8. Fejezet

Selevir egész éjjel nem aludt. Csak nézte alvó feleségét az ágyban. Lana keze ernyedten pihent a tenyerében, ujjai időnként megmozdultak, mintha kapaszkodót keresnének. Selevir őrizte az álmát, szeme időnként ablakon beszűrődő Holdfényre esett, mintha attól várna választ millió kérdésére.

Kora hajnalban már kezdett készülődni, amire valójában nem volt szükség, hiszen csak a közeli Tisztásra tartottak, de tudta legbelül, hogy az út amelyre lépni készült hónapok óta, már nyitva áll előtte, és nem fejeződik be a Tisztáson. Kiment a kamrába és óvatosan a konyhába vitte Leowin elkészült házát, majd az udvarra ment és megetette az állatokat.

Az erdészné sem aludt ezen az éjjelen. Csukott szemhéján keresztül éberen idézte fel a két fiú emlékét. Anothét, ahogyan a keze között cseperedett, és szinte ott halt meg, és Selevirét, ahogyan a szeme előtt akarták azt lelketlen bábbá nevelni, és titkos szövetségüket a gyermekkel, amelyről még maga a fiú sem tudott, csak annak a jó lelke legbelül.

Hajnalban halkan öltözködni kezdett és kibotorkált a konyhába csendben reggelit és útravalót készíteni. Szeme az elkészült házon akadt meg. Először csak leült elé, és csodálta minden apró szegletét, majd elmélyülten nyitogatni kezdte annak ajtajait, szekrénykéit. A szíve ekkor megnyugodott. A házacska minden pontja tele volt nagy-nagy szeretettel és hálával. Annak minden sarka azt mesélte, hogy több ez a ház, mint egyszerű ajándék. Ez köszönet az új élet lehetőségéért egy barátnak. Az erdészné csendben könnyezni kezdett, és szája szegletében mosolygott.
-Hát mégsem volt minden hiába! Tud ez a fiú szeretni! Óvja az ég és adjon neki erőt az úton! – sóhajtotta. Felébresztette a kemence padkáján kis kosárban széttárt lábakkal alvó Leowint, és ketten csodálták a kész művet, míg Selevir vissza nem jött a házba.
- Látom, már átvetted a birodalmad!- szólt az ajtóból a tündérnek – még valami azonban hiányzik – kinyújtott tenyerén egy aprócska valami verte vissza a hajnali napfényt . Leowin odarepült, és két kis kulcsot talált barátja markában. – Ezek itt a házad kulcsai. Kettő van belőlük, ha egyiket elveszítenéd.
- Nem, nem barátom! – mondta Leowin meghatódottan – Én ezt sohasem veszíteném el. De attól félek, hogy talán te eltévedsz majd egyszer, így hát tartsd meg az egyik kulcsot, tedd a nyakadba, és ha már nem találsz vissza hozzánk, csak nézz rá, és tudni fogod, ez a kulcs téged mindig hazavezet.

A nap lassan telt mintha a várakozás ráült volna az óramutatókra, és gyorsan telt, mintha valaki tudta volna, hogyan lehet félbevágni az utolsó perceit egy lezárni készülődő fejezetnek az életből.

Hamarosan útnak indultak. Selevir, Lana és Leowin. Gyalog mentek, lábuk zajtalan haladt a csendes avarban. Lana szorosan fogta Selevir kezét, Leowin ide-oda röpködött körülöttük, de legtöbbször Selevir vállán pihent.
-Mostanában gyengül a szárnyam – magyarázta – Ez a köd mintha lefagyasztaná..
- Lusta vagy – nevetett Selevir – ennyi az egész. Soha sem szívelted a hosszú utakat. Nem baj, csak ülj nyugodtan a vállamon, szívesen viszlek.
- Nem kedvelem a törpéket! – folytatta a tündér – nagyon mogorva népség. Nem csodálkoznék egy cseppet sem, ha visszavonnák az ígéretüket.
- Leowin! Az ő érdekük is, ha erős szövetséget kötünk. Lehet, hogy nem túl barátságosak, de amint te is láttad, jószivűek. Nem áll módunkban válogatni, légy velük türelmes! – Lana mulatott Leowinon, tudta, hogy a tündér nem akarja, hogy Selevir mással is olyan barátságba kerüljön, mint vele
- Jó, jó!! De csak óvatosan! – ellenkezett tovább Leowin – Elvégre én őrizlek életed végéig!
- De csak ameddig be nem tömöm a szádat! – Selevir a zsebébe süllyesztette az apró legénykét – Lépjünk ki jobban Lana, mielőtt a királynő madarai el nem lepik a Tisztást, nem kedvelem az éj hírnökeit, és hamarosan a nyakunkon a sötétség.

A bejáratot gyorsan meglelték. Csendben leültek a Tisztás egyik szegletébe, és várták az unikornisokat. Nem sokkal később zajt hallottak a fák közül és két gyönyörű, hófehér unikornis lépkedett előkelően a Tisztás közepe felé. Megbabonázva nézték őket, ahogyan a Hold az egyszarvúak fehér szőrén színeket varázsolt elő. Lana hirtelen indulni készült, Leowin épp csak észbe kapott, hogy megfogja:
- Lana! A cipőid! Csak meztelen talppal közeledhetsz feléjük!
- Jaj! Majd elfelejtettem! – szabadkozott a lány – Legszívesebben azonnal átkarolnám őket! Milyen szépek! Gyere Selevir! Talán megengedik, hogy óvatosan megérintsük őket!
Selevir ekkor már lerakta cipőit. Mosolyogva nézte az egyszarvúakat.
-Ne feledd Lana, nem játszani jöttünk. Remélem Ferella a közelben dolgozik valahol!
- Biztosan megérinthetitek, de csak azután, ha a törpék erre rábólintanak. Az egyszarvúak csak a törpékben bíznak, ők gondoskodnak róluk.- mondta Leowin
Selevir és Lana csendben, lassan közelítettek az unikornisok felé.
- Celtran és Felriwien! Ne féljetek! – suttogta halkan – Melyikőtök, melyik? Bár mindegy, mindkettőtök egyformán csodaszép...
Az unikornisok hirtelen megdermedtek. Fülük hegyesen meredt az ég felé. Érzékelték a közeledőket, de nem mozdultak. Lana és Selevir már egészen közel jártak, amikor az egyik egyszarvú hirtelen nekiiramodott, és elszaladt. A másik azonban szembefordult velük, és a Holdvilágnál látni lehetett, ahogy mélyen Lana szemébe néz, majd lassan a lány felé közelített. Mikor szembe ért vele, mellső lábait meghajtotta és letérdelt Lana elé, aki nem mozdult,csak biccentett a fejével köszönésképpen, és zavartan mosolygott. Majd az unikornis felállt, és lassan megfordulva elindult Lana előtt. A lány követte, és az állat időnként hátra-hátra pillantva ellenőrizte, hogy a látogatója megy-e utána. Majd egy fánál megállt, és erősen kaparni kezdett a lábával. A fa mögül egy fehér fej pillantott ki, majd eltűnt. Hamarosan a környező fák törzsei mögül is fehér fejek villantak elő. Lana élénken elmosolyodott, és megszólalt:
-Üdv nektek szorgos törpék! A segítségetekre van szükségünk! – Selevir a távolból figyelte a jelenetet, látta, hogy Lana az, akit az egyik egyszarvú elfogadott.
- Na szépen vagyunk! – hallatszott az ismerős hang a háta mögül – Csak akkor jönnek, ha segítség kell! – Ferdel dohogott közvetlen Lana mögött. Ferella messziről, lihegve futott, de már kiabált:
- Ej Ferdel! Már miért jönnének olyanhoz vendégségbe, aki ilyen mogorva mint te?! Lám megint hogyan fogadod őket?! – miután a férjét kicsit leteremtette, Lanához fordult – Nem meri bevallani, hogy várt benneteket. De azóta a Tisztásra is jóval nagyobb gondot fordít – mosolygott – De bármennyire is örülök nektek, gondolom rossz hírrel érkeztetek... és amint látom Celtran megijedt Selevirtől ...,valami megmozdult ebben a fiúban, ideje volt tehát üzennetek! – Most Selevir felé sietett – Gyere fiam, ne tarts itt semmitől! Tudom én, hogy ki vagy legbelül, a hangom meg a sok kiabálástól gyengül már, ne kelljen ilyen távolra szólnom neked. Remélem ez a kis habókos készít nekem egy jó gyógyteát – nézett Leowinra – Nagyon ridegek már az éjjelek.
Selevir felbátorodva megindult a törpeasszonyság felé.
-Milyen öröm téged újra látni Ferella! – üdvözölte – Tiszteletem Ferdel! A Tisztás a Hold fényénél is láthatóan gyönyörű! Sok munkád lehet benne! – hajolt meg a törpe előtt
- Mindig ilyen. – dohogta a bajsza alatt a Ferdel – A törpék mindig úgy dolgoznak, ahogyan csak tőlük a legjobban telik. –majd látva Selevir mosolygó arcát, és ahogy az nézi a Tisztást, ő is körbekémlelt - Azért ma tényleg különösen szép... talán a Hold jobban világít...-köszörülte meg a torkát – Hát, ha már úgyis itt vagytok...,hadd lássunk benneteket vendégül! – komótosan megfordult, és vendégeire sem pillantva, háta mögül invitálta őket. Ferella oldalba bökte Lanát, és sokatmondó mosollyal kézen fogta.

Ferella érintésére Lana számára az éjszaka sötétje ritkulni kezdett. A fák sűrűje felé tartottak. Ferdel Selevirt vezette, akinek a zsebéből Leowin durcásan tekingetett körbe.


- Ferella, hova megyünk most? – Lana suttogva kérdezte a törpeasszonyt.
- Azt hiszem, hogy Ferdel először meg akarja mutatni nektek, hogy miből is áll a mi munkánk pontosan. Miután elmentetek innen a legutóbb, azóta még keményebben dolgozik. – bökött a fejével az előttük haladó férfiak felé – Folyton csak arról beszél, hogy lehet abban valami nagy megtiszteltetés is, hogy éppen a mi klánunkat kérték fel a törött-lelkűekkel szövetkezni. Nagyon várt már benneteket. Abban reménykedett, hogy néhanapján eljöttök csak úgy meglátogatni minket.
- Azt hittem, hogy a Tisztáson dolgoztok!
- A Tisztáshoz tartozik az erdő jókora része is. Itt van az egész Északi zöld terület erőpontja. Ezért kell nagy figyelmet fordítani a kijelölt tisztásokra, mert ezek védik a Föld összes zöldjét.

Egy sűrű fákkal övezett területre érkeztek. Minden fa, minden bokor körül apró törpék serege szorgoskodott. Első látásra úgy tűnt, hogy mintha céltalan szaladgálnának oda-vissza. Többször egymásnak ütköztek, hangos zsörtölődésük betöltötte az erdőt.
Ferdel méltóságteljesen állt meg előttük.

-Úgy gondolom, – köszörülte meg a torkát – hogy azoknak a népeknek, akiket a törpék kitüntetnek a figyelmükkel, ismerniük kell a mi áldozatos, nagy tudást igénylő munkánkat.- A törpék félbeszakítva munkájukat, áhítattal pislogtak Ferdelre. – Ezért vezettelek ide benneteket. Itt a fák- és bokrok tövében azok a törpék dolgoznak, akiknek a tudása már oly nagy, hogy rájuk bízhatom ezeknek az ősi szellemeket őrző fáknak, növényeknek a gondozását. Minden éjjel, amikor a Hold megvilágítja a Földnek ezen pontját, szorgos törpék hada lepi el ezt e területet.
- Mit csináltok tulajdonképpen?
- Ezek azok a fák, növények, amelyek gyökereikkel összeköttetésben állnak a terület minden más növényével. Üzeneteket hordoznak, afféle különös csatornaként működnek. A növények minden pontja más-más információval szolgál. Megmondja nekünk a sérülés helyét, és módját. Ezeken a pontokon keresztül tudjuk őket gyógyítani is. Ezeken a fákon, növényeken keresztül, ezeken a pontokon keresztül gyógyítjuk az Északi terület egész flóráját, faunáját.
- Bár Tündérkéz is itt lehetne! – Sóhajtott fel Leowin – Hogy örülne, ha látná, hogy vannak, akik azokat a növényeket gyógyítják, amelyekkel ő a falubelieket gyógyította!
- És te Leowin? Te is fontos láncszem vagy! – Ferella éppen Selevir zsebe mellett álldogált – A te munkád nélkül Tündérkéz nem ismerte volna a növények gyógyhatását.
- Mindannyian fontos láncszemek vagyunk – folytatta Ferdel – megköszörülte újra a torkát – hmm. Még a törött-lelkűek is.
- És az unikornisok? – Selevir elgondolkodva nézett a két egyszarvúra
- Ó! Ők nagyon sokat segítenek a mi munkánkban. Sokkal többen voltak, sajnos már csak ez az egy pár maradt közülük. Régebben ők egyedül ellátták ezt a hatalmas Tisztást. Nekik nincs szükségük arra, hogy vizsgálgassák a növényeket, vagy bármilyen más élőlényt. Olyan hatalmas energiájuk van, hogy elég, ha megpihennek egy beteg élet mellett, és annak életereje úgy felerősödik, hogy legyőzi az őt támadó kórt. Nemrégen azonban rohamos pusztulásnak indultak. Mire a Nagy Tanács tudomást szerzett a dologról, addigra csak néhányan maradtak. Mire mi ideértünk tizenegy unikornis haldoklott. Ezt a kettőt sikerült megmentenünk csupán. Így hát itt maradtunk és átvettük a munkájukat. Most már ők csak az igazán nagy beteg fákhoz mennek, akiken nélkülük már nem tudnánk segíteni.
- Mi volt képes elpusztítani őket, mikor ekkora energiájuk van?
- Még nem tudjuk pontosan, csak annyit, hogy valami, aminek nincs életereje, hanem a másét veszi el. Nem csupán használja, gyógyulásra, erőre kapásra, hanem ellopja azt teljesen. Sajnos későn érkeztünk, majdnem mind belepusztult.
A törpék mindegyike mélyen lehajtotta a fejét Ferdellel együtt, és a két egyszarvú dühödten kaparta a földet a patájával.
- Szeretném őket megsimogatni! Szabad? – Lana szeme csillogott, és reménykedve nézte Ferellat.
- Ha az egyszarvú úgy érzi, hogy szükséged van rá, akkor önmaga megy oda hozzád. Nem minket kell kérdezned, ők nem a mi tulajdonaink.
- Hagyjuk most már a törpéket dolgozni! – Ferdel elköszönt, majd a látogatókhoz fordult – Ideje indulnunk, ha még ma este el akarjuk küldeni az üzenetet a többi kéknek!
- Most úgy csinál, mintha ti kértétek volna, hogy mutassa meg a Tisztás ezen részét – kuncogott Ferella – Nagy porondmester, mindig is mondtam neki!
- Nagyon hálásak vagyunk neked Ferdel-mester, hogy ennyit is megmutattál nekünk! – Selevir mélyen meghajolt az apró termetű törpe előtt
- Semmiség – szabadkozott a törpe fülig pirosan – nem vagyok én mester fiam, csak egy öreg törpe, akinek sok gond ül a hátán! – láthatóan megilletődött Selevir szavain – Gyere fiam! – folytatta – Sietős a dolgotok.
- Lana , a férjed nagyszerűen ért Ferdel nyelvén! Úgy látom, hogy egy életre a szívébe zárta magát – Ferella megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Lana nem szólt, csak mosolygott.
- Ferella kísérd a vendégeket hozzánk, én addig az átjárón eljuttatom az üzenetet. Pirkadatra visszatérek a válaszokkal.- mondta Ferdel .
Selevir szólni akart volna, de Ferella visszafogta. Ferdel máris sarkon fordult, és elindult a tisztás közepén álló fa felé. Mikor odaért, egy nagy gyökér mögött lassan egyre lejjebb került a föld alá, egészen, ameddig teljesen el nem tűnt.
- Gyertek barátaim, most menjünk az otthonunkba! Ne lepődjetek meg, mi a föld alatt élünk!- nevetett Ferella
- Nagyon érdekfeszítő! – dohogott Leowin – Órák óta keringünk a tisztáson, amit már évtizedek óta ismerek!
- Ne morgolódj már folyton! Ma este ezért jöttünk ide. Különben is! Nem hiszem, hogy te mindezt tudtad volna ez idáig. Kicsit légy nyitottabb! Egyedül nem tudjuk felvenni a harcot, csak ez az egyetlen lehetőségünk, hogy újra összekovácsoljuk az elszakadt barátságokat. Na gyere ülj ide a vállamra kis barátom! – próbálta engesztelni Selevir – Nehéz idő áll még előttünk. Nézd ezeket a törpéket, milyen hatalmas feladatot vállaltak magukra! Ferdel jólelkű, és nagyszerű, melegszívű felesége van. Új barátokra leltünk bennük, és ez a legfontosabb.
- Néha azért kénytelen vagyok elgondolkodni, hogy melyikünk tanítja a másikat...- nevetett Leowin – Te engem, vagy én téged? De úgy látom, hogy sokszor jobban teszem, ha rád hallgatok.
Éppen, mire befejezte, Ferella megtorpant három bokor előtt.
- Jaj!! Micsoda széllelbélelt vénasszony vagyok! – csóválta a fejét nevetve – Úgy eldiskuráltuk az időt, hogy majdnem továbbmentem! Megérkeztünk. - A lábuk alatt levő füvet egy helyen felhajtotta, mint mások a szőnyeget. Alatta fából készült deszkaajtó állt.. Ferella nagyokat nyögve felhajtotta, és alatta egy lépcső tárult fel. – Elnézést kell kérnem, de nálunk a gyerekek éppen a legnagyobb játék közben vannak...
- Gyerekek! – lepődött meg Lana – A gyermekeid?
- Igen kedveském, a gyermekeim. Sokuk már fent dolgozik a felszínen, de az apróbbak ilyenkor otthon maradnak.
- Hány gyermeked van Ferella? -kérdezte Lana
- Kilenc dolgozik már velünk, azokból négyüknek is saját gyermekeik vannak, ők, az unokák is itt vannak most. Tizenheten vannak tehát itthon jelenleg, abból tizenkettő az enyém. A legidősebb közülük, Flóra vigyázza a többieket. Munka után, hajnalban hazatérve Ferdel még tanítgatja őket egy kicsit, és a fenti nappalokat átalusszuk. Leowin kérlek bocsáss ki egy kis fényt, hogy meg ne sérüljenek a meredek lépcsőn a fiatalok!
Leowin erősen fényleni kezdett, láthatóan nagyon élvezte, hogy abban a pillanatban nagy szükség van a segítségére. Szűk folyosón vezetett le a meredek lépcső, néha éles kanyart véve. Hallgatagon ballagtak lefelé, majd pár perc múlva Ferella megállt egy fordulóban egy falba épített hatalmas faajtó előtt. Kilincs nem volt az ajtón, sőt úgy tűnt, hogy nem is ajtó, hanem fal. Ferella tenyerével gyengéden simogatni kezdte, és beszélni kezdett:

- Itthon vagyok, hazaértem.
Hátam mögött pár vendégem
Tiszta szándék a szívekben
Ajtóm, adj hát utat nekem!

Ekkor az ajtóból gyenge hajtások indultak meg. Beborították a zöld levelek az egész felületet. Majd virágok bújtak elő apró rügyekből, és az ajtó helyén egy millió színekben pompázó levelekből-virágokból szőtt lombzuhatag állt. Ferella arca mosolyra derült.

- Úgy látom, örül az otthon szelleme, hogy vendégül látunk benneteket. Más alkalmakkor, csak újszülött törpe tiszteletére öltött ilyen díszes ruhát. Kerüljetek beljebb! – mint egy függönyt, úgy húzta szét e virágba borult leveleket. Átlépve a bejáratot, egy hatalmas , tágas terembe értek. Nem is teremnek nézett ki, hanem zöldellő lugasnak.

Itt-ott föld alól áttörő fagyökerek látszódtak, amelyeken puha mohaszőnyeg feküdt. A falakat levelekkel borított ágak lepték el. A talajon fűszőnyeg futott végig. Több terem nyílt még ebből a helységből. Ferella leültette a vendégeket egy kényelmes gyökérre .

- Helyezzétek magatokat kényelembe! Egy pillanatra magatokra hagylak benneteket, készítek egy kis teát, és valami harapnivalót. Szólok Flórának is, hogy vendégeink érkeztek. – majd kisietett a konyhába.

Selevir és Lana mosolyogva néztek egymásra. Leowin kibújt Selevir zsebéből, kíváncsian tekingetett körbe. Pár pillanat múlva nekibátorodva szárnyra kelt, és bekukucskált a szoba minden szegletébe.

- Csodálatos! – kiáltotta félredobva ellenszenvét.
- Látod barátom! Megfeledkeztél intelmeidről és azelőtt ítéltél, mielőtt megismerted volna őket!
Selevir is felállt, és követte a tündért a nézelődésben.
- Micsoda kellemes meglepetés! – kedves hang ütötte meg a fülüket.
Az egyik ajtóból egy fiatal törpelány közeledett, arcán széles mosollyal üdvözölte a vendégeket.
-Édesapám már sokat beszélt rólatok. Milyen öröm személyesen is találkozni veletek! Flóra vagyok, jelenleg én ügyelek a kisebb testvéreimre és unokatestvéreimre. Anyám elnézésetek kéri a késlekedésért, nem készültünk fel a látogatásotokra, de hamarosan visszatér a konyhából.

A fiatal lánynak aranybarna haja volt, csillogó zöld szeme, amely élénken tekintett a látogatókra. Keze folyamatosan mozgott beszéd közben, hangja kellemes meleg volt. Termete, mint a szüleié, csak karcsú, és fiatal. Lana csodálkozva nézte a barna haját, eddig azt gondolta, mindegyiküknek fehér haja van.
- Mi is nagyon örülünk, hogy eljöhettünk – szólalt meg – Selevir eddig Leowinnak készített házat, és nem szívesen mozdultunk ki az erdészlakból. Gyönyörű az otthonotok!
- Míg anyám a konyhában foglalatoskodik, addig, ha nincs ellenetekre, megmutatom nektek a kicsiket. – Flóra a folyosó felé invitálta őket.

Néhány ajtóval odébb egy újabb terembe érkeztek, amely zengett a gyerekzsivajtól. Néhányan a földön könyvekbe mélyedtek, mások magukban játszottak, sokuk fából készült mászókán ügyeskedett.
Ferella hangja szólította őket vissza.
-Maradj csak nyugodtan – mondta Lana Flórának – visszatalálunk magunk is! Fantasztikus életetek van Flóra! Büszke lehetsz a szüleidre.
- Az is vagyok! – mondta Flóra mosolyogva
Visszatérve Ferella éppen az asztal körül szorgoskodott. Keze alól a kancsókban illatos teák gőzölögtek, egy tálcán sütemények sorakoztak.
-Téged nyomaszt valami Selevir, neked hoztam olyan teát, ami ellazít. Neked Lana készítettem valamit, ami erőt ad, - nézett Lanára – szükséged lesz rá!
- Valóban nyomaszt....- Selevir meglepődve szólalt meg – Ferdel olyan hirtelen eltűnt, nem is üzentem semmit, most azon aggódom, hogy mit mond a többieknek.
- Nincs okod az aggodalomra! Mindent tudunk, a növényeink mindent elmondanak nekünk. Tudja, hogy mit kell mondania. Én inkább érted aggódom. Az unikornis megérezte benned a rosszat. Még erős vagy, de ő egyre erősebben küzd benned. Harcra húz a szíved, de el kell döntened, hogy a bosszú vezérel, vagy a küzdelem a jó ügyért!
- Sajnos nem mindig tudom ezt eldönteni...- sóhajtotta Selevir – de ha tovább várok, akkor csak a bosszúszomj erősödik bennem.
- Ferella, a gyermekeid haja nem fehér! Én csak fehér hajú törpéket láttam a felszínen. – Lanát nem hagyta nyugodni a törpék haja színe.
- Tényleg! Erre nem is figyeltem fel! – Leowin Ferella süteményes tálcája felett repkedett, éppen küszködött eggyel, hogy felemelje onnan.
Ferella kacagni kezdett
-Jaj, hogy ti milyen gyerekek vagytok! Leowin, te tudod, hogy mi törpék az emberekhez képest mennyivel hosszabb életűek vagyunk. Nálunk a gyermekkor olyan hosszú, míg az emberek hatvan évet élnek. Onnantól lesz felnőtt egy törpe, amikor a haja színe fehérre vált. Akkor éri el azt a tudást, hogy felengedhetjük a felszínre önállóan dolgozni. A fehér haj élettapasztalatot, bölcsességet jelent, amire nagy szükség van az anyaföld növényeinek gondozásánál.
Lana elpirult zavarában. – Jaj, hogy én milyen ostoba vagyok! Erre nem is gondoltam! Boldog lehetsz Ferella, milyen szépek a gyermekeid! Úgy szeretném már én is, ha a saját gyermekemet ölelhetném magamhoz!
Ferella felemelt egy süteményt a tálcáról, eltördelte Leowinnak és ránézett:
-Mondd Leowin! Nem beszélhetnénk négyszemközt?
Leowin hirtelen erősen köhögni kezdett egy félrecsúszott falattól, majd a köhögéssel küszködve megszólalt:
-Nincs szükség rá Ferella... Kezd el, ha gondolod, én még meg akartam várni az üzenetre a választ..., és persze azt sem tudtam, hogy mennyit árulhatok el Selevir lelke előtt.
Ferella ekkor leült a csodálkozva pislogó Lana mellé. Megfogta annak kezét és így szólt:
- Hamarabb magadhoz ölelheted gyermekedet, mintsem gondolnád. Éppen ezért hoztam neked ezt az erősítő teát.... gyermeket vársz drága Lana. Nem a hosszú gyaloglástól merültél ki, mint azt te gondoltad.
Lana a döbbenettől szóhoz sem jutott, Selevir azonban azonnal talpra szökkent. Örömmel karolta át Lanát, de arca hirtelen elborult.
- Hogyan hagyhatnálak most magadra?! Az a néhány hónap nem számít, várok még.
Lana csak ekkor tért magához a döbbenetből.
- Ferella! Gyermeket várok valóban? – szeme úgy csillogott, hogy Ferella meghatottan zsebkendő után kezdett kotorászni a köténye zsebeiben – Leowin te tudtad ezt, és nem szóltál róla?
- Nem Lana, mert úgy gondoltam, hogy a következő holdtöltéig várok. Ez a gyermek sok mindent megváltoztat, és a többi kék üzenete sokat segít majd megfontolni a következő lépéseket.
- Ne aggódj Lanáért és a gyermekért fiam! – Ferella Selevirre nézett – Te nem sokat tudsz neki segíteni egymagadban, ha a királynő felerősödik. Ráadásul nem volna szerencsés, ha az előtted álló küzdelem veszélybe sodorná őket. Tudod, hogy mire gondolok. De mi itt leszünk mellette és az erdészék is.
- Igen Selevir, ez a gyermek az öröm mellett szomorú hírt is hozott. Elérkezett az idő, hogy elváljon most az utatok azért, hogy utána újra egymásra találjatok már árnyék nélkül a jövőtök felett. – Leowin szomorúan dörzsölgette szárnyit egymáshoz.
- De én Selevirrel szerettem volna menni! Megígértem neki, hogy ezentúl mindig mellette állok, amíg csak élek! - könnyezte Lana
- Sajnálom Lana, de nem tarthatsz vele! Rád itt van szükség. Az ígéretedet így sem szeged meg, hiszen a szerelmed nagy erővel vértezi fel. A gyermek pedig a jövőbe vetett hitét adja vissza, ami az utóbbi időben már kezdte elhagyni őt. – Ferella úgy beszélt Lanával, mint anya a gyermekével – Nehéz időket élünk most. Tudom én, hogy egymásba kapaszkodva minden könnyebbnek tűnik, de Selevir sorsa még messzire parancsolja őt. A lelke sötét oldala idáig nem jöhetett vele. Titokban kell tartanunk előtte a gyermek érkezését. Selevir jó oldalának pedig ez hatalmas erő. Sokkal nagyobb, mintha te mellette lovagolnál az útján.. többet adsz neki ezzel, mint bármi mással. Maradj hát, ne kísérd el őt!

Selevir tekintete kemény lett.
- Ferella! Rád bízhatom tehát a családomat? Ha Lana magára maradna, fordulhat hozzátok?
- Légy nyugodt fiam, mi itt leszünk mellette, mint ahogyan ugyanígy megbízhatsz a jó erdészben és a feleségében is. Nekik még ne mondjátok el a jó hírt, mert tudod, titkos kísérőd azonnal melléd szegődik, amint elhagyod a védett területet. Jól tette Leowin, hogy nem szólt róla!
- Köszönöm Ferella! – Selevir lehajolt és átkarolta az asszonyt. Az becsukott szemmel, meghatottan fogadta az ölelést.
- Nincs mit fiam! Mindannyiunkért küzdesz. Mi tartozunk hálával nektek. Most térjetek nyugovóra! A szobáitok készen állnak távol a gyermekeim zajától. Pirkadatra Ferdel is visszatér, akkor már okosabbak leszünk. Selevir, mihamarabb aludj el, ne próbáld ébren várni a hajnalt! Ez a hely biztonságos neked, de nagyon legyengít. Kevésbé ártalmas, ha alszol. Mindenesetre egy unikornist küldök a szobátok elé, bár a gonosz varázslatot nagyon erősnek érzem rajtad. A fiatalok követték Ferellát a szobáik felé. Lana halkan suttogta Selevirnek:
- Gyermekünk lesz kedvesem!
- Igen Lana! És ígérem, szebb jövő vár rá, mint ami nekünk jutott – felelte az.
Lana férje vállára hajtva fejét ballagott tovább, szíve majdnem szétfeszítette mellkasát örömében, miközben a közelgő elválásra gondolva szemét könny égette.
- Tudom Selevir, tudom. Rá szebb jövő vár majd!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.