|
Témaindító hozzászólás
|
2005.09.13. 11:24 - |
|
A színek értelmezésének története
A színek évezredek óta segítségünkre vannak a gondolataink és az érzéseink kifejezésében. Jelentéseikkel annyira összekapcsolódtak, hogy észre sem vesszük a mindennapi használatukat. Ha gyászolunk, önkéntelenül feketébe öltözünk; azt mondjuk, vörös a dühtől, szürke életet el, zöldfülű; megkülönböztetünk fehér és fekete mágiát stb... Elgondolkodtál-e már azon, miért öltözik a pápa lilába, a buddhisták narancssárgába, miért tartanak a bikaviadalokon vörös leplet a bika elé, miért fekete az ördög, és miért fehér a menyasszony ruhája, mit jelentenek a színek?
Az ősi egyiptomiak mágikus szerepet tulajdonítottak a színeknek.
Minden alkalommal, amikor az Ozirisz csillagkép megjelent Egyiptomban, a Nílus megáradt, a táj pedig kizöldült. Ozirisz-t, mint a leghatalmasabbat magasztalták, a nagy, zöld férfiistent, aki a termékenységért felelős. Ugyanakkor a halál és az újjászületés fekete istene is, aki áldozati ajándékul csak fekete bikát fogad el. Gyilkos fivére, Seth vörös hajú és vörös szemű volt, úgy tartották, a vörös szerencsétlenséget hoz. Az egyiptomiak legmágikusabb színei ezért az anyaföldet jelentő fekete, a terméketlen sivatagot jelentő vörös, a növekedést jelképező zöld és a fényt szimbolizáló fehér volt. Már a régi, virágzó, magas kultúrákban bolygókat és isteneket társítottak a szemekhez. Az ég változásából következtettek földi események bekövetkezésére, ha a Nap izzó vörös, hamarosan meghal egy király - mondták. A sárgát, az aranyat, a vöröset, a fehéret pozitív, míg a zöldet, a kéket, a feketét negatív kisugárzásúnak tartották.
A szent sátor, ahol Mózes és Jehova találkozott – függönyei négy színben pompáztak: fehér, vörös, kék, narancssárga.
Az antik görögök és rómaiak a színek keletkezéséről filozofáltak. A vörös a tűz színe, a fehér a vízé, a fekete a földé, a sárga a levegőé – mondták. Platón ebből a négy alapszínből származtat kilenc másikat. Kialakult a színek rangsora: a rabszolgák szürkét, a szolgák sárgát hordtak, mert a fehér és a vörös az uralkodó osztály színe volt. Az előkelő rómaiak fehér tógát viseltek vörös szegéllyel, az előkelő nők pallájának színe a vöröstől a zöldig terjedt. Az emberi temperamentum négy osztályba sorolása is antik eredetű, Galénosz, a Kr. e. 1. században élt orvostól származik: a kolerikus a görög chole, epe szóból ered és sárga színű; a szangvinikus a latin sanquis, vér szóból ered és vörös színű; a flegmatikus a görög phlegma, váladék, nyák szó származéka és fehér; a görög melasz, fekete és chole, epe szóösszetételből származik a melankolikus elnevezés és ez fekete színű. Ezekhez az embertípusokhoz bolygókat, évszakokat, elemeket és testrészeket kapcsoltak.
A kabala felső, szellemi háromszöge, amely az isteni teremtés teremtő és befogadó mozzanatát képviseli, vagy elnyeli a fényt vagy visszaveri. Majd a lélek világában jelenik meg a három fő szín és ebből következően a kevert színek. Ugyanakkor a kabalisták foglalkoztak a fény-szín-sötétség hármas egységével. A szín: fény és a sötétség között, ahogyan a lélek szellem és test között. A későbbi kabalisták a színek tulajdonságainak ismeretében ezt állítják: a legalacsonyabb rezgésfokon levő szín sűrű vörös, így a test jelképe, a legvilágosabb sárga a szellemé, a kék pedig a léleké.
A keresztények a fehér szint az ártatlanság jelképének tartották, amiért a gyerekeket és a szüzeket fehér ruhában és koporsóban temetik el, és amiért a menyasszonyi ruha fehér. A Biblia alapján öt színt emeltek ki: Krisztus mindent megtisztító fehér fényét, ami a tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi. A fekete a reménytelenség, a fénytelenség színeként halotti szertartások és a nagypéntek színe. A vörös Krisztus vérének és szeretetének, önfeláldozásának jelképe, így pünkösdkor- kerül előtérbe. A zöld a remény jelképe, a keresztségnél használják. Az ötödik a lila, a vezeklő ember s a korona-csakra színe.
A középkorban leggyakrabban a következő hét színt használták: vöröset, kéket, zöldet, sárgát, barnát, fehéret, feketét. Csak tizennegyedik század közepétől vesztik el a színek rangbeli szerepüket, jön divatba a szürke, az alsóbb osztályok pedig színesen kezdenek öltözködni. A középkorban a fehérhez kapcsolták a hétfőt, a Holdat, a Rák jegyét; a vöröshöz a keddet, a Marsot, a Kos a Skorpió jegyét; a szerdához a szürkét, a Merkúrt, a Szűz és az Ikrek jegyét; a csütörtök kék színt kapott, a Jupiter, a Halak és a Nyilas tartozott hozzá; a péntek zöld színű volt, a Vénusz uralta, a Bika és a Mérleg kapcsolódott hozzá; a szombat fekete, a Szaturnusz a Vízöntő és a Bak csillagjegy tartozott ide; a vasárnaphoz pedig sárgát, a Napot és az Oroszlán jegyét rendelték. A köveket is színük alapján társították a horoszkópjegyeihez és a bolygókhoz így alakultak ki a születéskövek.
A kínaiaknál a színek jelentése filozófiai gyökerekbő1 táplálkozik. Már az ősi kínaiak színekkel ruházták fel az égtájakat:
Észak volt a fekete teknős, hozzá tartozott a Merkúr, a víz elem, a sós íz;
Kelet a zöld sárkány, Jupiter képviselője, a fa elem és a. savanyú íz;
Dél a vörös madár, a Mars bolygó, a tűz elem és a keserű íz,
Nyugat a fehér tigris, a Vénusz, a fém és az erős íz.
A középpontban álló Föld elem sárga színt kapott, bolygója a Szaturnusz, íze az édes.
A fekete a téli erő őselve, a bölcsesség erénye;
A zöld tavaszi bimbózásé, a jóság erénye;
A sárga az átmeneti rendé, a hűség erénye;
A vörös a fénylő nyáré, a tisztesség erénye;
A fehér, ősz színe, a rombolás őselve, az igazság erénye, így érthető, miért gyászolnak a kínaiak fehérben.
A hinduk színes testekbe öltöztették az isteneiket. A monda a szerint Brahma, a teremtő isten egyszer egy gyönyörű nőt alkotott, és kedvére, csodálatos növényeket és állatokat teremtett. Ám Visnu beleszeretett a hölgybe, ezért megszépítette a teremtményeket, Siva, a Pusztító, aki ugyancsak szerelmes lett, mindent szétrombolt. Így aztán Brahma a szépséges hölgyet felhővé változtatta, de hogy felismerhető legyen, mindegyik isten saját színét lehelte a felhőnőre.
Brahma kéket, Visnu sárgát, Siva vöröset. A csillogó szépséget végül Brahma, a Teremtő feloldotta, és mesés opállá változtatta.
Megfigyelhető, hogy Krisna dhótija is általában sáfránysárga, hiszen ez a szín jelképezi a tökéletességet. Rudra, aki Brahma lángoló haragjából született, és akiből Siva megtisztult lénye kialakult, vörös színű, jelképezve a rombolást. A Siva oldalán álló fekete istennő, Káli (szanszkritül feketét jelent) a kozmikus pusztító erőt szimbolizálja. A tűz istene, Agni vörös, míg a víz istene, Varuna sötétkék; Jáma, a halálisten zöld testű és vörös ruházatú; a szél istenének, Vajunak teste fehér, öltözete színes; a Nap istenének, Szúrjának teste szintén fehér, ruházata vörös; Indrának, a Mennyek istennek a teste fehér. A buddhisták narancssárga ruha-, akárcsak Krisna sáfránysárga öltözete a tökéletesség és az önuralom jelképe. Az indiaiak is színeket kapcsoltak az öt elemhez: az éter fekete, a levegő kék, a tűz vörös, a föld sárga, a víz fehér.
Newton egy prizma segítségével megállapította, hogy a fehér fény a szivárvány minden színét magába foglalja (vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya). Később Einstein bizonyította a fény hullámtermészetét. Ez a felfedezés segítséget ad a drágakövek színszóró képességének számszerű meghatározásához, ami a vörös és az ibolya törésmutatója közti távolságot fejezi ki.
Száz évvel Newton után Goethe megalkotta a színcsillagát. Szerinte a fény megtestesítője a sárga, a sötété a kék, a vörös pedig köztük helyezkedik el. Felfelé mutató, egyenlő oldalú háromszögnek csúcsa így vörös lesz, bal oldali sarka kék, jobb oldali sárga: ez a tiszta színek háromszöge. Ha a szemben elhelyezkedő színeket egyenlő arányban keverjük, létrehozzuk a kevert színek első rendjét: a vörös és a kék adja a lilát, a kék és a sárga a zöldet, a sárga és a vörös a narancssárgát. Így jön létre a goethei hatrészes színkör. Az egymással szemben elhelyezkedő színek a komplementer (kiegészítő) színek, ellenkező hatásúak. Jang a világosság megtestesítője, a meleg, az aktivitás, a Nap, a fény, a férfi jelképe. Az idetartozó, meleg színek a goethei színkör jobb oldalán helyezkednek el: sárga, narancs, vörös. Jin a sötétség, a Hold képviselője, a passzív, női oldal, a lelket, a vizet jeleníti meg, az ide tartozó, hideg színek a goethei színkör bal oldalán tálalhatok: zöld, kék, ibolya.
A mai pszichológia is felhasználja Galénosz felosztását az emberi vérmérsékletről, de változtatott a hozzá kapcsolt színeken. Általában a legtöbb ember kevert típusú. A kolerikus típus a hamar dühbe guruló, túlzott reakciójú, akinek a vére izzik, öntudatos, aktív, az antik időkben azt mondták, meleg és száraz természetű, vörös. A szangvinikus, a jószívű, barátságos, nyílt, optimista, néha ellentmondásos, sokszor elhamarkodottan válaszol, amit az antik időkben úgy fejeztek ki, hogy meleg és nedves természetű, sárga. A flegmatikus típus, a túlságosan földhözragadt, egyhangú, ha, materialista beállítottságú, az ókoriak szerint nedves és hideg természetű, zöld. A melankolikus típusú ember befele forduló, visszahúzódó, komoly, hamar depressziós lesz, az antikok szerint száraz és hideg természetű, sötétkék. Max Lüscher, svájci pszichológus szerint e négy szín az emberi életben önértékelésünk négy alapvető képviselője. A vörös az izgatottságot okozó, aktivizáló önbizalmat adó. Segítségével megtanulunk hinni, bízni önmagunk erejében. A sárga oldottságot tükröz, a változatos viselkedést biztosítja, segítségével megvalósítjuk önmagunkat. A zöld elősegíti az állhatatos viselkedést, biztosítja az becsülésünket. A kék a megnyugtató, a megelégedést kiváltó szín, általa megtaláljuk helyünket a világban.
Láttuk, hogy a történelem folyamán az egyes színeket gyakran eltérő jelentéssel ruháztak fel, mégis mindenkor jelentős szerephez jutottak. Már Egyiptomban összekapcsolták a színeket horoszkóp jegyeit; a héber ábécé huszonkét betűjéhez huszonkét színt kapcsoltak; az alkimisták a kémiai folyamataikat színekkel jelezték; a Golden Dawn rendjének rózsakeresztje is különböző színeket egyesít magában, jelképezve a különböző elemeket. Napjainkban ismét kezdjük felfedezni a színek igazi jelentőségét, érezzük, hogy nem csak a testünkre, a lelkünkre és a szellemünkre hatnak, hanem betekinthetünk általuk a gondjainkba, felhasználhatjuk őket önmagunk megismeréséhez, erejüket segítségül hívhatjuk a gyógyításhoz. A színek gyógyító rezgését felhasználja az aura-szóma, a színpunktúra is, s te magad is alkalmazhatod a köveken keresztül, vagy az egyszerű szín-meditációnál. S ne feledjük, magunk is színek, vagyis energia vagyunk, érzelmeinket, gondolatainkat, egész lényünket az auránk színeiben tároljuk. A kövek színeikkel hatnak a csakrákra, az adott követ az azonos színű csakrához kapcsoljuk, pl.: a zöld kövek a szív-csakrához tartoznak. Ne feledjük, hogy a kövek kristályrendszereiken, kémiai alkotóikon és egyedi rezgésükön keresztül is hatnak az emberre, így egy kő nem csupán egyetlen csakrán át fejti ki a hatását | |
[2-1]
|
A színek értelmezésének története
A színek évezredek óta segítségünkre vannak a gondolataink és az érzéseink kifejezésében. Jelentéseikkel annyira összekapcsolódtak, hogy észre sem vesszük a mindennapi használatukat. Ha gyászolunk, önkéntelenül feketébe öltözünk; azt mondjuk, vörös a dühtől, szürke életet el, zöldfülű; megkülönböztetünk fehér és fekete mágiát stb... Elgondolkodtál-e már azon, miért öltözik a pápa lilába, a buddhisták narancssárgába, miért tartanak a bikaviadalokon vörös leplet a bika elé, miért fekete az ördög, és miért fehér a menyasszony ruhája, mit jelentenek a színek?
Az ősi egyiptomiak mágikus szerepet tulajdonítottak a színeknek.
Minden alkalommal, amikor az Ozirisz csillagkép megjelent Egyiptomban, a Nílus megáradt, a táj pedig kizöldült. Ozirisz-t, mint a leghatalmasabbat magasztalták, a nagy, zöld férfiistent, aki a termékenységért felelős. Ugyanakkor a halál és az újjászületés fekete istene is, aki áldozati ajándékul csak fekete bikát fogad el. Gyilkos fivére, Seth vörös hajú és vörös szemű volt, úgy tartották, a vörös szerencsétlenséget hoz. Az egyiptomiak legmágikusabb színei ezért az anyaföldet jelentő fekete, a terméketlen sivatagot jelentő vörös, a növekedést jelképező zöld és a fényt szimbolizáló fehér volt. Már a régi, virágzó, magas kultúrákban bolygókat és isteneket társítottak a szemekhez. Az ég változásából következtettek földi események bekövetkezésére, ha a Nap izzó vörös, hamarosan meghal egy király - mondták. A sárgát, az aranyat, a vöröset, a fehéret pozitív, míg a zöldet, a kéket, a feketét negatív kisugárzásúnak tartották.
A szent sátor, ahol Mózes és Jehova találkozott – függönyei négy színben pompáztak: fehér, vörös, kék, narancssárga.
Az antik görögök és rómaiak a színek keletkezéséről filozofáltak. A vörös a tűz színe, a fehér a vízé, a fekete a földé, a sárga a levegőé – mondták. Platón ebből a négy alapszínből származtat kilenc másikat. Kialakult a színek rangsora: a rabszolgák szürkét, a szolgák sárgát hordtak, mert a fehér és a vörös az uralkodó osztály színe volt. Az előkelő rómaiak fehér tógát viseltek vörös szegéllyel, az előkelő nők pallájának színe a vöröstől a zöldig terjedt. Az emberi temperamentum négy osztályba sorolása is antik eredetű, Galénosz, a Kr. e. 1. században élt orvostól származik: a kolerikus a görög chole, epe szóból ered és sárga színű; a szangvinikus a latin sanquis, vér szóból ered és vörös színű; a flegmatikus a görög phlegma, váladék, nyák szó származéka és fehér; a görög melasz, fekete és chole, epe szóösszetételből származik a melankolikus elnevezés és ez fekete színű. Ezekhez az embertípusokhoz bolygókat, évszakokat, elemeket és testrészeket kapcsoltak.
A kabala felső, szellemi háromszöge, amely az isteni teremtés teremtő és befogadó mozzanatát képviseli, vagy elnyeli a fényt vagy visszaveri. Majd a lélek világában jelenik meg a három fő szín és ebből következően a kevert színek. Ugyanakkor a kabalisták foglalkoztak a fény-szín-sötétség hármas egységével. A szín: fény és a sötétség között, ahogyan a lélek szellem és test között. A későbbi kabalisták a színek tulajdonságainak ismeretében ezt állítják: a legalacsonyabb rezgésfokon levő szín sűrű vörös, így a test jelképe, a legvilágosabb sárga a szellemé, a kék pedig a léleké.
A keresztények a fehér szint az ártatlanság jelképének tartották, amiért a gyerekeket és a szüzeket fehér ruhában és koporsóban temetik el, és amiért a menyasszonyi ruha fehér. A Biblia alapján öt színt emeltek ki: Krisztus mindent megtisztító fehér fényét, ami a tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi. A fekete a reménytelenség, a fénytelenség színeként halotti szertartások és a nagypéntek színe. A vörös Krisztus vérének és szeretetének, önfeláldozásának jelképe, így pünkösdkor- kerül előtérbe. A zöld a remény jelképe, a keresztségnél használják. Az ötödik a lila, a vezeklő ember s a korona-csakra színe.
A középkorban leggyakrabban a következő hét színt használták: vöröset, kéket, zöldet, sárgát, barnát, fehéret, feketét. Csak tizennegyedik század közepétől vesztik el a színek rangbeli szerepüket, jön divatba a szürke, az alsóbb osztályok pedig színesen kezdenek öltözködni. A középkorban a fehérhez kapcsolták a hétfőt, a Holdat, a Rák jegyét; a vöröshöz a keddet, a Marsot, a Kos a Skorpió jegyét; a szerdához a szürkét, a Merkúrt, a Szűz és az Ikrek jegyét; a csütörtök kék színt kapott, a Jupiter, a Halak és a Nyilas tartozott hozzá; a péntek zöld színű volt, a Vénusz uralta, a Bika és a Mérleg kapcsolódott hozzá; a szombat fekete, a Szaturnusz a Vízöntő és a Bak csillagjegy tartozott ide; a vasárnaphoz pedig sárgát, a Napot és az Oroszlán jegyét rendelték. A köveket is színük alapján társították a horoszkópjegyeihez és a bolygókhoz így alakultak ki a születéskövek.
A kínaiaknál a színek jelentése filozófiai gyökerekbő1 táplálkozik. Már az ősi kínaiak színekkel ruházták fel az égtájakat:
Észak volt a fekete teknős, hozzá tartozott a Merkúr, a víz elem, a sós íz;
Kelet a zöld sárkány, Jupiter képviselője, a fa elem és a. savanyú íz;
Dél a vörös madár, a Mars bolygó, a tűz elem és a keserű íz,
Nyugat a fehér tigris, a Vénusz, a fém és az erős íz.
A középpontban álló Föld elem sárga színt kapott, bolygója a Szaturnusz, íze az édes.
A fekete a téli erő őselve, a bölcsesség erénye;
A zöld tavaszi bimbózásé, a jóság erénye;
A sárga az átmeneti rendé, a hűség erénye;
A vörös a fénylő nyáré, a tisztesség erénye;
A fehér, ősz színe, a rombolás őselve, az igazság erénye, így érthető, miért gyászolnak a kínaiak fehérben.
A hinduk színes testekbe öltöztették az isteneiket. A monda a szerint Brahma, a teremtő isten egyszer egy gyönyörű nőt alkotott, és kedvére, csodálatos növényeket és állatokat teremtett. Ám Visnu beleszeretett a hölgybe, ezért megszépítette a teremtményeket, Siva, a Pusztító, aki ugyancsak szerelmes lett, mindent szétrombolt. Így aztán Brahma a szépséges hölgyet felhővé változtatta, de hogy felismerhető legyen, mindegyik isten saját színét lehelte a felhőnőre.
Brahma kéket, Visnu sárgát, Siva vöröset. A csillogó szépséget végül Brahma, a Teremtő feloldotta, és mesés opállá változtatta.
Megfigyelhető, hogy Krisna dhótija is általában sáfránysárga, hiszen ez a szín jelképezi a tökéletességet. Rudra, aki Brahma lángoló haragjából született, és akiből Siva megtisztult lénye kialakult, vörös színű, jelképezve a rombolást. A Siva oldalán álló fekete istennő, Káli (szanszkritül feketét jelent) a kozmikus pusztító erőt szimbolizálja. A tűz istene, Agni vörös, míg a víz istene, Varuna sötétkék; Jáma, a halálisten zöld testű és vörös ruházatú; a szél istenének, Vajunak teste fehér, öltözete színes; a Nap istenének, Szúrjának teste szintén fehér, ruházata vörös; Indrának, a Mennyek istennek a teste fehér. A buddhisták narancssárga ruha-, akárcsak Krisna sáfránysárga öltözete a tökéletesség és az önuralom jelképe. Az indiaiak is színeket kapcsoltak az öt elemhez: az éter fekete, a levegő kék, a tűz vörös, a föld sárga, a víz fehér.
Newton egy prizma segítségével megállapította, hogy a fehér fény a szivárvány minden színét magába foglalja (vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya). Később Einstein bizonyította a fény hullámtermészetét. Ez a felfedezés segítséget ad a drágakövek színszóró képességének számszerű meghatározásához, ami a vörös és az ibolya törésmutatója közti távolságot fejezi ki.
Száz évvel Newton után Goethe megalkotta a színcsillagát. Szerinte a fény megtestesítője a sárga, a sötété a kék, a vörös pedig köztük helyezkedik el. Felfelé mutató, egyenlő oldalú háromszögnek csúcsa így vörös lesz, bal oldali sarka kék, jobb oldali sárga: ez a tiszta színek háromszöge. Ha a szemben elhelyezkedő színeket egyenlő arányban keverjük, létrehozzuk a kevert színek első rendjét: a vörös és a kék adja a lilát, a kék és a sárga a zöldet, a sárga és a vörös a narancssárgát. Így jön létre a goethei hatrészes színkör. Az egymással szemben elhelyezkedő színek a komplementer (kiegészítő) színek, ellenkező hatásúak. Jang a világosság megtestesítője, a meleg, az aktivitás, a Nap, a fény, a férfi jelképe. Az idetartozó, meleg színek a goethei színkör jobb oldalán helyezkednek el: sárga, narancs, vörös. Jin a sötétség, a Hold képviselője, a passzív, női oldal, a lelket, a vizet jeleníti meg, az ide tartozó, hideg színek a goethei színkör bal oldalán tálalhatok: zöld, kék, ibolya.
A mai pszichológia is felhasználja Galénosz felosztását az emberi vérmérsékletről, de változtatott a hozzá kapcsolt színeken. Általában a legtöbb ember kevert típusú. A kolerikus típus a hamar dühbe guruló, túlzott reakciójú, akinek a vére izzik, öntudatos, aktív, az antik időkben azt mondták, meleg és száraz természetű, vörös. A szangvinikus, a jószívű, barátságos, nyílt, optimista, néha ellentmondásos, sokszor elhamarkodottan válaszol, amit az antik időkben úgy fejeztek ki, hogy meleg és nedves természetű, sárga. A flegmatikus típus, a túlságosan földhözragadt, egyhangú, ha, materialista beállítottságú, az ókoriak szerint nedves és hideg természetű, zöld. A melankolikus típusú ember befele forduló, visszahúzódó, komoly, hamar depressziós lesz, az antikok szerint száraz és hideg természetű, sötétkék. Max Lüscher, svájci pszichológus szerint e négy szín az emberi életben önértékelésünk négy alapvető képviselője. A vörös az izgatottságot okozó, aktivizáló önbizalmat adó. Segítségével megtanulunk hinni, bízni önmagunk erejében. A sárga oldottságot tükröz, a változatos viselkedést biztosítja, segítségével megvalósítjuk önmagunkat. A zöld elősegíti az állhatatos viselkedést, biztosítja az becsülésünket. A kék a megnyugtató, a megelégedést kiváltó szín, általa megtaláljuk helyünket a világban.
Láttuk, hogy a történelem folyamán az egyes színeket gyakran eltérő jelentéssel ruháztak fel, mégis mindenkor jelentős szerephez jutottak. Már Egyiptomban összekapcsolták a színeket horoszkóp jegyeit; a héber ábécé huszonkét betűjéhez huszonkét színt kapcsoltak; az alkimisták a kémiai folyamataikat színekkel jelezték; a Golden Dawn rendjének rózsakeresztje is különböző színeket egyesít magában, jelképezve a különböző elemeket. Napjainkban ismét kezdjük felfedezni a színek igazi jelentőségét, érezzük, hogy nem csak a testünkre, a lelkünkre és a szellemünkre hatnak, hanem betekinthetünk általuk a gondjainkba, felhasználhatjuk őket önmagunk megismeréséhez, erejüket segítségül hívhatjuk a gyógyításhoz. A színek gyógyító rezgését felhasználja az aura-szóma, a színpunktúra is, s te magad is alkalmazhatod a köveken keresztül, vagy az egyszerű szín-meditációnál. S ne feledjük, magunk is színek, vagyis energia vagyunk, érzelmeinket, gondolatainkat, egész lényünket az auránk színeiben tároljuk. A kövek színeikkel hatnak a csakrákra, az adott követ az azonos színű csakrához kapcsoljuk, pl.: a zöld kövek a szív-csakrához tartoznak. Ne feledjük, hogy a kövek kristályrendszereiken, kémiai alkotóikon és egyedi rezgésükön keresztül is hatnak az emberre, így egy kő nem csupán egyetlen csakrán át fejti ki a hatását | |
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
