40. Fejezet

- Hatalmas veszteség ez nekünk! – temette kezeibe arcát Trowell, miközben haditanácsot ültek a trónteremben. Rhundel lépett be ekkor nyomában Hestorral, és vágott át a tróntermen. Trowell felpattant székéből, és eléje sietett az érkezőknek. – Mi hír Selevirről? Elérkezett, amitől tartottunk?

- Még nem – felelte Rhundel – Hamarosan lábra áll, de már nem húzza sokáig. – sóhajtotta – Einowreth szerint az unikornisok képesek még helyrehozni, de már nyoma sincs benne annak, akinek született. Erősebb lesz most, mint bármikor, mert erősebb benne a bosszú, mint bármikor, de ugyanilyen erősen is őrli őt magát fel. Már elvesztette azt a részét, amely küzd. Csak arra nem tudjuk megmondani a választ, hogy milyen véget ér. Talán életben marad, de az is lehet, hogy meghal. – szomorúan csóválta meg a fejét – El sem tudom képzelni, hogy mi történhetett otthon! Csak sejtem, hogy valami elkerülte a figyelmemet... A hercegnő visszatért már?

- Még nem. Amint Sella is ideér, mindent megtudunk. Szerencsére Balthasar nem tud még semmiről, elég, ha akkor tudja meg, mikor a felesége itt várja. Mi legyen a gyermekekkel?

- Jobb, ha Selevir már nem tud róluk semmit – felelte Hestor. – Teljesen az átok hatása alatt áll már. Ha azt akarjuk, hogy kilétük titokban maradjon, nem fedhetjük fel a titkot még apjuk előtt sem.

- Ej! Nem tetszik ez nekem! Talán ők még segíthetnének rajta! – felelte dühödten a király – Ti sem vagytok tévedhetetlenek!

- Selevir szívében már nyoma sincs a szeretetnek királyom! Meg kell értened, a gyermekeket nem tehetjük ki ennek.

Egy teremőr lépett be a trónterembe: - Fenség! Lovasok érkeztek! A mieink, és egy másik csapat. Az élükön egy idegen, aki a sebesült Brohukot hozza a lován!

- Még egy sötét hír, de vajon miért nem lepődök meg már a hallatán? Brohuk is megsebesült! – intézkedjetek Brohuk, és a többi sebesült ellátásáról! Vezessétek elém a másik csapatot! – majd a mágusokhoz fordult – Mit jelentsen ez? Mi lehet ez a másik csapat?

- Talán valami, ami nem sötét hír – felelte Rhundel – A legjobb lesz őket kihallgatni.

A kis szürke fény az Uralkodónő szobájában felettébb felszabadultan cikázott.

- Meghalt végre a kis erőforrás! – mosolygott a királynő – Menj, és mond el a hírt apádnak! Hamarosan eljön az ideje, hogy Anoth életre keljen!

- Én anyám! Én! – felelte a fény

- Persze te is! – sóhajtotta Lorena – Még kis időt türelemmel kell várnod! Emészd fel, amennyire csak tudod! Mire megérkezik a hadüzenetem, Selevir lábra áll, és megadja nekem az esélyt, hogy önmagam vegyem el tőle, amit mindig is el akartam tőle venni! Még néhány nap! És megkezdjük a támadást!

- Mi a terved anyám? – kérdezte a fény izgatottan – Hol keltesz életre?

- Üzenem Uramnak, hogy küldesse ide a fiam testét.

- A testemet! – felelte izgatottan a fény

- Hallgass már te szerencsétlen! A te tested is lesz igen! Miért kell mindig ezt hallgatnom? – rivallt rá a fényre – Nem kell rá figyelmeztetned, hogy kénytelen vagyok téged is benne elviselni! Itt akarom életre kelteni, mert még itt kell maradnom egy ideig! Tehát itt akarom látni a testet hamarosan. Már előkészítettem a helyét. – Lorena felpattant izgatottan székéből. Szeme úgy csillogott, mint soha előtte. Rápillantott a fényre, és megsajnálta. Megijedt az érzéstől. Nem érezte ezt már hosszú évtizedek óta. Szívét megszorította az , és nem eresztette. Egy kósza pillanatra megemelte a kezét, mintha meg akarná simítani, de aztán átvillant rajta azonnal, hogy ez a valami csak eszköz. Csak egy gyűlöletes eszköz, hogy visszakapja, amire oly régóta vágyott. Azonnal megszűnt benne a sajnálat érzése. Düh vette át a helyét, a helyzete megváltoztathatatlansága felett érzett dühe. Csapdának, és nyakára tekeredő fojtó kéznek érezte a fényt. Szeméből eltűnt a csillogás , és rárivallt a fényre: - Most hord el magad! Igyekezz a dolgodra! – majd kisietett, hogy ellenőrizze, fia számára a hely nem kíván-e még igazításokat. Nem kívánt. Csupán menedék volt az álmaiba. Ott maradt egészen hajnalhasadásig, mikor már nem maradt ideje arra, hogy töprengjen. Szólította a dolga, hogy lefoglalja elméje minden zugát.

Trowell, Hestor, és Rhundel érdeklődve figyelték a bevezetett foglyok parancsnokát. Az órák óta beszélt már a Brohukkal való találkozásáról, és a csata minden mozzanatáról. Mikor végzett várakozás teljesen pillantott a faggatóira, majd Trowell megszólalt:

- Mit remélsz most Onear?

- Nem remélek semmit. Várom, hogy döntésed meghozd Uram!

Trowell a mágusokra nézett, majd kiadta a parancsot, hogy vezessék el Oneart, míg nem döntenek a további sorsuk felől. Rhundel arcán átvillanó fénnyel tekintett a királyra; - Hogy micsoda kincsek birtokosa vagy, csak most láthatod Trowell! Nem hittem, hogy kardok nélkül győzhetünk, csak reméltem, hogy megoldás van arra, hogy az áldozatokkal megértessük, hogy azok. És nézd! Brohuk tálcán kínálja neked a megoldást! Egyetlen kardcsapás nélkül ellenségen győz, és szövetségest talál! A tündérekkel érkezett sötét hír jóra fordult.

- Nem bízom még benne- felelte Trowell – Még várok egy keveset, amíg döntünk. Mindenesetre, már az is nagy dolog, hogy nem haltak meg emberek feleslegesen

- Ha másért nem, csak azért is, de szólni kell a többi csapatod kapitányának. Így kell eljárnia mindegyiküknek!

- Valamit elfelejtesz Rhundel! – kiáltott indulatosan Trowell – Ezek az országom ellenségei

- Te pedig valamit úgy látom már régen elfelejtettél! – gerjedt haragra a mágus – Sem a kékek, sem a tündérek, sem mi nem azért vagyunk itt, hogy nagyra törő terveidet támogassuk! Minden ártatlan védelme az ügyünk! Ezek nem a mi ellenségeink, hanem a tied, de mi nem Gulginiáért, hanem jelen pillanatban a déli országok népiért vagyunk itt! Arról ne is álmodozz, hogy kékek részt vesznek abban, hogyha te mint Gulginia királya kéred őket. De melletted állnak, ha te mint azok királya kéred fel, akik összefognak Diabolus ármánykodása ellen.

- Én egy ország királya vagyok Rhundel!

- És az országod, mint egy zászló lobog mindenki szeme előtt, aki fellázad a gonosz ellen – jegyezte meg csendben Hestor – És követni szeretnék ezt a zászlót. Ne rúgd hát el őket magad mellől! Ne tedd ellenségeddé, akik melléd szegődnek, és figyelmed fordítsd az újak erejével együtt a valódi veszedelem ellen! Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én Trowel!

Trowell hallgatott, majd hol az egyik, hol a másik mágusra emelte tekintetét; – Mitévő legyek hát? - kérdezte

- Fogadd őket, mint menekülteket, és örülj új katonáidnak!

- Jól van hát! Szállást, és élelmet kapnak. Holnap pedig megkezdjük a kiképzésüket. Ajánlom nektek, hogy igazatok legyen, – mondta komoran – különben magam mártom belétek kardomat!

- Akkor üzenj a tündérekkel, az új haditervről még ma! Kevesen vagyunk Trowell! Akit csak lehet, magunk mellé kell állítanunk! Én magam is elindulok Hestorral. – folytatta a mágus

- Úgy látom Rhundel, hogy titkolsz előlem valamit! – nézett rá a király

- Akkor titkolózhatnék, ha tudnék valamit, de csak sejtelmeim vannak, amelyek nem túl biztatóak. – felelte Rhundel

- Ne beszélj előttem rébuszokban! Ki vele! – Trowell türelme már a határát súrolta

- Úgy vélem, napokon belül megkezdődik a támadás. Az uralkodónő eddig csak a háttérből irányított, mint aki tudja, és bölcsen felméri, hogy mikorra időzítse erejét. Tisztában van azzal, hogy Selevir milyen állapotban van, és nem engedi ki kezei közül régi ellenfelét. Lorena bármely oldalon is áll most, nemes tündérek vére csörgedezik benne. Most, hogy végre sikerült Selevirt megtörniük, nem hagyja, hogy sokáig állja az útját, de szembe akar, és szembe is fog nézni vele akkor, amikor nevelt fia a legerősebb.

- Úgy számítottuk, hogy Selevirnek nagyjából még másfél napra van szüksége ahhoz, hogy magához térjen. Most, ezekben a napokban veszi át hatalmát felette végérvényesen az átok. Lorena erre az újjászülető Selevirre vár. Megvárhatná, ameddig önmagától tönkremegy, de nem fogja megtenni – mondta Hestor

- De miért nem? – kérdezte a király

- Ehhez ismerned kellene a rajta uralkodó gonosz módszereit. – folytatta Hestor – Mint tudod, én is merem azokat. Kemény uralkodást vár, és csak a legerősebb, legnehezebb megoldásokat fogadja el. Ezért is keresi azokat, akikben ezek a vonások megvannak. Az Uralkodónő büszke, és meg akarja mutatni erejét. Nem ekkora dicsőség, ha az ellenfél már megtört. Ereje teljében kell rá csapást mérni, így tündökölhet a Szövetség előtt is, és az ura előtt is.

- Selevir tehát legkésőbb mához két napra közöttünk lesz újra. – vette át a szót Rhundel – Másnap kell számítanunk a támadásra

- Így tehát nem sok időnk maradt – sóhajtott a király, majd keserűen megcsóválta a fejét – Miért motoszkál a fejemben, hogy halogatnunk kellene legkedvesebb kapitányom felépülését?!

- Időt nyernénk vele, de veszítenénk is. Több katonát nem fog feláldozni Lorena. Ez csak színjáték volt, csak indok, hogy megkezdje a hadjáratot ellenünk. Akiket lehet, azokat gyorsan még magunk mellé állíthatjuk, de többet nem érdemes várnunk. Az Uralkodónőt pedig csak egyvalaki győzheti le, és az Selevir. Hogy miképpen, az a jövő titka, de , hogy része lesz benne, az biztos.

Trowell ekkor felállt. Nem szólt semmit, palástját szétvetette, s alatta megcsillant veretes páncélja, mert a király harcra készen állt, mióta csak megérkeztek a kékek. Hosszú perceken keresztül állt némán, gondolataiba merülve, majd hangja határozottan szól

- Átadtam hát királyságomat egy háborúnak, amelyet nem is én vívok! – Rhundel már szólni akart, de a király leintette – Olyanok vívják, akiknek én nem érhetek közelükbe, és mondhatom büszkén vállalom a résztvevő szerepét. Most tehát szembe kell néznünk a háborúval. Visrad vára erős falakkal van körbevéve. Ide kell hoznunk akit csak lehet a környező telepekről! Akik messze vannak, azokat a tündérek értesítsék, hogy húzódjanak menedékekbe. Ha jól sejtem, Lorena nem feni még népemre fogát. Arról, hogy bárki is átállna hozzánk, nem ejtek szót. Ez csak remény, és a reményre nem számolhatunk. Azokkal kell számolnunk, akik már itt vannak, és azok is egyre kevesebben.

Trowell komoran nézett vissza a mágusokra. – Einowreth az egyetlen, aki mellénk állt a Másik oldalról. Itt álltok, és azt várjátok, hogy vívjam meg a háborútokat! Az egész világért! – majd kis szünet után folytatta apró mosollyal a szája sarkában – Hát rajtam aztán ne múljon! Megvívjuk!

A teremőr újabb hírrel nyitott rájuk, Trowell mérgesen pillantott rá: - Fontos?

- Fenség! A hercegnő megérkezett!- mögötte lépkedett Shrahina, és követte őt két másik tündér karjukon egy-egy gyermekkel, majd leghátul Sella. Az erdészné azonnal Rhundel karjaiba sietett, és zokogott

- Megölte Rhundel! Megölte az a gonosz!

- Mindent el kell mesélned Sella! Mindent! – ölelte át suttogó – De most előbb kapsz egy szobát

- Mi lesz a gyerekekkel?

- Mindent megbeszélünk Sella. Már jó helyen vannak! – suttogó látta, hogy Sella még mindig retteg.

- Hol van Balthasar Rhundel? Hol van a férjem? – folytatta az erdészné

- Hamarosan visszatér. Gondolom már ma este itt lesznek

- Nem halt meg Rhundel? Ugye nem halt meg ő is? – Sella meg sem várta a választ, máris folytatta: - És Selevir? Szegény gyermek, tudja már?

- Tudja Sella. – válaszolta Rhundel szomorúan.

- Ne is mond Rhundel! Azonnal látni akarom!

- Rendben Sella, de előbb mutatkozz be a királynak! – Sella hirtelen magához térve a király hallatán szégyenlősen körbenézett . Szeme a királyi széken akadt meg, majd meghajtotta magát

- Fenség! Elnézését kérem, és köszönöm, hogy udvarába fogadott.

- Örömmel üdvözlöm palotám falai között kedves Sella, csak azt fájlalom, hogy ilyen szomorú hírekkel érkezett. Rhundel hamarosan megmutatja a szobáját, és természetesen meglátogathatja Selevirt is. Derék parancsnokom, az Ön férje hamarosan visszatér a palotába, és akkor találkozhatnak.

Shrahina ekkor intett a két tündérnek, hogy hozzák közelebb a gyermekeket. A király közelebb hajolt hozzájuk, és Rhundel is. Egy kislány, és egy kisfiú volt.

- Gyönyörű gyermekek – mosolygott a hercegnő

- Kékek ők is? – kérdezte a király

- Csak az egyikük – felelte a hercegnő – A kislány

- Mi a nevük? – kérdezte Rhundel

- Nem adtunk még nekik nevet. Úgy gondoltuk, megvárjuk, míg ideérünk. – válaszolt Sella – És bizonyára Leowin is szívesen beleszólna a névadásba!

- Akkor várjatok estig! Leowin este tér vissza, felderítésen van. Nem bocsájtja meg magának, hogy nem volt Selevir mellett, mikor az megsérült, és szakadatlan dolgozik. – mondta suttogó

- Nem tehetett volna semmit

- Ezt ő is tudja, de mégis keserű. Jobb neki, ha lefoglalja magát. Boldog lesz, ha meglátja Lana gyermekeit!

Gragorus éjt nappallá téve őrizte Selevir ágyát. Mindig, ha éppen nem a mérget keverte eldugott kis szobájában. Kedvelte Selevirt, az egyetlent aki Rhundelen kívül igazán közel engedte magához. Mindenki kedves volt vele a palotában, de Selevir különös figyelmet fordított rá. Mindig volt arra ideje, hogy bemenjen hozzá, még akkor is, ha nem volt a méregre szüksége. Gragorust megtörte Selevir betegsége. Egyik este Hestor lépett be Selevirhez, és mikor meglátta ott fiát éktelen haragra gerjedt.

- Hagyd el ezt a szobát azonnal! Nem hiányzik, hogy valami eszedbe jusson, és kárt tégy benne! – ordította

- De hiszen sohasem bántanám! – nézett döbbenten a mágusra Gragorus - miért beszélsz velem így apám?

- Ne merészelj még egyszer az apádnak nevezni! Nem bízom benned! Hord el innen magad, ameddig szépen vagyok!

-Gragorus elkeseredetten csapta be maga mögött az ajtót, és majdnem nekiment futtában Rhundelnak.

- Beléd meg mi ütött? – kérdezte suttogó, mire Gragorus csak némán az ajtó felé mutatott, majd szaladt tovább.

Rhundel belépve látta meg Hestort, aki felindultan ült Selevir mellett, még most is forrt a dühtől

- Kizavartad?

- Még hogy kizavartam? Persze, hogy kizavartam! Mit képzel, hogy magára hagyjuk vele?

- Vigyázz Hestor! Nagyon vigyázz, nehogy olyat kövess el, amit soha többé sem fordíthatsz már visszájára! – majd otthagyta ő is Hestort, és Gragorus után ment. Az szokatlanul nyugodt volt, nyoma sem volt rajta előbbi felindultságának, csendben dolgozott tovább mérgeivel.

- Minden rendben Gragorus? – kérdezte Rhundel

- Persze minden rendben – felelte az – Majd meglátja ez, hogy Selevirnek milyen fontos vagyok én! Majd meglátja hamarosan, ha Selevir magához tér!

- Fiam! Ne fűzz hozzá nagy reményeket! Selevir nem ugyanaz az ember lesz, mint aki előtte volt. Még mi sem tudjuk pontosan, hogy milyen kárt tett benne a felesége halála

- Akkor mégis milyen jogon feltételezitek, hogy én ugyanolyan ember maradok mindig – sziszegte fogai között Gragorus – Próbáld elképzelni azt, hogy bennem milyen károkat okoz apám gyűlölete

- Nem gyűlöl!

- De igenis gyűlöl!

- Nem gyűlöl! – kiabálta már Rhundel – Éppen, hogy nagyon is szeret! Önmagát gyűlöli, és nem tudja megbocsájtani magának, amit veled tett!

Gragorus letette munkáját, majd komolyan Rhundelre nézett: - Eljött az ideje annak, hogy engem ez már nem érdekel. – majd minden további szó nélkül otthagyta a mágust. Rhundel döbbenten nézett utána, majd keserűen megjegyezte: - Megmondtam Hestor, vigyázz! Nem hallgattál rám!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.