19. Fejezet

„-Több mint három napja alszik egyfolytában..” hallotta messziről. Feje ólom-nehéz volt, testét valami puha szívta magába. Lehunyt pillái mögül fényt érzékelt, de kinyitni túlságosan erőtlen volt.
- Ne csodáld, hatalmas csata áll mögötte. Még senkit sem láttam, aki győzedelmeskedett volna!
Lana erőt vett magán és nagy nehezen nyitotta ki a szemeit. Éles fény vakította el, és elmosódott alakokat látott maga körül
- Isten hozott közöttünk drága Lana! – hallotta Suttogó barátságos hangját
- Tündérkéz... Anyámat láttam.., de megtámadott – Lana szeme kezdett kitisztulni . A mágus hajolt fölé, kezében Lana apró keze.
- Nem Tündérkéz volt az Lana! Kiálltad a próbát – hallotta a másik oldalról. Lassan fordította oda a fejét, nyakában az izmok, mintha szálanként szakadtak volna el, annyira fájt minden mozdulata. Egy öregembert pillantott meg, akinek a fél arca előtt egy maszk volt. – Hestor vagyok, a bujdosó. Köszöntelek a házamban. Sokat köszönhet neked ez a gyalázatos kuruzsló – bökött Suttogó felé a fejével – ha te nem lettél volna, akkor sohasem jut el idáig! Régen nem találkoztam ilyen akaratos betolakodóval, de most úgy tűnik, valódi igazgyöngyre lelt benned.
- Én meg régen nem találkoztam már ilyen csökönyös vén szamárral, aki élvezettel kínozza azokat, akik elé merészkednek! Ahelyett, hogy végre erőt venne már magán, és felállna önnön koporsójából! – Rhundel dühösen válaszolt
- Mi végre tettem volna, ha nem találtam egyetlen embert sem, aki miatt érdemes? – a két öreg láthatóan élvezte a vitát, Lana pedig belefáradva arcuk követésébe, inkább behunyta szemét újra.
- Ahelyett, hogy szégyenszemre egy betegágy felett veszekedtek vénségetekre, hagynátok inkább, hogy pihenjen ez a gyermek! – női hang csendült az ágy körül. Lana kinyitotta újra a szemét, és egy szép, idős női arcot látott. – Szervusz kedveském! – köszöntötte az – Sara vagyok, Hestor házvezetőnője. Nyugodj meg, most már biztos helyen vagy! Biztosan megéheztél, hoztam friss meleg levest. Ezeket a vitatkozó ostoba vénembereket feledd még mára, holnap újult erővel kell felkelned! – felsegítette Lanát az ágyban, és tálcát helyezett elé. – Ne beszélj még! – szólt rá, mikor Lana kérdően tekintve szólni készült. – Lesz rá időd bőven! Segítek neked enni, majd feküdj még vissza, és aludd ki magad!
Lana erőtlen volt még ellenkezni, feje zúgott, és borzasztóan fájt minden tagja. Gyomra azonban vészjóslóan korgott, hálásan tekintett az előtte gőzölgő levesre. A ráterített takaró a hasánál újra mozgolódni kezdett, Sara szeme odapillantott
- Éppen időben hoztam a levest! – mosolygott – Úgy tűnik valaki odabent is megéhezett már!
Lana megnyugodva mosolygott, szeme sarkában könnycsepp csillogott.
- Féltem, hogy valami baja esett.
- Minden rendben van, úgy tűnik erős gyermeket hordozol. Még látszatja egy csepp sincs, de már harcolt anyja oldalán.

Csendesen ültek, Sara hallgatagon segítette Lanát enni. Lana hálás volt minden mozdulatáért, és hálás, amiért nem erőltette beszéddel. Vacsora végén visszafeküdt. Ereiben a forró leves dolgozni kezdett, érezte, minden perccel erősebben tér vissza belé az élet. - Azt hiszem Selevir, sikerül segítséget szereznem neked! – gondolta, majd lehunyva szemét mélyen elaludt.

- Rhundel, ez nem az én háborúm! – Hestor ingerülten pattant fel az asztaltól – Nincs semmi, ami a dűnéken túlról engem érdekelne – látható fél arcán a harag vörös hullámokban tört elő.
- Ó! Bölcsebbnek hittelek annál, mintsem azt gondold, hogy a te háborúd valaha is véget ért! – suttogó rezzenéstelenül ült , csak éles pillantása követte az öreget – Bezárkózol ide, eszement trükkökkel méregeted, kik hozzád jönnek..., nézz magadra! Összetört, elfeledett ember lettél a múlt nagy királyából! Egy semmirekellő balfácán ül a trónodon, akinek gyerekjáték volt elfoglalni országodat, miután te úgy döntöttél, hogy eljössz gombásznak ide a valóság mögé.
- Mit akarsz tőlem már Rhundel? Éveim már megszámlálva állnak előttem. Megbuktam mint király, elbuktam, mint ember. Mágusnak sem nevezhetsz, hiszen elárultam mindent, ami veletek valaha is összekötött.
- Nagyszerű! Egyszóval megfutamodtál? Nem..., te nem azért vagy tehát itt, mert nem találtál senkit, akiért érdemes lett volna felállnod, hanem mert kényelmesebb Sara langyos, mézes teáját szürcsölgetned! Én Hestort a nagy királyt kerestem, és egy gyáva patkányt leltem itt! – Rhundel szava gúnnyal átitatva égette Hestor ősz homlokát
- Ne emlegesd őt, itt az asztalomnál! A házam vendége vagy, és nem tűröm, hogy itt említse bárki is, még te sem! – reszketve állt fel újra, kezeire támaszkodva az asztalon, lassan, és fenyegetően szűrte fogai közül a szavakat
- Úgy? – állt fel Rhundel is – Tehát a háborúd mégsem fejeződött be? Csupán fiadat dobtad magad helyett a keselyűk karmai elé, mert önmagad előtt is gyűlölöd, akit fogantál! Nem, nem kedves barátom! Nem szükséges, hogy én említsem őt neked. Minden pillanatodban veled van némaságodban! Vedd magadra a múltadat végre, és nézz szembe a jeleneddel! Fiad cipeli most helyetted, és ő néz szembe nap, mint nap ádáz ellenfeleddel, a saját anyjával! Bátor, és nemesszívű, árnyéklétében is fényesebb, mint te itt a remetevarázsló léted fényes hókuszpókuszai között.

Hestor kezébe temette maszkkal fedett arcát, mintha mély fájdalom húzódna azon végig.
- Mond hát, te lelkek kígyója, miért hoztad ezt a fiatal nőt hozzám?
- Előbb mondom fiad üzenetét!
- Hiába is kérnélek, hogy ne mondd,....
- Látni kíván
- Árnyék üzen a halottnak ..he-he, a sötétségben nincs árnyék! Számomra ő már nem létezik! – Hestor hangja nem tűrt ellenkezést – Ezért nem áldoztad volna fel azt az állapotos asszonyt. Mi volt utad célja?
- Újra összeállt a fekete sereg.
- Gostherek újra a Gerumánok hátán! – sóhajtott fel – Minden újra a régi!
- A nyilad kell. Csak azzal lehet őket elpusztítani.
- Azt hiszed, hogy azzal az egy nyíllal sokra mész? – nevetett – Néhány kísértetet csinálsz vele csupán, de mire egy tucatot szabadjára engednél, tíz tucat lesz körülötted, és a gerumánok patái taposnak halott testeden.
- Nincs más megoldás...
- De van. – Hestor elgondolkodva lépkedett az asztal körül – Ehhez azonban kell egy kis idő. Lana úgy tűnik, hogy megfelelő lesz.
- Nincs időnk Hestor!
- Van, ha akarod! – csattant az öreg – Ne légy ilyen arcátlan Rhundel! Segítségért jöttél!
- Akkor beszélj világosan! Nem sakkjátszmát játszunk faragott figurákkal, Lorena már dél felé közeledik a serege élén!
- A nyíl önmagában nem használ. Méreggel van átitatva. Sok ilyen nyílra lesz szükségetek, a mérget azonban elő kell állítanom.
- Tudod a módját?
- hm... mit gondolsz, mit csináltam én itt az elmúlt évtizedek alatt?
- Tűnődtem rajta igen erősen – nevetett csendben Rhundel – már-már azon gondolkodtam, hogy tán felkaptál varázsitalok helyett kompótot főzni!
- Ne bosszants már! – hördült Hestor – Ej mit is időzöm itt veled, te féleszűbb lettél, mint valaha!
- Mire van szükséged, és főleg mennyi időre? – Suttogó mulatott Hestor dühén – Örülök, hogy végre indulatokat látok az eddig viaszsárga arcodon!
- Az első adagnyi szerhez elég lesz néhány nap, de nagyon sokat kell készítenem. Hogy mennyit, arról csak te tudsz számot vetni, én nem tudhatom a sereg nagyságát. A szükséges dolgokat illetően... Először is, abból a hamuból kell nekem, ami a beavatás tüzéből származik!
Rhundel felpattant ültéből, és indulatosan kérdezte:
- Ugye tudod, hogy lehetetlent kérsz?!
- Emlékeztetnem kell téged, hogy halhatatlanokat akarsz megölni? – Hestor elfordította arcát Rhundelről, majd folytatta,mintha meg sem szakították volna - Mindegyikük eléget egy pergament, mielőtt végképp Diabola elé állnak...
- Diabolus. Most férfi.
- Á! Elfelejtettem. Egyre megy!- nézett zavartan Suttogóra - Nos, a pergamenen felsorolva mindenkinek a neve, akikhez közel álltak. Ott, abban a hamuban van minden emlékük...
- Hamu! Hol van az már! Szinte naponta van már beavatás, honnan vegyem én elő neked a régebbiek hamuját? – legyintett Rhundel.
- Azt a hamut úgy őrzi a gonosz, mint legféltettebb kincsét! Minden beavatásból félretesz egy hatalmas korsóval, és őrzi. Abban őrzi serege feletti uralmát! Azokból kell nekem, csak egy maréknyi mindből!
- Csakis Gragorus tud hozzá jutni, ha valaki képes rá egyáltalán!...- nézett félszemmel Rhundel Hestor arcára, de az rezzenéstelenül válaszolt:
- Ez már nem az én gondom, hogy miféle patkányokat használsz fel, hogy megszerezd...
Rhundel csak csóválta a fejét, és folytatta:
- Mi kell még?
- Tiszta könnyek. Olyanok, amelyek nem azért gördülnek, hogy viselőjüket sajnálatra méltóvá tegye, vagy nem azért, hogy valaki felé hazug aggódást színleljenek, hanem valódi szeretetből fakadó, mély aggódás könnyei, vagy az örömé, az igazi, meghatott, boldog öröm könnyei. Ilyenek kellenek még nekem! Barátom! – sóhajtott fel – Ilyeneket találni manapság...! Nehezebb, mint a gonosz féltett hamvaiból lopni egy-egy marékkal! De azt hiszem...-folytatta
- ...Lana megfelelő lesz. – fejezte be csendesen Rhundel
- Igen. Elhoztad azt, aki kell nekünk!
- Lana ennél sokkal több Hestor! Vannak még rajta kívül is, akik igaz könnyeket hullatnak. Túl megkeseredett vagy már!
- Az imént még te neveztél naivnak engem, most én nevezlek annak téged! – hajolt közelebb Hestor Suttogóhoz – Nekem nem olyan kell, aki képes akár könnyezni is, miközben kényelmesen kedves! Nem olyan, aki azért aggódik másért, hogy mi lesz anélkül önnön magával! Olyan sem, aki megsimítja a koldus fejét, és miközben nyugodtan elsétál mellette, elmormol egy imát! Nekem olyan kell, aki koldussá válik a koldus mellett, belehal, ha temet, miközben él, akiért élni kell! - majd kiegyenesedett – Ő ilyen. Ő kell nekem!
- Rendben Hestor, tedd amit tenned kell, én is azt teszem! Hamarosan Lana is csatlakozik hozzánk, és elmondhatsz neki mindent. Üdvözöllek újra a csatasorban!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.