Azon az éjjelen, amikor suttogó útra kelt a Tisztásról az unikornisokkal, hirtelen vad vihar támadt. Úgy záporozott az eső, hogy a mágus előtt láthatatlanná vált az erdő minden csapása. Ha van könnye egy mágusnak, akkor azok összefolytak arcán az esőcseppekkel, míg kereste az utat hazafelé. Düh, és akarat hajtotta előre. Íját készenlétben tartva haladt az egyre jobban rátörő sötétségben, mellette a két gyönyörű állattal. Jóideje küzdött már az elemekkel, amikor az unikornisok megtorpantak. Rhundel feszülten kereste a fenyegetést, ami rájuk leselkedett, de az eső csak szakadt, és a szél beszökve a fák ágairól, őrült vágtába kezdett az erdő fái körül.

- Gyere hát ide elém, te szörnyeteg! – kiáltott a mágus – Gyere, és told elém ocsmány képedet, hadd nézem, van-e merszed megtenni, vagy küld elém lelkeholt katonáidat, hogy önkezemmel döfjem szívükbe undorító létük gyilkos végét!

De senki sem felelt. Rhundel szeme résnyire szűkült, de érzékszervei nem fogták már a külvilágot. Íját megfeszítve maga előtt úgy állt, mint egy kőszobor. Mozdulatlan a körülötte zajló forgatagban. Elméje, lelke bensőjéből hangok törtek fel. Tompa puffanások, majd éles vijjogás. Szeme elől eltűnt az erdő, a fák. Minden áttetszővé, és ködszerűvé vált.

- Agrihenne lehtun slette! Agrihenne lehtun slette! Agrihenne lehtun slette!- ismételte halkan, majd hangosabban, és hangosabban - Agrihenne lehtun slette! Agrihenne lehtun slette!

A szeme előtt a köd oszlani kezdett. Egy ládát látott maga előtt, amelynek teteje felnyílt. Belenézett. A mélyén egy hatalmas örvényt volt, amely lassulni kezdett. Mikor megállt, két tojásforma kő maradt a helyén. Suttogó hirtelen iszonyodva kiáltott fel. Szeme előtt egy vörös lángnyelv lobbant fel, majd ismét érzékelte a tájat maga körül.

- Escatle! – kiáltotta – Az Escatle életre kelt! – a név hallatára az egyszarvúak félelemtől hangosan nyeríteni kezdtek, úgy tűnt nincs messze, hogy úgy viselkedjenek, mint a vadlovak. Rhundel azonnal hátratette íját a tokba. Köpenye alól egy botot vett elő, és mindkét kezébe megragadva azt, magasra emelte. Szemét becsukta, majd a két állatot erős, nap-sárga fény vette körül. Mikor az egyszarvúak megnyugodtak, Rhundel leengedte kezeit, és körbenézett.

- Szóval visszajöttél testvéreidért szárnyas kígyó! Ki keltett életre? Diabolus? – suttogó hangját nem volt képes elnyelni a vihar – Elbizakodott lett hát , ha azt gondolja jó szolgálatot teszel majd neki! – körbe-körbe járt a sárga fény körül – Gyere, te pokolfajzat! Gyere elő, ha már itt ólálkodsz! Ameddig én itt vagyok, addig nem táplálod átkozott kölykeidet több unikornis vérével!

- De meddig vagy itt, te szerencsétlen mágusok szégyene! – hirtelen mellette szállt le az alak. Emberarca se nőé, se férfié. Sárkánytestét zöld pikkelyek borították, hátán hatalmas, fekete szárnyak álltak. – Thíranel! Ne hidd, hogy régi ismeretségünk miatt megkíméllek! Milyen szánalmas vagy itt, ahogy bőrig ázva küzdesz az elemekkel!

- Mily régen hallottam már e nevemet! Nem vagyok szánalmasabb, mint te Escatle! Nézz magadra! Királyok , és ősi istenek véreként mivé lettél!

A sárkány maga előtt összefűzte szárnyait, majd azok egy pillanat alatt elporladva hullottak a földre, mögötte pedig egy csuklyás alak állt. – Csupán használom, ha szükséges a sárkánytestemet. – szólalt meg – De így legalább látszólag egyenlő eséllyel harcolhatunk, ha a testi méreteinket tekintjük – nevetett. – Valójában azonban esélytelen vagy Thíranel!

- A hangod! Az emberi hangod ismerős valahonnan

- Úgy találod? – nevetett a csuklyás - talán majd rájössz egyszer, hogy honnan! Add át az unikornisokat, és meghagylak élni!

- Vedd el! Vedd el őket! Rajta! – kiáltott suttogó

Az alak széttárta köpenyét, amelyből hatalmas, vörös fény tört elő, egészen Rhundelig. A mágus a magasra emelte botját, majd felemelkedett a levegőbe kitérve a fény elől. A csuklyás hangosan nevetni kezdett:

- Ennyire telik öreg barátom? Repkedsz a talaj felett? – de hirtelen összeesett, mert eltalálta őt is egy fénynyaláb

- A nevetésed bosszant szárnyas kígyó! Túl korai még!

Escatle szemei a mágus mellé fordultak, majd elmosolyogta magát. – Engedd fel az unikornisok felől a védőburkot! Kár vesztegetni az erődet! – majd a vörös fény nekifeszült Rhundel testének, aki teljesen hátrahajolva küzdött.

– Nem engedem ki őket! Van még erőm!

- Mindig is ez volt a veszted! Elbizakodott vagy! Azt hiszed, egyedül is megbirkózol mindennel! – nevetett a csuklyás.

Suttogó minden erejét összeszedve felegyenesedett, és tolta vissza maga elől a fényt az alak felé. A pokol minden fájdalma egyszerre öntötte el egész testét. Érezte, ahogyan felemelkedik a saját teste fölé, hogy erőt merítsen, de nem találta a forrást

- Túl erősen kell küzdened ellenem Thíranel – hallotta maga mellől, miközben kétségbeesetten figyelte küzdelmét odalenn – Nem tudsz elegendő energiát gyűjteni, ha közben összpontosítanod is kell rám!

- Erős lettél szárnyas kígyó

- Engem táplált az elhullott unikornisok ereje! Nincs esélyed! – nevetett a hang

- Az unikornisok! – villant át suttogón

Abban a pillanatban visszatért önmagába. Az fényen belül az egyszarvúak dühödten próbáltak kitörni. Rhundel elvette a védelmet felőlük. Ekkor a sárga fény izzó vörösre váltott, Rhundel azonnal felemelte botját, és az abból kiszökő fénynyaláb belevegyült , és tiszta fehérré vált. Elvakította mindannyiukat, mire elhalványult, csak egy üres köpeny hevert a földön. Suttogó összeesett.

- Éppen ettől féltél te öntelt kígyó! Hogy az egyszarvúak velem együtt bizony legyűrnek téged! – azzal elsötétült előtte minden.

A púpos idegesen toporgott a szekér mellett. Mikor meglátta az erdő felől a fényeket, azonnal elkötötte az egyik lovat, és bevágtatott az erdőbe. Rhundelt a földön fekve találta, szorosan mellette a két unikornis. Minden erejét összeszedve próbálta feltenni suttogót a lovára, de annak ernyedt testével nem birkózott meg saját ereje. Tanácstalanul, és kétségbeesve toporgott, mikor is Celtran megböködte a fejével. Gragorus odafordult, és látta, hogy Felríwien mellső lábait meghajtva áll előtte. A púpos elmosolyogta magát, majd intett.

- Köszönöm, de így sem tudom egyedül megemelni.

Celtran megállt Rhundel mellett, akinek a teste alig egy arasznyira megemelkedett a földtől. – Így már alá tudok nyúlni! – örvendezett Gragorus, majd nagy nehezen felküzdötte barátját Felriwien hátára. Így mentek ki az erdőből. Odakint a fák tövében, először Rhundelt tette be a szekér hátuljába, majd a két unikornist bújtatta el ugyanoda. Maga befogta a lovát a szekér elé, és Suttogó házához tartott.

Lana, és Sella hátul már várták. Az egyszarvúakat elrejtették a kert végében álló fészerben. Nem győzték a két állatot ölelgetni, miközben terelgették őket befele. Celtran Lana hasára hajtotta óvatosan a fejét, majd ment Felríwien után.

- Mi történt Rhundellel Gragorus? – firtatta a púpost Lana

- Nem tudom pontosan – suttogta az – Kint az erdőn túl vártam, mikor megláttam a fényeket

- Fényeket? – kérdezte Sella – Miféle fényeket?

- Mágiaharc fényeit. – válaszolt a a patkány – Azonnal tudtam, hogy mennem kell, de mire odaértem, már csak Rhundel testét találtam a földön.

- Legjobb lesz mihamarabb ágyba fektetni – suttogta Sella

- Így nem vihetjük be – mondta Lana – Mit mondunk Rose-nak, és főképp Andreanak, hogy mi történt?

- Valahogyan mégiscsak be kellene vinnünk! – Sella homlokát ráncolva töprengett

- Gragorus! – szólt hirtelen Lana – Téged nem állhat Rose! Rólad a legrosszabbat is feltételezné...

- Nem értelek – felelte a púpos

- Én sem – nézett Lanára Sella

- Hozok a pincéből egy kis bort! – válaszolta Lana izgatottan

- Lana, én megértem, hogy az állapotodban furcsa időkben, és furcsa dolgokat kívánsz, de a borozgatással várhatnál! – Sella egyre furcsábban nézett Lanára

- Nem értitek? – kérdezte Lana – Kicsit leöntözzük suttogó ruháját, hogy borszaga legyen! Na? ....

- Értem! Azt mondom, hogy a kocsmában töltöttük az estét, és felöntött a garatra! – felelte immár mosolyogva Gragorus

- Ez jó! – csillant fel Sella szeme – Ez nagyon jó!

- Akkor gyorsan hozom a bort Aztán mi Sellával visszaosonunk a házba, mintha mindvégig aludtunk volna. Te pedig barátom visszamész a ház főbejáratához, és becsöngetsz, hogy hazahoztad a ház urát.

Nemsokára alaki erősen megkopogtatta az ajtót. Rose csoszogott ajtót nyitni lámpással a kezében, mögötte izgatottan hálóruhában Andrea igyekezett.

- Ki lehet az éjnek idején Rose? – kérdezte Andrea. Hangja még a szokottnál is magasabb volt, érzékeltetve felháborodását.

- Maradj itt kedvesem, majd én megnézem! – válaszolta Rose – Azzal a koldusformával ment el Rhundel még kora este. Talán nem vittek magukkal kulcsot.

- Koldusforma? – húzta fel a szemöldökét Andrea

- Az, az. De nem az én dolgom ez, és nem is a tied. Rhundel meghagyta, hogy csak én nyithatok ajtót. Várj meg itt, azonnal jövök! – majd elsietett

Andrea lábujjhegyen, lassan követte, de a folyosó végén levő ajtó bezárult az orra előtt. Óvatosan lenyomta a kilincset, hogy kikémleljen, mikor Lana megszólalt a háta mögött.

- Úgy hallottam, Rose kifejezetten kérte, hogy várd meg itt. – szólt komolyan

- Á! – egyenesedett fel Andrea– Persze, csak azt gondoltam, segítek.

- Persze, mit is akarhattál volna mást!? – mosolygott Lana, háta mögött a krákogó Sellával

- Elég későre jár már ilyenkor a látogatókhoz! – felelte Andrea zavartan

- Ahhoz is elég késő van, hogy a vendégek ne a folyosón töltsék az idejüket – felelte Sella epésen

Ekkor meghallották, hogy a bejárati ajtó becsukódik, majd Rose siet vissza

- Ó! Hogy ezt kelljen megérnem! – csapta össze a kezét, ahogyan belépett, majd folytatta megpillantva a három kérdő arcot : - Rhundel annyira felöntött a garatra, hogy úgy kellett hazahozni az ivóból!

- Micsoda? – hördült fel Andrea

- Úgy tűnik tivornyázott - mondta Sella

- Jobb lesz, ha segítünk mindnyájan Rose-nak, mihamarabb ágyba dugni! – mondta Lana gyorsan.

- Igazad van, menjünk! – felelte Sella

Andrea mozdulatlan maradt, majd szépen visszafordult a szobája felé.

- Te nem jössz? – kérdezte Sella

- Ó, én annyira gyenge vagyok, és azt hiszem kissé meghűltem most itt a folyosón...

- Rendben. – felelte Sella - gondoltam talán a kezed erejével kiűzhetnéd Rhundelből az alkoholt.

- Az lehetetlen. Alkohol esetén nem dolgozik a gyógyító erőm – azzal sarkon fordult, és gyorsan besietett a szobájába.

- Még szerencse! – sóhajtotta Lana – Mekkora szerencse!

Rhundel másnap délben tért magához. Lana, és Sella az ágya mellett ültek, és varrtak.

- Mindent köszönök – szólalt meg csendesen a mágus

- Gragorusnak köszönd, ő hozott haza! – szólalt meg Sella – Örülök, hogy végre jobb színben vagy!

- Tudom, hogy ő hozott haza, mindenre emlékszem, csak erőm nem volt már.

- Mi történt az erdőben Rhundel? – kérdezte Lana

- Megfejtettem, hogy ki pusztította el az unikornisokat!