A Tisztáson a nap tétován világította meg a fák lombjait. Minden egyes próbálkozása amellyel fényt akart csempészni a világra, sikertelen maradt az ősz végi felhők fojtogató tömege miatt. Selevir és Lana lázasan készülődtek a vendégek esti fogadására. Selevir már kora hajnalban talpon volt és segített Ferdelnek ülő alkalmatosságokat keresni, Lana pedig a konyhában serénykedett Ferellával, és Flórával. Leowin pedig útra kelt, hogy az erdészt, és az erdésznét magával hozza a Tisztásra, mire a Hold sugarai először jelennek meg az esti égbolton.
Várakozással teltek az órák, mire megérkezett Leowin az erdészékkel.
- Ha én tudom, hogy ilyen csodaszép Tisztás van itt az erdő közepén, akkor idejártam volna mindennap!
- Ha láttad volna még pár éve! – Leowin ismét egy zsebben utazott, mégpedig a vadász mellényének a zsebében – Akkoriban még a külső időjárás ellen is védve volt, itt mindig sütött a nap!
- És mi történt? Úgy látom az őszi hideg nem kíméli a Tisztásotokat sem!
- Kevés már a mi világunk energiája arra, hogy ezzel foglalkozzunk! Ferdel szerint annyira sok a sérülés a környék növényein, hogy minden energiára szükség van a gyógyításukhoz. A törpék ereje Langhtoronból ered, az ősi országuktól. De azt hiszem ott is felhalmozódtak a problémák..- a kis tündér hangja reménytelenül csengett
- Talán van még remény Leowin! Ne keseredj el a rossz híreken annyira, hogy feladd a reményeidet!
- Ó!! Nem adom fel! Persze, hogy van remény! – mosolyodott el Leowin – Sőt egy örömteli hírrel vártunk benneteket, és hamarosan az érintettek szájából fogod azt meghallani!!
- Jaj Leowin! Nagyon nem szeretem, amikor a rossz híreket rögtön az orrom alá dörgölik, a jó hírrel pedig megvárakoztatnak! – zsörtölődött az erdészné – Öreg vagyok én már az ilyen izgalmakhoz!
Ferdelék otthona elé értek, az ajtó nyitva állt előttük. Leowin , míg lefelé tartottak, izgatottan mesélte a vendéglátók lakásának minden apró részletét.
A lakásba érve Ferella sietett elébük, és invitálta befelé a megszeppent vendégeket.
- Ferella vagyok, örömmel üdvözöllek benneteket az otthonunkban! Nagyon sok jót hallottam rólatok a fiataloktól, végtelenül örülök, hogy eljöttetek hozzánk! Helyezkedjetek kényelembe, az asztalon találtok harapnivalót, és teákat! Majd Lana elmagyarázza, hogy melyik gyógytea mire való! A férjem hamarosan megérkezik, körbeveszi az unikornisokkal az erdőt a leselkedők elől a védőpajzzsal.
- A nevem Balthasar és a feleségem Sella. Ritkán, sőt mondhatnám évek óta nem mondtuk el nevünket senkinek, ez volt az ára annak, hogy a királynő életben hagyott bennünket. De úgy gondolom, hogy itt az otthonotokban avatatlan fülek nem hallhatnak meg minket. – hajolt meg az erdész Ferella előtt.
- Kedves Balthasar nagyobb megtiszteltetést nem is kaphatott volna házunk tőled, mint bizalmadnak eme gesztusát! Kérlek ne hajolj meg előttem, inkább engedd meg, hogy én hajoljak meg .- kissé meghajtotta magát, majd hajlásából felpillantva huncut mosollyal megszólalt – De ha itt hajolgatunk még egy darabig, akkor aztán mindkettőnk dereka letörik, aztán fuccs az egész estének!
Balthasar nevetve felsegítette :
- Milyen igazad van! Ezt a nevetséges hajbókolást még az udvarból hoztam magammal, miért is csinálom, mikor barátok között vagyunk??
- Ez a beszéd! Nálunk engedd el magad, és feledd a kinti zord világot! - nevetett Ferella, és a vendégeket az asztalhoz tessékelte..
Selevir lépett be, és szaladt az érkezőkhöz. Melegen átölelte az erdészt, és megcsókolta az erdésznét.
- Mennyire örülök, hogy látlak benneteket!
- Nocsak! Csupán egy napja, hogy nem találkoztunk, és milyen jó színben vagy! – az erdészné örömmel paskolta Selevir arcát.
- Csupán mert boldog, jó híreket kapott. De az unikornisok szerint bizony nagyon gyorsan gyengül – szólalt meg halkan Ferella. – Nem tölthet túl sok időt a Tisztáson, az őt ért gonosz varázslat ellen nem tehetünk sajnos semmit.
Az erdészné ekkor belekarolt Selevirbe, szeretettel megborzolta a haját, és a fülébe súgta:
- No halljuk végre azt a jó hírt, mert menten kifúrja az oldalamat a kíváncsiság!
- Várjuk meg Lanát! Mindjárt jön, csak nem hagyhatta ott az ételt a konyhában! Addig gyertek üljetek le!
Lana gőzölgő tállal a kezében igyekezett az asztalhoz. Egész arca mosolyban fürdött. Letette tálat óvatosan.
- Finom, forró leves. Ferella receptje! Gondolom átfáztatok, ez majd felmelegít!
Az erdészné köszönésképpen megfogta Lana kezét, és megsimította, miközben arcát fürkészte.
- Ó! Nem kell mondanotok semmit, látom az én öreg szemeimmel, hogy mi az a jó hír. Balthasar! Jobb lesz, ha mihamarabb nekiállsz, és készítesz egy szép bölcsőt!
Lana elpirult, zavartan ült le melléjük. Az erdészné megpaskolta ölébe ejtett kezeit, és csillogó szemmel folytatta: - Olyan öröm ez az én öreg szívemnek, hogy el sem tudom neked azt mondani kislányom!
- Látod Lana, mondtam én – szólt közbe Ferella – örömmel fogadják majd a hírt!
- Igazán nem baj? – Lana kerek szemmel nézett az eddig csendben ülő erdészre – Eddig is túl sokat kockáztattatok értünk!
- Lana! – az erdész csendben szólt, de mindenki elhallgatott, amikor megszólalt – Az is csoda, hogy eddig maradhattunk az erdészlakban! Eddig csupán az emlékeink, és a remény tartott életben minket, de ti ketten Selevirrel visszahoztátok nekünk az életkedvünket. Olyanok vagytok nekünk most már, mint édes gyermekeink, de Sella Selevirért ezidáig is anyai érzéseket táplált. Eszedbe se jusson azért aggódni, hogy mi hátat fordítunk majd nektek, főleg így, hogy gyermekáldás elé nézel! Ezekben a nehéz időkben még inkább minden segítségre szükséged lesz, és mi melletted leszünk! De – köszörülte meg a torkát – Sürgősen el kell hagynunk az erdészlakot! Mondtam már nektek, hogy van a palotában valaki, akitől híreket kapok. Ma hajnalban, Leowin érkezése előtt járt nálam ez a valaki. Mindent összekészítettem a szekérre, és vissza kell mennem még az éjjel, hogy sürgősen új szállás után nézzek. Így, hogy te gyermeket vársz,, nem várhatom meg a reggelt. Egy óra múlva visszatérek. Van néhány barátom a közeli falvakban akikre számíthatok, mire itt végeztek, addigra mindent elintézek.
Fiam! – szólt Selevirhez – Nem láthatlak téged már jó ideig! Téged a sorsod menni szólít. Azért jöttem ma el, hogy még eltöltsünk egy estét együtt, és beszélgessünk, mielőtt elmégy. De így tudva a fejleményeket úgy döntöttem, hogy nem várhatok itt reggelig. Bárhogyan is döntesz, tudd, hogy melletted állok, míg azon az úton haladsz, amelyen elindultál. Menj, és tedd a dolgod, és gyere vissza hozzánk erőben és egészségben! A feleséged jó kezekben lesz, ígérem úgy vigyázunk rá mint a szemünk fényére.

Döbbenet csend fogadta a bejelentést.
- Miről beszélsz? – kérdezte Selevir –Milyen hírt kaptál? Készül a királynő ellened tenni valamit? Hiszen ő tudja, hogy ti ott éltek! Ő adta nektek azt a helyet!
- Hát éppen ez az fiam! Nem ő, hanem az, akit szolgál! Megtudta, hogy a boszorkány életben hagyott minket. Nekünk menekülnünk kell!
- Azt is megtudta, hogy nálatok bujkálunk?
- Igen. Azt is megtudta.
- Na de honnan? Az udvarban mindenki úgy tudta, hogy ki nem állhatlak benneteket! Mi okom lett volna nálatok elbújni?!
- Nem tudom fiam, hogy honnan tudta meg, de tudja! Nincs vesztegetni való időm. Megvárom a ház urát, és visszamegyek.
- Balthasar! Hogyan hálálhatnám meg, amit értem és Lanáért tettetek?
- Sehogyan fiam! Ne törődj ezzel! Hosszú út vezetett odáig, míg meglelted önmagad, nekem elég ennyi, hogy látom, érdemes volt bíznom ebben! Büszke vagyok rád!

Ferdel érkezett meg izgatottan közéjük.
-Elnézést az egybegyűltektől, hogy csak most jöttem, elhúzódott a munka. Mi langthoroni törpék, nagyon alapos munkát végzünk, ha egyszer valamibe belefogunk. –sokatmondó pillantásokat lövellt az asztalnál ülőkre, miközben drámai derékhajlításokat végzett mutatván a nagy munka fáradalmait. – Ferella bizonyára üdvözölte önöket, én Ferdel vagyok, ennek a Tisztásnak a felelőse. Nagy munka egy ilyen Tisztás!

Ferella és Sella cinkosan összenéztek, és csendben mosolyogtak.
- Selevir hosszasan mesélt nekünk Önökről tisztelt Ferdel Uram – állt fel Balthasar. – Ámulattal tölt el, hogy milyen nagyszerű lényekre van bízva ez a nemes feladat!
- Ó! Igazából semmiség! – Ferdel zavartan húzta ki magát az erdész méreteit megpillantva. – Csupán a dolgunkat végezzük! Szóval Ön az erdész, akinél a fiatalok élnek? Örömmel üdvözlöm szerény hajlékunkban! Mint mondottam, a nevem Ferdel, a feleségem már ismerik.
- A nevem Balthasar, és a feleségem Sella. Éppen csak Önt készültem megvárni, de sajnos mennem is kell, mert halaszthatatlan dolgom akadt.
- Ó ne olyan sietősen! Itt az idő, hogy felmenjünk a Tisztásra! Hamarosan megérkeznek akik miatt itt összegyűltünk!
- Sajnálom Ferdel, de lehetetlen! Éppen azért kell nekem is sietnem, hogy mire ti itt végeztek, addigra Lana a legnagyobb biztonságba térhessen haza.
- Nos rendben, ha ilyen sietős a dolgod! De legalább annyit ígérj meg, hogy néha meglátogattok minket...-köszörülte meg a torkát – ha már így összehozott minket a sorsunk!
- Ígérem! – hajolt le Balthasar kissé, hogy súlyos kezeit Ferdel nyakára tehesse.
- Sella! Legalább te ugye itt maradsz? – nézett az erdésznére. Legalább Ferella nem kotnyeleskedik bele folyton a férfiak dolgába!
- Örömmel – mosolygott az erdészné, de szeme aggódva a férjén pihent.
- Sella! Itt várlak benneteket majd a Tisztás bejáratánál. – fordult az erdész a feleségéhez. – Légy nyugodt, minden rendben lesz.
- Tudom. Tudom, hogy rendben lesz, ameddig te vigyázol ránk! De rád ki vigyáz addig?
- Te! – mosolygott rá a férje – Az, hogy te vársz engem! Ez megvéd engem mindentől!
- Vigyázz magadra Balthasar! Addig mi itt a fiatalokra ügyelünk! – búcsúzott Ferella.
- Nos indulnunk kell! – szólalt meg Ferdel – Itt az idő! Kövessetek, megyek elől!

Mikor felértek, Balthasar megölelte feleségét, és Selevirt. A fiút majd összeroppantotta erős karjaival, majd megveregetve annak a hátát, megfordult.
- Ugye nem feledkezel meg Leowin házáról sem?! – szólt Selevir utána.
- Nehéz lenne megfeledkezni egy kacsalábon forgó kastélyról, még, ha kicsike is! – nevetett Balthasar. – Persze, hogy nem!

A Tisztás közepén álló fa vibrálni kezdett. Ferdel gyorsan elé sietett, izgatottan húzva maga mögött feleségét. Selevir nézte a távolodó Balthasar alakját, és Leowinhoz fordult:
- Te el sem búcsúztál tőle! Nem jössz velem?
- Már hogyne mennék! Nem is tehetnék mást! Veled kell lennem bárhová is mégy! De Balthasarral még találkozni fogok, mielőtt elindulunk. Néhány dologgal kapcsolatban maradt még megbeszélni valónk..
- Jobban örülnék, ha inkább itt maradnál Lana mellett! Neki nagyobb szüksége van most rád!
- Ez nem az én választásom. Nekem veled kell maradnom. Bízz Lanában! - a fa felé tekintett – Gyere! Lassan megérkeznek a látogatók! Sok dolgunk lesz még ma éjjel!

A fa vibrálása alábbhagyott, majd a törzs lassan egyre átlátszóbbá vált. Ferdel izgatottan vakargatta feje búbját
- Micsoda nagy forgalom van itt mostanság!!Nem járt erre ennyi látogató, mióta itt élünk a Tisztáson!
- Az idők változnak kedvesem! – mosolygott Ferella – a változásokban benne van a jó is, és örömmel kell fogadnunk!
- Ferella! Én nem látok ezekben a változásokban semmi jót! Csupa rossz hír érkezik, most sem ünnepelni készülünk!
- Ez igaz, nagyon sok rossz hírrel találkoztunk az utóbbi időkben , de leld örömed abban, hogy ezek, kik új ismerőseinkként körbevesznek minket, mind tenni akar a rossz ellen! És ki tudja? Talán soha sem látott boldog idők köszöntenek majd gyermekeinkre!

Az átjáró ekkor megnyílt és egy apró, vörös-hajú, fiatal lány lépett ki rajta.
- Estrela –szaladt elé Lana – Bizakodtam, hogy te érsz ide leghamarabb, mi már sokat beszélgettünk itt legutóbb!
- Ó Lana! Milyen jó téged újra látni! A többiek is jönnek, valószínűleg két csapatban, ők találkozót beszéltek meg odaát, nekem másfelé akadt dolgom ezért érkeztem külön. – beszéd közben élénken gesztikulált, haja göndör fürtökben repkedett arca körül, szeme szüntelen mosolygott. Bár jobb időkben találkoznánk! Olvastam Ferdel üzenetét... nem volt túl bőbeszédű! Bár a langhtoroni törpék nem kedvelik a mifélénket! – nézett mosolyogva Ferdelre – éppen itt az ideje, hogy újra összebarátkozzunk! Sajnos én sem jó hírekkel jöttem! Éppen itt az ideje, hogy mindent megbeszéljünk!
Ferdel elvörösödött a mondatra, de széles mosollyal próbálta palástolni zavarát.
Lana csodálva hallgatta a szófolyamot. Csak nézte Estrela körül a kék fényt, és hirtelen ötlettől vezérelve újra átölelte a lányt. Estrela hirtelen meglepődött, majd viszonozta az ölelést.
- Már nem vagytok egyedül! – súgta Lana fülébe – és soha többé nem is lesztek!
Időközben az átjáró újra vibrálni kezdett, majd ismét áttetszővé vált a fa törzse. Négy alak jelent meg az átjáróban. Selevir lépett elébük

- Mennyire örülök újra látni benneteket! Gyertek hadd mutassam be nektek a barátaimat! – Íme Ferdel, és felesége Ferella, akiknek köszönhetem, hogy újra találkozhattunk!

Estrela is közelebb lépett. – Üdvözlöm Ferdel mester! Úgy hallom mestere a munkájának! Ők a társaim – mutatott az újonnan érkezőkre - Trondel, és Brohuk, keletről érkeztek velem együtt. Mellettük a két hölgy Sirine és Kelendur a nyugati rész kékjei.

Trondel nyugodtan nézett végig az egybegyűlteken, csak egy apró mosoly húzódott meg a szája sarkában. Szeme élénken, és tisztán fénylett. Rövidre nyírt, rendezett haja volt, sötét barna, majdnem fekete, erős ellentétben a szinte világítóan fehér bőrével. Alkata szikár, de láthatóan szívós, és erős, de kicsinek tűnt a mellette álló Brohukhoz képest. Társa robusztus, magas, nyugodtnak tűnt ő is, de szemében eleven tűz izzott. Haja neki is rövid, de Trondel hajával ellentétben láthatóan nehezen birkózott meg a fésűvel. Zavartan morgott csak a fogadtatásra, mint aki nem kedveli a felhajtásokat.

Sirine szőke volt, haja egészen a háta közepéig ért több fonatba fonva. Finom metszésű arca inkább porcelánhoz volt hasonlatos, mint eleven emberé. Szeme égszínkék, bőre fehér. Magas, és karcsú testén nadrágot, és felöltőt viselt, amitől még törékenyebbnek tűnt. Kelendur mindössze a válláig ért, telt volt, és kicsattanóan eleven. Barna, tömött haja egy copfba volt kötve hátul, szépen ívelt, telt ajkai máris mosolyra húzódtak.
Ferdel meghatottan lépett közéjük, a mester jelző ismét levette a lábáról.
- Fáradjatok beljebb a Tisztásra kedves vendégek! Bocsássátok meg az én öreg fejemnek, amiért barátságtalan voltam legutóbb, nem szoktunk mi hozzá a látogatókhoz!


Nem sokat időztek a formaságokkal, mert az átjáróból kilépett öt másik idegen.
- Nocsak! Mégiscsak mi értünk ide hamarabb! – Brohuk nevetett a későkön.
- A verseny nem volt egyenlő esélyes! Két ilyen szép hölgy társaságában könnyebb a járatokon átjutni! – az érkező Sirine és Kelendur felé biccentett.
- Ne udvarolj folyton! – bökte oldalba társát egy fekete hajú fiatal lány. - Úgy illik, hogy a vendéglátókat köszöntjük előbb! Selevir és Lana! - mosolygott a fiatalok felé
Ferdel immár felbátorodva szaladt a fogadásukra.
- Én vagyok Ferdel, én üzentem értetek! Fáradjatok közelebb!
- Mi mindannyian délről érkeztünk, az én nevem Magdalena, a testvérem, ez a szoknyavadász Rafael. Ők hárman a barátaink - mutatott a csendben várakozókra - Darion és Pranes a lány mellettük Meredith .

- Na végre, hogy mindenki rendben megérkezett! – csapta össze a tenyerét Ferella – Akkor indulhatunk is, mert hideg az est idekint azoknak, akik nem szoktak ehhez hozzá, és mindenkit vár a vacsora. Terített asztalnál könnyebben forog az agy és a nyelv is! Ne késlekedjünk!
- Igazad van Ferella, igyekezzünk. Ti menjetek előre, én pedig addig ellenőrzöm a munkát itt a Tisztáson.. Celtran és Felriwien itt maradnak ugyan, de én nyugodtabb vagyok, ha magam ellenőrzök mindent.
- Az unikornisok! – Darion, egy magas szőke fiatalember kiáltott fel – Én nagyon régóta tanulmányozom az unikornisokat, és a ti állataitokról minden tanulmány elismerően beszél.
- Ők nem a mi állataink, hanem a barátaink. Valóban nagyszerű állatok – felelte Ferella.
Reggel majd találkozhattok velük, de most nagyon elfoglaltak.

Három fekete madár repült át a tisztás felett. Selevir aggódva nézte őket.
- Ne aggódj, nem láthatnak át a pajzson! De a pajzsot látják, úgyhogy azt tudni fogják, hogy valami készül.- súgta oda Ferdel - Ennyit tehettem –tárta szét a karjait .
- Tudom. Te így is sokkal többet tettél, mint amiben reménykedtem. Ez is csak azt mutatja, hogy egyre jobban sürget az idő.

Bőséges vacsora várta már őket Ferdeléknél mire megérkeztek. Ferella étkei különösek voltak, de mind erőt adott, és melengette a szíveket. Úgy ültek ott mintha nem is azért jött volna létre a találkozó, hogy az egyre aggasztóbb híreket megbeszéljék.
Selevir szólalt meg elsőként.
- Mint mindannyian tudjátok, eddig bujkáltam Lanával együtt. Sötét varázslat van rajtam, ami ellen jelen helyzetben nem találok megoldást. Két nagyszerű ember adott nekem és a feleségemnek szállást, de nem tudok tovább tétlenül ülni. A városból érkező hírek szerint furcsa fekete sereg gyülekezik a királynő udvarában, ami miatt van okunk aggódni. Még most van erőm, hogy harcba szálljak, és tegyek valamit a változások ellen. Itt északon nem sok ember van, akikben megbízhatnék, és egyre jobban elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, hiába vesznek körbe a szeretteim.
- Selevir, délen is feltűntek ezek a katonák.- válaszolt Pranes - Sokat még nem tettek, de sajnos minden irányban olyan királyok ülnek az országok élén, akikre nem számíthatunk. Értesüléseink szerint a királynő barátságot keres az uralkodókkal. Ajándékokat küld, és kapcsolatot keres velük. Lorena a jelek szerint egyre erősebb, és erősebb. Mi kilencen elkezdtük a szerveződést és találtunk egy szövetségest. Egy ország van a déli területen amely trónján igaz szívű király ül. Ő Trowell , Gulginia királya. Eddig szilárdan tartotta országát, de Lorena folyamatosan keresi vele is a kapcsolatot. Titokban küldünk üzenetet neki, melyre azonnal megkaptuk a választ. Sajnos kevés a katonája, eddig nem állt hadban senkivel, de akije, és amije van, felajánlotta nekünk. Ez egy biztos pont a jelen helyzetben, de ki tudja, hogy meddig? Mi ketten Darionnal személyesen is felkerestük Trowellt. Az embereken nem látni változást, de aggasztó, hogy több pap elhagyta az országot. Az iskolákat is csökkenteni kellett, mert a tanítók nagy része elvándorolt a magasabb fizetség reményében. Azokban az országokban, amelyek viszontbarátsággal reagáltak Lorena üzeneteire az emberek jobban, gazdagabban élnek.
- Ez mind igaz. – Sirine lassan kortyolta eddig teáját, és sóhajtva szólalt meg. – Nyugaton pontosan ez történik. A mi királyunk fényes fogadást rendezett Lorena tiszteletére pár héttel ezelőtt, majd az aranyló katonák ellepték a várost. Én egy kis faluban élek, a papunk egyik pillanatról a másikra hirtelen meghalt. Egy új atya jött helyette, és a szomszédunkba jött meglátogatni egy nagy beteg férfit. Hallottuk, ahogyan hangosan fenyegeti a beteg embert, hogy bizonyos-e abban, hogy semmi bűne nincs, mert különben halála után a poklok-poklát fogja átélni, soha meg nem szűnő fájdalommal az idők végezetéig. Három napig jött a pap, aztán a férfi egyik reggelre eltűnt. Sok ilyen, és ehhez hasonló esetről hallottam. Az őrző tündérek felvették a Nagy Tanáccsal a kapcsolatot, és úgy tudjuk, hogy ezek az eltűnt emberek állnak Lorena szolgálatába.
- Nem Lorena szolgálatába állnak! – Brohuk mély hangja zengett – Diabolusra esküdnek fel! Öröklétet kérnek!
Az asztal körül ülők úgy ugrottak hátra székükben, mintha csak Diabolus az asztalra ugrott volna
- Honnan tudod ezt Brohuk? – Sirine döbbenten nézett a férfira
- Gothenár nemrégen számolt be róla a Nagy Tanácsnak. Sok beavatáson vett részt, de nem tehetett ellene semmit. Az emberek szabad akaratukból döntenek a gonosz mellett. Hosszú mérföldeken át gyalogolnak Lorena kastélyáig. Attól a pillanattól kezdve, hogy elhatározzák magukat az indulásra, megszűnik minden fájdalmuk. Így minden kétség eloszlik bennük, hogy jó úton haladnak. Minden úton akadnak emberek ebben a percben is, akiket ez az erő hajt.
- Félelmet ültettek az emberek szívébe!! – kiáltott fel felháborodottan Lana – Mindezt azért, hogy soha sem akarjanak meghalni! Ez iszonyatos!
- A királynő nagyszerű szónok! Nincs nehéz dolguk! –Selevir izgatottan pattant fel- értitek már, hogy miért akarom őt egyszer, s mindenkorra elpusztítani?!
- Selevir! Lorena csupán egy báb, akinek anyai fájdalmát használja ki valami félelmetesen gonosz – Sella, az erdészné csendben figyelte eddig a beszélgetést – Nem elpusztítani kell őt, hanem megvakult szívét megtanítani újra látni!
- Ehhez már sajnos túl késő! – Brohuk bőszen pattant fel ültéből. – A háború elkezdődött!
- Úgy van! – Rafael harciasan pattant Brohuk mellé – Az aranyló lovasok még nem ismerik Rafael pengéjét!
- Csillapodjatok! – Darion leültette a barátait. – Még túl kevesen vagyunk! Még nem szállhatunk hadba! Szükségünk van még harcosokra, de ehhez erős lelkű emberekre van szükségünk. Várom az ajánlatokat, miképpen választhatnánk ki a megfelelőket!
- Megfelelőket? Válogatni? – Magdalena kiáltott fel – Örülhetünk, ha találunk egyáltalán valakit, aki hajlandó csatlakozni hozzánk, nemhogy még válogassunk is!
- Beleszólhatnék esetleg? – Ferella még nem ült közéjük, folyamatosan hordta az asztalhoz a harapnivalót, és töltögette a teás kancsókat
- Már hogyne szólhatnál Ferella! – Estrela hálásan nézett a törpeasszonyra
- Úgy tudom, hogy ti különleges gyermekekként jöttetek a világra, és most úgy látom, hogy megfeledkeztek arról, hogy milyen hatalmas erő birtokában vagytok! –csendesen megköszörülte a torkát, és távozni készült egy halom piszkos tányérral.
- Hé-hé!! –kiáltotta Magdalena – Ne menj még! Folytasd, mire gondolsz!
Ferella helyet szorított magának, majd rájuk pillantott.
- Azt mondjátok, hogy azért sikerül mindez nekik, mert az emberek lelkére tudnak hatni?
- Igen! Pontosan így van! – Brohuk gyanakodva méregette Ferellát
- Mit gondoltok, vajon nem tehetnétek ti is ugyanezt?
- De, persze, hogy megtesszük, ami tőlünk telik, de ők sokkal többen vannak. – Meredith most szólalt meg először – Én gyógyító vagyok, és az a kis falu, ahol élek, még nem veszített egy embert sem. Bíztatom őket, beszélgetek velük, megbíznak bennem. De ez mindössze kétszáz ember! Sajnos nem jut minden faluba a kék gyermekekből!
- Ez így van Ferella! Mindannyian ezt tettük eddig is, mégis egyre kilátástalanabb a helyzet. – Rafael fűzte tovább – Mily fájdalom! Nemrégen két gyönyörű hajadon tűnt el nyomtalanul, pedig délen még nem is olyan rossz a helyzet!
- Biztos vagyok benne Rafael, hogy még rengeteg csodaszép hajadon vár rád! – Sella nem bírta ki mosoly nélkül
- Hát nem panaszkodom! – Rafael kissé megpödörte nagy műgonddal vágott szakállát az állán – Persze, mindegyikük elvesztése nagy fájdalom nekem!
- És minden más emberé is... - Sella tovább mosolygott
- Persze! Mindenki más is! Természetesen! – felelte Rafael sietve
- Van egy ötletem! – szólt Ferella – természetesen én is tudom, hogy tizenegy ember nem elég ekkora feladatra. – Darionra szegezte tekintetét
- Az unikornisok! – csapott a homlokára Darion
- Úgy van! – helyeselt Ferella
- Elárulnátok nekünk mégis, hogy miről beszéltek? – Brohuk még mindig nem hagyott fel a gyanakodó pillantásokkal
- Az unikornisok hatalmas energiával, gyógyító energiával rendelkeznek! – kezdett Darion a magyarázatba
- És ti sem csupán a jót vagytok képesek meglátni az emberekben, hanem a bennük lakozó félelmeket, és bizonytalanságot is! – szólt közbe izgatottan Leowin
- Így van! Így, ez alapján keressük a betegségeiket is! – Magdalena lelkesen bólogatott
- Ez a megoldás! Egyetlen unikornis ereje nagyobb, mint ezer kék-gyermeké! – Darion folytatta beszédét az általa rajongva szeretett unikornisokról – Nekik még arra sincs szükségük, hogy megkeressék a baj gyökerét, elég, ha a közelben vannak, és az energiájuk meggyógyítja a betegséget!
- Pontosan így van! - folytatta Ferella – Arra gondoltam, hogy az unikornisokkal bevédhetnénk az embereket.
- Na de akkor mi lesz a nagy beteg fákkal? – kérdezte Lana
- Azokat mi majd ellátjuk! Fontosabb most, hogy kissé meggátoljuk az emberek rohamos átállását!
- Hiszen Longhtoronból már így is túl kevés erő árad hozzátok! – Leowin aggódva repkedni kezdett.
- Azért ti csak ne aggódjatok! – lépett közéjük Ferdel – Hallottam, hogy miről beszélgettek, és mondhatom, Ferella nagyszerű ötletet adott!
- És pontosan mi legyen a mi feladatunk? – Sirine Ferellát kérdezte
- Arra gondoltam, hogy elkezdhetnétek tanítani az embereket! Kiválaszthatnátok közülük néhányat, akiket megtanítotok azokra a dolgokra, amiket ti már tudtok, hogy ők is továbbadhassák. Így megsokszorozhatnátok magatokat!
- Ez okos gondolat, de az a baj, hogy az átlagemberek nem ismerik a probléma gyökerét, Nem látják azt, amit mi könnyedén..
-Igen, ez fogas kérdés! És az idő sem túl sok, hiszen kevés unikornis maradt életben! – Lana lemondóan legyintett.
- No-no!! De a gyógyító tündérekre nem is gondoltatok!! – Leowin felháborodottan szólt közbe – Ők segíthetnek ebben. Vagyunk mi elegen ahhoz, hogy a csapatok különválva, egyenként segítsenek egy-egy új tanítványt! Úgy, ahogyan én segítettem Tündérkéz barátnőmet!
- Ez igaz! – Brohuk megenyhülten dörmögött újra – Csak körülöttem két tucat tündér van szinte állandóan. Csoda, hogy ide magam jöhettem! Néha már beleszédülök a repkedésükbe!
- Mára szabadságoltak mindannyiunkat! – Estrela élénken nevetett – Az én életem folyamán mindössze háromszor ért ilyen kegy!
Leowin durcásan dörzsölgette szárnyait
- Jó-jó! Ne vedd már olyan komolyan! – nevetett Estrela – te csak egyetlen tündérke vagy, de hidd el néha sok belőlük, mikor egy perc nyugalmad sincs az örökös zsinattól! Ráadásul te egy nagyon különleges tündér vagy, aki egyedül is elboldogult több tucatnyi tündér dolgával !
Leowin hálásan Estrela vállára reppent, és megsimította szárnyaival annak haját.
- No még egy szoknyapecér! - nevetett Rafael.
- Tényleg hajlandóak lennétek megválni az unikornisoktól? – kérdezte Ferdelt Darion
- Természetesen! Ha nem így lenne, akkor nem ajánlottuk volna fel! – Ferdel komolyan válaszolt – Sőt, ha szépen megkéritek Ferellát, akkor bizton számíthattok arra, hogy szívesen elmegy, és kapcsolatba lép a többi unikornis őrzőivel is a világ más Tisztásairól. Legalább alkalma lesz egy kis pletykálkodásra a rokonokkal – nevetett
- Ferella? – Darion Ferellára nézett
- Számíthattok rám! Akár ezt vegyétek is elintézettnek!
Sella komoran nézelődött, szeme meg-megrebbent.
- Aggódom Balthasarért! – suttogta Lanának – Valami nagyon rossz balsejtelmem van!
Minden szem felé fordult.
- Ma éjjel visszament innen, hogy minden holminkat biztonságba helyezze valahol, mert most tudta meg, hogy Lana gyermeket vár. Reggelre tervezte, de reggelre már Lanával biztonságba kell hazatérnünk, és az éjszaka itt északon nem kedvez azoknak, kik a királynő ellen bujkálnak..-tört fel belőle
- A királynő tudja, hogy hol laktok? – csodálkozott Estrela
- Úgy bizony! Ő eddig is tudta, hiszen ő adta nekünk az erdészházat. Idáig nem is érdeklődött senki irántunk, egyedüli kérése volt, hogy neveinket soha, sehol ki ne ejtsük. Azt hiszem, hogy maradt benne egy kicsinyke abból a jóságból, aminek ő volt a legfőbb hordozója, akit valaha ismertem, ezért kegyelmezett meg nekünk. Azóta soha többet nem láttuk. Nem is aggódtunk felőle – sóhajtott Sella – Tegnap hajnalban valaki kopogtatott az erdészház ablakán. Balthasar azonnal kiment, és hosszan kint beszélt azzal a valakivel, majd mikor visszajött, megkért, hogy azonnal csomagoljak, mert most sajnos nem ő érdeklődött felőlünk, hanem az, akit Lorena jelenleg szolgál. És sajnos úgy tűnik, hogy Diabolus azt is tudja, hogy mi bújtattuk Selevirt, és Lanát.
Estrela Selevirre nézett – Emlékszel, hogy mit mondott neked annak idején a királynő, amikor megfenyegetett??
- Persze, hogy emlékszem, hiszen én meséltem el nektek! – Selevir értetlenül nézte a lányt.
- Azt mondtad, hogy a királynő fenyegetésében az is benne volt, hogy éppen te fogod neki elárulni a szeretteidet!
Selevir arcán kétségbeesés jelent meg.
- Mire gondolsz Estrela?
- Arra Selevir, hogy a lehető legjobb megoldás most az lenne, ha te nem is tudnád, hogy Lana új lakhelye hol lesz!
- Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltott fel Lana! – Hogyan jön majd vissza hozzám?
- Egyelőre sehogyan sem! – Trondel vágott közbe – Selevir úgy tud a leginkább rajtatok most segíteni, ha nem tér vissza hozzád jó-ideig!
- Hiszen éppen az tartja benne az erőt, hogy együtt vagyunk! – Lana kétségbeesetten nézett Selevirre – Tudtam, hogy egyedül indul útnak, de, hogy nem is találkozhatunk!
- Lana! Hallgass ránk! –Trondel komolyan nézett rá – Mi mindkettőtökkel tartjuk a kapcsolatot, és tudtok üzenni egymásnak, de ha Selevir tudja , hogy hol vagytok, akkor a jelek szerint a királynő és sajnos Diabolus is tudni fogja. Sejtettük, hogy valami ilyesmiről lehet szó, de most bizonyosodtunk meg róla. – sóhajtotta – Hidd el! Mindannyian azon vagyunk, hogy minél hamarabb rájöjjünk, hogy hogyan működik Seleviren ez a varázslat. De sajnos még alig jutottunk az ügyben valamire, pedig eddig felkutattunk minden fellelhető információt!
Lana szeme könnybe lábadt, Selevir arcán megkeményedett minden izom.
- Selevir! – kiáltotta Lana – Engem nem érdekel, mondtam neked már régen! Nem maradok az erdészékkel és, akkor nem kerül bajba miattunk senki!
Selevir a tenyerébe temette arcát, keserűen szólalt meg.
- Tudhattam volna! Minden, amit eddig is megmondott a királynő, az úgy is volt! Hogyan is hihettem, hogy elbújhatok előle! Hogy lehettem ennyire vak, hogy Lanát és ezt a két jóravaló embert is bajba sodortam!
Sella könnyeivel küszködött, Lana kezét próbálta megfogni, de az kirántotta azt.
- Lana! Itt nem rólunk van szó, hanem a gyermekedről!
Lana hirtelen felállt, és kirohant a helységből. Trondel megállította a Lana után igyekvő Ferellát:
- Ne! Hagyd őt most! –Selevirhez fordult- Te beszélj vele kérlek! Túl sokat veszített most egyszerre. Önts belé erőt, hiszen másképpen soha sem találkozhattok, csak ha ő is segít nekünk! Mindannyiunkra szükség van, így is túl kevesen vagyunk! Ha a terveink sikerülnek, akkor hamarosan elég emberünk lesz szembeszállni a gonosszal, és visszatérhetsz hozzá nyugodtan, de egyikünk szívén sem lehet úrrá a kétségbeesés, különben a győzelmünk csak csalfa remény!
- Tudom barátom, tudom! - Nézett rá komoran Selevir
- Úgy tűnik, hogy a legfontosabbakat mára megbeszéltük! Van még néhány röpke órátok, melyet együtt, kettesben tölthettek. Ne szalaszd el! – megveregette Selevir vállát, és útnak engedte

Lana az egyik hátsó szobában ült. Csendesen, maga elé nézve sírdogált. Szomorúan nézett a belépő Selevirre.
- Emlékszel , amikor azt mondtam neked, hogy az igazi szeretet ha kell, akkor elenged?
- Igen kedvesem emlékszem – Selevir Lana lábainál térdelt, fejét annak ölébe hajtotta
- Ha tudtam volna, hogy ennyire nehéz, akkor sohasem mondtam volna ilyet!
-Dehogynem Lana! Olyan erő van benned, ami előtt még én is meghajoltam, pedig a lábaim előtt hevert az egész ország!
- Annyira fogsz nekem hiányozni! Még csak meg sem láthatod a gyermekünket!
- Látni fogom Lana! A szívemmel fogom látni, és hamarosan visszajövök, hogy soha többé ne váljunk el!
- Sikerülni fog?
- Sikerülnie kell! De tudnom kell,hogy számíthatok rád! Minden emberben, aki mellénk áll, a te munkádat fogom látni! Mindenkiben, akit elveszítünk nevelőanyám gonoszságát. Nem adhatod fel Lana! Nem így ismertelek meg!
- Hamarosan itt a hajnal! Sohasem fogom elfeledni ezt a hajnalt, és ezt a hatalmas mély űrt a szívemen! Bár veled harcolhatnék én is! Melletted!

Selevir némán ült tovább, Lana csendben sírdogált, majd Selevirre nézett.
- Üzenni fogunk egymásnak!
- Persze! Éppen csak nem találkozunk!
- Szeretlek Selevir!
- Szeretlek Lana, bízz bennem!
- Bízom! Örökkön-örökké!




A beszélgetés odakinn Ferdelre terelődött, aki élénken ecsetelte élményeit az Üzenetek központjáról. Közben Leowin már elment Balthasar után.
- Nagyon sok rovondurt láttam odalenn! Gondoltam is, ha ennyi a rossz hír, akkor éppen itt az ideje, hogy a jó öreg Ferdel is besegítsen amiben csak tud!
- A rovondurok már jó ideje felszaporodtak! És, ahogyan elnézem egyre többen lesznek!- Brohuk bosszúsan csóválta a fejét
- Meg az a drágaság!! Nem győztem a sumákokat elővenni, még szerencse, hogy segített nekem valaki, különben otthagytam volna az egészet! Micsoda rablás!
- A quiklerek hatalmas üzlet lett! Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy a földalatti változásokban is a királynő keze van!
- Na de annyira azért nem lehet hatalmas! – hördült fel Ferdel – A föld alatt nagyon sok jóravaló rendes törpe él! Olyanok, mint én is például! – felesége krákogása szakította meg – Mi! Mint mi például!
Erre felnevetett az egész asztaltársaság.
- Ferdel mester! Mit látott még odalent? Mi sohasem mehetünk le olyan mélyre. – Kelendur csillogó szemmel faggatta Ferdelt
- Kelendur! Neked lány létedre bányásznak kellett volna menned, hiszem másról sem szeretsz hallgatni, csak a földalatti világról! – Estrela nevetett Kelendur érdeklődésén.
- A kisasszony nagyon érdekes világ iránt vonzódik! – kérte ki magának Ferdel – És már most megígérhetem, hogy amint alkalmam adódik, megmutatom neki a lenti csodálatos világot!
- Feltéve, ha lesz, aki újra útbaigazít! – élcelődött Ferella
- Ejnye! Húsz éve nem jártam odalent! Csodálod, hogy eltévedtem kicsit?! –nem törődve a közbeszólással, élénken folytatta - No találkoztam még útközben kőzettörpékkel és nagyon panaszkodtak a bányamanókra. Azt mondják, hogy elárulják a királynőnek a lezárt, titkos tartalékok helyeit, és az mindent kibányászik amit csak tud. Ha így folytatódik, akkor lassan kiürülnek a rejtett tartalékok is!
- Gondolom fegyvereket kovácsoltat belőlük! – Rafael kardját csillogtatta a lámpafényben
- No de ennyit?? – Brohuk csodálkozott – Tudod te, hogy mekkora készlet van még a föld alatt??
- Már nem túl sok! – szólalt meg Kelendur – Legalábbis az elkövetkezendő ötven évre tervezett készlet lassan kiürül. Szerencsére a többi helyéről a bányamanók sem tudnak!
- Kelendur ne viccelj! Az elképzelhetetlenül hatalmas mennyiség! – Brohuk hitetlenkedve kérdezett vissza
- Nem, ha elképzelhetetlenül hatalmas hadsereget készül valaki felfegyverezni! – vágott vissza a lány
- Vagy, ha valaki elrejteni készül más elől az ásványi kincseket, nehogy az felhasználhassa – Ferella hangosan gondolkodott
- A mindenit Ferella! – nézett rá meghökkenve Ferdel – Hogy te ma milyen okosakat mondasz! Valóban ez lehet, hogy a királynő felkészül előre az ellenállásra, és nagyon jól tudja, hogy a Nagy Tanács még a saját tündérei számára sem engedélyez több ásványt, mint amit előre engedélyezett, máskülönben maga a Föld forogna veszélyben !
- Ez nagyon komoly dolog barátom! – Rafael ijedten nézett Ferdelre – Lehet, hogy nem lesz elég kard?!
- Ha ez igaz, Ferdel, márpedig úgy tűnik, hogy igaz, akkor haladéktalanul értesítenünk kell a Nagy tanácsot, mielőtt ott állunk acél nélkül! – Kelendur harciasan pislogott körbe.
- Egyezzünk meg valamiben Ferdel Mester! Ezt az ügyet meg kell tárgyalnunk, nem szabad megfeledkeznünk róla! Hamarosan üzenünk, hogy mire jutottunk!
- Köszönöm Brohuk, nagyon lekötelezel. Éppen kérni akartam, mert a kőzettörpék rajtam keresztül várják a választ!
- Ne aggódj, nem maradsz adós a válasszal!


A beszélgetés ezután már könnyebb mederbe terelődött, egészen elpilledtek, mire hajnalodott. Lassan szedelőzködtek indulni, jól érezték magukat, szívesen maradtak volna még.
- Látunk újra benneteket? – Kérdezte Ferella.
- Persze! Hiszen tartanunk kell a kapcsolatot! - Estrela átölelte a törpét.
- Ajánlom is! Nem összetörni az ilyen öregek szívét!

Lana és Selevir csendben átölelték egymást. Már mindent megbeszéltek, amit csak tudtak, a szavak helyett beszélt most könnyes szemük.
- Kérlek Selevir várd meg, míg elmegyek a Tisztásról! Nem akarom látni, ahogyan átkelsz az átjárón!
- Rendben Lana, kikísérlek!

A többiek a fa előtt várakoztak, amíg Selevir Lanával a Tisztás bejáratához tartott. Balthasar már ott várt Sellára és Lanára, mellette izgatottan repkedett Leowin.
- Változások vannak Selevir! Változások!! – kiabálta Leowin izgatottan
- Várj, míg én elmondom Leowin! – korholta le Balthasar a tündért , miközben mindenki értetlenül állt körülöttük – Az a helyzet fiam, – köszörülte a torkát Balthasar – hogy én is veled tartok!
Sella és Lana ijedten kapták a szájuk elé a kezüket.
- Nagyon-nagyon rossz dolgokat láttam, és én is katona vagyok, vagy mifene?! – emelte fel a hangját az öreg. – Nem fogok ölbe tett kézzel ülni, és eltűrni, hogy ezek fenyegessenek ! Elővettem a kardomat, és próbáljon csak egy fekete lelkű aranyló korcs is elém állni, majd meg tudja, hogy kicsoda Balthasar, Anothen király legdicsőbb katonája! – szeme csillogott, arca kipirult
- Na de mi történt? – Sella értetlenül állt férjével szemben
- Ti maradjatok még mára itt a Tisztáson, és csak holnap hajnalban induljatok útnak! Addigra lesz tiszta a levegő. Itt a cím – egy pergamendarabot nyomott felesége kezébe – ide menjetek, jó emberek várnak rátok, ők mindent tudnak az elmúlt éj eseményeiről. Neked fiam, pedig mindent elmesélek útközben! – Azzal hátra-hátra tekintve tuszkolta őket vissza a Tisztásra.

Az átjáró lassan vibrálni kezdett, majd a törzse áttetszővé vált, úgy, ahogyan mindig is ezelőtt. Lana és Sella könnyes szemmel nézte, csak egymás kezét szorongatták szomorúan. Ferdel és Ferella pedig csendben noszogatta őket vissza a törpelak felé