Els� fejezet

Hideg, t�li reggel volt. A falu m�g nem riadt fel �jjeli csendj�b�l, a napfelkelte el�tt szinte f�ny sem vil�glott sehol az utc�n. A n� t�tov�n meg�llt h�za kapuja el�tt, �ssz�bb h�zta mag�n v�konyka kend�j�t, szinte a teljes arc�t eltakarta vele, �ppen csak a szeme l�tsz�dott ki, m�r ha egy�ltal�n l�tsz�dott is valami abban a s�t�ts�gben. Visszan�zett apr� h�za egyetlen kis ablak�ra, majd m�lyet s�hajtva �tnak indult. Hamarosan elnyelte �t a hajnali s�t�ts�g amikor let�rt az �tr�l, hogy az erd� fel� vegye az ir�nyt. Nehezen haladt a hatalmas, fagyott h�ban, amely minden l�p�s�t hangos roppan�ssal k�s�rte, �s amely min�l t�volabb ker�lt a falut�l, egyre csak magasabb, �s magasabb lett. N�ha meg-meg�llt, cs�ggedten k�rbek�mlelt, majd folytatta tov�bb az �tj�t. A hideg sz�l n�ha olyan er�vel v�gott az arc�ba, hogy a leveg�v�tel is nehezen ment. Minden tagja reszketett, a v�konyka cip�kben l�bai j�gg� fagytak. Csak a gondolatai kavarogtak sebesebben a sz�ln�l. Egyszem l�ny�ra gondolt otthon, akire a biztos fagyhal�l v�r, ha nem szerez valahonnan t�zel�t egyhamar. M�r nincs kit�l k�rjen, m�r nincs, aki b�rmit is adna neki. Keser�en megmozgatta elg�mberedett �jait. Csak az emberek sz�ve fagyosabb, mint a hideg, ami k�rbeveszi minden�tt.

A t�volb�l lovasok hangj�t hallotta meg, majd egy harson�t. Visszaford�totta arc�t az �t fel�, amelyen f�kly�s katon�k sereg�t pillantotta meg, akik szint�n az erd� fel� tartottak. Agg�dva n�zett ut�nuk, semmi kedve sem volt vel�k �sszefutni. Jobb, ha min�l t�volabb marad az uralkod�n� katon�it�l. Kiss� megnyugodott, amikor l�tta, hogy azok az erd� t�volabbi �sv�nye fel� veszik �tjukat, majd el�re tekintett a s�r�, fekete rengeteg fel�. M�g sohasem j�rt itt. �ltal�ban, ha egy�ltal�n az erd�be mer�szkedett, akkor � is a m�sik �sv�nyt haszn�lta, azt amelyet most a katon�k, �s mindenki m�s is . Csak Lana tudott err�l az �sv�nyr�l. Halv�nyan elmosolyodott l�ny�nak gondolat�ra. Lana m�r nem is egyszer j�tt be ide a fenyves s�r�j�be. Nevetve mes�lte anyj�nak, hogy vir�gokra lelt eg�szen bent, a f�k t�v�ben. Nohiszen! Vir�gokra! M�r vagy t�z �ve nem l�tott vir�got. Nem n�tt itt m�r sem vir�g, sem semmi m�s csak a feny�k. Nem volt m�r sem tavasz, sem ny�r, csak �sz, �s t�l. Hirtelen megint esz�be jutottak a katon�k, majd az Uralkod�n�. A f�lelemt�l megdermedt eg�sz test�ben. Nem kellett ahhoz kint lenni a fagyos sz�l �tj�ban, hogy b�rki borzongva h�zza �ssze mag�t, el�g volt �szak kir�lyn�j�re gondolni, �s �gy csapott be ak�r a lobog� t�z k�r�l �l�k k�z� is a hideg, hogy szinte l�tni lehetett ahogy megfagyaszt maga k�r�l mindent. Csak Lana szeme f�nylett m�g olyankor is melegen. F�ltette Lan�t, �s f�ltette akkor is, amikor minden intelme ellen�re bemer�szkedett az erd�be, de a kisl�ny csak nevetett, �s egyszer val�ban! Val�ban a mark�ban egy apr�cska, de igazi vir�ggal �ll�tott haza. „ L�tod any�cska! Mondtam neked, hogy van ott vir�g! �s sok van! Nagyon sok!” k�rbeugr�lta a kis h�z konyh�j�t, �s hangosan kiab�lt. „ Nincs ott mindenhol hideg any�cska! Legbel�l, m�lyen az erd�ben se es�, se h�, �s z�ldell� f�!” Hitetlenkedve n�zte a gyereket, majd sietve csit�totta, ne hallja meg a szomsz�ds�g. Irene egyszer� asszony volt, nem hitt m�r a v�ltoz�sban, nem hitt abban, hogy lehets�ges b�rmi, ami j�ra ford�thatn� a sorsukat, de azon az est�n r�pillantva a lassan hervad� kis vadvir�gra felcsillant benne valami rem�ny. M�r esteledett akkor, gyorsan lefektette Lan�t, �s �tszaladt a paplakba kez�ben az apr�cska vir�ggal. A pap sz�v�lyes volt, hellyel k�n�lta, majd figyelmesen meghallgatta. Mikor Irene a k�t�nye rejtek�b�l el�vette a vir�got, a pap hirtelen fel�llt, majd megragadta Irene kez�t: - Az �g legyen irgalmas a le�nyod lelk�hez te nyomorult! - ki�ltotta haragosan. Hossz� �vek �ta tiltott a fenyves minden haland�nak, �s te hagytad, hogy a gyermeked ott keresse mag�nak a bajt!

Irene ijedten rogyott a sz�kre , �s �rtetlen�l r�zta a fej�t. - Nem! - ki�ltott az atya – Nem tudom garant�lni neked, hogy j� �tra t�r�thetem, de halad�ktalanul munk�hoz kell, hogy l�ssak!

- De hiszen ez csak egy kis vir�g! - pr�b�lta Irene, de az atya haragosan intette le

- Ne hidd, hogy ez csup�n egy vir�g! T�bb ann�l!

- Rem�ny... - suttogta f�lszegen az asszony

- Rem�ny!? - k�rdezett vissza a pap – Azt gondolod? Hogy adhat rem�nyt egy vir�g olyan vil�gban, ahol ilyen id�k j�rnak!? Csakis a gonosz m�ve lehet! Holnap reggel pirkadat el�tt k�ld �t hozz�m �t, �s egy h�t munk�ra fogom, mellette pedig igyekszem majd a lelk�t is menteni. Az �g adjon nekem er�t v�ghezvinnem ezt! - ekkor arc�t a mennyezet fel� emelte, �s a kezeit im�ra kulcsolta, majd hirtelen len�zett az asszonyra: - K�ts�g nem f�r hozz�, hogy csakis a gonosz m�ve lehet. K�sz�nd meg kegyess�gemet, �s im�dkozz, hogy m�g id�ben l�pj�nk! - majd miel�tt az asszony b�rmit is v�laszolhatott volna, az ajt� fel� mutatott – Ideje indulnod! K�s� van m�r. K�rlek a vir�gr�l a falubelieknek egy sz�t se, �s ne f�rassz engem, �s az Urat ellenkez�seddel.

Irene minden tagj�ban reszketve hagyta el a paplakot. Sz�ve majd kiugrott a mellkas�b�l, annyira felzaklatta a besz�lget�s. A gonosz? Mif�le gonosz?- zakatolt a fej�ben – Lan�ban a gonosznak cs�r�ja sincs..., mi �t�tt ebbe a papba, hogy �gy felb�sz�lt?! Nem hitte az aty�nak egy szav�t sem, de jobb volt nem ellenkezni vele. �gy a kisl�ny m�snap kora hajnalban ott �llt a paplak ajtaja el�tt v�rva a b�ntet�s�t. Munka? - dohogott Irene mikor �lt�ztette – mif�le munka? Rem�lem nem �tall az atya t�ged kint dolgoztatni ebben a hidegben kicsik�m!

Lana csak mosolygott, biztat�an biccentett anyj�nak a kapub�l mikor elb�cs�zott. Egy hetet volt a papn�l, �s amikor haza�rt azonnal �gynak esett. Apr� teste t�zelt a l�zt�l, szem�ben megt�rt a csillog�s. Mire el�rkezett az �jf�l, m�r f�lrebesz�lt. Irene ott virrasztott mellette, el sem mozdult, csak hogy f�t tegyen a t�zre. De a kisl�ny �llapota nem v�ltozott. - Nincs mit tenni Irene – �llt meg egy reggel a szomsz�dasszony az ajt�ban – h�vd �t a papot, hogy tegye fel r� az utols� kenetet!

- M�g csak az k�ne! - pattant fel az �gy mell�l az asszony – Ide a l�b�t t�bbet be nem teszi az a gazember! Hord el magad innen te is azt mondom, k�l�nben olyat mondok, hogy magam is megb�nom!

- Uram irgalmazz! - ki�ltott amaz d�h�sen – Elment neked a j�zan eszed te szerencs�tlen! M�ghogy az atya gazember! Nem �lhetsz itt napestig mellette, hiszen m�r enni sem tudsz adni neki! Menj, �s folytasd a munk�d! Ha meg az �g �gy akarja, hogy m�g te odavagy, addig � elt�vozzon, h�t nyugodj bele! De ha a sorsnak dolga van m�g szeg�ny kis l�lekkel, akkor hazav�r. Hisz mozdulni sem tud innen!

- Nem hagyom itt – v�laszolt makacsul Irene – Van m�g mit f�zn�m, kis meleg leves kev�sb�l is kij�n. - majd k�r�n n�zett a szomsz�dasszonyra – vagy tudn�l adni valamit? �g�rem, hamarosan visszaadom.

- Hogyisne! M�g nek�nk is alig van. Nincs! Nincs felesleges! Lehet, hogy itt rostokolsz m�g k�t h�t m�lva is! Neh�z id�ket �l�nk Irene, t�rj �szhez! Senkinek sincs felesleges �lelme, �s t�zel�je.

- Adok �rte f�t!

- F�t? - h�kkent meg a szomsz�dasszony- Ugyan mib�l adn�l? T�n meg akarod fagyasztani a l�nyodat? Meg azt�n hogyan f�z�d meg amit adok, ha nincs t�zel�d?

- Majd, ha elfogy a marad�k, akkor van itt m�g b�tor. Az is el�g, ha kell. Adj valamit m�g, amivel feler�s�thetem, �s �llom a szavam!

A szomsz�dasszony szeme felcsillant. Nagy kincs volt akkoriban a t�zel�. Olyan hidegek j�rtak, hogy m�g az �llatokat sem tartott�k odakint. Az erd�be nem sokan mer�szkedtek, csak az Uralkod�n� emberei, �s ez a szerencs�tlen ezt a f�t odaadn� n�h�ny szem krumpli�rt, meg egy kis k�poszt��rt. Zavartan k�rben�zett, majd gyorsan odavetette:

- Nos j�l van. �tk�ld�k a fiammal valamit, de cser�be kell nekem hat l�da t�zel�. Vagy j� lesz neked �gy, vagy nem adok semmit.

- Hat l�da? Hiszen alig van �sszesen nyolc l�da f�nk! Hogyan k�rhetsz ennyit?

- Amit mondtam, megmondtam! - v�laszolt a szomsz�d, majd sarkon fordult, �s kiviharzott.

Irene csak a becsap�d� ajt�ra tudta m�r verni �kleit, majd annak d�lve halkan s�rni kezdett.

- Van fa any�cska! Hidd el van az erd�ben! - sz�lalt meg halkan az �gyb�l a kisl�ny

- Mond el Lana! Mond el, hogy merre kell, hogy menjek, k�l�nben nem tal�lok oda magam! Nem hagylak itt, nem hagylak itt addig, ameddig valamelyest le nem megy a l�zad. Kik�lt�z�nk a konyh�ba, nem kell f�teni akkor idebenn. J� lesz �gy?

- J� lesz, j� lesz.. - v�laszolta csendben a gyermek

- De nem tart �gy sem sok�ig... - Irene gondterhelten n�zett k�rbe – Az �n �gyamat elt�zelhetj�k, az nagyobb egy kicsit, meg tal�n azt a szekr�nyt.. - b�k�tt a fal mellett �ll� subl�tra

- Nem kell elt�zelni, van ott fa el�g.

-Hol Lana? Hogyan jutok el oda?

- Hiszel nekem anya?

- Hiszek aranyom, de mond el, mert ha megint lever a l�z, akkor nem faggathatlak tov�bb...

- J�l van.. - s�hajtott a kisl�ny – Elmondom, hogy hogyan tal�lsz oda a Tiszt�sra..

Irene m�r kezdte kivenni a f�k k�rvonal�t, de a sz�l egyre csak nehez�tette a dolg�t, majd elkezdett esni a h�. Apr�, �les szemekben ver�d�tt az arc�ra, minden pillanatban �gy �rezte, mintha t�vel szurk�ln�k a b�r�t. Ruh�ja m�r teljesen megfagyott, l�bait m�r nem is �rezte. Egyre ink�bb kezdett elcs�ggedni, �s a k�zte, �s az erd� k�z�tt l�v� t�vols�g egyre nagyobbnak, �s nagyobbnak t�nt. Bolond vagyok! - Gondolta mag�ban, - Egy kisgyerek mes�iben hiszek, elr�ngatom a paphoz, majdnem belehalasztom, ahelyett, hogy elhallgattattam volna, m�g itt fagyasztom meg magam, hogy megkeressem, ami biztosan nem l�tezik!

A j�zan �sz �s a rem�ny h�bor�ja d�lt benne, de az ut�bbi csak vitte, vitte el�re, nem �rdekelte m�r sem a hideg, sem a f�jdalom. Az a rem�ny, amit a l�nya szem�ben l�tott csillogni, mi nem sz�nt meg l�tezni a kisl�ny k�r�l, mi�ta csak megsz�letett.

Az erd� sz�l�hez �rve �gy �rezte, hogy a h�vihar is al�bb hagyott. A f�k k�z� bemer�szkedve oltalmat tal�lt a sz�lt�l, �gy kicsit b�trabb� v�lt. Egyre beljebb, �s beljebb mer�szkedett, ami mindink�bb nehez�re esett. A f�k �gai szinte egym�sba kapaszkodva z�rt�k el az utat el�tte. K�nny� volt itt egy apr�cska gyerekl�nynak utat keresnie, de ann�l nehezebb egy feln�tt, megf�radt asszonynak. M�r nagyon r�g�ta r�tta az utat, �s egyre ink�bb �gy �rezte, hogy elt�vedt. Lan�t tal�n a sz�ve vitte el�re, �s Irene csak ism�telgette mag�ban, amit �tmutat�sk�nt kapott. Egyre k�ts�gbeesetten fedezte fel, hogy semmi sem olyan, aminek a l�nya le�rta. Egyre s�t�tebb, �s s�t�tebb lett k�r�l�tte minden, m�r-m�r feladta, hogy megkeresse, csup�n azt szerette volna, ha egyszer kital�l innen. Felr�mlett el�tte minden r�mt�rt�net, amit az emberek a fenyvesr�l mes�ltek, hogy aki oda egyszer is beteszi a l�b�t, az soha onnan ki nem menek�l. Mi�rt k�ldte ide a l�nya? Mi �rtelme volt, hogy ide k�ldje, hogy elveszejtse? �sszezavarodottan rogyott �ssze, �s m�r nem �rtett semmit sem. „Anya, csak akkor tal�lod meg, ha hiszel nekem! „ Irene hirtelen elsz�gyellte mag�t. Hogyan is gondolhat ilyet Lan�r�l? F�radt volt, hal�losan f�radt. �gy d�nt�tt egy fa al� h�z�dik, kicsit megpihenteti a l�bait, �s �sszeszedi mag�t. J� ideje �lt ott, a szeme lassan egyre ink�bb hozz�szokott a s�t�ts�ghez. Haza gondolt, a l�ny�ra, ahogyan �desen aludt, amikor mag�ra hagyta. A t�znek ki kell tartania m�g j� ideig..- nyugtatta mag�t. Ahogy n�zel�d�tt, apr� kis f�nypontot pillantott meg a t�volban. Fel�llt gyorsan, �s k�vetni kezdte a f�nyt, ami egyre nagyobb, �s er�sebb lett. Nem is tudta m�r, hogy mi�ta k�veti, fej�r�l leemelte a kend�t, �s egyre kev�sb� f�zott. Csak ment, �s ment, mikor is hirtelen egy z�ldell� tiszt�s sz�l�n tal�lta mag�t. A d�bbenett�l hirtelen leveg�t sem kapott. A tiszt�s telis-tele sz�ra azzal az apr� kis vir�ggal, amit Lana hozott haza. A tiszt�s k�zep�n egy hatalmas fa �llt. A fa val�di m�reteit el sem tudta k�pzelni, a t�rzs�ben egy nagyobb h�z is elf�rt volna, a tetej�t pedig a felh�k takart�k el. Meg�rintett maga k�r�l mindent, �s sehol sem es�, sem h� nyom�t nem tal�lta. Beljebb mer�szkedett, �s �gy �rezte, hogy annyira boldog, hogy nevetnie kell. Szaladt a tiszt�s k�zepe fel�, ahol a fa t�v�ben m�lnabokrokat tal�lt. „Egek!”- ki�ltott fel - „M�r az idej�re sem eml�kszem, hogy mikor l�ttam m�ln�t!”