Lesovar király tróntermét gyertyák ezrei világították meg. Zarkar buzgón magyarázott egy csoport egybegyűlt férfinak, akik miután a mágus befejezte mondandóját, mélyen meghajoltak, és sietve távoztak. Zarkar ekkor széles mosollyal lépett a király elé:

- Minden előkészületet megtettem a ma esti vacsorához királyom! A fogadótermedben várnak az udvari szabók, hogy felpróbáld legújabb öltözetedet, amely méltó az ünnepelt tiszteletére!

- Éppen ideje! Órák óta ülök itt kétségek között! Hogyan halaszthattál mindent az utolsó pillanatra? Az uralkodónő úgy látom nem tűri a hibákat, végzetes lenne a szövetségünkre nézve, ha a mai este nem az elvárásainak megfelelően zajlana le!

- Bocsásson meg Uram, de az elmúlt napokat szakadatlan munkával töltöttem, - felelte sziszegő haraggal a mágus - és felséged sem érdeklődött a teendők iránt eddig. Ha kérdezte volna, bármikor hódolattal tájékoztattam volna az események menetéről. Meg kell mondanom azonban, – folytatta kis szünetet tartva, mélyen belenézve a király szemébe – hogy ellentétben felségeddel az uralkodónőnek határozott elképzelései voltak, és igyekeztem azokat maradéktalanul végrehajtani.

- Úgy? – felelte Lesovar zavartan – Szóval az idwgwn királynő parancsai alapján rendelkezel az én palotámban?

- A Szövetségre ma este már pecsét is kerül, de meg kell értened királyom, mai esti összejövetel csupán formalitás.

Lesovar idegesen dobolt ujjaival a trónszéke karfáján, majd rárivallt a mágusra:

- Éppen ezt nem akartam! Én! Én vagyok itt a király!!! – kiabált hisztérikusan – Azt mondtad, hogy csupán egy gyenge nő, de úgy osztja a palotámban a parancsokat, mintha én itt sem lennék! – felpattant a trónszékről, majd az előtte álló mágushoz rontott. Egészen közel hajolva hozzá úgy, hogy az orruk teljesen összeért, ordított tovább: - Nem erről volt szó mágusom! Nem erről volt szó! Te hoztad rám ezt az asszonyt!

Zarkar higgadtan, mélységes megvetéssel a szemében nézett vissza a tomboló királyra. Megvárta, míg az kitombolja magát, majd csendesen, mosolyt erőltetve magára, nyájas hangon beszélni kezdett:

- Csupán egy kis időt kell elviselned fenség. Az uralkodónő csak elindítja a hadműveleteket, majd hamarosan elmegy innen. Valóban, nagyon kemény asszony, de mégiscsak egy asszony! Ha látja rajtad, hogy megijedsz a hatalmától, nem fog téged társaként tekinteni, márpedig szüksége van társakra. Haragod azonban félelmet mutat a hatalom elvesztése iránt. Fogadd kegyesen őt itt, engedd, hogy éreztesse a hatalmát! Ha uralkodói kegyedet így fejezed ki, kevésbé tarja majd fontosnak, hogy fölébed kerekedjen. Nézd benne a nőt! Ha ellenállást tapasztal, erőszakossá válik. Ha azonban szövetségesre, barátra lel benned, akkor alábbhagy az erőfitogtatással, és hagyja, hogy kormányozd tovább királyként birodalmának eme biztos pontját!- Itt egy kis szünetet tartott, belekarolt a királyba, majd visszakísérte a trónhoz. Leültette, majd megállt vele szemben, és komolyan folytatta: - Ugye azt pedig mondanom sem kell Uram, hogy a mágusok nagyon nem kedvelik az ilyen hangot. Szolgállak királyom, mert nagyra tartalak, de nem vagyok a szolgálatodban! Ha nincs megelégedve velem, akkor bármikor el is mehetek!

Lesovar meglepetten pislogott vissza a mágusra sűrűn szedve a levegőt, akadozva szólalt meg:

- Ó dehogyis Zarkar! Nagy megelégedésemre szolgál az ittléted. Hogyan is gondolhatod, hogy a távozásodat akarnám!?Csupán a bölcsességem cserbenhagyott egy kis időre, ...- köhécselt egy kicsit – ez eddig nem voltam kénytelen a saját palotámban más uralkodói parancsoknak engedelmeskedni. Szokatlan nekem, mindössze ennyi az egész

A mágus biccentett erre egy aprót – Értem Uram. Azt hiszem a témát akár le is zárhatnánk.

Szoknyasuhogásra, és szapora léptekre lettek figyelmesek, majd mire odafordultak volna, már a királynő hangját is meghallották

- Zarkar! Nem találsz talán magadnak elfoglaltságot, hogy a trónteremben töltöd az idődet? – förmedt a mágusra. Hirtelen megállt, majd a királyra nézett – Lesovar, ugye nem képzeli, hogy a trón lépcsőjére fogok leülni?

Lesovar dermedten meredt vissza a királynőre, majd kérdőn a mágusra nézett, aki alig láthatóan biccentve intett neki. A király fészkelődött egy keveset, majd a mágus a várakozó nőre pillantott.

- Éppen királyomért jöttem, hogy elkísérjem a fogadóteremben várakozó udvari szabókhoz. Uram! –fordult a királyhoz – Indulhatunk?

- A szabókhoz, persze!– válaszolt a király kényszeredetten mosolyogva.

Lorena nem ült bele a trónszékbe. Gúnyosan mosolygott a távozók után, majd lassan lépésről-lépésre körbejárta a tróntermet. Ujjaival finoman simította végig az ódon falakat, meg-megállt az azokon sorakozó festmények előtt, és elmélyülten fürkészte a festett arcokat

- Mi végre a nagy tettek ősök? – szólt halkan – Nézzétek ki ült helyetekbe! Egy szerencsétlen pojáca! Nézzétek ki taszítja őt most, és nagyra becsült országotokat feledhető, elsöpörni való eszközzé? Egy eszét vesztett anya! – keserűen nevetett , majd lépkedett tovább új birodalma palotájának kövein – És nézz magadra te tündérek gyermeke! – lépett egy hatalmas tükör elé – Téged ki taszított ide? – szemében meleg könnycseppek kezdtek gyülekezni, lassan elmosódott már benne a visszavert tükörkép, helyét átvette egy hatalmas fekete folt. Lorena térdre rogyott, ujjai saját hajába túrtak, némán rázkódva homlokát a hideg kőfalnak támasztotta. – Ki taszított engem ide? – zokogta – Ki taszított ide, önmagam fekete börtönébe? – Hirtelen hideg futott át rajta, majd a hideg körbevette teljesen. Szemeit gyorsan felszárította, és felemelkedett. - Korán érkeztél fiam. – mondta – Csak sötétedés után vártalak. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy korábban magára hagytad Selevirt! – A kis szürke fény megpihent reptében anyja arca előtt.

- Bizony drága anyám, semmi esetre sem vennék részt napi hisztériás rituálédon csupán önnön szórakoztatásomra! Igazán szánalmas téged a földön térdelve látni! – felelte a fény

- Térj a tárgyra!

- Selevir holnap napkelte előtt útra kel egy csapat katonával Norvulon határa felé. Nem messze innen, az országhatáron túl van két kisebb falu, amelyet szeretnének maguk mellé állítani.

A királynő néhány pillanatig meglepetten nézett, majd kis töprengés után megszólalt:

- Selevir nem ennyire ostoba! Tisztában van vele, hogy tudom, merre jár. Valószínűleg ez csapda.

- Csak nem attól félsz anyám, hogy egy maroknyi katonával csapdába ejt téged? – nevetett a fény – mond inkább azt, hogy tanácstalan vagy..., talán azért, mert nem is akarod őt már annyira elkapni! Talán jobb szeretnéd, ha szabadon élhetne..! Nem anyám, ezt a lehetőséget nem hagyhatod ki! Majdhogynem tálcán kínálja magát!

- Ó fiam, amint látom, számodra csak csalfa remény marad, hogy valaha is képes leszel átvenni apád hatalmát! Ostoba vagy, türelmetlen, és hataloméhes! Még egy ilyen átlátszó játékkal is megzavarhat az ellenség!

- Nem, nem anyám! Próbálod rám terelni a figyelmet, hogy a másik kedvenckédet megvédd! Nehogy azt képzeld, hogy nem látok át rajtad!

A királynő szinte mulatott azon, ahogyan az előtte cikázó szürke fény egyre dühödtebben beszélt. Megvonta a vállát, és megszólalt:

- Rendben, ha annyira akarod, akkor holnap intézkedek, hogy kellőképpen felkészüljünk a fogadására. Ma este nincs időm Selevir taktikáján gondolkodni, hamarosan megérkeznek a környező országok királyai, hogy aláírjuk a Szövetséget. Meggyőződésem, hogy csapda, de sajnos nem tudok most utánajárni, hogy belelépünk-e valamibe, vagy elsétálunk gyanútlanul valami mellől? Ma azonban ünnepelünk, így légyen ez a te ajándékod tőlem! De most már hagyj magamra, rengeteg a tennivalóm! – visszanézett a fényre, majd csendben megszólalt: - Úgy sejtem, menned kell még északra is, hogy beszámolj apádnak.... nem kell itt zavartan repkedned körülöttem, a mai estét is megoldom egymagam, mint az összes többi feladatot. Légy nyugodt, semmi olyan nem történik majd, amit apád ne tudna már régóta. Menj hát!

Lorena hátat fordított a fénynek, csak a falon függő tükörből látta, ahogyan az elillan, mint a halk sóhaj ami feltört belőle: - Anoth!

Gyorsan eljött az este. A palota teljes díszben ragyogott mire az óra elütötte a nyolcat, és az udvarát hintók lepték el. Lorena teljes díszében ült Norvulon trónján. Haja a fejtetőn összetűzve csigákban omlott alá, fekete fénnyel ragyogva az Észak csillaga királynői diadém alatt. Nehéz, vörös bársonyból szőtt ruhájának nyakát arany gallér övezte, szabadon hagyva hibátlan, hófehér bőrét. Lesovar mellette állt, új aranyveretes felöltőben, fejét magasra szegve, egyenes háttal, amint aki karót nyelt.

A porondmester sorra jelentette be az érkező illusztris vendégeket, akik mindegyike az Uralkodónő előtt térdet hajtva köszönt. Minden királyság, és hercegség megjelent a környező déli országokból, egyedül Gulginia széke maradt szabadon a díszvacsorához terített asztalnál.

Miután a vendégek elfoglalták helyüket, az Uralkodónő felemelkedett székéből

- Nagy örömömre szolgál , hogy a mai estén ennél a díszesen terített asztalnál ünnepelhetem Önökkel minden idők legerősebb gazdasági, és katonai szövetségét! Az Északi királyság erős bástyaként óvja ezentúl minden szövetséges ország érdekeit, a külső, egyre aggasztóbb szervezkedések ellen. Köszönettel tartozom együttműködésükért, és cserébe egyre virágzó birodalmam javaiból, és katonai erejének védelméből bőségesen részesülnek majd. – szavait kis hatásszünettel, és mosollyal szakította félbe, amit hangos taps övezett. –Eljött hát az ideje annak, hogy Szövetségünket megpecsételjük! Térjünk először is a szerződés pontjaira! Mindegyikük előtt egy pergamen áll, aminek a tartalmával már mindannyian tisztában vagyunk, hiszen az intézkedéseit már hetekkel ezelőtt mindenhol bevezettük, és amelyek áldásos hatásait immár élvezhetik is! Azt gondolom, kár rájuk a továbbiakban szót fecsérelni!

- Országaink együttműködésének zálogául mindössze néhány apróságot kér Észak királysága cserébe. Térjünk tehát immáron magára a szerződésre! Zarkar! – szólította a mágust – Hozd ide őt! – Zarkar ebben a pillanatban eltűnt, majd hamarosan nyomában két szolgával tért vissza, akik egy hatalmas ládát cipeltek.

A királynő a ládához lépett, és az asztalhoz ülőkhöz fordulva folytatta:

- Úgy vélem mindannyiuk azon gondolkodik jelen pillanatban, hogy vajon mit kérhetek én-e bőkezű ajándékért cserébe? Tisztelt méltóságok! Számomra, a Szövetség szent ügy, mely az erős, és fegyelmezett, de boldog országok szövetségét jelenti. Nem kérek tehát anyagi javakat cserébe! – itt várakozás teljesen elhallgatott, és mosolyogva nézett körül a megkönnyebbülten felsóhajtó egybegyűlteken – Hogyan is tehetném, - folytatta – hiszen éppen a javakban való felvirágzást ígértem?! Nem tisztelt barátaim, ilyet nem kérek! Mindössze egyet! – itt várt, ameddig a csend teljes nem lett – Egyetlen egyet, mégpedig azt, hogy Önök is ugyanilyen szent ügynek tekintsék az összetartozásunkat! Ugye, nem is olyan nagy kérés ez? – halk nevetés hallatszott mindenfelől – Akkor hát semmi akadálya annak, hogy e szent küldetést aláírásunkkal megpecsételjük!

- Nincs! Nincs! – hallatszott mindenfelől, miközben a teremszolgák szorgalmasan töltögették újra borral az egyre, és egyre üresedő kelyheket.

- Csak egy aprócska kellemetlenség mindössze..., de azt gondolom, nem túl nagy kérés ez, hiszen hősi királyi családok fiai ülnek itt együtt... Éppen e ősi nemesi vér kapcsán gondolom, hogy ezen Szövetség megpecsételéséhez a legméltóbb a vérszerződés lenne!!

Hatalmas taps fogadta a bejelentést. A társaság férfitagjai egyöntetűleg ugrottak fel az asztal mellől tapsolva. Szemeikben őseik vérének tüze lobogott, vad, és harci tüzek.

Lorena elégedetten nézett körbe. Megvárta, míg az éljenzés elül, majd a csendben lassan felemelte a láda fedelét. Kíváncsi szemek szegeződtek rá mindenfelől, és a kezekben már előkészített tőrök az asztalra estek, amikor a Királynő kiemelt a ládából egy hatalmas, hófehér kígyót. Az állat mindkét oldalán vastag, aranyszínű csík húzódott. A nő rátette a kígyót az asztalra, amely mozdulatlan maradt.

- Az ő neve Aranyló Szúrás. – mutatott az állatra - Szövetségünk minden tagjának a csuklóján egy apró harapást ejt majd. A harapás nyomán serkent vért Zarkar ebben a kehelyben gyűjti össze. Ebbe a közös vérbe helyezett pennával írjuk alá a szerződést mindannyian.

A bejelentést döbbent csend fogadta. Mindenki félve figyelte a kígyót, majd a legelső széken ülő férfi óvatosan előrenyújtotta a kígyó felé a csuklóját. Az abban a pillanatban belekapott fogaival. Nem tartott az egész tovább egy pillanatnál, és a harapás nyomán lassan csurogni kezdett a vér. Zarkar odalépett és néhány cseppet felfogott a kehelybe. Ekkor a körben ülők tapsolni kezdtek, és az első férfi megkönnyebbülten elmosolyodott. A következő is odatartotta a kezét, majd amikor az állat azzal is végzett, az asztalnál ülőkben egyre erősebb lett az izgalom. A szolgák nem győzték a kelyheket tölteni, és újra felizzott a vad láng a királyok, hercegek szemeiben. A kelyhek talpa egyre hangosabban ütődött az asztalhoz, amelyből hamarosan ütemes dobolás lett.

Amikor mindenki végzett Lorena elővett egy hatalmas pergament. Odatartotta a legelső királynak, aki hangosan felolvasta.

- Itt a szerződésünk! – szólt Lorena. Most körbeadva a pergament, és a kelyhet a benne levő pennával az asztalnál ülők mindegyike írja alá a közös vérünkkel, a közös célért!

- A közös vérünkkel, a közös célért! – ismételték az asztalnál ülők.

Hamarosan visszatért a királynőhöz a pergamen, rajta vörösen izzott minden jelenlevő király, és herceg neve. Ekkor Zarkar egy kancsó bort hozott, és a királynő a kancsó borhoz öntötte a kehelyben megmaradt vért. Az egyik teremszolga körbehordozta a kancsót, és mindegyik jelenlévőnek a kelyhét teletöltötte a vérrel vegyített borral. Az Uralkodónő felemelve saját borát megszólalt:

- Igyunk hát áldomást a megpecsételt jövőnkre barátaim! Fenékig!

- Miután mindenki megitta a bort, Lorena mosolyogva újra megszólalt:

- Most tehát készen vagyunk. Tekintsetek a csuklótokon ejtett sebre! Örök emléketek lesz a velem, és az aranyló szúrással kötött szerződésetekre! Nyoma soha el nem múlik majd, de abban a pillanatban, amikor elárulni készültök engem, a sebben lakozó méreg elindul a testetekben. Három napon belül a kínok-kínját megélve haltok meg, de nem távozhattok erről a helyről. Örökre kísértetként kell bolyonganotok, mert árulás miatt leltétek halálotokat. Én most a mai napra befejeztem. Mulassanak jól! – körbenézett a meglepett arcokon, majd elégedetten kiment a teremből

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.