Selevir a kilenc másik társával beszélgetett élénken. Mindannyiuk arca komor volt, fejüket csóválgatva hallgatták őt.

- Nagy szerencsénk, hogy nem kerültünk rossz kezekbe – szólt az egybegyűltekhez, egy vörös hajú, élénk szemű apró növésű lány.

- Mifelénk az emberek nagyon megváltoztak – szólt egy szőke, magas fiatalember. Magukba zárkóznak. Napról- napra kevesebb beszélgető embert látni az utcákon.

- Érdekes, ezt én is tapasztaltam – szólt a vörös hajú.- Gondoljátok, hogy ebben Lorena keze van?

- Nem hiszem. – Selevir rázta a fejét - A királynőnek, csak itt északon van hatalma. Viszont annál aggasztóbb, hogy sajnos nem ő a legnagyobb probléma. Van egy mestere. Nem tudom, hogy ki ő, de ha valaki a hatalmába kerül, azt sohasem ereszti. Ő irányítja a királynőt is. Nem avatott be minden titkába, de annyit tudok, hogy ez a sötét hatalom bábként mozgatja a királynőt.

- Úgy tűnik, hogy még a neheze hátra van –sóhajtott egyikük. – Selevir! Mi kilencen tartottuk eddig is a kapcsolatot. Szeretnénk ezután veletek is! Legtöbbünk más, és más környezetben él, és életutunk is különbözik. Sajnos, egyre kilátástalanabb a harcunk, mert az emberek szíve egyre jobban elnehezül. Reményvesztettek, és bizalmatlanok lettek.

Gothenár csendben hallgatta őket idáig.

- Akiről beszélsz Selevir, az Diabolus. Egy, a mi és a ti világotokkal párhuzamos világban él. Képzeld el ezt a hármast úgy, mint egy háromszöget. A ti világotok biztosítja a mi világaink erejét. Az erő állandó, szétoszlik kettőnk között. Ha az emberek nyitott szívűek, akkor az erő felénk áramlik, de ha félelemmel és kétségekkel küszködnek, akkor Diabolus felerősödik. Éppen ezért küldtünk újfajta gyermekeket a világra, hogy megláttassátok az emberekkel a másikban rejlő jót. - szemeit a távolba szegezve hangja mélyen csengett - Sajnos túl kevesen vagytok, és Diabolus egyre erősebb. Az időt azonban nem lehet siettetni, csupán az eltávozottak után lehet a gyermekeket ideküldeni, és az ő szellemiségük szabja meg a születendő gyermekek szellemiségét. Magatok alakítjátok a jövő nemzedékeit, kevesen vagytok, és az ellenség egyre erősebb, de nem ismeritek még, hogy micsoda erő rejlik a tiszta szívben.

- Miért árad az erő felé is? – kérdezte Selevir

- Mert bármily furcsa is ez első hallásra, de mindkét világnak szüksége van a harmadikra is. Szükségünk van Diabolusra is, hogy az egyensúly ne billenjen meg. Egyelőre a jövőről azonban – folytatta – nem sokat tudunk. Jelen pillanatban még a kapcsolattartás is nehéz lesz, de megoldható. Mindenhol vannak ehhez hasonló erdők, és ím itt vannak a hírnökeink – mutatott a tisztás széle felé

A fák meghajolva utat engedtek két hófehér egyszarvúnak.

- Celtran és Felriwien . Ők ennek az Északi erdőnek az őrei. Nincsenek egyedül. A Tisztás különleges bánásmódot igényel, senki másra nem bízhattuk ezt a feladatot, mint azokra, akik legjobban értik a föld minden apró rezdülését, és ők a dérhajú Langthoroni törpék. A két unikornis és a törpék a földalatti titkos járatokon közlekednek, amely mindenhol a fák gyökereiben kezdődik és ér véget. Csak a Hold világánál vannak a tisztáson, amikor a Hold nem mutatja arcát, a törpék járataikban maradnak. – Ekkor megpillantva a tisztás széléről közeledő apró alakokat, mélyen meghajolt és köszöntötte őket:

- Üdv barátaim! Tisztelet minden Langhtoroninak! Hívó szavam gyűlésre szólított benneteket, melyre nem volt példa több emberöltő óta.

- Milyen különleges oka van annak, hogy felszólítottál minket napvilágnál? – az apró jövevény zömök volt, fehér hosszú hajat és szakállat viselt ugyanúgy, mint a társai. Hangja mély és erőteljes, de tónusán hallatszott, nem sokat beszél. Ruhája zöld volt, mint a fák lombjai, csak haja színével tűnt ki a környezetből.

- A segítségetekre van szükségünk – Gothenár még mindig erősen meghajolva, tiszteletteljesen beszélt a törpékhez – Tudom, a Tanács már így is túl sokat bízott rátok, nem is zavarnálak benneteket munkátokban, de itt áll tizenegy fiatal, akik a világ más-más pontjain élnek, és csakis a Tisztásokon keresztül kerülhetnek kapcsolatba egymással úgy, hogy az ellenség ne tudja kifürkészni lépéseiket.

- Már régen megbántuk azt is, amikor először szövetséget kötöttünk veletek. A Föld sírja fülünkbe folyton Langthoron hívó szavát. Fiaim soha sem léphetnek az anyaföldre, mert a Nagy Tanács újra szövetkezik a törött lelkűekkel, akik mindent csak tönkre tesznek maguk körül, amit mi hosszú évszázadok óta szorgos munkával ápoltunk. Tisztásokat nyitottatok meg a számukra, amire lovakkal taposnak, és katonáik felfegyverkezve törnek be. És arra kérsz, hogy segítsek nektek abban, hogy innen üzengessenek egymásnak?

- Langthoron jövője is azon múlik, hogy mennyire sikerül a törött lelkeket összekovácsolnunk. Itt északon él az a két gyermek, akik úgy küzdöttek eddig, hogy csupán egyetlen apró tündér egyengette útjaikat, aki még maga sem töltötte be a tündérek nagykorúságának korát.

- Sajnálom Gothenár, már így is túl sokat kértetek – a törpe hangja keményen és visszavonhatatlanul csengett és már épp visszafordulni készült, mikor egy élénk női hang csattant fel hátul a többi törpe közül.

- Ferdel! Hogy nem szégyelled magad!? Hát nem látod, hogy egy frissen esküdt fiatal párt utasítasz vissza?! - Egy kicsi, az előzőhöz nagyon hasonló, törpeasszony igyekezett kifelé a többi közül. A haja neki is hófehér volt, terebélyes alkata szinte gurult a pázsiton, mellyel azonos színű hosszú szoknyája a földig ért. Arca mosolyra húzódott, miközben szúrós pillantásokat lövellt Ferdel felé – Miért hordasz te ilyen kőkemény fejet afelett a vaj-puha szíved felett?! - csípőre tett kézzel állt meg előtte. - A gyermekeidet emlegeted kifogásként, mikor épp gyermekek számára kérnek segítséget? – a szidalmazott zavartan húzta össze magát, segélykérően pislogott társaira, akik köhécselve rejtegették mosolyukat, derülve zavarán.

- Ej asszony! – kiáltott bátortalanul – mit jártatod a szádat itt? Ez nem a te eszedhez való vita. Mi férfiak jobban tudjuk, hogy mi jó a nemzetségünknek…

- Na de most már elég te habókos vén csökönyös törpe! Mit tudsz te jobban? Nem látod azzal a vaksi sötétséghez szokott szemeddel, hogy csak egy aprócska kérésről van szó?!- azzal hátat fordítva férjének, a tündérhez fordult – Kedves Gothenár! Ne haragudj erre a meszes fejű törpére, arany szíve van, de az esze megkérgesedett már, csak folyton fújja a maga nótáját! Te pedig Gothenár emelkedj már magasba, mielőtt hozhatom a kamrából a gyógyfüveket, hogy a kis-tündérek kenőcsöt keverjenek belőle a derekadra!

- Ferella! Mily öröm újra látni téged! – egyenesedett fel Gothenár – Bevallom kényelmesebb nekem így. Csak a te jó szíved teremthet kapcsolatot ezek között a fiatalok között, akik közül az egyiken súlyos gonosz átok ül, és ha segítségre szorul, akkor csakis a társaira számíthat.

- Semmiség az egész! – nevetett az apró asszonyság – A földalatti járatokon keresztül eddig is sűrűn jártunk egymáshoz, ezután sem lesz ennek akadálya, akkor sem, ha másnak teszünk ezzel szívességet. Ugye Ferdel? – nézett hátra élesen urára. Az lemondóan legyintett egyet, és megvonta a vállát – Akkor minden a legnagyobb rendben is van! Tudják ezek zsenge hajtások, hogy hogyan üzenhetnek nekünk? – Bökött fejével Lana és Selevir felé.

- Nem még nem mondtam el nekik

- Akkor gyertek közelebb lelkecskéim – intett a fiataloknak. Azok körben a pázsiton mind a tizenegyen körbeülték őt, és hallgatták - Minden éjjel, amikor a hold fénye megvilágítja a Tisztást, mi fent dolgozunk a föld felszínén, de minket nem láthattok, mert a hajunk színe elvegyül a Hold sugaraiban, a ruhánk meg nem látszik a zöldből. Az unikornisok azonban mindig körülöttünk legelnek. Róluk felismerhető, hogy hol vagyunk pontosan. Mi olyankor nem látunk. Erős varázslatokkal dolgozunk, amik minden erőnket lekötik. De nem lehet csak úgy odalépni egy unikornis mellé, mert félnek mindentől, ami a ti népetektől származik. Lábaitokat előtte mezítelenre vetkőztetve, sarutok nélkül kell a tisztásra közelíteni, lassan lépkedve, lépésről-lépésre juthattok az unikornishoz. Semmi más nem számít aztán, csak a tiszta szándék. Ha az állat megérzi bennetek a rossz szándék, vagy a félelem csíráját, azonnal elmenekül, és nem jelez nekünk jöttötökről. Ennyi az egész! – mosolygott körbe. Szeme csodaszép zöld volt, mely élénken csillogott és váltotta árnyalatait végig beszéde során. – Most kénytelen vagyok búcsúzkodni, nem lehetünk tovább a nap fényénél. Az ég áldjon benneteket!

- Köszönöm Ferella! Igazán hálásak vagyunk neked! – Gothenár mélyen meghajolt az asszony előtt, majd felnézve a várakozó férjre nézett – És neked is kedves barátom Ferdel! – és mosolyogva intett felé

Az morogva megfordult, és ahogy jöttek, úgy tűntek el a sűrűben.

- Az ég lassan lealkonyulóban, az időnk sajnos lejárt. – Fordult Gothenár az egybegyűltek felé. – Lana és Selevir! Kívánok nektek sok boldogságot, és erőt a továbbiakhoz!

- Meglátogatsz minket néha, ha segítségre van szükségünk? – kérdezte Lana

- Nem. Én csak az újszülötteket hozom, és a távozókat viszem. Csak számukra jelenek meg. Itt a tisztáson ma más feladatom is volt, de legközelebb valószínűleg csak akkor találkozunk, ha eljön majd az időd. – felelte szomorúan – De búcsúzóul azért átölelhetsz! – nevetett.

- Örömmel! –ölelte át Lana – Ég áldjon Gothenár.

- Ég áldjon! Ott várok a fánál, édesanyádtól végy búcsút!

Tündérkéz ekkor kilépett a tőle búcsúzók gyűrűjéből, és a lányához lépett. Nem szóltak semmit, csak szorosan átölelték egymást, majd Tündérkéz hosszan megcsókolta Lana homlokát

- Óvjon az utadon a szeretet, amit irántad érzek kicsi lányom!

- Minden percemben benne élsz majd édesanyám - könnyezte Lana.

Tündérkéz megfordult és Gothenár mellé ment. Az átkarolta a vállát, biztatóan visszanéztek a többiekre, majd megpihent mindkettejük szeme egy röpke pillanatra Lanán. Tündérkéz elmosolyodott, és vállán Gothenár karjával egy pillanat alatt eltűnt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.