Gyilkos cinizmus


Íróasztalánál ülve
Koszos körmei közt
Lerágott ceruzacsonkkal
Manikűrözi ujjaim.
Tompa hegyét annak
Mélyen a húsba vájja
S vérezve pattannak el
Megfeszült lanthúrjaim.
Röhögve mutatja:
-Lám! Elszakadtál ugye?
A gyilkos cinizmusnak
Nincsen szívügye.

A mezőn lépked
Taposva a friss hajtásokat
Önelégült mosollyal arcán
A tájon körbemutogat:
- Lám! Nincs itt új élet ugye?!
(Már eltiport mindent)
A gyilkos cinizmusnak
Nincsen szívügye.

Ha akadályodat ő már látja
Miközben te az eget kémleled
Nem szól. Vidoran kivárja
Míg a fejed a betonba vered.
A csillag őt nem érdekli
Csak a fénye annak
Ő lopott tündökléssel
Tetszeleg az utókornak.
S, hogy te a szemed az égre veted
Bűnöd csupán ennyi
Ezért akar ő téged
A betonba verni
Kéjjel nevet körbe:
- Lám! Elbuktál ugye!?
Még beléd is tapos kicsit...
A gyilkos cinizmusnak
Nincsen szívügye.

Arctalan, mert orcátlan
Elsőre fel sem ismered
Kinyújtott tenyerében kezedre fullánk vár
S ha elfordulsz, hátad mögött nevet.
Véred cseppről-cseppre hull
De nem a tenyered fáj.
A lelkedben ölt meg valamit
Mi vissza soha sem tér már.
Azt hitted, barátra leltél,
s kitártad magad,
De hulládon taposva
Ő győzelmet ünnepelve halad.
S míg te csendesen ülsz tort
Önmagad felett
Halott húsodba harapva
Ő röhögve magyarázza neked:
- Lám! Mily gyenge vagy! Meghaltál ugye!?
Csak szellem maradtál szellemes helyett!
A gyilkos cinizmusnak
Nincsen szívügye.