Danaidák III.
Asszony, te vadhajtású virág
Szakadni vágytál földedből
Indáddal fojtottad férjed magad alá
S húsként haraptad gyermeked öledből.
Asszony, te mára csak száraz emlék-virág
A korsót emelik már benned a Danaidák.
Asszonyi kéz, te simító, meleg bársony
Gyeplőt ragadtál , s kéreg lett tenyered
Szívbe markolnak, hajszálak helyett az ujjak
Vad vizeket szelsz, se nem friss meleg kenyeret
Asszonyi kéz, kesztyűd csak bársony, ujjaid jéghideg lilák
Mint gyilkos ujjaikkal korsót emelik már benned a Danaidák.
Asszonyi szív, te lüktető, vérző csoda
Feledted miért dobogtál,
s lettél otthonodban mostoha
Minden csepped gyülevészként vész el,
s kettévág, kiért kardot ragadtál.
Asszonyi szív, te lobbansz mint a fáklya
S elégett gyufaként hull csak hamvad a világra.
Poraid alól mind kit feledtél
Irgalomért kiált
De nem hallod, csak ahogy felsóhajtanak benned
Korsójukkal vállukon a Danaidák.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
