Ferdel sietősen szedte a lábát a lefelé vezető lépcsőkön.
-Elment az eszem! – dörmögte félhangosan – Itt mászkálok ahelyett, hogy fent végezném a munkámat! Nem is tudom, nem lesz-e baj, ha otthagyom őket munka közben... Boldogulnak-e? Ej micsoda felelősség egy ilyen klánt vezetni! – sóhajtotta – Nem is tudják elképzelni....! De ez a fiú úgy látszik, hogy értékelte, pedig csak egy törött-lelkű!... Mester! Ej de szépen hangzik! Ferdel-mester! – derült fel a szóra – Hogy éppen ennek az emberfajzatnak jutott eszébe! Mégiscsak lehet valami ezekben a kékekben! És ugye ki mást keresett meg a nagy hírű büszke Gothenár? Na kit? Hát Ferdelt! – fűzte tovább hangosan a gondolatot – Az lenne ám a dicsőség, ha a fiaim és unokáim erről beszélgetnének hajdan: „Ferdel papa volt, aki a törött-lelkűekkel a szövetséget újra összekovácsolta!” Az lenne ám a dicsőség!
Míg így magányosan töprengett, a szűk folyosó tágabbá vált. A mennyezetét fák gyökerei szőtték át, egy helyen írássá alakulva. Ferdel matatni kezdett a zsebében, majd egy kristályt szedett elő onnan. A szeme elé helyezte, és olvasni kezdett:
„ Százötven-éves gyökerek folyosója”
Ejnye még csak ennyit haladtam! – zsörtölődött – De régen jártam erre, akkoriban rövidebbnek tűnt az út.
A folyosón ekkor nagy zajjal egy csapat közeledett.
- Na még csak ez hiányzott! – Ferdel mérgesen tekintett a jövevényekre – egy csapat bányalakó!
Egy tucatnyi törpe érkezett, mind maszatos képű, csákányokkal felszerelve. Hajuk sötéten fénylett, mint a szén, hangosan énekeltek. Mikor észrevették Ferdelt, megtorpantak.
- Nocsak! Egy mezei törpe! Úgy világít a hajad, hogy belé vakulunk!
- Ne nagyon nevess Torvisek! Egy törött-lelkű üzenete ügyében jöttem, fontos küldetésben vagyok!
- Ferdel! – A csapat élén haladó szakállas törpe csak ekkor ismerte fel – De régen láttalak öreg cimbora! Ne zsörtölődj, csak mókáztunk kicsit, befejeztük ezt a réteget, most megyünk lejjebb!
- Akkor haladjunk együtt! Én a Hatszáz éves gyökerekig tartok, lassan telik az idő egyedül. Míg nem hallottam a hangodat, addig azt hittem, hogy bányalakók jönnek.
- Ne is emlegesd őket! Meggyűlt a bajunk velük az utóbbi időben. Azért is vagyunk ilyen szurtosak. A királynő bányáiban megnőtt a kitermelés, nem győzzük menteni, ami menthető. Úgy tűnik, hogy nem elég nekik az a szén, amit a felszínhez közel engedtünk eddig. Valami nagy dologra készül, mert annyi szén, ami az utóbbi időben hozzákerült, tán még a poklot is hamuvá égetné. Mi megvédtük, amit csak lehetett, de a bányalakókat a királynő megvesztegette valamivel, és azok elárulták az eldugott szénkészlet helyét.
- Fegyvereket készít a boszorkánymester az új seregének, ami úgy növekszik már, mint egy nagy viharfelhő a csillagos égbolton.
- Nem lesz ennek jó vége Ferdel! Ha több szenet adunk most, akkor a Föld megsínyli azt.
- Éppen a királynő ügyében visz az utam Torvisek barátom. Gothenár engem bízott meg a hírvivő szereppel a többi terület és a mi területünk között – itt egy kissé kihúzta magát, szinte nőtt is egy kicsit. Hatásszünetet tartott, majd folytatta: - Eljött az idő, hogy újra összefogjunk a törött-lelkűekkel!
- Micsoda jó hír Ferdel! Gothenár választásai mindig nagyon körültekintőek, még ha sokszor számunkra megmagyarázhatatlannak tűnnek is az első pillanatban, de később mindig kiderül, hogy bölcs döntés volt. Nem csoda, ha rád esett a választása. – Veregette meg Ferdel hátát.
A következő elágazásnál Torvisek megállt, majd megveregetve a lonhgtoroni Ferdel vállát búcsúzkodni kezdett – Sok sikert barátom az úthoz, mi megérkeztünk! Vidd hírét a nagy szénkitermelésnek is, és üzenj Ferellával, az asszonyok úgyis sűrűbben összejárnak idelenn! Kezdjük már türelmünket veszíteni a bányalakókkal szemben. Úgy érzem, lassan tehetetlenek leszünk.
- Rendben. Megpróbálok valami segítséget toborozni. Ma pirkadatra visszatérek, de a találkozó később lesz. Időben értesítelek róla.
- Köszönöm Ferdel ! Kísérjen utadon szerencse!
Ferdel magányosan folytatta útját tovább merengve a hallottakon.- A kőzet-törpék! – mosolygott – Torvisek a legnagyszerűbb mind közül! Ismerik a Föld minden rétegét, ők rendezgetik évmilliók óta szépen sorba őket. Milyen hatalmas munka ez!
Lefelé haladva tovább, dudorászni kezdett. Fertály óra múlva érte el a hatszáz éves fák gyökereinek folyosóját.
-Ó! Hogyan is téveszthettem ezt össze az előzővel?! – lepődött meg. Hatalmas, széles folyosót pillantott meg. Nyüzsgő élet volt odalent. Futógombák hátukon utasokkal szélsebesen cirkáltak az utakkal behálózott területen. Néhány percig álldogált ott nézelődve, kissé összeszedve a bátorságát.
- Ne állja el kérem az utat! – hallatszott a háta mögül. Egy apró piros hajú fickóra pillantott, aki a kezében nagy dobozt tartott teleszórva valami porral.
- Elnézést! Nem tudtam, hogy útban vagyok. Nagyon sok éve már, hogy nem jártam erre, azóta sokat változott ez a hely.
- Ó! Egy átutazó! – lepődött meg a kis figura – Szívesen segítenék, de majd leszakad a karom. Sietnem kell, hogy mihamarabb megszabaduljak tőle.
- Ha megengeded, akkor megfognám az egyik felét, és ameddig ketten visszük, addig útbaigazíthatnál engem is - vetette fel Ferdel .
- Így mindjárt más! – mosolygott a piros-hajú – Köszönöm!
- Ferdel vagyok, itt északon a fenti tisztás őrzése a munkám a klánommal.
- Felszíni törpe! Megértem a tájékozatlanságodat idelenn. Az én nevem Rudolphino, de szólíts csak egyszerűen Rudinak. Ezt a finomított homokot el kell vinnem a Pöttyös Kalap fogadóba. A megfáradt gombákat ezzel csutakoljuk le az istállóban. Hova tartasz Ferdel?
- Az Üzenetek Csomópontjához. A világ minden tája felé kell küldenem üzenetet a Tisztásokra.
- Ó! Az nincs messze a fogadótól, ha megvársz, akkor elkísérlek. Sok éve nem jártál erre? A törpék sokszor megfordulnak itt.
- Sok a munkánk az Északi Tisztáson. A feleségem régebben gyakran jött a felszín alá, de de csak a háromszáz éves gyökerekig. Ott találkozott a rokonokkal. De mióta megsokasodtak a gyerekek, ő sem könnyen szabadul tőlük. Micsoda hatalmas építkezések történtek itt az utóbbi időben!
- Bizony! Felélénkült az élet! A futógombákkal gyorsabban tudunk haladni, bár én még nem engedhetem meg magamnak – húzta el a száját – Ha jól látom, meg is érkeztünk! Ez itt a Pöttyös Kalap. Ha van kedved, akkor gyere be!
- Nem köszönöm! Inkább megvárlak idekinn, sietős a dolgom. – Ferdel zavartan billegett a lábán, mielőbb szerette volna letudni a dolgát
A fogadó a falba volt építve két különálló ajtóval. Egyik a vendégeknek, másik a gombáknak. Rudolphino nem sokat váratott magára, perceken belül visszatért.
- Állok rendelkezésedre! – nevetett megszabadulva a terhétől – Tarts velem!
Az utcán Ferdelnek alkalma volt nézelődni. Sokféle alakot látott. Főleg manókat, akiknek nagy része a föld alatt élt. A manók különleges szereplői a Földet benépesítő lényeknek. Sokuk szorgosan segíti a többi lény munkáját, de legtöbbjük csak bosszúságot okoz. Egy részük az embereknek tör folyton borsot az orra alá: Eltüntetnek ezt-azt, összekeverik a rendbe rakott dolgokat, elrontják az emberek által használt eszközöket, gépeket. Ilyenkor azok azt hiszik, hogy a balszerencse szegődött melléjük, pedig csak egy undok manó tartózkodik a környezetükben. A bányamanók üzelmeiről Ferdel nem csak a kőzettörpéktől hallott. A föld alatt élők életét évszázadok óta keserítették már alattomos üzleteikkel, tolvajlásokkal, verekedésekkel.
Van azonban a manóknak egy csoportja, amely nemes feladatot vállalt magára. Ők bújnak a gyerekjátékokba. Azokba, amelyekhez egy-egy kisgyermek nagyon ragaszkodik. Ezek a manók teszik véletlen a kis kezek ügyébe, amikor a legnagyobb szükség van éppen arra a darabra, vagy a kis gazdájuk megfeledkezik róluk időnként. A játékmanók többnyire láthatatlanok, csak néha-néha pillantják meg őket a gyerekek. Azokra a játékokra, amelyekbe manó bújt, az emberek azt mondják találóan, hogy „Ennek a játéknak lelke van”.
Itt, ezen a helyen főleg azokat a manókat lehetett látni, amelyek más lényeknek dolgoznak.
A manókon kívül rengeteg törpét látott Ferdel, akik egy része ismerős családokból való volt, más részüket csak hírből ismerte. Itt, a hatszáz-éves fák gyökereinek folyosóján mindegyikük sietősen igyekezett a dolgára.
Ferdelnek leginkább azonban a sok gyászos képű, hallgatag rovondur tűnt fel.
A rovondurok a szomorú hírek szellemei. Körbelebegik a hírvivőt, de megtelepednek annak lelkének egyik szegletében is örökre. Ezért van az, hogy azok, akik rossz hírt kapnak, már akkor tudják azt, mikor a hírthozó belépett az ajtón. És annak, aki kénytelen valakinek rossz hírt átadni, annak örökre mély nyomot hagy a lelkében. Ferdel nem látott ennyi rovondurt egy helyen már nagyon régóta.
Mivel törpék laktak a földnek ezen szegletének a mélyén is, mint mindenhol máshol a világon, így az épületek is törpemódra, a falba vájva készültek. Csak ajtajuk volt, sehol egy ablak.
Míg Ferdel szájtátva nézelődött séta közben, észre sem vette, hogy mennyit haladtak, csak amikor mellette a kis vörös-hajú megszólalt:
-Megérkeztünk! – Rudolphino egy nagy kapu előtt állt meg, amely felett gyökerekből fonott írással ez állt: „ Üzenetek csomópontja”. A kapu szinte be sem csukódott rendesen soha, annyian jöttek-mentek rajta.
Ferdel tétován toporgott, fejét ide-oda forgatta, mintha bizonytalan lenne valamiben, majd gondosan megfontolva a szavakat tűnődve tekintett az építményre:
-Valóban úgy tűnik.... Kicsit nagyobb lett ez a hely, mint száznegyven éve..., és mintha többen is lennének itt. – hangja egyre bizonytalanabbul csengett- Bizonyára sok változás történhetett az ügyintézésben is.
Rudolphino elmosolyodott, és belekarolt Ferdel karjába:- Nekem is éppen ideje, hogy körbenézzek itt egy kicsit. Most van pár óra szabadidőm, ha nincs ellenedre, akkor bekísérlek. Ketten könnyebben eligazodunk ebben a nagy zűrzavarban.
Ferdel arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg a felvetés hallatára :- Hát, ha neked is éppen dolgod akad itt, akkor nagyszerű ötletnek tartom, hogy együtt menjünk be!
Az Üzenetek csomópontja volt a legforgalmasabb hely a földalatti folyosók világában. Innen küldték az üzeneteket a világ minden tája felé, és ide is érkeztek az üzenetek mindenfelől.
Az épület kívülről is nagynak tűnt, legalábbis amennyire ezt Ferdel a kapu alapján meg tudta ítélni, de belülről egyenesen hatalmas volt. Egyszerű törpe lévén nem szokott hozzá az efféle méretekhez, számára a legnagyobb, amit életében látott, egy-egy nagyra nőtt fa volt.
-A kőzet törpék több mint ötven évig hordták a köveket, mire elkészült. – mutatott körbe Rudolphino mikor beléptek.
Belülről körben a falak mentén folyosók futottak, mindegyik folyosón ezernyi ajtó. A folyosók korlátaként a fák gyökerei szolgáltak. Lent az alagsorban, nyolc boltívvé hajlított gyökér alatt nyolc hosszú asztalnál, három- három hivatalnok ült, és felettük tábla hirdette, hogy melyik égtájat képviselik. A hivatalnokok mindegyike sötétszürke egyenruhát viselt, néhányuk vállán palást is volt széles vörös szegéllyel, és mindegyik hivatalnok haja ugyanolyan vörös, mint amilyen Rudié is.
- Ha mindenfelé akarsz üzenetet küldeni, legjobb lesz, ha az első asztalnál elkezdjük, és sorba járjuk az összeset az üzenetek Utiokmányaiért. - magyarázott Rudolphino, miközben az Észak-keleti asztal felé terelgette a szájtátott Ferdelt.
- Utiokmány?! - kérdezte Ferdel meglepetten
- Igen! Azt kell magunkkal vinni a felsőbb folyosókra, és ott kell majd átadnod a quiklerek gondozóinak. Amint látod mind a nyolc égtájnak megvan a saját emelete.
A quiklerek voltak a földalatti élet hírvivői évszázadok óta. Apró, öklömnyi lények, akik fénysebesen tudják átrágni magukat a föld rétegei között. A föld alatt élők sokáig csak bosszankodtak miattuk, mert örökös mozgásuk miatt fellazították a földet, és sok helyen beomlottak a nagy munkával felépített épületek.
Egy évszázadokkal ezelőtt élő törpe elhatározta, hogy közelebbről megismerkedik velük, hátha elejét tudná venni az épületek további összedőlésének. Rájött, hogy a quiklerek tápláléka maga a föld, és testükön áthaladva megtisztul minden szennyeződéstől. Maguk szelídíthető élőlények, és gazdájukhoz hűségesek maradnak életük végéig. Így már csak arra kellett megoldást találni, hogy hogyan hasznosítsák őket. A gyorsaságuk tűnt a legkézenfekvőbbnek, így megalapították az „Üzenetek Csomópontját”. Hosszú évszázadokig még az eredeti csomópont működött, még Ferdel is azt ismerte. Akkoriban elég volt pár sumákért venni kapszulát az állat gazdájától, és abba betéve az üzenetet, elküldeni a címzett felé. A quiklerek megszabott útvonalakon közlekedhettek, nem érintve a földalatti építkezéseket, meglévő épületeket. A föld alatt élők ezekre a útvonalakra naponta kétszer odahordták a szennyezett földet, és naponta kétszer elvitték onnan a tisztát. Így a föld alatt élők ezentúl zavartalanul élhettek együtt a quiklerekkel barátságban.
- Fantasztikus! – nyitotta tágra a szemét Ferdel.
- A következő! – hallatszott az Észak-keleti asztal felől. Rudolphino odalépett az asztalhoz Ferdellel.
- Mi volnánk! – vigyorgott Rudi
- Mekkora üzenetet kívánnak küldeni, és a föld alá, vagy fölé? Pontosan kinek? - hadarta a hivatalnok fel sem nézve rájuk - Itt a nyomtatvány, jelöljék be rajta a válaszokat! – egy széndarabot nyomott Ferdel kezébe, és a mellette levő törpe felé mutatott, aki majd átviszi tőlük a kitöltött a papirost.
Rudolphino és Ferdel szeme a papíron levő kérdésekre esett:
1., Jelölje be kérem az üzenet hosszát!
a., 1 cserfestől – 3 cserfesig : 4 sumák
b., 4 cserfestől – 10 cserfesig : 8 sumák
c.,10 cserfestől – 20 cserfesig : 15 sumák
2., Jelölje be kérem a pontos úticélt!
a., Észak-keleti földalatti üzenetcsomópont 15 sumák
b., Észak-keleti földalatti üzenetek csomópontja + felszíni szállítás: 25 sumák
3., Írja be a címzett nevét:
.......................... célszemély értesítése : 10 sumák
4., Extra szolgáltatás
ha még a feladás napján kívánja a válasz megérkezését, tegyen egy x-et a szolgáltatás mellé!
…. Extra szolgáltatás 5 sumák
.... Nem kérem az extra szolgáltatást (későbbi szállítás, kb. 3 éjjel) 0 sumák
Ferdel szemöldöke magasra futott a homlokán.
- Igen felszöktek az árak az utóbbi időben!
- Sajnos igazat kell adnom neked! - bólogatott fancsali képet vágva Rudolphino - A quikler-tulajdonosok manapság a legvagyonosabbak a föld alatt. Legutóbb a fejlesztésekre hivatkozva emelték az árakat, de erős a gyanúm, hogy busás hasznuk van a küldeményekből. – Rudolphino halkan suttogta felháborodását az árak láttán, amire Ferdel bőszen bólogatva felelt:
- 34 sumákkal rövidítenek meg egyetlen égtáj felé! Ej-ej, micsoda világ lesz itt?! – nagyot sóhajtva lépett a következő hivatalnok felé.
- Rendben! – ellenőrizte a hivatalnok a papírt. Aláírta, majd egy súlyos pecsétet nyomott rá. – Készítsen elő kérem 34 sumákot, és ezzel a papírral menjen a következő hivatalnokhoz!
A harmadik hivatalnok az asztalnál egy nagy láda mellett állt. Mindhárom ládában kapszulák voltak, három különböző méretben. Átvette Ferdeltől a kitöltött formulát, majd így szólt:
- 34 sumákot kérek! – Miután elvette, Ferdel papírja alapján x-eket húzott egy előtte fekvő papirosra. Pecsétet nyomott Ferdelére „ Fizetve” szöveggel, és a kezébe adott egyet a legkisebb kapszulák közül.
- Az első emeletre menjen, az az Észak-keleti folyosó! A kis üzeneteknek szükséges kis quiklerek az A szektorban vannak. Ha odaértek, akkor a piros sávval keretezett ajtón menjenek be! Ott vannak az extra-szolgáltatásra alkalmas leggyorsabb állatok. – majd széles mosolyra húzva száját elköszönt: – Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat!
Minden ugyanígy működött a többi asztalnál is. Ferdel zsebei igen lelaposodtak, mire mindegyiknél végeztek.
A folyosók felé vették útjukat megrakodva kapszulákkal és papírokkal. A lépcsőkön felfelé haladva az első emeleti fordulóban tábla jelezte: „Észak-kelet felé induló küldemények”. Befordultak az emeletre. Végigpillantva rajta látták, hogy három nagy részre van osztva, melyek A, B, és C szektornak voltak elnevezve. Az utasítás szerint az A szektort célozták meg. Ott két ajtó állt csupán a hosszú terület ellenére. A piros sávval keretezett volt a távolabbi. Belépve rajta két segítő-manó várta őket, akik az ajtó mindkét oldalán állva a belépőknek apró papirost és egy széndarabot nyújtottak át.
- Arra parancsoljanak az asztalok felé! – mosolyogtak. – Ott kényelmesen megírhatják üzeneteiket. Az állatok hátul találhatók a fal tövében, természetesen útra készen.
Ferdelék az asztalhoz telepedtek. A törpe megszabadulva rakományától kezébe vette a széndarabot, és sietősen írni kezdett.
”Az északi terület kékjei találkozóra hívnak benneteket többi kékek! Az időpont holnap éjfél, helye az Északi Tisztás. Felgyorsultak az aggasztó események, mielőbbi választ várok, hogy megfelel-e mindenkinek a hely és az időpont.
Az üzenet küldője: Ferdel a longhtoroni törpe”
Apróra hajtva az üzenetet, a kapszulába helyezte. Az asztalon található viasszal a kapszulát lepecsételte klánjának pecsétjével. A terem hátsó felé mentek, ahol kiéhezett, útra kész quiklerek sorakoztak. A felettük őrködő törpék közül az egyiknek átadta a kapszulát, aki azt az állatra erősítette. Megnyitotta az egyik falban levő ajtót, és megsimogatta az állat hátát. Valamit súgott a fülébe, majd az állat eltűnt a falban.
- Mikor jöhetek a válaszért? – kérdezte Ferdel.
- Az alagsorban van egy váróterem kialakítva az extra-szolgáltatás igénylőinek. Minden égtáj felől oda érkeznek az extra gyors válaszok. A váróterem ajtaja teljesen vörös, könnyen megtalálják, ha egészen a hátsó fal tövében keresik. Ott kényelmesen várakozhatnak. – Egy számot írt a Ferdel által átadott papírra. – Ez lesz a válaszüzenet kódszáma. Ha meghallja ezt a számot, akkor megérkezett az üzenete.
- Értem – felelte a törpe – Köszönöm!
- Mi köszönjük, hogy a szolgáltatásunkat választotta! – húzta ki magát az állatgondozó
Ferdel csak az orra alatt dörmögve morogta vissza halkan:- Nem mintha sok más választásom lett volna!
Ekkor hirtelen elhalkult a terem. Egy törpe lépett be, nyomában egy rovondurral. Azonnal odalépett egy törpe a hivatalnokok közül :
-Sajnálom, a szomorú üzeneteket itt nem tudjuk átvenni! Ezek a quiklerek túlságosan lemerülnének tőle. – tessékelte kifele a meglepett törpét.
- Hát akkor hol adhatom fel? - kérdezte az kétségbeesetten
- Az alagsorban tároljuk a nagyobb, erősebb állatokat, szomorú üzeneteket csak ők képesek gond nélkül továbbítani. Ez természetesen drágább szolgáltatás, külön kell kérvényeznie.- hallatszott a válasz
A törpe, és hallgatag kísérője szomorúan fordultak ki az ajtón, távozásukkor a teremben élénk sóhajtások és taps hangzott.
- Egyre több a rovondur! Sajnos rajtuk csattan az ostor mindig, és azokon, akik kénytelenek ezeket az üzeneteket átadni, de a szomorú üzenetek mindenkire hatással vannak. Én is beleborzongtam egy pillanatra – Rudolphino elkomorodottan csóválta folyamatosan a fejét, miközben beszélt Ferdelhez. – Aggaszt engem ez a sok rovondur..
- Engem is aggaszt. Úgy látom, hogy sok szomorú hír kel manapság szárnyra, és ez valami nagyon rosszat jelent.
Hallgatagon járták végig az összes többi üzenet útját, mindenhol ugyanígy történt minden. Dolgukat végezvén visszatértek az alagsorba, ahol a belső fal mellett valóban könnyen megtalálták a várótermet. Kényelmesen elhelyezkedtek a mohával letakart gyökerek egyikén, és teát kortyolgattak. Néha valaki felsikoltott egy rovondurral érkező választ kapván, olyankor síri csend támadt a teremben, ami hamarosan halk zsibongássá váltott mindig újra. Ferdel idegesen dobolt az ujjaival az asztalon, majd kimerülten elbóbiskolt. Rudolphino ébresztette fel, amikor megérkezett az első válasz, majd azt követve hamarosan az összes többi is.
Ferdel összevárt minden válasz-kapszulát, majd egymás után nyitogatta ki őket. Némán átolvasta mindet, majd megkönnyebbülten elmosolyodott, és eltette őket a zsebei egyikének mélyébe.
-Azt hiszem, hogy végeztem! – Fordult Rudolphinohoz – Mindent nagyon köszönök!
- Szívesen derék barátom! Semmiség volt az egész, és örömmel töltöttem veled az időmet! Ritkán adódik alkalmam felszíni törpékkel találkozni. – veregette meg a vállát Rudolphino.
- Ezentúl, ha jól sejtem, néhányszor majd vissza kell térnem ide, remélem, hogy akkor majd újra találkozunk!
- Megtisztelnél vele, ha meglátogatnál minket a Pöttyös Kalap fogadóban!
- Úgy lesz, úgy lesz! - bólogatott hálásan Ferdel - Köszönöm a meghívást, szívesen elfogadom! Most azonban igyekeznem kell már vissza.
- Tudom én, de engedd meg, hogy elkísérjelek a Hatszáz éves fák gyökereinek folyosója végéig!
Míg oda nem értek az elágazásig, elmélyülten beszélgettek, majd rövid búcsú után Ferdel elindult a felfelé vezető lépcsőn.
Néhány óra múlva a Tisztáson volt. Megérkezvén először Ferellát pillantotta meg, aki a fa tövében ücsörögve várt reá.
- Végre Ferdel! Már majdnem megvirradt! Halálra izgultam magam! – ugrott a nyakába
- Ne is mond Ferella! Az Üzenetek Csomópontja már nem olyan, mint régen. Mindent elmesélek odahaza, igyekezzünk, mert menten összeesek!
- Kaptál választ? – kérdezte csendben Ferella
- Igen – mosolygott Ferdel. – Holnap éjjel mindenki itt lesz aki csak számít.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés