Trowell udvarából büszkén vonult ki serege három részre osztva. Élén Selevirrel, Darionnal, és Balthasarral. Kürtök harsantak büszkén nyomukban, és a pajzsaikon táncolt a reggeli napsugár. Trowell Balthasar mellett lovagolt. Rhundel Darionhoz csatlakozott, Hestorral együtt. Selevir nem akart maga mellé senkit, bár az ellen semmit sem tehetett, hogy Leowin mellette repüljön. Gragorus nézte őket a trónterem ablakából , ahogy menetelnek, és vágyta, mindennél erősebben vágyta, bár ő is köztük lehetne, de nem mehetett. Léte csupán határmezsgyéje volt az emberi létnek, ha kardot ragad, minden reménye elvész, hogy valaha emberré válhat. Meleg déli szél lengette a függönyöket, melyektől oly sejtelmessé vált a külvilág, mint a jövő amelyről semmit sem tudhatunk. Gragorus még akkor is ott állt, amikor már nem látszódott a lovasokból semmi. Egyedül, és hatalmas magánnyal a szívében nézte a világot, amelyért mindent megtett volna, de amiben még mindig árnyékként létezett. Egyszerre elmosódott előtte minden. A formák megnagyobbodtak, messze egy fa helyett önmagát kezdte látni, ahogy délcegen közeledik egy lovon, egyenes háttal, büszkén. Apja szemével akarta látni ezt, ahogy az könnyektől fátyolos tekintettel várja hazatérő fiát. De csak önmaga könnyes szeme volt az. Észbe kapva gyorsan letörölte, mintha attól félne, valaki rajtakapja, ahogyan sír.

- Ne szégyelld könnyeidet Gragorus! – hallotta meg a háta mögül. Ijedten fordult meg, szégyenkezve, hogy rajtakapták. Idegeneket látott. Soha szebbeket még életében. Fénylő szemű, hosszú hajú idegeneket. Ezüstben játszó ruha mindegyiken, az elől állókon hosszú palásttal, a hátsók palást nélkül. Hatalmas, kifejező szeme volt mindnek, és úgy mosolyogtak, mintha ismerősként üdvözölnék őt. Gragorus tátott szájjal bámult, még köszönni is elfelejtett meglepetésében. – A nevem Einowreth. A másik oldalról jöttem. Király vagyok, bár nem ember, hanem tündérkirály. Ő itt a lányom: Shrahina – mutatott egy fénylő fekete hajú szépségre – És a seregem parancsnokai – hajoltak meg Gragorus előtt a palást nélkül állók.

- Ő... ö... most mentek el – Gragorus tétován az ablakon túlra mutatott.

- Igen, tudjuk – felelte Einowreth – Hamarosan győzedelmesen jönnek vissza. De ez csak a kezdet. A nagy tanács úgy döntött, hogy a segítségetekre küld minket. Jelenleg az erőnk nem csökken olyan rohamosan, ahogyan eddig, és az Első színt tagjai szerint most csökkent le a kockázat annyira, hogy kiléphetünk ebbe a világba. A Tündérek újra szövetséget kötnek az emberrel – mosolygott a tündérkirály

Gragorus tétován igyekezett úrrá lenni a helyzeten, hol jobbra, hol balra akart megindulni, próbálván a házigazda szerepét betölteni. Shrahina látta kínját, és elmosolyodott – Akkor most leülünk, és elkezdünk beszélgetni, aztán majd kitaláljuk, hogy mivel ütjük el a napokat, amíg meg nem érkeznek a győzedelemtől ittas csapatok! – a trónterem asztalához indult, majd leült. Apja intett a tündérparancsnokoknak, akik kimentek a teremből, majd követte lányát.

- Talán foglaljunk helyet! – kapott észbe Gragorus – és odasietett ő is az asztalhoz.

- Ne aggódj fiam, Trowell nem lesz haragos, hogy tudta nélkül érkeztünk

- Nem, nem aggódom emiatt. – gyorsan összeszedte magát, bár Lorena udvarában gond nélkül eligazgatott mindent, de akkor hajtotta valami legbelül. Fel sem fogta igazán mit tesz, csak szerepet játszott. De itt, az átható tekintetek kereszttüzében nem tudta már magára ölteni Epymis maskaráját, és személyiségét. Egy egyszerű fiú volt.

- Legalább több időnk van megtudakolni, hogy mi a helyzet az Északi királyságban. Hatalmas munkát végeztél fiam, és a Nagy Tanács meglepetéssel fogadta a híreket. Számításaink szerint egy-két hónapon belül megkezdődik a háború. Addig szeretnénk minél jobban megerősödni. Mondj el mindent a királyságról! Minden apró részlet érdekes lehet!

- Mielőtt elkezdeném, kérdeznék valamit.

- Hallgatlak.

- Ferdel, és Ferella, a longhtoroniak a déli rokonokhoz mentek tanácskozásra, amikor jöttünk. Elkísértük őket egészen a déli Tisztásig, de azóta sem jelentkeztek.

- A déli longhtoroniaknál most várják be a többieket. Ferdel hamarosan csatlakozik hozzánk, de még az is meglehet, hogy az összes langhtoroni, ki harcra kész. Ne aggódj, jól vannak! Ez, hogy a törpék is harcba szállnak kényszerítette a Nagy Tanácsot arra, hogy megfontolja a segítségnyújtást.

Hirtelen kicsapódott az ajtó, és egy ijedt szolgáló rontott be rajta.

- Uram! – kiáltotta - hatalmas ezüst emberek állnak a palota udvarán több ezren! Ugyanilyen hatalmas ezüst lovakon ülnek! Egyik pillanatban még nem volt ott senki, aztán egyszer csak ott lettek! De jönnek még! Látni messziről! – majd hirtelen megállt, mikor meglátta az asztalnál ülőket – éppen ilyenek uram! Pontosan ilyenek!

- Ők azok Lisa! – felelte mosolyogva Gragorus

- Nem, mert azok kint állnak, és sokkal, de sokkal többen vannak!

- Igen Lisa hallottam, de a vendégeim is közülük valók. Tündérek.

- Ó Uram irgalmazz! – csapta össze a szolgáló a kezét – Persze, hogy nem azok, hiszen akkor hogy ülnének itt... Tündérek! Nincsenek is tündérek! – azzal ijedtében felkapott egy poharat az asztalról, és nagyot húzott belőle. Kikerekedett szemmel nézte tovább az idegeneket, majd megszólalt – Mégiscsak léteznek! Ha én szegény öreganyámtól bocsánatot kérhetnék, amiért mindig kinevettem, mikor a Tündérekről mesélt!

- Lisa! – szólt csendben Gragorus – Ideje, hogy magunkra hagyj minket!

- Ó! Bocsásson meg az úr, persze, máris megyek – és megindult kifelé – de mégis mit csináljunk azokkal ott lent?

- Talán, ha valami helyet adnának nekik, ahol lepihenhetnek, azt nagyon megköszönnék – felelte Shrahina elfojtva a kuncogást. Lisa amilyen gyorsan csak tudott, kiszaladt a teremből, de óvatosan, mert az ajtó előtt hallgatózókat nem akarta fellökni.

- Hát azt meg kell hagyni, Trowell udvarában az udvari etiketten még lehetne csiszolni! – mondta fejcsóválva Gragorus

- Trowell jó király, de nem törődik a formaságokkal. Sohasem tette. Talán, ha egyszer megnősül, akkor rend lesz a palotájában. – válaszolta Einowreth. – Nos, Gragorus, ha nincs ellenedre, elkezdhetnénk a beszélgetést! Mire visszajön a király addigra tisztán szeretném látni a helyzetet!

Így érkezett meg a tündérek serege Gulginiába. Gragorus pedig csak mesélt, és mesélt egészen két napon keresztül. Két nap múlva érkezett meg az első csapat, Darionnal az élen, és a két fellelkesült mágussal. Azon az éjjelen visszatért a másik két csapat is, győzelmi mámorban, és felváltva hol a mágusokat éljenezve, akik a mérget hozták, hol Selevirt a királyi hadsereg parancsnokát a levegőbe dobálva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.