan haladó eszméket vall, így még nehezebb őt jómodorra bírnunk, mert megvet mindent, ami az előkelő származás velejárója. O nem könnyű egy gyermekkel, higgye el nekem Márta! Engedje meg, hogy kifejezzem csodálatomat leánya kifogástalan viselkedése iránt, és mint hallottam az ifjabbik Baker kisasszony is nővére nyomdokaiba lép. Fleur a minap látogatott vissza a szomszédos birtokra, és mesélt a kisasszonyka kiváló teljesítményéről, és tehetségéről, amit a zenében tanúsít. Kérem, ne vegye tolakodásnak, hogy megjegyeztem, de sajnos olyan időket élünk manapság, hogy erős kezekkel kell irányítanunk az ifjúságot.

Márta mosolyogva hallgatta a grófnőt. Kedvelte az idős asszonyt, és kedvelte a pletykáit is. Férje kiválósága feletti kisebbségi érzését nagyban ellensúlyozta a más családokban előforduló problémák tudomása. - Nem könnyű, higgye el grófnő. Minden nap minden percében ügyelni kell a gyermekekre. - felelte - Főleg két leánygyermeknél kell nagy elővigyázatossággal eljárnunk, hiszen ártatlan szívüket oly könnyen megronthatják ezek a manapság divatos filozófiák. Nagy-nagy öröm szívemnek ez a két gyermek, de hallottam, hogy az ön fia is milyen kiváló eredményeket ért el. Mikor tér vissza Párizsból? - Márta nagy elégedettséggel vette a dicséretet, pláne a grófnőtől, hiszen az ő hírei mindenki fülébe eljutnak.

-Ősszel szándékozik hazajönni, és reményeim szerint már itthon is marad. Az én anyai szívemnek borzasztó érzés őt oly messzi idegenben tudni. Főleg most, amikor Párizsból riasztó hírek érkeznek. Nos, ha megbocsátanak, akkor magukra hagyom önöket, hamarosan elkezdődik az előadás, és nem szeretnék lemaradni Isabelle-ről! - Azzal kísérőjébe karolt és elment.

Isabelle abban az időben Párizs híres énekesnője volt, az egyik legnagyobb csillag. A tömeg minden előadás után felállva ünnepelte.

Nórára az egész előadás nagy hatással volt, összekeveredett számára a valóság és az opera. Csillogó szemmel ülte végig az estét, de szeme előtt főhősként nem az opera csillaga, henem egy különös férfi arc tündökölt. Egy férfiarc, amit nem tudott többé kitörölni emlékezetéből.

Ezen a csodaszép esten szeretett szülei gyűrűjében látta élete legszebb operáját, látta az egyik legnagyobb színésznőt, és látta meg azt, aki szerelmet lopott a szívébe. Nórának úgy tűnt soha többé nem lesz része ilyen csodálatos estében. És teljesen igaza volt.

Peter Brown két nappal később egy kávéházban egy nővel beszélgetett. Kicsiny termetű nő volt, dísztelen, puritán ruhát viselt, barna haja egyszerű kontyban a tarkójára tűzve. Rajongva nézte Petert, aki hevesen gesztikulálva beszélt hozzá:

- Eszter! Még várj néhány hónapot! Az ősszel újra Indiába megyek, nyélbe ütjük Bakerrel ezt az üzletet, és semmi akadálya, hogy összeházasodjunk. Tudod, hogy szeretlek, de jelen helyzetben kötnek az üzleti elfoglaltságaim. Nem hagyhatlak magadra hónapokig, most jó helyen vagy a kastélyban, hamarosan úgy is felmondunk, és nem kell dolgoznod többé. Nincs olyan lakhelyem sem, ami megfelelne a házasság céljából, körbe kell néznem még ezügyben. Amint hazaértem Indiából megtartjuk az eljegyzést, új otthon után nézek és elveszlek feleségül. Nem vihetlek abba a legénylakásba, ráadásul nem lennék nyugodt felőled, ha egyedül hagynálak itthon.

-Peter én nem sürgetlek, mindössze a terveidről érdeklődtem. Hidd el, akár örök életen át várnálak. Jól érzem magam a gróféknál, a munkám sem túl sok manapság, nagyok már a gyermekek. Nyugodj meg, hisz ismersz már. Most sajnos mennem kell, kérlek, kísérj el engem egy darabon, gyengének érzem magam... talán az időjárás-változás... a kocsi a parknál vár minket.

Eszter húszas évei végén járt. Nevelőnő volt egy kastélyban. Ez volt a második munkája még csak két éve szerződtették, de igazából nevelés helyett csak gyermekfelügyeletre volt gondja. Az előző helyén ismerte meg Petert, annak nővérénél dolgozott és a férfit régóta titkon szerette. Eszter visszafogott nő volt, inkább belehalt volna, mintsem ezt bármilyen módon Peter felé kimutassa. Peter azonban felfigyelt Eszter kedves és egyszerű modorára, és imponált neki a nő műveltsége.

Több éve találkoztak már, először meg sem fordult Peter fejében a házasság, de elérkezett az idő, amikor családalapításra kezdett gondolni. Kézenfekvő volt számára Eszter, és ettől a pillanattól fogva Peter lassan de biztosan teljesen beleszeretett. Munkáját azonban még nem tudta félbehagyni, ezért vonakodott a döntő lépést megtenni. Ők ketten egy boldog pár voltak tele tervekkel, és szerelemmel. A házasság tervét egyelőre nem látták értelmét szétkürtölni, és látszólag egyszerű életükben erre nem is volt szükség. Peter társadalmi élete a munkakapcsolatokra korlátozódott, hölgyekkel nem sokat törődött, az élete sínen volt. Eszter a maga módján világgá kürtölte volna, de elfogadta Peter döntését.

Peter Brown miután elvált Esztertől, sietve visszament az irodájába. Az asztalán egy levél várta:

„Tisztelt és nagyra becsült Barátom!

Négy napja ülök a dolgozószobámban és próbálok megoldást találni egy helyzetre, amelyre nem lészen megoldás. Szinte az összes vagyonomat az eddig legmegbízhatóbb bankban helyeztem el, ami négy nappal ezelőtt csődöt mondott. Drága barátom! Földönfutóvá lettem és földönfutóvá tettem a családomat is.

Drága feleségem élete megoldódottnak látszik némi életjáradékkal, de gyermekeim feletti aggodalmam határtalan. Ön sok évvel ezelőtt midőn megmentettem életét, esküt tett nekem arra, hogy ha a sors úgy hozza, bármiben számíthatok az ön együttműködésére.

Nemes lévén úgy gondoltam, én soha nem folyamodok ezen ígéretéhez, hiszen egy nemes nem azért menti meg egy embertársa életet, mert valamit vár cserébe. Mégis ehhez kell most folyamodnom, de jelen esetben nem az én életemről van szó, hanem a számomra legdrágábbról, a gyermekemről.

Ön nőtlen , tetőtől-talpig úriember, és mint ilyen bátran bízom eme drága kincsemet az ön kezére. Ismeri leányomat, tudja értelmét, és lelke tisztaságát. Ismeri, micsoda körültekintéssel viseltettem neveltetése irányában, és biztosíthatom, hogy önnek odaadó, hűséges hitvese lesz. Házát örökké rendben tartja, és gondja lesz férjének fáradalmait enyhíteni.

Biztos vagyok abban, hogy Nóra lányom kishúga felé is féltő gonddal lesz, az ő sorsáról én nem tudok határozni, de bízom nejem bölcs döntésében az ő jövőjét illetően.

Az én számomra ezen levéllel érkezett el a pillanat, amelyben köszönetet mondjak az évek hosszú sora óta tartó barátságáért, és nemeslelkűségéért.

Tisztelettel:

Sir Thomas Baker”

Peter Brown a levélre meredt, majd kocsiját kérette.

Londonban az újságok szalagcímekben hozták a legújabb szenzációt: " Sir. Thomas Baker a legutóbbi bankbotrány után főbe lőtte magát!... Öngyilkosság a Baker kastélyban!...A bankbotrány első hallottja!...”

Márta asszony a kastély halljában ült, karja ernyedten hevert teste mellett. "Nóra tudta... "- Honnan tudta? - agya lázasan kavargott. Amióta megtörtént az öngyilkosság a kastélyt elözönlötték a hitelezők. Aznap este volt ott az ügyvéd, és felolvasta végrendeletet.

Mártának maradt annyi pénze, hogy abból a szüleinél szerény megélhetést biztosítson magának, a lányok... a lányok...! Talán Nóra férjhez megy.... Istenem! Istenem most adj tanácsot! - szakad fel belőle fájdalma és kétségbeesése.

Két napja, mióta megtörtént a tragédia, talpon volt. Most már minden ereje elhagyta. Márta már nem akart gondolkozni, már nem akart tudni semmiről.

Odament férje italszekrényéhez, megfogott egy üveget és teljesen leitta magát.

Két hónappal később.......