17. Fejezet

Az északi hegyek ormán telihold világította a tájat. A Holdarc elől az októberi felhők takarták el a kilátást, a mélyben pedig ködfoszlányoktól volt sejtelmes a királynő palotájának udvara. Lorena a legutóbbi beavatásról igyekezett vissza . Legújabb katonái már a Gerumanok hátán lovagoltak szálláshelyükre, ő maga pedig sietve közelített kamrája felé. Mellette Diabolus Anothen alakjában büszkeségtől duzzadva lépkedett.
- Nagyon szép munka kedvesem! Öröm veled dolgozni! – suttogta a Királynő fülébe
- Köszönöm Uram! Tudomásom szerint több százszorosa közeledik erre, hogy csatlakozzon.
- Mi híreid a kékekről?
- Fiúnk csak most tér majd haza az új hírekkel.
- Megvárjuk őt, és seregünk élén elindulunk végre!

Diabolus elhelyezkedett a kamra egyik sarkában, elmélyülten figyelte, ahogyan Lorena összeszedegeti a legfontosabb kellékeket közelgő útjukhoz. Hamarosan hangosan vágódott ki az egyetlen ablak, ami a helyiségben volt. Két fekete madár helyezkedett el az ablakpárkányon, és élénken tisztogatni kezdték szárnyaikat.
- Végre! – sóhajtotta a királynő – sokáig várakoztattál fiam!
Szinte észrevétlenül szökött be az ablakon a kis szürke fény, egyenesen apja válla felé tartott
- A türelmetlenség nem királyi erény drága anyám! – felelte rekedten
- A késedelem sem az fiam – felelte Diabolus – Anyád útra készül, csak reád várt indulása előtt
- Ah! Az mindjárt más! Végre rászánta magát a lépésre! – hirtelen elrepült Diabolustól, és a kamra közepén lebegett mozdulatlan – Így gondolom még türelmetlenebbül várjátok a beszámolómat!
- Én pedig úgy gondolom semmi akadálya annak, hogy végre elkezd! – csattant Lorena hangja immár egyre türelmetlenebbül
- A tegnapi üzenetedet sikerült átadnom az aranycsuhás mágusodnak. Ő azonnal értesítette a királyt, aki katonákat küldött a kékek után. Sajnos az akció sikertelen volt, mert az ostoba parancsnokot az egyik kék fondorlatosan ellenkező irányba terelte.
- Kár is volt reménykednünk, hogy bármit is elérünk az eddigi katonákkal! – Diabolus hangjában nem volt meglepettség – Az emberek befolyásolhatósága mindig gyönyörködtetett. Ez is csak bizonyíték arra, hogy nem lesz nehéz dolgunk, ha végre kezünkbe vesszük a Déli területeket is.
- Mi van Selevirrel? – faggatózott tovább a királynő
- Kételyt ültettem a szívébe, és gyűlöletet irántad. Bizonytalanságot, és elvakult dühöt. Nincs nehéz dolgom, csupa olyan élménnyel szembesül, ami megerősíti a kétségbeesését. Folyamatosan gyengül, és a mellette levő kékek sem tudnak a jelen helyzetben sokat tenni érte.
- Ne légy elbizakodott! – a királynő komoran hallgatta a fényt – Selevir sokkal erősebb, mint amennyire te gondolod. Ez csak átmeneti állapot, kezünkre játszik, hogy túl sok időt töltött védett helyen, ami szintén nagyon legyengítette. De vannak tartalékai. Az lenne a legjobb, ha nem tudna szembesülni ezekkel! Sajnos én sem ismerem ezeket a tartalékait pontosan, de a felesége iránta érzett szerelme erősebbé teszi, mint hinnénk. Merre tartanak?
- Trowell királyhoz Gulginiába.
- Akkor valóban itt az ideje, hogy a déli országokat megszállás alá vegyük! Menj Anothoz most! – utasította a fényt a királynő – Én is veled tartok, búcsút veszek tőle.
- Asszonyom! Első fiad testére ne legyen gondod, míg távol leszel! Közös ivadékunknak kötelességem azt megvédeni! Sereged élén neked most más felé visz az utad!
- Uram! Engedd, hogy búcsút vegyek tőle! Nem hagytam magára ilyen hosszú időre, mióta csak megszületett. – A királynő szemében meleg fény gyúlt.
Diabolus haraggal vette észre benne a változást
- Pár percet kapsz mindössze! Untat a szenvelgő kifejezés az arcodon! A gyászoló anya váljon végre benned büszke uralkodóvá! Ne akard, hogy türelmemet veszítsem!
A királynő szó nélkül nézett farkasszemet Diabolussal, majd intve a fénynek, sietősen belépett fia sírkamrájába. Ajka remegett az elfojtott dühtől, szemei visszatartott könnyektől égtek. A felravatalozott fiú teste felett megkezdte a rituálét, és csendesen mormolni kezdte a varázsigét:

- Taruem hal se quartinem
Haltrhorm so le borvanus
Ter de hathons so le therm
Si ha serqua Diabolus!

Ezt ismételgetve énekelte egészen addig, míg a fiú teste felett gomolygó szürke füst keletkezett. A kis szürke fény azonnal összeolvadt a füsttel, majd egy pillanattal később a gyermek teste lélegezni kezdett egyenletesen. Az anya ekkor földre rogyott fia mellett, arcát a gyermek apró kezeibe temette s néma könnyeivel itatta annak élettel telítődő langyos bőrét.
Pár percet maradt mindössze. Könnyáztatta szemeit törölgetve hagyta el a sírkamrát. Dühödt pillantásokat lövellve közeledett Diabolus felé, aki mosolyogva fogadta.
-Milyen megható! Drága szépséges asszonyom, az irántam érzett haragod ügyünk oldalán megbecsült fegyvered lesz. Tiszteld önmagadban! Készen állsz hát az indulásra! Jer , karolj Urad feléd nyújtott jobbjába, és vonulj Uralkodó módjára a reád váró seregedhez!

Együtt hagyták el a titkos kamrát. Végigvonultak a sötét folyosókon, egészen a trónterembe. Belépve Lorena Epymis után küldetett.
A púpos lassan araszolva , örökösen lehajtott fejéből sandán nézve rá közeledett. A királynő karján végig futott a hideg, ahogyan szolgálójára nézett, majd kimérten a mellette ülő Diabolusra mutatott.
- Ma hosszú útra indulok. Távollétemben neki vagy köteles szolgálni, és beszámolni mindenről, ami a palotámban történik.
- Állok szolgálatára úrnőm! – felelte rekedten Epymis – Mindenre gondom fordítok, míg távol lesz!
- A katonáim készen állnak? – faggatta a szolgát
- Úgy feketéllenek udvarodban, hogy eltakarják a Hold sugarát.
- Ne fordítsd az Ő dicsőségét a magad silány munkájának bizonyítékára! – Diabolus hangja élesen csattant a púpos felé
- Sohasem merészelnék ilyet tenni Uram! – hajlongott a púpos szakadatlan
- Induljunk hát! Kövess minket! – Diabolus újra karját nyújtotta a királynőnek.


Nem sokkal később az Északi királyság palotájából lassú, fenyegető sötét had indult dél felé, cask az aranyló, díszes fegyverzetük verte vissza az éj fényeit. Élén királyi szekere mélyén Lorena a befüggönyözött ablakok mögül könnyesen tekintett vissza palotájára, annak is egy apró szegletére egészen mélyen, majdnem a földdel egy szinten, ahol titkos kamrájának mélyén halott fiát hagyta a gonosztól fogant szellemtől lélegzeni.

Epymis ekkor szinte fuldokolva szaladt a közeli faluba, hogy egy eldugott házba hírt vigyen a sereg indulásáról, ahol két nő ekkor békésen aludt vetett ágyában, Suttogó pedig némán az ablaknál nézte a Hold arcának árnyékait a közelgő veszedelemről.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.