FrissítésSúgó

Fatyol	2005.10.12. 10:20 -
	Dr. Dienes Valéria:                   Hajnalvárás            Szent István Társulat 1983   Ezek az elgondolások csak keresések, a valóságnak feltett kérdések, amelyekre sem maga a gondolkodás, sem az empíria nem válaszol. Arra azonban jók, hogy lehetőségek felé tárnak ablakot és nem maradunk bezárva homályos valóságtornyainkba, a számunkra lehetséges megismerésekbe.   Spirituális antropológia

[3-1]

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:21 - #3

A lélek kettős környezetben él a földön. Anyagiság és szellemiség közegébe merül, kettős hatássereg kereszttüzében él. Az anyagból a szellem felé szublimálással, a szellemből az anyag felé szimbolizálással jut. Ez a két művelet megismerésének alapforrása. Az Isten mindent betöltő spirituális erőteret sugároz. A szellem még ezen a közegen, ezen az erőtéren át az egyes lélekre eső hatástenger, mint a lélek személyes szellemisége, személyalkotó istenüzenet, vagy inkább részesedés az Istenből, aki nem úgy “részesít”, hogy rész ad önmagából, hanem úgy, hogy mindenkinek egészben adja magát. Szellem: az Isten mint személy, szellem az Ő Léte, mint erőtér, és szellem az egyes léleknek szánt és benne dolgozó istenbemerültség, mint léleképítő, anyagfeletti munkaképesség. A lélek történetében a szellem mindhárom jelentése dolgozik. A Teremtés folyamatának szerveződése ez, amellyel Isten formálja a lelket, mint az emberélet irányítására szolgáló valóságot, és hogy ez a valóság a maga kettős közegében eligazodjon, az eszmélet lámpását adja kezébe. A léleknek az eszmélés mindenkori fejlettségével kell dolgoznia, ezért képességei mindig korlátozottak és folyton határkövekbe ütközik. A lélek tehát az eszmélet világánál dolgozó szellemiség, az egyes emberéletnek kiosztott szellemadag, melyből a lélek munkája folytán keletkező és fejlődő eszmélet él. A lélek megismerése nem tudomány, hanem metafizika és morál, mert a lélek nem ebből az országból való, a tiszta szellemiségből él. Az eszmélet a lélek megszólalása. Mikor maga köré néz, alapozza a tudomány világát, és mikor önmagába néz, akkor megnyílnak előtte a metafizika és a morál legelső kapui. Az eszmélet tehát a lélek látószerve, munkálkodás. A lélek közvetítő alany a szellem és az anyag között. Az én szellemi szubsztanciám. Az örök Szellemiségből bennem született cselekvő alany, aki eszméletet sugároz anyagiságomba, és akit szemtől szembe nem láthatok e testből való kilépés előtt. Eszméletem az Ő visszaverődése anyagomban. Teremtő készségből áll. Örökösen megújuló tevékeny valóság. A lélek ennek az életnek a szellemisége, ennek a most folyamatozó személyiségnek a szellem-országból való kivetítménye, a szellemiség belereflektorozása az anyagiságba, ennek a kettősségnek személyiségformáló ereje, alany, tettforrás, valamely néki kiosztott feszültségi fokon munkálkodó entitás. Minden lélek a szellemiségből az anyagiságba küldött Angelosz, azzal a megbízással lép az anyagba, hogy annak “dedans”-jában megtelepedjék és ott cselekedjék formáljon személyiséget. A tevékenységben törvények születnek, vagy nyilatkoznak - ami egyre megy, és ez az összefüggés hálózat, ez az ok- és hatásszövevény a személyiség. A lélek az eszmélet munkáltatásával, a szellemiség erejével személyiséget készít. A személyiség nem entitás /valamely dolog tulajdonságának összessége/, cselekvésformák rendszere és az eszmélet lélekből áradó munkájának terméke. A személyiség valamilyenség, a lélek pedig valamiség, és azért lép ki testbe a szellemi valóság teljességéből, hogy megéljen egy anyagos földi életet, és ezt a megélést a személység törvényei szerint az eszmélet munkájával illusztrálja. Az eszmélet tevékenység, a személyiség törvénytár, többé-kevésbé szigorú törvényekkel. A lelkiismeret a személyiséghez tartozik. A személy lényege, hogy ismeri magát, aktusokká foglalja és cselekvésrendszert fejleszt ki, amely szerint kialakítja “jellemét”, azt az egyetlen jellegzetességét, mely személyének cselekvéssorozatát meghatározza. A lélek az egyén, a személyiség mögött áll, belsugalmazza a jellegzetességeket, irányítja eszméletté világosodó tetteit és befolyásolja lelkiismeretét. Ezt a lélek azért teheti, mert szoros metafizikai kapcsolatban van a nagy szellemiséggel, amelynek áramában úszik, amelynek erőiből merít és amelynek mindent átható kölcsönhatásain át részesül az Egyetlen Személy, az “Éli” határtalanságában, s viseli annak képmását, mint Isten műve. Isten örök Személyiségének a Mindenségben szétáradó jelenvalósága teremti folyamatosan azt a szellemi Erőteret, amelyben az Egyetlen Akarat folytán felragyognak a testekhez rendelt lelkek, mint újabb erőcentrumok, amelyekből a Legfelső Lényhez hasonlóan tevékenységek áradnak és testekhez kötött valóságokká szerveződnek. Emberek keletkeznek a planétán és mindegyik ilyen cselekvésközpont körül szabadság-szférák fejlődnek ki a hozzájuk tartozó egyes eszmélet mécsesével, a bennük kifejlődő személyiség cselekvésrendszerével és a mindezeket bíráló és erkölcsi értékrendszerbe illesztő lelkiismerettel. Lelkünknek, jelen eszmélésüknek lehetnek olyan élményei, amilyeneket emberi eszmélés még nem próbált és mégis átélhető, vagyis ajándékul kaphat olyan feltételeket, amelyek között átéli, mert az Atya elkészítette azokat mindazok számára, akik megmaradnak az Ő szeretetében. Ennek a szeretetnek az a következménye, hogy ki azt magáévá teszi, annál ott lakik a Fiú, az Atya, a “Lélek”, vagyis azt a lelket azon túl neveli egy magasabb szellemiség felé.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:20 - #2

Szellem az, ami közvetlenül Istenből árad. Mikor még csak puszta szellemiségeket akar, azok alkatát a sűrítés különböző fokain szervezi személyiségekké. De valamennyien a feszültség különféle minőségeiben és mennyiségeiben fejlődnek fel és népesítik be az isteni akarat világát. Tágabb a szellem a léleknél, de nemcsak tágabb, hanem előbbről való. Szellemiségemhez úgy tartozom, mint gyümölcs a fájához, termése vagyok és terméke vagyok. Lélek az , ami bennünk él, akinek szellemiségét testbe tette az Akarat. A lélek a testnek a társa, személyiséggé nőve és szerveződve. A lélek az a működő valami vagy valaki az anyag elevenítője, kihasználója annak, ami az anyagban eszméletszerű, azaz képes egy parányi lépéssel még a múltban vesztegelni, és egy másik parányival a jövőbe fogózni. A lélek az, ami a Szellemből való, de nem maga a Szellem, hanem a Szellem munkájának terméke, egészen szellemszerű, de van benne valami nem tisztán szellemi, az anyagba fogózás képessége, s hozzá az anyag laza ritmusának sűrítése. Eszmélet, ami bennem az énről tud, ami ennek a léleknek a létét állítja, ami átöleli múltját és jövőjét, ami beszámol nekem az énemben történtekről, és a lelkem működéseiről. Az eszmélet, mint énemnek munkaforrását, erőtartalékát, állandóan gazdagodó talaját, megteremti saját kitágulásával a “mély-eszméletet”, mely nélkül nincsen sem lélektan, sem metafizika, sőt még gondolkodás sem. A halál pillanata: a “halott” testnek lelke most szellemiségének horizontjáig tágul. Földi személyisége elmélyül kiszélesedik. A szellem a lélek, az eszmélet egyetlen valósággá olvad, egybeömlik, mert a tagozódás az anyagban élés kényszereiből származott. Az anyag most lehullt, a szellem visszakéri a lelket, és birtokába veszi az eszméletet most már a maga teljes mivoltában, a mély-eszmélettel együtt. Olyanféle élet kezdődik, mint a tiszta szellemeké. Mégsem teljesen olyan, mert az eszmélet tele van az anyagával való együttélés emlékanyagával és ezt áthozza az új feltételek közé. A szellem az irányító, a lélek a dolgozó, az eszmélet a megvilágosító. Szellemiségem tesz engem  eggyé a többi személlyé integrálódott szellemiségekkel és helyez be engem abba a “szentek egységébe”, amely Istenben előbb volt és öröktől fogva volt. A személyes Istennek válok részévé ezzel közegemmé válik a Végtelen, az a pneumoszféra, amelyet a Háromegy Isten Személye kisugároz és amelyben Hozzá hasonló szellemiségek indulnak létnek és szerveződnek személyekké. Más az emberi lét és más az angeloszi lét örökkévalósága. Az ember a testes múlt terhével lép át a szellemiség országába és több-kevesebb földi életdarab morális értéke határozza meg számára azt a másrendű életszakaszt, amelyben teste feltámadását várja. /Bardó v. tisztítótűz/ Szolgálat: egyesülés a legbelsőbb énnek kiteljesedése és beteljesedése, egybeforrás az Alkotóval, a Kezdettel, a Princípiummal, a Létnek és létünknek Alapelvével. Az üdvösség nem tétlen szemlélet, hanem tevékeny közeledés, mely kifogyhatatlanul halad a teljesség vonzása felé és telik neki erre az örökkévalóságból határtalanul. Az Úr felől nézve engedelmesség az, ami az Angelosz felől nézve szabadság. Az akaratátadás nem akaratmegszűnés, hanem mélyebb beleolvadás a szellemiséget folyton újrateremtő Szándékba. A nagy Igent-mondás alkotás, a személyiség továbbalakítása és ezért érték. Isten nem akarhat az embertől elgépesedést, sem az angelosztól Istenmásolást. Egyéni, személyes munkát akar, mert világteremtő munkájában minden a személyiség megvalósulása felé tör.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:20 - #1

Dr. Dienes Valéria:                   Hajnalvárás            Szent István Társulat 1983   Ezek az elgondolások csak keresések, a valóságnak feltett kérdések, amelyekre sem maga a gondolkodás, sem az empíria nem válaszol. Arra azonban jók, hogy lehetőségek felé tárnak ablakot és nem maradunk bezárva homályos valóságtornyainkba, a számunkra lehetséges megismerésekbe.   Spirituális antropológia

[3-1]