Enyhítendő a feszültséget először leginkább Lanából áradt a szó,. Seleviren nyoma sem volt a régi pökhendiségnek, szeme tisztán csillogott, arcán mosoly ült. Értette ő a háziak távolságtartását. Leowint a vendég vállára tették, és ő mindvégig fürkészve figyelte a fiút. Valószínűleg nem látott semmit, ami aggodalomra adhatna okot, mert biztatóan hunyorgott jó ideig Tündérkézre..
Nehezen indult hát a beszélgetés, de miután kiderült a vendég jövetelének az oka, mindannyian kíváncsian hallgatták a beszámolóját.
Selevir láthatóan felengedett a társaságukban. Elmesélt mindent aprólékosan, ami emléke csak volt, és figyelmeztette őket a közelgő veszélyre. A tündér a beszélgetés alatt nem sokat szólt közbe, de sokszor mutatta erős felindultságát:– Na tessék! Itt van! Látod, én előre megmondtam!

– Igen, elismerem, igazad volt! – Tündérkéz magadóan bólogatott a Leowinnak. – Kétségtelen, hogy fejlődik a képességed. De ha nem haragszol, akkor most fontosabb dolgunk is van!
– Ja igen! Persze. – Leowin a vendéghez fordult. – Nos, Selevir, amíg beszéltél, én átvizsgáltalak. Nem tudtam a téged ért átokról, az ellenőrzést csak elővigyázatosságból tettem. Biztosíthatlak, jelenleg a rossznak nyoma sincs benned, bár én gyógyító és őrző tündér vagyok, tehát az erősebb varázslatok rejtve maradhatnak előttem, de a jellemed jelen pillanatban nem rejteget gonosz szándékot. Van néhány nagyon fontos dolog, amiről tudnunk kellene, mielőtt megbeszéljük a további lépéseket.
– Kérdezz csak! Amiben tudok, segítek. – felelte Selevir, és halvány mosollyal nézte a tündér bekötözött szárnyait
– Él-e még az édesanyád?
– Nem. Nem sokkal azután, hogy a királynőhöz kerültem, egy titokzatos betegségbe belehalt.
– Hát, ez merőben megnehezíti a dolgunkat – sóhajtott Leowin. – Beszélj tehát arról, mit várt el tőled a királynő!
– Képes vagyok az emberekben megtalálni a jót. Ez a királynő számára a legveszélyesebb, ezért ezt a tulajdonságot kereste minden emberben, és ezt is pusztította el mindenkiben. Az emberek szívét is bezártuk amennyire csak képesek voltunk, megnehezítve, hogy megtalálják a kedveset, a szépet másokban, és így magányosak lettek. Lassan egyre inkább erőt vett rajtuk a félelem, és így tudta őket befolyásolni, de igazából magam sem tudom, hogy mit akart tőlem valójában. Azt tudom, hogy az ő terve az emberek közötti teljes bizalmatlanság. A bizalom hiánya szüli a folyamatos félelmet, és a félelemből hamarosan rettegés válik. Azokat lehet befolyásolni, akiknek nincs bizodalmuk senkiben, annyira senkiben, hogy lassacskán saját magukban sem.

Szavai nyomán az asztalnál ülök egyre komorabbá váltak. Tündérkéz felpattant az asztaltól, az ablakokhoz sietett és igyekezett azokat teljesen bereteszelni. Újabb teavizet készített oda a tűzre, és szemei elmerültek a fahasábok szikrázó játékában. Súlyos csend telepedett közéjük, majd Leowin törte meg egy újabb kéréssel.
– Mióta érzed magadban, hogy a szíved feléledt?
– Mióta Lanát megpillantottam.
– Visszatért beléd a rossz szándék azóta?
– Néha, még az elején. Mikor Lanával találkoztam az erdőben, akkor egy pillanatra…, talán.
– Leowin! Nem hagyhatjuk őt magára! – Lana kérőn pillantott a tündérre, majd az anyjára.
– Nem kicsim, nem hát. – Tündérkéz megfogta az asztal felett Lana kezét, majd tanácstalanul Leowinra nézett.
– A helyzet az, hogy hallottam már erről a varázslatról, de nem sokat tudok róla. Annyit mégis, hogy csakis kisdedeken lehet elvégezni, mert az első három évben kireppenő lélek helyét az édesanya szeretete védi meg a betolakodóktól. De ha a gyermeket elszakítják tőle, akkor védelem nélkül bármi megtörténhet, akár ilyen rossz szándékú varázslat is.
– Ez borzasztó – Irene elszörnyedve állt fel az asztaltól és fel-alá járkált. – És mi van azokkal a gyermekekkel, akik véletlenül veszítik el az édesanyjukat?
– Ha szerető családba kerülnek, akkor az is bizonyos védelmet szolgál, -válaszolta Leowin - de az anyai szeretet a halál után is benne él a gyermekben, az halhatatlan. De erről a gyermekről az anyja lemondott, és gonosz kezekbe adta át. Nem védelmezte az égvilágon semmi.
– Ha élne legalább! – sopánkodott tovább Tündérkéz
– Nos…, így is megtalálható. De nem biztos, hogy kapcsolatba léphetünk vele. Feltétlenül beszélnem kellene néhány tapasztaltabb tündérrel. Az átjárón én még nem mehetek át, így maradnak a földön tevékenykedő más tündérek. Sejtelmem sincsen, hogy hogyan léphetnék velük kapcsolatba… ráadásul nincs túl sok időnk. Ma éjjel már a királynő gyanút fog, mivel Selevir nem ment vissza a palotába. Elképzelhető, hogy nem várja ki a három napot.
– Ebben igazad van Leowin! Erre nem gondoltam. Hová mehetnétek?
– Nélküled én nem megyek sehová! Nem hagylak magadra! Azért kerültél ilyen helyzetbe, mert én megnyitottam a szíved! – Lana szeme szikrázott
– Nyugodj meg Lana, semmiképpen nem hagyjuk őt magára. Az átok még most kezdett el benne csak dolgozni – Leowin lecsusszant Selevir hátáról – Most a legjobb lesz, ha a Tisztásra megyünk. Oda a királynő nem tud bejutni. De nem maradhatunk ott túl sokáig, mert a Tisztást védő varázslat sajnos legyengíti Selevirt. Mindenesetre pár napig menedéket lelünk ott. Addig hátha eszembe jut valami a többi kihelyezett tündércsapatról.
– Hogyhogy nem tudsz róluk semmit? – Selevir kérdően nézett Leowinra.
– A Nagy Tanács őket is a kiválasztottak felderítésére küldte ki. Mint ahogyan mi sem tudtuk a pontos hollétüket, így ők sem. Azóta már a többi tündér bizonyosan tudja, de én sajnos nem kaptam híreket. Ezt az átjárót nem használta évek óta senki. A többi átjáró pontos helyéről nincs tudomásom, csakis a belső utakat ismerem. Van ahol nem csak a tündérek használják, és azok külön varázslat alatt állnak. Nem tudjuk egymás titkos járatait.
– Igen Selevir, ez a sajnálatos helyzet. Magunkra maradtunk, de magára maradt Leowin is. Ez a szolgálat büntetés is egyben számára – nézett Tündérkéz Leowinra
– Normál körülmények között nem az volna, de így a veszély miatt annak tűnik. Más időkben a tündérek ilyenkor látogatják a kintlévőket, de én most valóban magamra maradtam.
– Várj csak! – kiáltott Selevir – Lana! Te nem érzed meg távolról, ha a szeretteiddel történik valami?
– De igen, persze, hogy megérzem.
– Ez normális a különleges gyermekeknél – mondta Leowin
– És mit éreztél akkor Lana, amikor megláttad körülöttem a fényt?
– Hatalmas szeretetet – mosolygott Lana
– Hát ez az! – Selevir egyre izgatottabb lett – Így rátalálhatunk a többi kiválasztottra.
– Igazad van! – Lana boldogan ölelte át őt
– Hát úgy tűnik a kékgyermekekben rejlő erő mégiscsak összefog az ügyért. De ezt még meg kell beszélnünk, de nem itt! – Leowin hangja komolyra fordult – Ideje szedelődzködnünk!
– Mondd csak Leowin! – Selevir a tenyerébe vette a tündért – Miért nem mentetek eddig más környékre?
– Azért, mert a gyermeknek itt van küldetése. Ha elmentünk volna, akkor a királynő itt is hatalmas rombolást végzett volna. Még a ti dolgotok lesz rendbe hozni azt a pusztítást is, amit a közelében élő emberek lelkével művelt. Most azonban kénytelenek vagyunk kis időre elmenni.

A királynő dühe futótűzként terjedt a palotában. Lent az istálló elkülönített részében egy fekvő alak felett állt, aki összehúzódva reszketett félelmében.

- Miért nem tudtam én arról, hogy Selevir nem a saját lován ment el hajnalban? - kiabálta az Uralkodónő a reszkető istállűfiúra. - Mire tartalak téged te hálátlan!

Epymis eközben az istálló egyik eldugott sarokban állt, olyan volt ott, mint egy falon pihenő árnyék. A királynő szeme lassan rátévedt, és nekirontott

- Mit keresel te itt?!

- Engedelmeddel Úrnőm, csak figyelmeztetni akarom: fent a trónteremben furcsa hangokat hallottam az imént. Úgy vélem mintha valami madárraj tévedt volna be. Gondoltam, érdekli...

Az Uralkodónő abban a pillanatban megfordult, és Epymist félrelökve felsietett a trónterembe. A patkány megállt a fekvő alak mellett, majd a legundokabb hangon, ami csak telt tőle suttogni kezdett:

- Még nincs vége barátom, az Úrnő nem felejt. Holnap fényes botját táncoltatja meg körülötted, és könyörögni fogsz a halálodért!

Majd lassan kacarászva kicsoszogott az istállóból.

Amint a patkány eltűnt az ajtónyílásban, az istállófiú felugrott, és fejvesztve menekülni kezdett. Epymis egy fa mögül figyelte, majd csendesen megjegyezte: - Az elől nem futhatsz el, ami már körbevett te szerencsétlen!

– Merre van már? Mi tart ilyen sokáig?
Egyszer csak két fekete madár repült a trónterembe. A boszorkánymester élesen szólt rájuk:
– Azt hittem már nem bízhatok bennetek sem! Merre van?
– Már levittük a titkos kamrába – szóltak a madarak.
Lent a titkos kamrában magára zárta az ajtót. Egy apró fény repkedett a szobában. Színtelen volt, áttetsző. A királynő futva közeledett felé.
– Ó fiam! Végre! Már aggódtam!
A fény tovább körözött a nő körül, majd megpihent annak a vállán.
– Aggódtál értem?? – a hang halk volt, suttogó. Reszelős, és színtelen. – Fogalmazz inkább úgy, hogy attól féltél, cserbenhagylak!
– Soká maradtál el!
– Nem tovább, mint amennyire szükséges volt. Felesleges izgulnod, nem hagyhatlak el… még. Szükségem van rád. Nem sikerült túl jól ez a testet öltésem.
– Ne légy türelmetlen! Mindent megteszek, ami csak tőlem telik. – a királynő tőle szokatlan módon szinte mentegetőzött. – Mesélj! Mi történt ma?
– Amitől tartottunk az bekövetkezett. Selevir még nem volt elég érett ahhoz, hogy egy magafajtával találkozzon. Türelmetlenségednek köszönhetően elveszítjük őt.
– Még nem veszítettük el! – csattant a királynő hangja. – Hoztál valami hírt?
– Végig vele voltam a mai nap. A lánnyal az erdőben találkozott. Aztán hazakísérte, és sokáig tanácskoztak a lány otthonában.
– Miről tanácskoztak?
– Nem tudtam vele bemenni. Varázslat védte a házat. Jelenleg Selevir teste felett a jó uralkodik. Túl sok volt mellette a jószándék, nem tudtam vele menni. Nemrégen hagyták el a házat. A Tisztás felé tartanak.
– Napok óta képtelen vagy belé költözni… – a királynő dühösen pattant fel – Te is erőtlen lettél!
– Nem, anyám. Én ugyanolyan erős vagyok, mint bármikor ezelőtt. Légy türelemmel, amiért kitaszított lettem, elemésztem őt. Túlságosan új még a számára minden érzés. Még nagyon óvatos. Várok a gyenge pillanatra. Sérült a lelke, súlyos rombolást végeztem eddig is odabenn. Ha most hagyom egy ideig, akkor egyre elővigyázatlanabb lesz. Nem kell soká várnunk, mert amilyen ostoba, máris szerelmes lett. – a hang itt nevetni kezdett – Hamarosan olyan kiszolgáltatott lesz, mint még soha előtte.
–Á! Micsoda fordulat! Nagyszerű! – örvendezett a királyné – Szerelem! Erre nem is gondoltam! – hirtelen komorabbá vált: – Az előbb azt mondtad, hogy a Tisztás felé tartottak. Előre kellett volna tudnom! Most már hiába tartunk mi is oda, elkésünk. Követni kellett volna őket. Nem tudom, hogy hol a Tisztás kapuja, a katonáimat, akikkel annak idején a tündérek odajutottak, mind megölettem.
– Ne aggódj! Nem csupán Selevir szerelmes, hanem a lány is. Mikor az erdőben voltak együtt, önként mutatta meg Selevirnek a kaput. Végig velük voltam. Igyekeznünk kell. Holnap hajnalban légy készen egy osztag felfegyverkezett katonával! Lovakkal könnyedén utolérjük őket, ők gyalogosan mentek. Egyenesen a kapuhoz kell mennünk, még csak észrevétlen sem kell maradnunk, mert ők a tündérrel mennek, nem szükséges a kaput megközelíteniük.
– Elárulta neki a kaput?! Az ostoba! – a királynő szeme csillogott az izgatottságtól – Milyen szerencse, hogy Selevirnek nem árultam el, hogy a gonosz énje bizony nem bújik meg mélyen benne, hanem akkor is éberen őrzi őt, amikor éppen a jó uralkodik a testén. – nevetett egy sort.
– Ne nevetgélj itt te szerencsétlen! – rivallt rá a hang – Odadobtad nekik Selevirt, a türelmetlenséged miatt! Csak egy kis idő kellett volna még, hogy teljesen a hatalmamba kerítsem…
A királynő csüggedten intett
– Elég! Szeretném, ha megkímélnél a szemrehányásaidtól....
– Ez lesz az utolsó lehetőséged. Ha holnap nem jutunk át, akkor felkeresem apámat.
– Ígérem, átjutunk! Ne menj még az apádhoz!
– Szedd össze magad! Ne siránkozz itt , szégyen, hogy képes voltál ekkora hibát elkövetni! Hajnalban légy készen! Most hagyj magamra anyám, !

A királynő hirtelen felkapta a fejét a válaszra. Az eddigi kétségbeesett kifejezés az arcán haragra váltott, majd uralkodva az indulatán a fogai közül lassan szűrte a szavakat:

- Hagyjalak magadra? Csak egy pillanatra kellett, hogy kedves legyek hozzád, és arcátlan választ kapok. Ne érezd magad még nyeregben fiam! Lehet, hogy azt hiszed, hogy hibáztam, de még nem biztos, hogy nem ez volt a legjobb megoldás. Az anyád vagyok, és te egy semmi vagy még nélkülem! Ezt ne feledd!

- Még! De te se feledd, hogy ez csupán így van MÉG!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.