Danaidák I.

A korsó lassan színültig
Könnyektől telve öble
Újszülöttek szeméből gyémántként
hullottak bele csörögve.
Majd a tiszta szivű lánykák
adtak hozzá még
párnába fojtott zokogást,
mely siratja vesztett szerelmét.
Majd az anyák könnyező sóhaját,
mellyel útnak indítja fiát,
s minden fekete vércseppként
az arcon legördülő gyászzenét.
Összegyűlve mind, s korsóba öntve..
Adj még! Adj még!
De a feneketlen hordó
sohasem lesz tele.

A szavak,
mik mindenfelől hullanak,
szétválogatva töltik
az újabb korsót színültig.
Az elsők, mik a gyermeki ajkat
színes pilleként elhagyják
s a boldog, meglepett anyákét,
kik ezt ölelve fogadják.
Minden remegő szerelmi vallomás
mi tágra nyitja a szívet,
s minden baráti biztatás,
korsónkat tölti meg.
Az aggódó ima
a bajbajutottakért,
az összes biztatás azoknak,
kik valamiért
a padlóra jutottak.
Összegyűlve mind, s korsóba öntve..
Adj még! Adj még!
De a feneketlen hordó
sohasem lesz tele.

A vágyak,
mik előre hajtanak,
s úgy kergetnek,
mint az üldözött vadat
korsóba gyűjtjük mind,
miről azt hiszed:
Ha eléred, kielégít.
Összegyűlve mind, s korsóba öntve..
Adj még! Adj még!
De a feneketlen hordó
sohasem lesz tele.

Egy másik korsó vár még
megfáradt kezünkre
Ennek az őrült hajszádnak
minden izzadságcseppje
Összegyűlve mind, s korsóba öntve..
Adj még! Adj még!
De a feneketlen hordó
sohasem lesz tele.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés