Ferdel Ferella kezét fogva ücsörgött a Tisztás egyik fája alatt. Holdtalan volt az éj, a törpék nem dolgoztak a felszínen.

- Jól meggondoltad kedvesem? – fordult párja felé Ferella.

- Nincs rajta mit meggondolnom Ferella. Amint ideér Rhundel, közlöm vele is.

- Hiszen mindened a Tisztás, és a klán...-kezdte volna Ferella, de Ferdel közbevágott

- Éppen ezért! Éppen ezért ideje, hogy megértsem végre...- megköszörülte torkát - ,hogy nekünk is fel kell vennünk a harcot. Tévedtem Ferella, és ideje jóvátennem.

- Hiszen te sohasem harcoltál Ferdel! Te nem értesz hozzá!

- Én nem, de az őseink Ferella nagy harcosok voltak. Talán az ősök szellemei mellettem állnak majd... Nem ülhetek itt ölbetett kézzel. A mai este találkozunk mindannyian odalenn. Nem volt ilyen már évszázadok óta. Fimma halála sorsforduló mindannyiunk életében.

- Felettébb érdekes lesz, ahogy megértetjük a bányamanókkal, hogy nincs semmi hátsó szándékunk, és csak ártatlan családi teázásra vonul több száz törpe a világ minden tájáról.

- Ha meg sem próbáljuk, akkor sohasem tudhatjuk meg, hogy sikerülhet-e. Csak bányamanók, akik akkor bátrak, ha fölényben vannak az ellenséggel szemben. Nem lesz más választásuk, mint utunkra engedni. – Ferdel bőszen bólogatott, mintha önmagát akarta volna biztosítani igazáról, majd egyre pirosabb lett az arca – Nem képzelhetik odalent, hogy beleszólhatnak abba, hogy merre menjünk, és miért! Majd én megmutatom nekik, hogy kik azok a longhtoroniak!! Nem ismerik még, amikor mi összefogunk! Mit nekünk néhány alávaló bányamanó!!

- Jól van, jól van kedvesem, ne izgasd fel magad! Az hiányzik még, hogy most érjen valami téged, mikor nincs egy árva unikornisunk sem! Nyugodj meg Ferdel! – fogta most már két kezébe Ferella Ferdel kezét, és lágyan paskolta, simogatta azokat.. – Minden rendben lesz, minden rendben. Maradj itt kicsit megnézem, hogy hogy állnak a készülődéssel! – felállt, és elment a törpelakok felé.

Ferdel magára maradt a Tisztáson. Szeme annak minden apró kis zugát körbejárta, nem kellett a Hold fénye, hogy fényesen lássa azokat. Fényesebben, mint bármikor eddigi életében.

Hestor már órák óta járkált fel-alá az erdő szélén. Nem volt vele ló, hatalmas batyuját hátára erősítette, és kezdett már öreg háta sajogni a tehertől. Látott néhány aranyló csapatot, de ügyet sem vetett rájuk. Azok nem vették észre őt, a mágus tudta, hogy hogyan védheti meg magát a gostherek érzékelésétől.

Türelmetlen várakozása kezdett átcsapni dühödt szitkozódásba, amikor meglátta Rhundel lovát.

- Csak nem képzeli ez a féleszű, hogy lóval megyünk az átjáróba! Ostoba! Látszik, hogy nem elmélkedéssel töltötte az életét! Kezdi már felvenni az emberek szokásait törött-lelkű létére! Ez a heves vérmérséklet is! Ez a meggondolatlanság! – félhangosan szűrte a szavakat foga között

- Még hogy heves vérmérséklet! Éppen te beszélsz! – hallatszott a háta mögül – Percek óta figyellek már, csoda hogy fel nem robbantál a pulykamérettől! – Rhundel lépett ki a fák közül, egészen a meglepett Hestor orra elé.

- Játszol velem Rhundel?! – kérdezte meglepetten Hestor – Mire volt ez jó? A lovad még ott bandukol az úton...

- Valaki ül azon a lovon barátom

Hestor a ló felé fordult, majd újra suttogóhoz. – Azt látom. És azt is, hogy az nem lehetsz te. Nem szeretem az ilyen játékokat!

- Éppen te mondod ezt, akihez külön próbák útján lehetett eljutni? Nos, khm... -köszörülte meg a torkát Rhundel – nem azért alakítottam így, mert játszani akartam. Mindössze szerettem volna előtte beszélni veled.

Hestor számon kérően nézett rá fél szemével, melyet nem takart el álarca, miközben bosszúsan szuszogott.

- Ne nézz így rám Hestor az ég szerelmére! Igen ő ül a lovon. Igen ő, a fiad.

- Nincs fiam Rhundel – kiáltotta magából kikelve Hestor – Nincs! És nem is volt sohasem! Megkértelek..., - fenyegetően lépett egyre közelebb suttogó felé mutatóujjával böködve felé – megkértelek, hogy a patkányaidat tartsd távol tőlem. Mindet!

- Én pedig megkértelek arra, hogy ne beszélj velem úgy, mintha a királyom lennél! Ahhoz előbb úgy kellene viselkedned, mint egy bölcs királynak! Úgy látom, hogy az évtizedek óta tartó elmélkedésed mégsem vitt közelebb a bölcsességhez! Ez az ember ott a lovamon, az élete kockáztatásával szerezte meg nekünk a méreg egyik fontos összetevőjét!

- Ember! – nevetett gúnyosan Hestor – Ez nem ember, ez egy...

- A fiad! – csattant Suttogó hangja - Hiába akarod minden haragodat, és szenvedésedet az ő számlájára írni, te is tudod, hogy ő nem tehet semmiről. A tetteidért te voltál, és vagy is a felelős. Hestor! Térj észhez! Neked szükséged van őrá, és neki szüksége van rád!

- Állj, állj! Ez így nem igaz! Nektek van szükségetek mindkettőnkre! Nem én kerestelek meg téged, hanem te engem!

- Én inkább úgy mondanám, hogy felélesztettelek teszthalálodból. – Rhundel nyugodtan beszélt, csak figyelte Hestor érzelmi hullámait – Most nem azért vagyunk itt, hogy ezt megbeszéljük. Ennek a vitának nem itt, és nem most van ideje. Küldetésünk van mindannyiunknak. És teljesíteni is fogjuk. Nem kérem, hogy fiadként szeresd, de társadként kell tisztelned az úton, amely előttünk áll.

- Hogyhogy itt van? – kérdezte halkan Hestor

- Diabolus gyanút fogott. Gragorus az utolsó pillanatban ellopta a legújabb beavatásból származó hamvakat, de vissza már nem mehet, és Diabolus valószínűleg kerestetni fogja.

Hestor arcán egy halvány mosoly suhant át, sóhajtott egy nagyot, majd Rhundelre nézett – Rendben. De mint egy idegent.

- Akkor ezt megbeszéltük.

Gragorus szó nélkül szállt le a lóról. Szemét apjára sem merte emelni, csendben leszedte cókmókját, majd várakozás teljesen megállt. Rhundel odalépett a lóhoz, és a farára vágva visszaküldte házához. Gyorsan átvágtak az erdőn, egészen a Tisztásig.

- Gostherek! – suttogta egyszer Gragorus ijedten

Suttogó azonnal a hátához nyúlt és feszítette íját.

- Hagyd! – tette rá kezét Hestor – nem érzékelnek minket

- Hogyhogy nem érzékelnek minket?

- Ameddig te forradalmat szerveztél, addig én sem csupán elmélkedtem elvonultságomban, hanem tanulmányoztam a gosthereket. Sok mindent megtudtam róluk régi feljegyzésekből. Mielőtt örömittasan felsóhajtanál, megmondom előre, hogy nem tart sokáig. Ezt..., őt egyébként sem látják – mutatott Epymisre – Magunkat pedig még egy óráig tudom tartani, és csak akkor, ha szorosan egymás mellett maradunk.

- Így is jó. Megspóroljuk nyilainkat. Igyekezzünk! – szólt suttogó komoran pislantva Hestorra, majd megveregette a púpos hátát.

A legnagyobb meglepetésükre a Tisztás a Holdtalan este ellenére tele volt törpével. Körben mindenhol beszélgető törpéket láttak, akik nemhogy nem bújtak el a fák sűrűjében, hanem nagyon is szem előtt voltak. Amint beléptek, Ferdel , és Ferella sietett elébük.

- Mi ez itt Ferdel mester? – kérdezte Rhundel meglepetten

- Háború! – felelte izgatottan Ferdel

- Ahhoz elég békésnek tűnik – morogta Hestor

- A longhtoroniak is megkezdik a háborút! - Ferdel nem törődött a barátságtalan hanggal.

- Ebből egy szót sem értek!

- Mi mindnyájan, kivéve a nőket, most délre megyünk megbeszélésre. Fimma halála üzenet volt. Üzenet mindannyiunknak, hogy itt az ideje annak, hogy kivegyük a részünket a háborúból. Én pedig...- húzta ki magát – a megbeszélés után, megyek Trowellhoz! Viszem a törpék üzenetét, és ott maradok... – szemei úgy csillogtak, mintha a Hold azokba költözött volna – …harcolni!

- Hát ez….,- nézett körül suttogó a hirtelen támadt csendben a sok csillogó,eltökélt arcon – …mit is mondhatnék..., khm

Hestor most őt vágta nevetve hátba – Mit mondhatnál te kelekótya? Azt, hogy Longhtoron csillaga újra fényesen ragyog! Nem gondolod Rhundel, hogy a déli törpéket illene nekünk is meglátogatnunk?

- Hátha így áll a dolog, azt hiszem a bányamanóknak szerezhetnénk egy kis meglepetéssel teli napot! – nevetett Rhundel – Ferdel! Veletek tartunk!

Ebben a pillanatban hangos éljenzés tört ki a Tisztáson. Ferdel magabiztosan, és mosolyogva nézett Ferellára:

- Látod Ferella mondtam. Ha meg sem próbáljuk, sohasem tudjuk meg!

Ferella megütközve nézett párjára

- Ferdel! Nem ismerek rád!

- Én magam sem kedvesem, de remélem azért így is szeretsz még..

- Hogy szeretlek-e? Egy ilyen hőst? – Ferella nevetve, sírva borult férjére – Én hősöm!

- Mikor jártál idelent utoljára barátom? – kérdezte Hestor Rhundelt, miközben lefelé tartottak a folyosón.

- Hát, jó ideje már annak! – felelte Rhundel – Nem használom ezt a szintet. Ez, a harmadik szintű járat nekem túl zajos.

- Nos, ezt rosszul tetted. Amint engedélyt kaptam, hogy beléphessek az átjárókba, én csakis ezt használtam. Itt a zegzugos járatokban szereztem a legtöbb információt a ghosterekről. Egy-két sumákért találtam itt olyanokat, akik szívesen beszélgettek velem . Tudod, Diabola egy hibát követett el. Az aljanéppel vette körbe magát. Az aljanép pedig beszél. Mindegy neki kinek, és mikor, lényeg, hogy megkapja érte a jussát. A kettes szintre én nem teszem a lábam, könyöradományként megkaptam az engedélyt, de köszönöm, nem élek vele.

- Pedig a leggyorsabb

- No igen, de a fegyveremet sem használhatom!

- Miért is használnád?

- Ki tudja? Mágus vagyok, nem angyal.

- Mágus voltál, és tán leszel újra.

- Igaz. Nos, ezért nem megyek én oda közétek.

Gragorust Ferella vette pártfogásba. A púpos végig a háttérben, csendben nézte végig a Tisztáson az örömittas ünneplést. Igyekezett észrevétlen maradni, minél távolabb Hestortól. Rhundel akarattal nem szólt hozzá, csak időnként megbökte biztatóan. Ferella figyelt fel rá,  azon nyomban mellette termett, és azóta el sem engedte. Hajlott háta miatt könnyen belé karolt a törpeasszonyság, szomorú szemében pedig a szíve kapaszkodott meg. Az anyai szív, amely árva gyerekre lel.

Gragorus először zavartan pislogott a hirtelen kedvességre, majd hálásan követte Ferellát.

Hamarosan meglátták a Háromszáz éves fák gyökereinek folyosóját. Kapu zárta el.

- Ez meg mi? – kérdezte Ferdel

- Úgy látszik a gyíkfejűek nem tétlenkedtek az utóbbi időben. Ez a Földalatti Biztonsági Szolgálat Főparancsnoksága műve. – Ferella haragosan ejtette ki a szavakat.

- Úgy tűnik Hestor, hogy jó ötlet volt, hogy velük jöjjünk! – mondta Rhundel – Menjünk közelebb, ha már ilyen barátságos a fogadtatás!

- Alig várom! – felelte Hestor

- Langhtoroniak! Az íjakat! – kiáltotta hátra Ferdel

Rhundel, és Hestor egyszerre nyitották ki a kaput, a törpék mögöttük szorosan követték őket. Egy sor bányamanóval találták szembe magukat, akik így összeverődve, szürke egyenruhájuk büszke tudatában láthatóan hatalmasnak, és erősnek érezték magukat. Egyikük azonnal előttük termett, és vizenyős halszemével kutatóan fürkészte őket, miközben az összes többi kardot szegezett rájuk.

- Hestor! – ismerte fel bujdosót a bányamanó – nem szívesen látott vendégek a mágusok nálunk!

- Ó! Mióta kell meghívó ide? – kérdezte Hestor – Talán a Nagy Tanács engedélye nem elég?

- Kötelességem a harmadik szint eme folyosójának biztonságát megvédeni az ilyen, és hozzád hasonló népségektől.- bökött suttogó felé a fejével –Megkérlek, hogy fordulj vissza!

- Pedig mi csak a barátainkkal jöttünk vendégségbe a déliekhez! Talán valami kifogásotok van ellene?

A bányamanó ekkor vette észre a mágusok mögött álló törpesereget felajzott íjakkal. – Lázadók! – kiáltotta el magát , és a falak mellől egyszerre egy halom felfegyverzett bányamanó bukkant elő. – Csak nem képzelitek, hogy megijedünk néhány felszíni fehér hajútól Hestor! Most még szépszerével visszafordulhattok, különben mindannyian Harbondur celláiban találjátok magatokat hamarosan, ha egyáltalán marad aki túléli közületek kardjainkat.

- Nézd már Hestor barátom! A bányamanók manapság milyen jólnevelt fickók! Komédiával kedveskednek a megfáradt átutazóknak! – felelte fennhangon Rhundel, és kardot rántott Hestorral együtt. – Gyere barátom, a nem győzöm a kardom visszafogni!

Egyszerre ugrottak a gyíkfejűekre, mögöttük a törpék kiáltozva törtek utat maguknak.

- Ha kardot fogsz a kezedbe, akkor tanuld meg forgatni is te féreg! – kiáltotta Hestor, miközben kettévágta az egyiket. – Rhundel! Ezekkel magunk is elbánunk, nem kellenek a longhtoroniak, mert még megsérülnek. Nem harcedzettek még.

- Igazad van Hestor! – nem kellenek ők ehhez! – Rhundel szinte táncolva, könnyedén forgatta pengéjét.

- És szólj Gra... szólj a Patkánynak is, hogy azzal a testtel nem tud... lehetetlen..- kiáltotta oda Hestor – Szólj neki, mert itt hal meg!

- Szólok! – mosolyogta Rhundel – Gragorus! Tartsd távol a törpéket! Lesz még alkalmatok harcolni, ezekkel elvagyunk magunk is!

A bányamanók valóban nem voltak ellenfelek a két gyakorlott harcos számára. Nem tartott az egész negyedóránál tovább..

- Látod Rhundel, megfeledkeztek arról, hogy itt a föld alatt mi történik! Azt gondoljátok, hogy ti ott mindent megtesztek a felszínen, miközben ilyen senkiháziakkal félelemben tudják tartani az egész harmadik szintet.

- Hestor, te elzarándokoltál még az élettől is. Hogyan róhatod fel nekem, hogy nem figyeltem, mi történik idelenn?

- Úgy Rhundel, hogy én nem is akartam már kiforgatni sarkaiból a világot. De te azt tervezed. Hát akkor vesd szemed azokra is, akiknek még az is hatalmas cselekedet, hogy egymással találkozzanak!

- Egyedül vagyok Hestor!

- Már nem vagy egyedül.

- Igyekeznünk kell – lépett közel hozzájuk Ferella – A süvítők nagy többsége igen rozzant állapotban van, egyszerre csak hatan tudunk beülni egybe. Jó ideig eltart, míg mindannyian felférünk!

- Nagyon sok minden megváltozott itt, mióta nem jártam erre! – nézett körül suttogó, mikor beértek a Háromszáz éves fák gyökereinek folyosója főutcájára

- Persze, hogy sok minden. Ugyanúgy, mint odafenn. Ne hidd, hogy a kettő nem egy, és ugyanaz! – Hestor álarccal takart arca mögül árnyék suhant át a másik oldalára

- Tudom, hogy a gonosz keze ide is elér. A harmadik szint a legvédtelenebb. Annyi már itt a rovondur, hogy lépni nem lehet tőlük! – nézett körül Hestor bosszúsan. Meglátott megint néhány bányamanót egyenruhában – Kik állnak ezek mögött Ferella?

- Az érthuri vulkántörpék!

- hm. – felelte Hestor– Nem szabad lebecsülnünk, kik vesztesnek tűnnek. A legszerencsétlenebbek voltak minden törpe közül.

- És ma már a legvagyonosabbak. Az egész harmadik szint a kezükben van. Az Üzenetek csomópontja, a járatok, a találkozási pontok…

- Az egész Lorena kezében van Ferella. – mondta Rhundel

- A bányamanók a Föld minden rejtett tartalékát elárulták neki. A kőzettörpék nem győzik elterelni Lorena újabb, és újabb bányái alól az ásványokat – Ferdel csóválta a fejét – Ej-ej! Nagy baj lesz ennek a vége! Nagy baj!

- Háborúra készül, mint ahogyan mi is. Kell neki a fém. Mint ahogyan nekünk is. Menjünk barátaim! Délen nagyon boldogok lesznek jöttünkre! – Ölelte át suttogó Hestor vállát.

Hátralevő úton még összeütköztek néhány biztonsági osztaggal. A mágusok nem hagyták, hogy a törpék közbelépjenek. Láthatóan élvezték a viaskodást, mintha csak bemelegítést tartanának az előttük álló veszedelmekre. Délen csendes reggelre értek fel a Tisztásra.

- Nekünk most mennünk kell Ferdel – fordult suttogó a törpéhez – De várunk a király udvarában. Egyet ígérj meg! Megvárod, ameddig ideküldünk egy csapatot érted, mielőtt útnak indulsz, vagy indultok.

- Megígérem Rhundel. Mindent nagyon köszönünk!

Ferella átkarolta a púpost – Ne feledd fiam! – súgta – Egyvalami van, ami sohasem halhat meg, és az a szeretet, amit egy szülő érez gyermeke iránt! Adj neki időt!

- Tudom. De a szeretetnek meg is kell születnie a gyermekkel együtt. De a mi esetünkben se gyermek, se szeretet. – felelte szomorúan Gragorus

- Él a gyermek, aki soha meg sem született, csak a szívében, a reményeiben. Mert te ezekből születtél. És él a szeretet akkor is, ha te nem látod a pillantásokat, nem látod a halk sóhajokat, ha nem érzed az ölelő karokat. Önmagától akar megóvni téged. Önmaga súlyos tévedésétől. Csak ezt még maga sem tudja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.