Selevir a meglepetéstől moccanni sem bírt. Letaglózva ült vissza a zsákra. – Tehát megtaláltam! – nyugtázta, de a szíve úgy kalapált a mellkasában, mint még soha előtte. – Biztosan a siker miatt, hogy megtaláltam végre – gondolta. – Még nem fogtam el, de nem is akartam, semmi értelme. Legalább azt hiszi, meglóghatott - nyugtatgatta magát - ő egyedül még nem elég nekünk – keresett mentséget magában. - Kövessétek azt a lányt! - utasította a a bolt előtt álló katonáit sietve – Tudni akarom, hogy hol él! Ha szem elől tévesztitek, akkor a fejeteket veszem!
Lana sietősen szedte a lábát hazafelé. Míg a városon áthaladt, addig nem vette észre az őt követő katonákat, de a városon kívül nehéz lett volna nem észrevenni őket. Azok megvárták, míg Lana hazaért, és azonnal mentek jelentést tenni a palotába.
Selevirt azonban csak rövidke időre foglalta le a döbbenete, azonnal a palotába sietett, hogy mihamarabb átadja a jó hírt az uralkodónőnek. Boldognak hitte magát, végre megtette, amit vártak tőle, már semmi akadálya annak, hogy nevelőanyja minden tudását átadja neki.
Kapkodva dobta hátra a felöltőjét a szolgáknak, majd egyenesen a trónterem felé indult. Máskor megvárta, amíg az Uralkodónő érte küldet, de most úgy érezte, hogy szétfeszíti belülről valami. Gyámja jól tudta, hogy aznap különleges híreket fog kapni, két madara megelőzte Selevirt. El sem fordult az ablaktól a fiú felé, mikor az belépett. Arcán nem látszódott sem öröm, sem harag.
- Mond! Miként lehetséges az, hogy ma megtaláltad, és mégis üres kézzel tértél vissza ide? - kérdezte fagyos hangon
Selevir egyszeriben úgy érezte, hogy maga is megfagy. Amiről azt érezte az előbb, hogy öröm, az valami félelmetes zavarodottsággá vált benne. És valami olyan férkőzött a zavarodottsága mellé, amely érzéssel még sohasem találkozott, és ez maga volt a félelem. Értetlenül nézett gyámjára, döbbenten vette tudomásul az annak hangjában érződő feszült számonkérést. „Hiszen megtalálom, most már akármikor megtalálom, miért-e fogadtatás? Nem ezt akarta? Már csak karnyújtásnyira van...” Úgy kavarogtak benne a gondolatok, mint a szélvész... A királynő hangjára eszmélt újra, aki most már ott állt közvetlenül előtte:
- Tudsz nekem valami magyarázattal szolgálni, arra a kérdésemre, hogyha ott álltál vele szemben, akkor miért nem fogtad el azonnal?
- Nem..., illetve azt hiszem, hogy igen – Selevir legszívesebben ebben a pillanatban mindenhol szeretett volna lenni, csak nem gyámja fürkésző szemei előtt
- Most akkor igen, vagy nem? Jobban tennéd, ha az előzőre összpontosítanál, mielőtt arra kellene gondolnom, hogy nem bízhatok meg benned! Mit jelent az, hogy azt hiszed?! Ki vele! Mi történt!
- Tudom már fenség, hogy miről beszélt akkor, amikor felkészített engem a többi kiválasztottal való találkozásra, hogy hatalmas erejük van.
-Úgy? - kérdezte az Uralkodónő- Mégis miféle erőről beszélsz?
- Letaglózott. Egyszerűen letaglózott, amikor beszélni kezdett. Nem is tudta, hogy ki vagyok...
- Hogy érted azt, hogy letaglózott?
- Másként viselkedett, mint a többi ember, akikkel eddig találkoztam. Mikor megmondtam neki, hogy ki vagyok, még szemtelenebb lett. Nyoma sem volt benne tiszteletnek, vagy félelemnek.
- Tehát azt mondod, hogy nem félt? – járkált fel és alá
- Nem úrnőm, nem félt.
- Hősködött?
- Nem. Azt mondta, hogyha én is látnám, amit ő, akkor tudnám, hogy nincs mitől félnie. Meg azt is, - folytatta Selevir kis szünetet hagyva - ha igazán tudnám, hogy ki vagyok, akkor örülnék, hogy találkoztunk.
- Úgy? – csodálkozott az úrnő. – Tehát nem ostoba! Sőt! Kimondottan okos! A szívedet akarta elkapni! – élesen pillantott ekkor Selevirre – Remélem nem sikerült neki!?
- Nem úrnőm!
- Természetesen! - Mosolygott - Hogyan is sikerülhetne neki? - Majd rövid töprengés után folytatta: - Ebben egy tündér keze van! De ha nincs mozgás az átjáróban, akkor nem lehet kiküldött tündércsapat, mert akkor az átjárót használnák! A Nagy Tanács naponta várja a jelentést tőlük. Úgy látszik, hogy egy tündér a legutóbbi ittjártukkor itt ragadt!
- Na de hogyan?
- Hogy hogyan? Csakis úgy, hogy egy halandó megmentette az életét. Ha ez történik, akkor annak a tündérnek itt kell maradnia a halandó haláláig. És ez a halandó, csakis egy tiszta lélek lehet! És ez nekünk nagyon jó! – kacagott a királynő
- Elnézést fenség, de ebből egy szót sem értek.
- Hát akkor most jól figyelj ide fiam! - lépett közelebb a királynő – Amikor a ládával innen elindultak a katonák, akkor még az összes tündér maradéktalanul a ládában volt. Egyedül a tisztáson engedték ki őket. A tisztás azonban csakis akkor mutatja meg magát, ha egy tucat halandó között akad legalább egy igaz lélek. A tisztás akkor megnyílt, tehát az az egy igaz lélek éppen akkor kóborolhatott ott, hiszen ilyen az én katonáim között egy sem akad. Neki ott kellett lennie ahhoz, hogy megmenthesse a tündér életét, máshol erre nem volt alkalma. A megmentőt és a megmentettet együtt kell a tisztásra visszacsalnunk, és őket csakis a lányon keresztül kaphatjuk el. Ha az igaz lelket ott öljük meg, akkor azonnal kinyílik az átjáró, mert a tündérnek haza kell mennie. - Ekkor hirtelen felugrott, megpördült a tengelye körül, és eszelősen kacagni kezdett: - Selevir! Drága gyermekem! Megtaláltad nekem a kulcsot! Ha átjutok az átjárón, akkor hozzájuthatok a rég áhított hatalomhoz! Romba döntöm a tervüket, amit ezekkel a gyerekekkel kieszeltek ellenem! Nézd a várost magad körül! Egyetlen igaz ember sincs már közöttük! Mire a gyermekeik felnőnek, azoknak a szívébe is úgy elül a félelem, hogy bábként mozgathatjuk őket! A hatalom! - tárta magasba a karját – a hatalom már nincs messze tőlünk! Mi ketten! Te meg én! Együtt uralkodunk rajtuk! A Nagy Tanácsnak valószínűleg sejtelme sincs e gyermek hollétéről, máskülönben itt nyüzsögnének a tündérek. Szükségem van arra, hogy az átjárójukat használjam, és egy ostoba, mihaszna tündér majd a kezünkre játssza azt!
Selevir ekkor furcsa fájdalmat kezdett érezni legbelül. Ismeretlen, szorító, fojtó fájdalmat. Ült és feszülten figyelte a királynőt.
- Mi a terved pontosan úrnőm? – kérdezte
- A terv! –a királynő egyre izgatottabb lett. - Megkaparintjuk ezt a lányt! Mégpedig az érzékeny kis szívén keresztül! Ő maga adta a kezünkbe a megoldást! Ti hasonlóak vagytok, és úgy látszik, a szívére hallgat. Tehát elrabolod ifjú barátom azt az érző szívet! A közelébe férkőzöl, és magadba bolondítod! Gyerekjáték lesz! – szikrázó szemekkel nézett a fiúra: - Ó gyermekem! Büszke vagyok rád!
- Köszönöm úrnőm! - hajolt meg Selevir – Ha megbocsát... – folytatta – elvonulok, nem érzem túl jól magam.
- Mi bajod? – hökkent meg a királynő
- Talán a sok izgalom, vagy az öröm teszi - mentegetőzött a fiú – nem tudom, még sohasem éreztem ilyet.
- Ó! Lehetséges fiam. – a királynő elgondolkozva nézte – talán menj el ma este, mulass egy kicsit! Az jót tesz az izgalmakra.
- Nem, most jobb lesz, ha lefekszem.
- Értem. Hát jó! Holnaptól új feladatok várnak ránk.- majd kutatóan végigmérte - De nem örömöt látok az arcodon, inkább komorságot.
- Csak töprengek úrnőm. - mentegetőzött a fiú – Biztosíthatom, nagyon boldog vagyok. Talán beviszek magammal egy flaska bort..
- Persze - nyugodott meg az – fontold át a teendőidet, és persze engedd el magad!
Tündérkéz Lanát már a falu határában várta. Nyugtalanság vett erőt rajta már órák óta, nem találta a helyét sehol sem. Leowin sem könnyítette meg a dolgát, két bögre bánta , ahogy szépen beleültette a bogarat Tündérkéz fülébe:
- Nem hiszem drága barátnőm, hogy sokáig húzható a dolog..
- Miféle dolog Leowin? Miféle dolog? Már lassan az őrületbe kergetsz ezzel a fel-alá repkedéseddel, meg a sopánkodásoddal!
- Még, hogy sopánkodok?! Hiszen én csak téged próbállak megnyugtatni!
- Mivel? Hogy elkerülhetetlen? Ezzel akarsz megnyugtatni? Hiszen Lana éppen ott van a városban, te meg azt duruzsolod itt nekem , hogy elkerülhetetlen, elkerülhetetlen..! Ettől kellene nekem megnyugodnom?!
- Én csupán figyelembe veszem az eshetőségeket Irene! És vajmi keveset látok arra, hogy örökösen eldughatjuk Lanát, tekintve, hogy minden bizonnyal keresi már őt az Uralkodónő! Azzal, hogy a problémát a szőnyeg alá söpröd, attól még probléma marad!
- Leowin! Ne hozz ki kérlek a béketűrésből, mert bizony ha tovább nyugtalanítasz, akkor téged söpörlek a szőnyeg alá!
- Micsoda modortalanság! Még, hogy engem a szőnyeg alá! És – Leowin feje egészen piros lett a pulykaméregtől – és.., és..,
-..és, és..! Mit és! Folytasd, ha azt akarod, hogy egészen eszemet vesszem az aggodalomtól! Mit akarsz még kitalálni?
- ..hát azt, hogy hálás is lehetnél nekem! Nem azt akartam, hogy aggódj!
- Az vagyok Leowin, de az égre kérlek, légy már kicsit tekintettel öreg szívemre, féltem ezt a gyereket, és már jóideje itthon kellene lennie!
- ..Hát.., - mondta csendesen a tündér – még nem sokat késik, lehet, hogy kicsit nézelődik a városban. Végül is.., nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni! Kétségkívül van némi esély arra, hogy nem került Selevir kezei közé!
- Van némi esély! - Tündérkéz felpattant a székről , dühösen méregette Leowint, majd nagy levegőket vett, elővette a kendőjét, és sietve a fejére kötötte
- Most meg mi rosszat mondtam? - kérdezte a Tündér meglepetten - Hova készülsz? Veled megyek én is!
- Még csak az kéne! Maradj itthon, és akkor van némi esélyed, hogy nem zárlak be egy tejfeles köcsögbe! - azzal elviharzott
Lana úgy sietett, ahogyan, csak tőle telt, de olyan hosszúnak tűnt a hazavezető út, hogy úgy érezte soha nem jut a végére. Már egészen besötétedett, amikor az anyja meglátta közeledni az úton törékeny kis alakját, ahogy vezette hazafelé a lovát.
- Lana miért nem lovagoltál haza? Miért gyalog jöttél, halálra izgultam magam érted!
- Lovagoltam anya, de kerülő úton kellett jönnöm, mert katonák üldöztek.
- Üldöztek?
- Jobban mondva követtek sokáig. Azt hiszem, sikerült őket más útra terelnem, de utána nem mertem lóra szállni, jobbnak láttam így hazajönni.
- Mi történt? - nézett lánya arcára Tündérkéz
-Megtalált anya. Az történt.
Tündérkéz házában aznap este sokáig éget a világ. A teáskannát többször tette oda Irene a tűzre, hogy vizet forraljon benne, mert hosszú órákig tartott, ameddig megbeszélték mindent, ami aznap Lanával a városban történt.
.- Ne haragudjatok! Figyelmetlen voltam. Annyira megkönnyebbültem, amikor elmentek a katonák, hogy előbújva nem néztem körül... - nézett a többiekre kétségbeesetten.
A tündér cikázott a szobában.- Elkerülhetetlen volt! - sóhajtotta a repkedést egy pillanatra sem hagyva abba, miközben fürkésző szemét folyamatosan Lanára szegezte. Éppen háttal repült, amikor a konyhai polcról hangos csörömpöléssel levert egy bögrét.
- Ej! A figyelmetlenségeddel egyszer majd megint nagy bajba kerülsz! - korholta le Tündérkéz
- Jaj ne haragudj! Hiába, a balesetekkel hadilábon állok, tanulnom kellett volna még odaát. Az előrelátás a mi tündéreinknek nem született adottsága, nekem meg különösképpen nehezen ment. - óvatosan a polc szélére telepedett – Lana! De vajon miért nem ejtett foglyul?
- Nem tudom. –rázta meg a fejét a lány. – Nem látszott gonosznak. Gyönyörű kék fény vette körül és nagyon magányosnak tűnt. Hencegett a hatalmával. Azt hiszem, az tartotta vissza, hogy nem féltem tőle. Valószínűleg megszokhatta már, hogy mindenkit félelemmel tölt el, ha csak találkozik vele.
- Ez nagyon fontos Lana! – szólalt meg az anyja. – Csak azok felett lehet hatalma, akiknek a szívében félelem lakozik. Csakis a megfélemlített embereket lehet befolyásolni. Ej micsoda időket élünk! – sóhajtotta – Annál jobb, minél messzebb vagyunk a várostól!
Leowin hirtelen talpra szökkent a polcon.
- Ez az! Selevirt a hatalom vezérli! Azt mondtad Lana, hogy magányosnak tűnt...
- Igen annak. – bólogatott a lány
- Azért Lana, mert a szíve valóban magányos. – Leowin egyre izgatottabb lett. – A boszorkánymester csakis hatalmat adhatott neki cserébe, semmi mást. De ő a jó ügyért jött a világra, és a szívében most is ott lakozik mélyen a jóság, csak még sohasem találkozott vele! Most látott életében először valakit, aki szembesítette ezzel. Nagyszerű! – ujjongott fellelkesülve.
- Mi ebben a nagyszerű? –firtatta az asszony
- Az drága Tündérkéz barátnőm, hogy a jelek szerint, a királynő csak félmunkát végzett. Gonoszságra nevelte csecsemőkorától fogva, de azt elfelejtette, hogy a gyermek a szeretet céljával született. Ezt pedig figyelmen kívül hagyni, nagy hiba volt!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés