FrissítésSúgó

Fatyol	2005.10.12. 10:45 -
	A láthatatlan világok élete, az asztráltestek világa         I. kötet       Számítógépes változat: Hochrein András, 2003     MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT

[31-12] [11-1]

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:05 - #31

XXX. fejezet   Befejezés     Bár mostanában kevesen vannak olyanok akiknek közvetlen személyes ismeretük van az asztrálvilágról, annak életéről és jelenségeiről, mégis sok okunk van azt hinni, hogy azok kis csoportja, akik ezeket a dolgokat saját tapasztalásukból ismerik, gyorsan növekedni fog, és valószínű, hogy a közeljövőben ez a szaporodás különösen nagy lesz.   A pszichikai képesség, különösen a gyermekek között, többé kevésbé gyakoribb lesz, minthogy lassanként el fogják fogadni és megszűnnek azt egészségtelennek és tabunak tekinteni és valószínű, hogy úgy mértékben mint erősségben növekedni fog. Így nemrég erősen elterjedt könyvek jelentek meg, melyek a természeti szellemekkel vagy ahogyan jobban ismerik a tündérekkel foglalkoznak, sőt ezekről a kedves teremtményekről valamint a természet háztartásában végzett munkájukól fényképet is közölnek. Egy kis erőfeszítéssel minden nyílteszű kereső talál ifjú és öreg embereket, akik gyakorta látnak dolgozó vagy játszadozó tündéreket valamint sok más lényt és asztrálvilágbeli jelenségeket.   Ott van továbbá a rendkívül elterjedt spiritizmus amely az asztrálvilágot és annak sok jelenségét a Föld minden részén sok milliónyi személy számára tárgyilagosan valóvá és teljesen ismertté tette.   A fizikai tudomány az ionjaival és elektronjaival az asztrálvilág küszöbén áll, míg Einstein és mások kutatásai gyorsan felfoghatóvá teszik a negyedik kiterjedtség fogalmát, melyet az asztrálvilág tanulmányozói már oly régóta ismernek.   A pszichológia birodalmában a modern boncoló eljárások azt ígérik, hogy lehetségessé válik megismerni az emberi pszichikai gépezet alsó töredékének igazi természetét és ezzel megerősítik azokat az állításokat és tanításokat, melyeket az ősi keleti könyvek és a mai teozófusok és okkultisták közreadtak. Így pl. egy pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozó jól ismert könyv szerzője nemrégen azt a nézetét fejtette ki, hogy nála az „összetett” (complex) azonos a buddhista rendszer „skandhara”-jával, míg egy másik világhírű pszichológus egyik barátomnak azt mondta, hogy az ő pszichológiai – nem pszichikai – kutatásai elkerülhetetlenül az újraszületés tényéhez vezették.   Ez néhány jele annak, hogy a nyugati maradi tudomány olyan eredményekhez vezet, amelyek azonosak a kelet bizonyos részein mát korszakokkal ezelőtt ismertekkel és amelyeket megközelítőleg a múlt század alatt egy kis csoport újra felfedezett, akik keleti tanítások által vezettetve kifejlesztették magukban azokat a képességeket melyek az asztrál valamint a magasabb világok közvetlen megfigyeléséhez és kutatásához szükségesek.   Azt nem is kell mondani, hogyha a világ az asztrálsík és jelenségeinek létezését általánosságban elfogadja – ami nem késlekedhet tovább – elkerülhetetlenül és mérhetetlenül ki fogja bővíteni és el fogja mélyíteni az embernek önmagára és rendeltetésére vonatkozó felfogását és egyúttal forradalmasítani fogja a külvilággal szemben elfoglalt magatartását beleértve a természet többi fizikailag látható vagy láthatatlan birodalmait is. Ha az embernek sikerül meggyőződnie az asztrálvilág valóságáról, kénytelen újból értékelni azokat a tényezőket, melyek életére hatással vannak és meghatározzák tevékenységét.   Előbb vagy utóbb azonban elkerülhetetlen az a tágabb körű felfogás, hogy a tisztán csak fizikai dolgok nagyon kis szerepet játszanak az emberi lélek és szellem életében és hogy az ember lényegében egy spirituális lény, aki rejtett erőit a különféle testek, a fizikai, asztrális és mentális, valamint más testek segítségével bontakoztatja ki, melyeket időről időre magára ölt. Ez a felfogás fogja elfoglalni minden más nézőpont helyét és az embereket életük teljes átalakulásához vezeti.   Hogyha megismeri a saját való természetét, azt a tényt, hogy az egymást követő földi életeken keresztül, melyek között más és finomabb világokban tartózkodik, állandóan fejlődik és mindjobban spirituálissá válik, ez a megismerés logikusan és elkerülhetetlenül annak meglátásához vezeti az embert és amikor úgy dönt abbahagyhatja a fejlődési áramlat széles folyóján való késedelmes lassú hányódást és ehelyett megragadhatja a saját életútjának kormányát. A dolgok és a saját benne lakozó képességei „észrevevésének” növekedésével a következő fokozatra fog átlépni, ahol az „ősi és keskeny” Ösvényhez közeledik, amelyben meg fogja találni Azokat, akik megelőzték társaikat, elérték a tisztán emberi fejlődés legnagyobb lehetőségeit. Ezek Azok, Akik, mohón ugyan, azonban mégis véghetetlen türelemmel várják, hogy ifjabb testvéreik a közönséges világi élet gyerekszobájából az Ő magasabbrendű életükbe lépjenek, ahol az Ő vezetésük mellett, továbbá részvétüktől és erejüktől segítve a spiritualitás azon szédületes magasságába emelkedhessenek amelyet Ők elértek és maguk részéről is az emberiség megváltóivá és segítőivé legyenek és siettessék a fejlődés hatalmas Tervét annak célja felé …     VÉGE

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:04 - #30

XXIX. fejezet   A tanítványság     Már utaltunk arra, hogy megvan annak a lehetősége, hogy valaki a Bölcsesség egyik Mesterétől nyerjen irányítást, különösen az asztráltestet illetően. Lehetséges, hogy még egy kissé jobban megvilágítsuk ezt a tárgyat, amely az okkult tanítvány életében az egyik legnagyobb mozzanat.   A jellemet illetően megkívánt tulajdonságokat az előző fejezetben már részletesen leírtuk.   Amikor valaki ahhoz a ponthoz közeledik, hogy alkalmassá válik arra, hogy a Mester tanítványává fogadja, akkor a Mester „próbára” teheti őt, ami azt jelenti, hogy bizonyos időre nagyon szoros megfigyelés tárgyává lesz. A próbatanítványról a Mester egy úgynevezett „élő képet” alkot, azaz az illető kauzális, mentális, asztrális és éteri testének pontos mását. Ezt a képet egy olyan helyen tartja, ahol könnyen hozzájuthat és magnetikus kapcsolatba hozza az illetővel úgy, hogy az illető saját testeiben végbemenő minden gondolat- és érzésváltozás hűen visszaadódik e képben. Ezeket a képeket a Mester minden egyes nap megvizsgálja, és ezen az úton a tanítvány gondolkodásában vagy érzéseiben végbemenő legkisebb zavarról is pontos feljegyzést kap és ennek alapján képes eldönteni, hogy mikor fogadhatja őt a következő fokozat – az elfogadott tanítvány – még sokkal szorosabb viszonyába.   Amikor egy tanítványt „elfogadnak” akkor az élő képet szétoszlatják és a tanítvány olyan mértékben vetetik fel a Mester öntudatosságába, hogy bármit gondol vagy érez az mind a Mesterének asztrál- és mentáltestén belül van.   Ha most szerencsétlenségére, egy olyan gondolat jut a tanítvány eszébe, amely nem alkalmas arra, hogy a Mester szállást adjon neki, akkor a Mester azonnal akadályt állít fel vele szemben és azonnal kiveti magából ezt a rezgést.   Ezen csodálatosan szoros társulás folytán létrejövő hatás a tanítvány testeinek összhangba jövetele és összehangolódása. A tanítvány így a Mester öntudatának ellenőrzésévé válik úgy, hogy a Nagy Lény ereje rajta keresztül átárasztható és a világ határozottan jobbá lesz az ő benne való jelenléte számára. Amikor a tanítvány odaadó gondolatot küld a Mesterhez ez olyan mintha egy szelep nyílna fel, a Mestertől nagy szeretet és erő árad alá, és a Mester ereje mindig kifelé és miként a napfény minden irányban szétárad.   A tanítvány oly szoros kapcsolatban van a Mester gondolatával, hogy bármikor láthatja, hogy valamely adott tárgyra nézve milyen az ő gondolata és ily módon gyakran menekül meg a tévedéstől. A Mester ezenfelül bármely pillanatban egy gondolatot küldhet a tanítványán keresztül vagy egy üzenetet vagy egy sugallatot alakjában.   Az elfogadott tanítványnak megvan a joga és kötelessége, hogy a Mester nevében áldást adjon.   Azt, amikor egy Mester a tanítványa testét felhasználja soha nem szabad összetéveszteni a közönséges spiritiszta médiumitással, mivel a helyzet teljesen más. A spiritiszta ellenőrzés a legmagasabb fokon többé kevésbé megközelítheti a Mester és tanítvány közötti viszonyt, ez azonban csak nagyon ritkán történik meg és akigha teljes mértékben.   A két jelenség közötti eltérés alapvető, a két állapot oly távol esik egymástól, mint a két sarkpont. A médiumitásban a személy passzív és készen áll bármely asztrállény befolyásának befogadására aki történetesen a közelében van.   A befolyás alatt rendszerint öntudatlan és amikor a transzállapotból felébred, semmire sem emlékszik. Állapota valóban az ideiglenes megszállás egyik állapota. Néha még maga a szellemi vezető sem képes megvédeni a médiumot a nemkívánatos sőt szerencsétlen befolyástól.   Amikor ellenben egy Mester úgy határoz, hogy egy tanítványán keresztül beszél, a tanítvány teljesen tudatában van annak ami történik és tökéletesen tudja, hogy abban a pillanatban kinek adta beszélő szervét. Ott áll teste mellett, azonban rendkívül óvatos és éber. Minden rajta keresztül kimondott szót hall és mindenre világosan emlékszik. E két eset között semmi közös vonás nincs, kivéve azt, hogy mindkét esetben egy másik valaki használja ideiglenesen valakinek a testét.   A harmadik állapot egy még bensőségesebb állapot. A tanítvány a Mester „fiává” lesz, és a tanítvány kauzáltestében levő Egója a Mester kauzáltestébe van beburkolva.   Ez az egyesülés olyan szoros és olyan szent, hogy még maga a Mester ereje sem képes meg nem történtté tenni, annyira, hogy a két öntudatot egymástól hacsak egy pillanatra is elkülönült állapotba hozza. Ezen állapot elérése előtt természetesen a Mester teljesen bizonyos kell hogy legyen, hogy a tanítvány asztráltestében vagy értelmében semmi olyan nem támadhat, amit valaha is ki kell onnan vetni.   Ennek a viszonynak – a próbatanítványságnak, az elfogadott tanítványságnak és a fiúság állapotának – természetesen semmi köze sincs a beavatáshoz vagy az Ösvényen való lépésekhez. Az utóbbiak az ember viszonyát nem a Mesteréhez, hanem a Nagy Fehér Testvériséghez és annak fenséges Fejéhez mérten fejezik ki. Minden azonban sokkal kimerítőbben van leírva semmint az itt lehetséges vagy kívánatos volna, C. W. Leadbeater „A Mesterek és az Ösvény” című munkájában, amely a fehér okkultista számára nagy értékű könyv.   Mielőtt elhagynánk e tárgyat megemlítjük, hogy a beavatás alkalmával a Monád azonosítja magát az Egóval és ez a cselekmény érdekes hatást vált ki az asztráltestben. Az asztráltest nagy ritmikus rezgést kap anélkül, hogy ez megzavarná egyensúlyi állapotát, aminek következtében ettől fogva sokkal finomabb képességgel érez mint annak előtte anélkül, hogy alapjától eltántorodna vagy kicsúszna saját ellenőrzése alól.   A tanítványokat Mestereik különféle módon használják fel. Egyeseket abban a munkairányban, melyet a „Láthatatlan segítők” című fejezetben már fejtegettünk; másokat arra alkalmaznak, hogy személyesen részt vegyen abban a munkában amelyet magukra vállalhatnak. Megint másokat azzal bíznak meg, hogy kevésbé fejlett lényeknek asztrális előadást tartsanak vagy segítségére legyenek vagy tanítsák az olvasókat akik az alvás alatt ideiglenesen szabadok vagy akik a halál utáni életüket élik.   Ha egy tanítvány elalszik, rendszerint Mesterénél jelentkezik. Ha történetesen nincs számára különleges munka, úgy a megszokott éjjeli munkásságát folytatja bármi legyen is az. Elvégzendő asztrálmunka mindig bőven akad. A hirtelen katasztrófák például rendszerint sok, a rémület állapotában levő embert taszítanak az asztrálsíkra akik segítségre szorulnak. Az asztrálmunka gyakorlásának legnagyobb részét rendszerint a Mester idősebb tanítványainak egyike osztja ki.   A tanítvány ne tévessze össze az asztráltestet a Mayavai rupa-val vagy „illúzió testtel”. A Mester tanítványa amikor elalszik, rendszerint az asztráltestét is visszahagyja a fizikaival együtt és mentáltestében jár-kel. Ha az asztrálmunka elvégzése céljából ideiglenesen asztráltestre van szüksége, akkor a következő anyagból anyagiasít magának egyet. Ez a test vagy hasonlít a fizikai testhez vagy nem, formája azonban az elérendő célnak megfelelő. Tetszés szerint lehet fizikailag látható vagy láthatatlan. Úgy is készíthető, hogy azt a fizikai testtől nem is lehet megkülönböztetni. Érintése tömör és meleg, éppúgy látható, és arra is képes, hogy egy rendes élőlényhez hasonlóan beszélgessen. Csakis a Mestereknek és tanítványaiknak van lehetőségük rendelkezni a Mayavi rupát megteremtő erővel; ezt a második beavatáskor vagy közvetlen előtte szerzik meg. A Mayavi rupa használatának egyik előnye az, hogy nincs kitéve az asztrálsík csalódásainak mint az asztráltest.   Abban az esetben ha a mentáltest tevékenykedik és az asztráltestet a fizikaival együtt nyugvó állapotban hagyja vissza, ha szükséges, a megmerevedett asztráltestet könnyedén egy burokkal veheti körül, vagy olyan rezgéseket indíthat meg benne, melyek minden rosszabb befolyással szemben áthatolhatatlanná teszik.   A régi Görögországban az Agrarban végzett kisebb misztériumokban az alaptanítás az asztráltestre és a halál utáni asztráléletre vonatkozott. A beavatott hivatalos ruházata az őzbőr volt, melynek színezete az asztráltestet volt hivatva jelképezni. Eredetileg a tanító asztrál- és éteranyagból olyan képeket hozott létre, amelyek bizonyos fizikai életbeli szokások asztrális eredményeit mutatták be. Később ez egy játék vagy dráma alakjában történt, melyben résztvettek a papok vagy pedig gépszerűen bábokat mozgattak.   A beavatottaknak sok rájuk vonatkozó sajátos kifejezésű vagy velős mondásuk volt, melyek közül néhány nagyon jellegzetes volt. Így „a halál élet és az élet halál” vagy az „Aki az élete alatt valóságot követ, az a halál után is követni fogja őket, és aki az élete alatt valótlanságokat követ, azokat a halál után is követni fogja.”.   Az Eleuzisban végzett nagy görög misztériumok az értelemtesttel és a mentálsíkkal foglalkoztak; a mentáltest szimbóluma Jázon aranygyapja volt.   A misztériumokban használatos egy másik szimbólum volt a Thyrsus, egy fenyőtoboz  végű bot, amelyről gyakorta azt mondták, hogy tűzzel van tele. Indiában egy hét  csomóval bíró bambuszbotot használnak. A Thyrsust a pap magnetizálta és a jelölt gerincére fektette és ekképpen adtak át valamit a pap magnetizmusából és segítették a tanítványt, hogy teljes tudatossággal menjen át az asztrálsíkba. A tűz a Kundalinit szimbolizálta.   Az északi buddhisták öt pszichikai erőt számolnak, melyeket az az ember nyerhet el aki előrehalad az Ösvényen.   1.      A levegőn és a szilárd tárgyakon való áthatolás és a mennyei világ meglátogatásának képessége még a fizikai élet alatt. Ez talán nem is jelenthet többet, mint az asztráltestben való szabad mozgás képességét, és az említett mennyei világ talán pusztán az asztrálsík felsőbb síkjait jelenti.   2.      Isteni tisztánhallás, ez nyilvánvalóan a tisztánhallás asztrálképességét jelenti.   3.      Képesség megérteni és rokonszenvezni mindazzal, ami mások értelmében van, ez úgy látszik a gondolatolvasás vagy telepátia.   4.      Az előző életekre való visszaemlékezés ereje.   5.      Az Isteni tisztánlátás.   Egyes felsorolásokban ehhez hozzátartozik még a bölcsesség általi felszabadulás, amely az újraszületéstől való mentesség elnyerését jelenti. Ez nyilvánvalóan egy nagyon magas eredmény, és aligha látszik ugyanazon csoportba tartozónak mint később felsorolt erő.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:03 - #29

XXVIII. fejezet   A láthatatlan segítők     Aki az előző lapokat áttanulmányozta, az észre fogja venni, hogy azok az esetek amikor az emberi ügyekben láthatatlan „közbenjárók” szerepelnek, ami időről időre előfordul, anyagi  szempontból teljesen megmagyarázhatatlanok. Ellenben könnyen, ésszerűen és egyszerűen megmagyarázhatók olyan által, aki tud valamit az asztrálsíkról és annak lehetőségeiről.   A „láthatatlan segítők” létezését keleten mindig is ismerték, Európában itt vannak azok a görög történetek, melyekben az emberi dolgokban istenek léptek be, valamint a római Castor és Pollux legendája, akik a Regillus tó melletti ütközetben a gyermek állam légióit vezették. A középkorból sok szent történetét ismerjük, akik a döntő pillanatban megjelentek és a háború sorsát a keresztény csapatok javára döntötték el. Ilyen pl. szent János esete, aki a spanyol csapatokat vezette, és ilyenek a védőangyalok esetei, akik utazókat mentettek meg komoly veszélytől, sőt a haláltól.   Az embereknek segítséget nyújthat az asztrálsík lakóinak néhány osztálya is. Jöhet a természeti szellemektől, a déváktól, azoktól akik fizikailag holtak, azoktól akik amíg fizikailag éltek szabadon tudtak mozogni az asztrálsíkon.   Az olyan esetek amikor természeti szellemek nyújtottak segítséget az embernek, ritkák. A természeti szellemek (lásd XX. fejezet) legnagyobbrészt elkerülik az emberek lakóhelyét, mivel nem szeretik kiáramlásaikat, sürgés forgásaikat, nyugtalanságaikat. Ezenfelül magasabb rendjeiket kivéve, általában következetlenek és gondolatnélküliek és sokkal inkább hasonlítanak a boldog, játszó gyermekhez, semmint higgadt, felelősségteljes lényekhez. Szabály az, hogy egyáltalán nem lehet abban hinni, hogy az ilyen munkában kitartóan tudnának segíteni, bár néha egyik másikuk vonzódik az emberi lényhez és sok jó szolgálatot tesz neki.   Az Adeptus vagy Mester munkája főképpen a mentálsík arupa síkján folyik le, ahol az emberek igazi egyéniségét képes befolyásolni, nem pedig a puszta személyiségét, mert fizikai és asztrálvilágban ennél többet nem lehet elérni.   Ezért ritka eset az, amikor ő szükségesnek vagy kívánatosnak tartja, hogy egy olyan alacsony síkon munkálkodjék mint az asztrálsík.   Ugyanez áll a dévákra is, a lények ezen osztályának azon tagjaira, akik néha válaszolnak az emberek magasabbrendű vágyódásaira és könyörgéseire és akik inkább a mentálsíkon dolgoznak mint az asztrál- vagy fizikai síkon, és sokkal inkább az újraszületés közötti időszakban mint a fizikai létezés alatt.   Segítséget nyújtanak néha olyanok, akik csak nemrégen haltak meg fizikailag és akik szoros kapcsolatban maradtak a földi dolgokkal. A tanítvány azonban könnyen megállapíthatja, hogy az ilyen segítség a dolgok természeténél fogva rendkívül korlátozott kell hogy legyen, mert minél önzetlenebb és segítőkészebb egy személy, annál kevésbé valószínű, hogy a halál után teljes öntudatossággal az asztrálsík alacsonyabb alsíkjain időzve találjuk, ahonnan a Föld a legkönnyebben hozzáférhető.   Továbbá, hogy egy elhalt személy befolyásolni legyen képes egy még életben lévő személyt vagy utóbbi kell hogy szokatlanul érzékeny legyen, vagy a segíteni szándékozó kell hogy bizonyos tudásmennyiséggel és ügyességgel rendelkezzen. Ezek a feltételek természetesen csak ritkán vannak meg teljes mértékig.   Ebből az következik, hogy a segítés munkája az asztrál- és mentálsíkon jelenleg főképpen a Mester tanítványainak, valamint bárki más kezében van akik eléggé fejlettek, hogy e két síkon tudatosan működni képesek legyenek.   Az asztrálsíkon végzett munka bármilyen változatos is legyen, természetesen a maga egészében a fejlődés elősegítésének egyetlen nagy célja szolgálatába van állítva. Néha az alsóbb birodalmak – elemi, növényi, állati – fejlesztésével kapcsolatosak, ami bizonyos feltételek mellett meggyorsítható. Néha valóban csupán csak az emberrel való kapcsolat és ennek felhasználása révén lehetséges ezen alsóbb birodalmak előrejutása. Így például egy állat csak bizonyos, az ember által megszelídített állatosztályokon át tud egyéniesülni.   Az egész munka legnagyobb és legfontosabb része egy vagy más úton az emberiséggel, főképp az ő spirituális fejlődésével kapcsolatos, bár nagyon ritkán tisztán fizikai segítséget is lehet nyújtani.   C. W. Leadbeater „Láthatatlan segítők” című kiváló munkájában a fizikai közbenjárás néhány tipikus példáját említi. A láthatatlan segítők az ő kiterjedtebb látásukkal néha képesek észrevenni olyan veszélyt, amely valakit fenyeget és ezt a gondolatot a fenyegetett személybe vagy valamelyik barátjába, aki segítségére lesz, belevéshetik. Ily módon néha hajótöréseket előztek meg. Más esetben a segítő annyira anyagiasíthatja magát, vagy őt anyagiasíthatja egy sokkal tapasztaltabb segítő, hogy képes lehet megmenteni valakit a veszélytől, például egy gyermeket egy égő házból, egy örvénybe került fuldoklót vagy hazavezetni egy gyermeket aki eltévedt stb. Leír egy esetet, amelyben egy segítő egy gyermeket talált, aki egy sziklára esett és elvágta az egyik ütőerét. A segítő anyagiasította magát, hogy beköthesse a sebet és elállíthassa a vérzést amely egyébként végzetes lett volna. Közben egy másik segítő felkeltette a veszély gondolatait a gyermek anyjában és arra a helyre vezette.   Kérdezhetné valaki, hogy lehetséges, hogy egy asztrállény tudomást szerez a fizikai világról vagy egy szerencsétlenségről. A felelet az, hogy minden kiáltás, amelyben erős érzés vagy indulat van, hatást hoz létre az asztrálsíkon, és pontosan ugyanazt a fogalmat nyújtja mint a fizikai síkon. Szerencsétlenség esetén a szenvedés vagy ijedelem által okozott érzésroham egy nagy fényhez hasonlóan fellobban és felkelti egy asztrállény figyelmét, aki valahol a közelben tartózkodik.   Ahhoz hogy valaki létrehozhassa egy asztráltest szükséges anyagiasítását, hogy ezáltal tisztán fizikai cselekvéseket eszközölhessen, nyilvánvalóan lényeges, hogy ismerje azt a módszert, ahogyan el kell járnia.   Az anyagiasításnak három határozott változata van:   1.      Első típusa az olyan anyagiasítás, amely érinthető ugyan, azonban a rendes látással nem látható. A szeánszokon ez a leggyakoribb eset, kis tárgyak mozgatására és „közvetlen hang”-hoz használják. Olyan anyagféleséget használnak, amely se nem veri vissza a fényt, se nem nyeli azt el, de amely bizonyos körülmények között arra használható, hogy hangot hozzon létre. Ezen osztály egyik változata az, amely hatni képes az ultraibolya sugarakra és így lehetségessé teszi a „szellemfényképek” készítését.   2.      Az anyagiasított látható de nem érinthető.   3.      A tökéletes anyagiasítás révén látható és tapintható is.   Sok spiritiszta ismeri mindhárom típust.   Az itt közölt anyagiasítások akarat megfeszítéssel jönnek létre. Ez az erőfeszítés, mely az anyagot természetes állapotából egy másikba akarja átváltoztatni, ideiglenesen a kozmikus akarat ellen irányul. Az akarat megfeszítésnek az egész időn át kell tartania, mert ha az értelmet akár csak egy fél másodpercre is elvonjuk, az anyag fényvillanáshoz hasonlóan visszafolyik az eredeti állapotba.   Spiritiszta szeánszokon a teljes anyagiasítást rendszerint a médium és az ülésezők testéből vett éter- és asztrálanyagból hozzák létre. Ilyen esetekben világos, hogy a médium és az anyagiasult test között a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Ennek jelentőségét látni fogjuk.   A gyakorlott segítő, aki szükségesnek találja, hogy létrehozzon egy ideiglenes anyagiasult testet vagy más egyebet, teljesen más módszert alkalmaz. A Mester egyetlen tanítványa sem engedné meg sohasem, hogy bárkinek a teste ilyen megerőltetésnek legyen kitéve, mint amilyen végbemegy akkor, amikor valakinek a testét anyagiasításhoz felhasználják. Az ilyen módszerre nincs is szükség. Egy sokkal kevésbé veszélyes mód a környező éterből vagy a fizikai levegőből összesűrített. Ez bár kétségtelenül túlhaladja a szeánszokon megnyilvánuló átlaglény erejét, az okkult kémia tanítványa számára nem jelent semmi nehézséget.   Ilyenkor a fizikai test pontos másával van dolgunk, melyet mentális erőfeszítés hoz létre olyan anyagból, mely teljesen idegen a test számára. Ennek következtében ebben az esetben reperkusszió néven ismert jelenség nem jöhet létre, mint megtörténik akkor, amikor az anyag a médium testéből való.   A reperkusszió olyankor fordul elő amikor az anyagiasult formán sérülés keletkezik, ami azután tökéletes hűséggel visszahúzódik a médium testének ugyanazon részére. Esetleg, ami gyakori a spiritiszták szeánszain, létrejöhet ott ahol krétával dörzsölik be mondjuk az anyagiasított kezet, majd az anyagiasult kéz eltűnésével a krétázást megtalálják a médium kezén.   A segítő által az éterből vagy a levegőből alakított formán okozott sérelem reperkusszió révén éppúgy nem hathat a segítő fizikai testére, mint ahogy egy márványszobor megsértése nem hat egy emberre.   Ha valaki az asztrálsíkon elég balgán azt gondolná, hogy egy fizikai síkhoz tartozó veszély például egy tárgy ráesése valakit megsérthet, úgy a reperkusszió révén lehetségessé válik a test megsértése.   A reperkusszió lényege érthetetlen és eddig még egyáltalán nem értették meg teljesen. Hogy tökéletesen megérthessük valószínűleg szükséges, hogy a rokonrezgések törvényeit több síkon is megismerjük ne csak egy síkon.   Tekintettel az akaraterő óriási hatására, minden egyes sík anyaga felett, kétségtelen, ha ez az erő elég erős, gyakorlatilag bármilyen eredményt el lehet érni annak közvetlen működtetése révén, hogy valami ismerete volna vagy csak gondolna is az ember azon részére amely a munkát végzi és hogy hogyan végzi.   Úgy látszik, hogy nincs határa annak, amely fokra az akarat fejleszthető.   Anyagiasítás céljára ez az erő jónak bizonyul, bár közönséges értelemben véve művészet, melyet éppen úgy meg lehet tanulni, mint bármi mást. Az asztrálsíkon lévő átlagember épp úgy nem képes anyagiasulni ha nem tanulja meg előzetesen azt, hogy hogyan tegye meg ezt, mint ahogy egy átlagember ezen a síkon nem képes játszani hegedűn anélkül, hogy előzőleg meg ne tanulta volna.   Mindamellett vannak kivételes esetek, amikor az erős rokon érzés és nagy óvatosság arra képesítenek egy embert, hogy ideiglenesen anyagiasuljon, még ha nincs is tudatában annak, hogy hogyan tegye azt.   Említésre méltó, hogy egy asztrálsegítő fizikai közbelépésének ezen ritka eseteit gyakran a segítő és megsegített közötti karmikus kapcsolat is lehetségessé teszi. Ily módon régi szolgálatokat lehet viszonozni és az egyik életben végzett szívesség a következő életben visszafizethető még ha olyan szokatlan módon is ahogy fentebb leírtuk.   Nagy szerencsétlenségeknél, amikor sokan pusztulnak el, néha megengedik egy két embernek, hogy „csodálatos módon” megmeneküljenek és ez azért történik így, mert nem az a karmájuk, hogy éppen akkor haljanak meg, azaz az Isteni Törvény szerint nincs olyan adósságuk, amit ezen a különleges módon lehet megfizetni.   Ritka alkalmakkor egy Mester is nyújt fizikai segítséget emberi lényeknek.   Leadbeater püspök leír egy vele történt esetet. Egy úton menve hirtelen egy indiai tanítója hangját hallotta, aki abban az időben 7.000 mérföldnyire volt tőle, s aki azt kiáltotta: „Ugorj félre!”. Erősen hátraugrott, éppen abban a pillanatban, amikor egy nehéz vas kéményfej csattant a kövezeten alig egy méternyire tőle.   Egy másik figyelemre méltó eset is történt, amelyben egy hölgyet, aki egy veszélyes utcai verekedés közben komoly veszélybe került, hirtelen kiragadtak a tömegből és teljesen sértetlenül egy szomszédos üres mellékutcában tettek le a földre. Testét függőlegesen a közbeeső házak fölé kellett emelni és a következő utcába letenni és mialatt átemelték egy valószínűleg éteranyagból álló fátylat vontak köréje úgy, hogy amíg a levegőben volt láthatatlanná vált.   A „Halál utáni élet” című fejezet átolvasása után nyilvánvaló, hogy a láthatatlan segítők munkásságának tág tere nyílik azok között, akik meghaltak. A halál utáni életet illetőleg ezek a legnagyobb tudatlanságban vannak, és ezenfelül sokan, legalábbis a nyugatiak, a „pokol” és az „örök kárhozat” kilátásával vannak megfélemlítve, ennélfogva tehát sok a tennivaló, hogy ezeket az embereket való helyzetükről valamint az asztrálvilág természetéről, melyben vannak, felvilágosítsák.   A láthatatlan segítők által végzett munka főrésze az újonnan elhaltak megnyugtatása és vigasztalása amennyire lehetséges, a szükségtelen rémület okozta félelemtől való megszabadításuk, amely nagyon is gyakran elfogja őket, és nemcsak szenvedést okoz, hanem késlelteti is a magasabb szférák felé való előrehaladást. A segítők ezenfelül arra törekednek, hogy képessé tegyék őket arra, hogy amennyire csak lehetséges megértsék az előttük levő életet.   Azt mondják, hogy ezt a munkát az előbbi korszakokban kizárólag nem emberi lények egy magasabb osztálya végezte. Egy idő óta azonban azok az emberi lények akik az asztrálsíkon tudatosan tevékenykedni képesek, azt az előjogot nyerték, hogy a szeretet ezen munkájában segítséget nyújtsanak.   Olyan esetekben, amikor az újrarendeződés az asztráltest vágy elemi lényege által történt meg, az asztrálsegítő ezt a rétegződést megszakíthatja és az asztráltestet előbbi állapotába helyezheti vissza úgy, hogy az elhalt az egész asztrálsíkot áttekintheti annak csak egyetlen alsíkja helyett.   Mások, akik régebben vannak az asztrálsíkon, szintén kaphatnak segítséget az asztrálsík különböző fokozatain át vezető útjukon, magyarázatok és tanácsok révén, intést kaphatnak annak veszélyes voltáról és a hátráltatásra vonatkozóan, hogyha megkísérlik egy médium útján az élőkkel való érintkezést és bár ritkán, de egy olyan lényt akit már belevontak egy spiritiszta körbe, egy magasabb és egészségesebb életbe vezethetnek. Az ilyen tanítás emlékezete természetesen nem vihető át közvetlen a következő újraszületésbe, azonban a benső igazi tudás mindig megmarad és így az erős hajlam arra, hogy közvetlen elfogadja hogyha az új életben ismét hallja azt.   Egyes nemrég elhaltak annak látják magukat az asztrálsíkon amik valóságban és ennélfogva bűnbánattal vannak eltelve. Ez esetben a segítő megmagyarázhatja, hogy a múlt az már elmúlt és hogy az egyetlen megbánás az, ha az ember eltökéli magában, hogy jobban fog cselekedni a jövőben és hogy minden ember olyannak kell, hogy legyen, és azon fáradoznia, hogy megjavítsa magát és a jövőben igazabb életet éljen.   Mások viszont amiatt vannak zavarban, hogy helyrehozni vágynak valami igazságtalanságot, amit a Földön tartózkodásuk alatt követtek el és ezáltal akarnak lelkiismeretesen segíteni, hogy napfényre hoznak egy féltékenyen őrzött alávaló titkot, hogy feltárják egy papiros vagy pénz helyét és így tovább. Néha sikerül a segítőnek ilyen tekintetben közbenjárnia a fizikai síkon és így kielégíteni a halottat. Azonban a legtöbb esetben a legjobb amit tenni lehet az, hogy az ember megmagyarázza hogy már túl késő helyrehozni a dolgot és ennélfogva hiábavaló bánkódni a zavar miatt és igyekszik rábeszélni, hogy hagyjon fel földi gondolataival melyek a földi élettel szoros kapcsolatban fogva tartják és az új életben tegyen meg minden tőle telhetőt.   Óriási munkát lehet végezni az élőknél azáltal, hogy az ember jó gondolatokat helyez azok értelmébe, akik készek azok befogadására.   Tökéletesen könnyű dolog volna - olyannyira könnyű, hogy azok előtt akik e tárgyat gyakorlatilag nem ismerik teljesen hihetetlen - hogy egy segítő uralkodjék egy átlagember értelmén és azt gondoltassa vele ami éppen tetszik a segítőnek anélkül, hogy még csak gyanítaná is, hogy e tárgyat illetőleg kívülről befolyásolták. Az ilyen eljárás azonban egyáltalán nem megengedhető. Mindaz amit tenni lehet az az, hogy jó gondolatot vés a személy értelmébe, a közé az ezernyi gondolat közé, melyek állandóan keresztülhullámzanak rajta és reméli, hogy az ember felfogja, a sajátjává teszi és eszerint cselekszik.   Ily módon nagyon változatos segítséget lehet nyújtani. Vigaszt adni sok esetben olyanoknak, akik bánatosak vagy betegek, meg lehet kísérelni a kibékítést olyanok között, akiket nézet vagy érdekbeli viszálykodás választ el egymástól. A komoly igazságkeresőket az igazság felé vezethetik, gyakran lehetséges megoldást juttatni olyasvalakinek az érdekében, akik spirituális vagy metafizikai kérdésekben bizonytalan. Az előadónak segítséget lehet nyújtani sugalmazások által, melyeket belevéshetnek az előadó agyába.   A rendszeres láthatatlan segítő rövidesen sok pácienst szerez magának akiket minden éjjel meglátogat éppúgy mint a földi orvos rendszeresen meglátogatja a betegeket. Ily módon minden munkás egy kis kör központjává lesz, sok segítő vezetőjévé, akik számára állandó alkalmazást tud találni. Az asztrálsíkon bármilyen sok munkás is találhat munkát magának és mindenki aki akarja – férfiak, nők és gyerekek – egyike lehet ezeknek a munkásoknak.   A tanítványt gyakran használják arra, hogy közreműködjék abban, amit a gyakorlatban az ima meghallgatásának neveznek. Bár igaz, hogy minden komoly spirituális vágy, ami imába kifejezhető, egy olyan erő amely gépiesen bizonyos eredményeket vált ki és tény az is, hogy egy ilyen spirituális erőfeszítés alkalmat nyújt a jó erők befolyására. A készséges segítő ily módon egy csatornát alkothat, melyen keresztül erő áradhat. Ez áll a meditációra is, de sokkal nagyobb mértékben.   Sok esetben egy ilyen segítő, akihez a kérő imáját intézi, lehet egy szent, stb. sok ilyen eset van.   Az erre a munkára alkalmas tanítványokat arra is fel szokták használni, hogy való és szép gondolatokat sugalmazzanak írókba, költőkbe, művészekbe, zenészekbe.   Sokkal ritkábban, egyeseket az erkölcsi fejlődésüknél. valamely általuk követett irányból fenyegető veszélyre lehet figyelmeztetni, a rossz befolyásokat elhárítani egyes személyektől vagy helyektől vagy ellenállás kifejteni a fekete mágusok mesterkedésével szemben.   A láthatatlan segítőkre az asztrálsíkon oly sok munka vár, hogy a tanítványnak egyenesen kötelessége magát minden rendelkezésére álló eszközzel alkalmassá tenni ennek elvégzésére. A láthatatlan segítők munkája nem volna elvégezve, hogyha nem volnának olyan fokon álló tanítványok, akik ezt a legjobban végzik, amire csak képesek. Amikor túl emelkednek ezen a fokon és magasabb munka elvégzésére is képessé válnak, bizonyára magasabbrendű munkát juttatnak nekik.   Szem előtt kell tartanunk, hogy amikor erőt juttatnak egy segítőnek, azt megszorítással adják. Sohasem szabad önző célra használni azokat, sohasem arra, hogy kíváncsiságot elégítsenek ki vele, sem arra, hogy mások dolgával törődjék vagy hogy spiritiszta szeánszon bizonyítékokat nyújtson, azaz soha ne csináljon olyat, ami a fizikai síkon jelenségnek bizonyul. Üzenetet vihet egy halottnak, azonban, hacsak erre közvetlen utasítást nem kap a Mestertől. Vissza a halottól választ már nem vihet az élőnek. Így aztán a láthatatlan segítők köteléke nem egy felderítő hivatal, hanem egyszerűen az a célja, hogy olyan munkát végezzen amilyet kap vagy ami éppen az útjába kerül.   Amint egy okkult tanítvány előrehalad, ahelyett, hogy csak egyéneknek segítene, megtanulja az osztályokkal, nemzetekkel és fajokkal való foglalkozást. Amint megszerzi a szükséges tudást és erőket, akasha és asztrál világosság nagyobb erőit kezdi kezelni, és megmutatják neki, hogy minden egyes időszakos befolyást hogyan használjon fel a lehető leghasznosabban. Kapcsolatba hozzák őket a nagy Nirmanakayakkal és egyik alamizsna osztójukká válik, megtanulja, hogyan ossza szét azokat az erőket, melyek az ő magasztos önfeláldozásuk gyümölcsei.   Nem titok az, hogy ehhez milyen tulajdonságok szükségesek hogyha valaki segítő óhajt lenni. Ezeket alkalmilag leírták ugyan, mégis hasznos lesz felsorolni őket.   1.      Az értelmi egység amit néha összpontosultságnak neveznek. A leendő segítő a mások megsegítésének munkáját első és legmagasabb kötelességévé kell hogy tegye; az a munka, amit a Mester elvégzés miatt neki ad, élete egyik nagy feladata kell hogy legyen.   Továbbá értelmes különbséget kell tennie nemcsak a hasznos és haszontalan munka között, hanem a hasznos munkák különféle fajtái között is. A gazdaságos tevékenység az okkultizmus egyik alaptörvénye és minden egyes tanítvány annak a legmagasabb munkának kell hogy szentelje magát, amire csak képes. Lényeges az is, hogy a tanítvány a fizikai síkon megtegyen mindent, hogy előrevigye embertársai megsegítésének nagy célját.   2.      Az önuralom. Ez magában foglalja a vérmérsékletet, illetve annak teljes uralását úgy, hogy semmiféle látott, hallott dolog ne okozzon valóban izgalmat, mert az ilyen izgalom következményei az asztrálsíkon sokkal komolyabbak lennének mint a fizikai síkon. Ha egy asztrálsíkon lévő teljesen felébredt képességekkel bíró ember valakivel szemben haragot érezne ezen a síkon, ezzel komoly és talán végzetes bajt okozna neki. Az asztrálvilágban érzett minden ingerlékenység, izgalom vagy türelmetlenség megnyilvánulása a segítőt egyszerre félelmetessé tenné úgy, hogy azok akiken segíteni óhajtana rémülten menekülnének előle.   Egy esetet jegyeztek fel, amikor egy láthatatlan segítő olyan izgatott állapotba került, hogy asztrálteste nagyon megnövekedett, hevesen rezgett és tüzes színek villantak ki belőle. Egy új halott, akin segíteni akart, annyira megrémült a feléje tartó óriási, lángoló, villogó gömb látásától, hogy a vallásbeli ördög alakjának tartva őt, rémülten menekült előle és a rémület még növekedett azáltal, hogy a segíteni akaró állhatatosan követte őt.   Ezenfelül lényeges az idegek uralása és semmiféle elrettentő vagy fantasztikus látomás, amellyel találkozhat, ne legyen képes a tanítvány tántoríthatatlan bátorságát megrendíteni. Amint előzőleg már mondottuk, az idegek ezen uralását biztosítandó, és hogy alkalmassá tegyék őt az elvégzendő munkára, a jelöltnek minden időben keresztül kell mennie azon, amit a föld,  víz, levegő és tűz próbának neveznek.   A tanítványnak meg kell győződnie arról, hogy amikor az asztráltestében van, még a legsűrűbb szikla sem képez akadályt szabad mozgásában úgy, hogy büntetlenül leugorhat a legmagasabb kőszirtről és abszolút biztonsággal ugorhat egy tomboló vulkán közepébe vagy mérhetetlen óceán legmélyebb mélységébe. A tanítványnak minderről meg kell győződnie, hogy biztonsággal és ösztönösen tevékenykedhessék.   Továbbá szükség van az értelem és a vágy uralására is. Az értelem uralására azért, mert az összpontosítás ereje nélkül lehetetlenség volna jó munkát végezni az asztrálsík széthúzó áramlatai közepette. A vágy uralására azért, mert az asztrálvilágban vágyódni annyit jelent, hogy a tanítvány szembetalálhatja magát saját teremtményeivel, melyek alaposan megszégyeníthetnék.   3.      A nyugalom. Ez a gyötrődés és levertség hiányát jelenti. Minthogy a munka legnagyobb része azoknak a megnyugtatásából áll, akik zavarban vannak és azok felvidításából akik szomorúak, így nyilvánvaló, hogyha a saját aurája állandó nyugtalanságban van vagy a levertség szürkéje sötétíti el nem tudja munkáját maradéktalanul elvégezni. Semmi sem olyan végzetes az okkult haladásra, mint a csekélységeken való töprengés. Az optimista szemlélet mindig a legközelebb állt az Isteni nézőponthoz és ezért az igazsághoz, mert csak a jó és szép maradandó, míg a rossz a maga természeténél fogva csak ideiglenes. A higgadt nyugalom derültséghez vezet, amely örömteljes és lehetetlenné teszi a levertséget.   Amint előzőleg már mondottuk, a levertség rendkívül ragályos és aki láthatatlan segítő akar lenni, teljesen ki kell hogy küszöbölje magából. Az ilyen embert nehézség közepette is az abszolút derültség jellemzi valamint sugárzó öröme hogy másokon segítsen.   4.      A tudás. Minél több tudással rendelkezik valaki valamely irányban, annál hasznosabbá válik. Azáltal, hogy gondosan áttanulmányoz mindent ami az asztrálsíkra és az asztrálmunkára vonatkozólag az okkult irodalomban leírtak, alkalmassá kell magát tennie, mert nem várhatja, hogy mások, akiknek ideje már teljesen el van foglalva, magyarázattal szolgáljanak olyanra nézve, amit a fizikai világban már meg kellett volna tanulnia, fáradtságot véve magának a könyvek átolvasására.   Talán nincs is olyan tudás, amit az okkultista munkájában fel ne használhatna.   5.      A szeretet. Ez amely tulajdonságok között a legutolsó és egyútal a legnagyobb, a legjobban félreértett. Világosan, nem valami gerinctelen érzelgősség, amely határtalan és ömlengő általánosságokban bővelkedik, amely fél attól, hogy síkra szálljon az igazért nehogy a tudatlan testvérietlenséggel bélyegezze meg. Amire szükség van, az az a szeretet, amely elég erős arra, hogy úgy cselekedjék, hogy nem is beszél róla; a szolgálat erős vágya amely mindig résen van, hogy megragadja az alkalmat, de amely inkább szeret ismeretlen maradni; az az érzés amely annak a szívében fakad, aki megértette a Logosz nagy munkáját és ha egyszer meglátta azt, tudja, hogy ebben a három világban nem létezik számára más minthogy azzal a lehető legnagyobb mértékben azonosítsa magát, hogy bármilyen szerény módon is és bármilyen nagy távolságban is, de csatornájává legyen az Isten ezen csodás szeretetének, amely az Isten békéjéhez hasonlóan minden emberi felfogást meghalad.   Emlékezünk rá, hogy két asztrálsíkon lévő egyénnek, hogy asztrálisan érintkezzenek egymással, szükségük van egy közös nyelv ismeretére, ezért minél több nyelvet beszél egy segítő, annál hasznosabb.   Az a mérték amit egy láthatatlan segítőnek el kell érnie, nem valami lehetetlen dolog; ellenkezőleg, minden ember elérheti, habár időbe kerülhet annak elérése. Mindenki tud valamit a szomorúságról vagy nélkülözésről, mindegy hogy az élők vagy holtak között van. Amikor aludni tér, el kell határoznia magát, hogy amíg alvás közben az asztráltestében van, minden lehetőt megtegyen az illető megsegítésére. Az, hogy éber tudatában van-e valami emlékezete annak amit tett e tekintetben vagy sem, az nem jelent semmit. Abban biztos lehet, hogy valamit elért és néhány nap múlva, előbb vagy utóbb, nyilvánvalóvá válik, hogy sikert ért el.   Az olyannál, aki az asztrálsíkon teljes tudatossággal bír, az elalvás előtti utolsó gondolat nem játszik szerepet, mert megvan az ereje, hogy az asztrálvilágban készségesen áttérjen az egyik gondolatról a másikra. Az ő esetében gondolkozásának általános irányzata válik fontos tényezővé, mivel értelme éjjel és nappal egyformán hajlamos lesz a megszokott gondolatkörben mozogni.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:03 - #28

XXVII. fejezet   Az időbeli és térbeli tisztánlátás     A távolfekvő helyeken végbemenő események észlelésekor négy módszer lehetséges.   1.      Egy asztrál áramlat segítségével. Ez a módszer némileg azonos egy acélrúd magnetizálásával és abból áll, hogy a megfigyelőtől a megfigyelni szándékolt jelenethez vezető asztrál atomokból álló sok párhuzamos vonalat az akarat megfeszítésével polarizálunk. Az összes atomok tengelyeikkel szorosan egymással párhuzamosan tartanak úgy, hogy egy ideiglenes csőfélét alkotnak, melyen a tisztánlátó keresztülnézhet. Ezt a vonalat egy történetesen keresztező megfelelő erős asztráláramlat megzavarni, sőt szétrombolni is képes, ez azonban ritkán történik meg.   A vonal kialakítása vagy az egyik részecskéről a másikra történő energia átadás vagy pedig egy magasabb síkról eredő erő használata révén jön létre mely egyszerre hat az egész vonalra. Az utóbbi eljárás sokkal nagyobb fejlettséget igényel, továbbá egy tekintélyesen magasabb síkhoz tartozó erő ismeretét és használatához szükséges erő birtoklását igényli. Aki azonban ezen az úton képes egy vonalat megalkotni saját használatára, az már egyáltalán nem is szorul egy ilyen vonalra, mert egy magasabb képesség segítségével sokkal könnyebben és tökéletesebben képes látni.   Ezt az áramlatot vagy csövet egészen öntudatlanul és akaratlanul is létre lehet hozni és gyakran az egyik vagy másik végről kivetített erős érzés vagy gondolat eredménye, mely a látó vagy pedig a látott személytől indul ki. Ha két személy erős vonzalomban egyesül, úgy valószínű, hogy közöttük állandó, kölcsönös gondolatáramlat folyik és az egyiknél hirtelen fellépő szükség vagy baj ezt az áramlatot ideiglenesen olyan sarkító erővel ruházhatja fel amely szükséges hogy megteremtődjék az asztrális távcső.   Az ekképpen nyert látvány hasonló amit egy távcsövön keresztül látunk. Az emberi alakok pl. rendszerint nagyon kicsinyeknek tűnnek fel, azonban tökéletesen tisztán. Néha ezen a módon nemcsak látni, hanem hallani is lehet. E módszernek határozott határai vannak, mert általa az asztráltávcső a jelenetet csak egyetlen irányból közvetíti és így a látókör korlátozott és részleges. Valóban, az ilyen cső útján irányított asztrállátás éppen olyan korlátozott, mint amilyen hasonló körülmények között a fizikai látás volna.   A tisztánlátás ezen fajtáját nagyban megkönnyíti ha kiindulási pontul egy fizikai tárgyat használunk az akaraterő összpontosítására. A legközönségesebb egy kristálygömb, és leghatékonyabb mint fókusz, minthogy az elemi lényeg elrendezettségénél fogva olyan benső tulajdonságokkal rendelkezik, melyek ingerlően hatnak a pszichikai képességekre. Más tárgyakat is használnak hasonló célra, ilyen egy pohár, egy tükör, egy tintafolt (Indiában és Egyiptomban), egy vércsepp (az új zélandi maorik között), egy vizes tál (az indiai ánoknál), egy tó (Fezben) vagy majdnem minden fényezett felület vagy egy holt élettelen fekete tárgy, mint pl. egy maroknyi porrá tört ***én egy csészében.   Vannak egyesek, akik akaratukkal meg tudják határozni azt amit látni akarnak, ami annyit jelent, hogy tetszés szerint ide-oda tudják irányítani távcsövüket. A többség azonban csak alkalmi csövet alkot és csak azt látja ami ennek végén történetesen végbemegy.   Egyes pszichikusok csak akkor képesek a csőrendszert használni, amikor mesmerikus befolyás alatt állnak. E pszichikusok két csoportra oszlanak:   -        Azokra, akik maguk képesek megalkotni a csöve; -        azokra akik a mesmerista által létrehozott csövön néznek keresztül.   Néha a cső segítségével nagyítás is lehetséges, bár ezekben az esetekben valószínű, hogy egy teljesen új erő kezd kibontakozni.   2.      Egy gondolatforma kivetítése révén. Ez a módszer önmaga mentálképének kivetítéséből áll, mely köré asztrálanyag is van vonva és e képpel a kapcsolatot addig tartják fenn, amíg az akarat lehetővé teszi, hogy általa benyomásokat foghassanak fel. Az alak ily módon úgy működik mint a látó öntudatának kiküldöttje. Az ilyen benyomásokat a gondolkodóval a szimpatikus rezgések közlik. Tökéletes látás esetében a látó majdnem úgy képes látni mintha a gondolatforma helyén önmaga állna. Ezzel a módszerrel tetszés szerint meg lehet jelölni a nézőpontot is. A tisztánlátás ezen fajtájával a tisztánhallás ritkábban kapcsolatos mint az előbbivel. Amely pillanatban a gondolat összpontosítás megszűnik, az egész látvány eltűnik, megismétléséhez egy újabb gondolatformát kell alkotni. A tisztánlátás ezen fajtája ritkább mint az előbbi, mivel mentális felügyeletre van szükség és finomabb természetű erőket kell alkalmazni. Ez az eljárás kivéve egy egészen kis távolságot, fárasztó.   3.      Az asztráltestben való utazás által, álomban vagy transzban. Ezt az eljárást az előző fejezetekben már leírtuk.   4.      A mentáltestben való utazás által. Ebben az esetben az asztráltest a fizikai testtel együtt visszamarad és ha szükséges, hogy az ember az asztrálsíkon mutatkozzék, erre a célra egy ideiglenes asztráltestet vagy mavavirupát alkot, amit a XXIX. fejezetben írunk le.   A távolban lejátszódó eseményekre vonatkozólag adatokat lehet szerezni ha egy asztrállényt idézünk meg vagy hívunk segítségül, amilyen egy természeti szellem, aki felvilágosítás beszerzésére kérünk vagy kényszerítünk. Ez természetesen nem tisztánlátás hanem mágia.   Ahhoz, hogy egy asztrálsíkon levő személyt megtaláljunk az szükséges, hogy kapcsolatban legyünk vele, amihez rendszerint egy nagyon kicsi összeköttetés elegendő mint amilyen egy fénykép, egy általa írt levél, egy valamikor hozzátartozott tárgy stb. ekkor az illető alaphangját mondjuk ki, mire ha akit keresünk az asztrálsíkon van, közvetlen választ ad.   Az asztrálsíkon levő ember alaphangja egy átlagfajta hang, mely kiemelkedik mindazon különféle rezgésekből melyek asztráltestében megszokottak. Hasonló átlaghangja van minden ember mentál- és más testének is, és az összes alaphang együttvéve alkotják az ember akkordját, vagy mint gyakran nevezik misztikus akkordját.   A gyakorlott látó egy pillanat alatt pontos összhangba hozza saját testeit az illető hangjával, majd akaratmegfeszítéssel kiküldi annak hangját. A három világban bárhol legyen is a keresett ember, azonnal válasz érkezik tőle. Ezt a választ a látó azonnal meglátja úgy, hogy magnetikus összekötő vonalat képes alkotni az illetővel.   A tisztánlátás egy másik fajtája arra képesíti a látót, hogy olyan eseményeket fogjon fel melyek a múltban játszódtak le. Ennek az erőnek három fokozata van, kezdve a gyakorlott emberrel aki tetszése szerint lapozhat az Akasha Krónikában, egészen az alkalmi látóig aki csak néha kap egy-egy felvillanást. A közönséges pszichometrikusnak egy tárgyra van szüksége amely kapcsolatban van azzal a múltbeli eseménnyel, melyet látni óhajt vagy ami természetes, használhat egy kristályt vagy más tárgyat az összpontosítás céljára.   Az Akasha Krónika feljegyzései az Istenség emlékezetét alkotják, melyről röviden a XVI. fejezetben szólottunk. Az asztrálsíkon látott feljegyzések csupán csak visszatükröződései egy sokkal magasabb síkról eredő információnak és rendkívül tökéletlennek, töredékesek és gyakran egészen torzak. A szél által fodrozott víz felületén látható visszatükröződésekkel szokták összehasonlítani. A mentálsíkon a feljegyzések teljesek, pontosak és pontosan olvashatók. Ez természetesen a mentálsíkon szükséges feltételeket igényli.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:02 - #27

XXVI. fejezet   Az asztrálerők kifejlesztése     A pszichikai erők birtoklása szükségképpen nem jár együtt a magas erkölcsi jellemmel, mint ahogy a fizikai erő birtoklása sem. Maguk a pszichikai erők sem jelei valami más irányba való nagy fejlettségnek.   Míg tehát nem igaz az, hogy egy nagy pszichikus szükségképpen spirituális ember, másrészt igaz az, hogy egy nagy spirituális ember elkerülhetetlenül pszichikus.   A pszichikai erőket bárki kifejlesztheti, aki fáradtságot vesz magának és a tisztánlátást és a mesmerizmust megtanulja, mint ahogy megtanulhat zongorázni hogyha hajlandó a szükséges nehéz munkát elvállalni.   Az asztrálérzések minden emberben megvannak, azonban általánosan rejtve maradnak és mesterségesen kell őket kikényszeríteni, hogyha a fejlődés jelenlegi fokán használni akarjuk. Rövidesen minden mesterséges ösztökélés nélkül tevékennyé válnak. Nagyon sok emberben mesterségesen felébreszthetők és fejleszthetők. Az asztrál érzékek tevékenységének feltétele minden esetben a fizikai érzékek tétlen volta, minél tökéletesebb a fizikai tétlenség, annál nagyobb az asztráltevékenység lehetősége.   A primitív népek vagy egy előrehaladottabb faj gyakran vannak birtokában a tisztánlátásnak. Ezt néha alsóbbrendű pszichizmusnak is nevezik, és egyáltalán nem azonos azzal a képességgel, amellyel a megfelelően gyakorlott és fejlettebb ember rendelkezik és nem is érik el ugyanazon az úton.   A pszichizmus alkalmi mutatkozása, a fejletlen emberben egy tömör érzésfajtában nyilvánul meg, amely inkább az egész testhez tartozik semhogy egy külön szerv révén megnyilatkozó pontos és határozott észlelés volna. Ez volt kiváltképpen az atlantiszi gyökérfaj jellegzetessége. Ez nem az asztrál csakrák útján működik, hanem a fizikai érzékszervekkel kapcsolatos asztrálközpontok útján. Ezek nem határozottan asztrálisak, bár az asztráltestben lévő asztrál anyaghalmazok. Ezek az asztrál és fizikai testek közötti összekötő hidak és a szó igazi értelmében véve nem kifejlesztett asztrálérzékek. A „második látás” az érzékenység ezen típusához tartozik és tapasztalatát gyakorta jelképes módon adja át. A hídul szolgáló érzékszervek ingerlése a csakrák kifejlesztése helyett, melyek az asztrálszervek, nagy hiba. Ez az alsóbbrendű pszichizmussal a szimpatikus idegrendszerrel kapcsolatos, ellenben a magasabbrendű pszichizmus a cerebrospinális rendszerrel van kapcsolatban. A szimpatikus idegrendszer feletti felügyelet életre keltése visszafelé haladás és nem előrejutás.   Az idők folyamán az alsóbb pszichizmus eltűnik, hogy egy későbbi fokon újra megnyíljék amikor is az akarat ellenőrzése alá kerül.   A hisztérikus és nagymértékben ideges emberek alkalmilag tisztánlátókká válhatnak, és ez a tény egyik tünete betegségüknek és annak következménye, hogy a fizikai test annyira gyenge, hogy már nem képez semmi akadályt az asztrál- és éterlátással szemben. A pszichizmus ezen osztályának egyik rendkívüli példája a delírium tremens; ezen betegség áldozatai gyakran képesek ideiglenesen észrevenni bizonyos undorító elemi lényeket és éterlényeket.   Kívánatos, hogy azok, akik még nem fejlesztették ki az éterlátást értelmileg helyesen ítéljék meg, hogy annak jelenségei a jogos megfigyelő számára éppen úgy nyitva állnak, mint a fizikai világ jelenségei.   Vannak bizonyos yoga gyakorlatok, melyek segítségével az asztrálérzéket okos és egészséges módon ki lehet fejleszteni. Ellenben nemcsak haszonnélküli, hanem veszélyes is lehet ezt megkísérelni mindaddig, amíg valaki keresztül nem ment a tisztulás előkészítő fokozatain. Úgy a fizikai mint az asztráltestet először meg kell tisztítani azáltal, hogy az evés, ivás és a mindenféle gyűlölet érzéseknek felszabadítása stb., rossz szokásainak bilincseit levetjük.   Általánosságban, nem kívánatos mesterséges eszközökkel kierőszakolni az asztráltest fejlesztését, mert amíg el nem nyertük a spirituális erőt, addig az asztrál látványok, -hangok és más jelenségek zavarók sőt ijesztők.   A múlt karmájának megfelelően előbb vagy utóbb, az aki követi a „régi és királyi” ösvényt, fokozatosan feljut az asztráljelenségekhez; élesebb látása felébred és minden oldalról egy tágultabb világegyetem új látnivalói fognak kibontakozni előtte. Ez a magyarázata annak a mondásnak, hogy: „Először keressétek a mennyeknek országát és mindezek a dolgok eljönnek hozzátok.”   Az asztrálerők kifejlesztése önmagában egy olyan cél, amely elkerülhetetlenül elvezet ahhoz, amit keleten a fejlődés laukika módszerének neveznek. Az elnyert erők csak a jelen személyiségre érvényesek és nem lévén más aki vigyázzon rá, a tanítvány nagyon is hajlamos arra, hogy helytelenül használja azokat. Ehhez az osztályhoz tartoznak a Hatha yoga gyakorlatok, a pranayama vagy légzés ellenőrzés, az elemi lények invokálása és mindazok a rendszerek, amelyek valamilyen úton a fizikai érzékek elhalását vonják maguk után, mint pl. a bódítószerek vagy amint ez a dervisek között szokásos őrjöngő vallási tánc által míg végül szédülés és érzéketlenség lép fel; vagy pedig a mesmerizálás által, amikor az asztrális érzékek felszínre kerülhetnek. Más módszerek a kristályba nézés mely nem vezet máshoz mint egy legalacsonyabb fokú tisztánlátáshoz invokációk ismétlése vagy varázsigék használata szertartások által.   Aki szavak vagy varázsigék által transzba ejti önmagát, következő életében valószínű, hogy mint médium térhet vissza vagy legalább is médiumitásra lesz hajlamos. A médiumitást egyáltalán nem kell pszichikai erőnek tekinteni, mert egy médium nem gyakorolja az erőt, hanem ellenkezőleg, lemond a saját teste feletti felügyeletről más lények kedvéért. Ilyenképpen a médiumitás nem erőt hanem állapotot jelent.   Sok történetet olvashatunk bizonyos misztikus kenőcsökről, vagy orvosságokról, melyeket a szemekre kenve az embert tündérek stb. látására teszi képessé. A szemek megkenése ingerelheti ugyan az éterlátást, azonban semmi esetre sem képes megnyitni az asztrállátást, bár bizonyos kenőcsök az egész testre elkenve nagyban segítségére lehetnek az asztráltestnek, hogy a fizikai testet teljes tudatosság mellett hagyja el – egy olyan tény, melynek ismerete a középkori időknél messzebb nyúlik, amelyet néhány boszorkány próba alkalmával nyújtott bizonyítékokból láthatni.   A lokottara módszer a Raya yoga vagy spirituális haladás módszeréhez tartozik, és kétségtelenül a legjobb. Bár lassúbb, az e módszer által elnyert erők a maradandó egyéniséghez tartoznak és sohasem vesznek el újból és e mellett egy Mester vezetése biztonságot ad mindaddig, amíg parancsait pontosan követik. A Mester által való gyakorlás egy másik nagy előnye az, hogy bármilyen képességre tegyen is szert a tanítvány, azok határozottan a kezében vannak és amikor csak szükséges teljes mértékben és állandóan használhatók. A gyakorlatlan emberben ellenben ezek az erők csak nagyon részlegesen, valamint megszakításokkal nyilvánulnak meg, úgyszólván saját tetszésük szerint látszanak megjelenni vagy eltűnni.   Az ideiglenes módszer hasonló ahhoz, amikor az ember a ló elkábításával tanul meg lovagolni. A maradandó módszer hasonló ahhoz, amikor az ember lassan tanul meg lovagolni úgy, hogy az bármely lovon sikerül. A maradandó módszer igazi fejlődést jelent, a másikkal szükségképpen nem jár együtt a fejlődés, mivel a szerzett erők a test halálával elveszhetnek.   Az asztrálsíkbeli tágabb látás nem tiszta boldogság, mert feltárja a világ szenvedését és nyomorúságát, kapzsiságát és rosszaságát. Schiller szavai jutnak eszünkbe: „Miért vittél engem ekképpen az örök vakok városába, hogy nyitott érzékkel hirdessem a Te jóslatodat? Vedd vissza tőlem ezt a szomorú tisztánlátást, vedd el szemeimtől ezt a kegyetlen világosságot! Add vissza az én vakságomat, érzékeim boldog sötétségét, vedd vissza a Te borzasztó ajándékodat!”   A tisztánlátó erő, ha helyesen és okosan használjuk, segítség és áldás lehet, helytelenül használva akadály és átok. A velejáró nagy veszélyek a gőgből, tudatlanságból és tisztátalanságból erednek. Nyilvánvalóan együgyűség ha egy tisztánlátó azt képzeli, hogy csak ő van felruházva és hogy ő az egyetlen személy aki angyali vezetés mellett kiválasztottak, hogy új rendeltetéshez jusson és így tovább.   Ezenfelül mindig vannak olyan vidám és csintalan asztrállények, akik készek és alig várják az alkalmat, hogy segítsenek ilyen csalásokat és akik minden szerepre vállalkoznak, amit csak rájuk lehet bízni.   Hasznos ha a tisztánlátó tud valamit e tárgykörből és megért valamit a magasabb síkok feltételeiből és ha lehetséges némi tudással rendelkezik a tudományos tárgyakra vonatkozóan.   Ezenfelül a tisztátalan életű és rossz szándékú ember a láthatatlan világban elkerülhetetlenül magához vonzza a legrosszabb elemi lényeket. A tiszta gondolkodású és életű ember másrészt meg van védve a más síkok nemkívánatos lényeinek befolyásától.   Sok esetben az asztrál tudatosság felvillanhat anélkül, hogy egyáltalán felébredne az éterlátás. A fejlődés ezen szabálytalan volta egyike azoknak az alapvető okoknak, amiért olyan nagy a tisztánlátásbeli tévedés lehetősége, különösen a korábbi fokokon.   A dolgok rendes folyása mellett az ember az asztrálsík valóságainak észrevevésére nagyon lassan ébred fel, éppúgy, mint a kisgyerek a fizikai világ valóságaira lassan ébred rá. Azok, akik önként és korán lépnek az ösvényre, az ilyen tudást rendellenesen fejlesztik ki és ennek következtében eleinte sokszor tévednek.   Veszély és baj könnyebben fordulnak elő, hogyha minden ilyen tanítvány nem állana olyan megfelelő tanító felügyelete alatt akik már ismerősek az asztrálsíkon. Ez az oka, amiért próbaképpen mindenféle rettenetes látnivalót mutogatnak az újoncnak úgy, hogy megértheti és megszokhatja azokat. Ha ez nem történnék meg, olyan megrázkódtatásnak lenne kitéve, amely nemcsak megakadályozhatná abban, hogy hasznos munkát végezzen, hanem tényleges veszéllyel is járhatna fizikai testére.   Az asztrálvilágba való első bevezetés különféle módon történik. Egyesek egész életükben csak egy ízben lesznek fogékonyak hogy eléggé tapasztalhassák egy asztrállény jelenlétét vagy valami asztráljelenséget. Mások azt tapasztalják, hogy mind gyakrabban látnak és hallanak olyan dolgokat, amelyekkel szemben mások vakok és süketek, mások meg álom tapasztalatokra kezdenek szert tenni.   Ha valaki érzékennyé kezd válni az asztrál befolyásokkal szemben, néha hirtelen valami megmagyarázhatatlan álom hatása alá kerülnek. Ez részben az elemi lények által az emberrel szemben érzett természetes ellenszenvből származik, aminek oka az ember fizikai síkbeli sok romboló tevékenysége, melyek visszahatnak az asztrálsíkra, részben pedig annak a sokféle mesterséges elemlénynek tudható be, melyek az ember értelme hozott létre. Ezt különösképpen Chicagóban és annak környékén figyelték meg.   Egyesek néha tudatosak lesznek az emberi aura ragyogó színeiről, mások arcokat látnak, tájakat vagy színes felhőket, melyek elvonulnak a szemeik előtt a sötétben mielőtt elalszanak. Talán a legközönségesebb tapasztalás növekvő tisztasággal visszaemlékezni az álom alatt más síkokon szerzett tapasztalatokra.   Néha valaki egész élete alatt egyetlen egyszer felfogja például egyik barátjának halálórájában való megjelenését. Ennek oka kétféle lehet és mindkét esetben a haldokló erős vágya alkotja a hajtóerőt. Ez az erő a haldoklót arra képesítheti, hogy anyagiasítja magát egy pillanatra, ez esetben természetesen nincs szükség tisztánlátásra, sokkal valószínűbb, hogy mesmerikusan hat a felfogóra, egy pillanatra eltompítja fizikai érzékeit és ingerlőleg hat a magasabbrendű érzékekre.   A fejlett asztrállátással rendelkező embert természetesen többé már nem korlátozza a fizikai anyag: keresztüllát minden fizikai testen, a fizikailag át nem látszó tárgyak előtte éppen olyan átlátszóak, mint az üveg. A zenekari előadáson színekben és formákban látja az előadó gondolatait és abban a helyzetben van, hogy sokkal teljesebben megértse őt mint asztrállátás nélkül.   A tapasztalat azt mutatja, hogy egyesek a szónoktól sokkal többet kapnak mint amennyit a puszta szavak nyújtanak. Egyesek sokkal többet fognak találni emlékezetükben mint amennyit a szónok kifejtett. Mindezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy az asztráltest fejlődik és mind fogékonyabbá válik és válaszol a szónok által kialakított gondolatokra.   Egyes helyek jobban megkönnyítik az okkult munkát mint mások; így Kaliforniában nagyon száraz az éghajlat és a levegőben sok a villamosság ami nagyon kedvez a tisztánlátás kifejlődésének.   Egyes pszichikusoknak 28°C hőmérsékletre van szüksége, hogy jó munkát végezzenek, mások csak alacsonyabb hőmérsékleten dolgoznak jól.   Minthogy a gyakorlott tisztánlátó meglátni képes az ember asztráltestét, következésképpen az asztrálsíkon senki sem képes elrejtőzni vagy elpalástolni magát … ami valóban, annak fog látszani az előítéletek nélküli megfigyelő előtt. Szükséges, hogy az előítélet szót használjuk, mert az ember saját testeinek közvetítésével látja, ami némileg hasonló ahhoz, mint amikor az ember egy tájat színes üvegen át néz. Amíg meg nem tanulja, hogy ne engedjen ezen befolyásnak, az ember másban legkirívóbban azokat a tulajdonságokat hajlamos meglátni, melyekre önmaga a legegészségesebben válaszol. Gyakorlatra van szükség, hogy az ember elkerülje ezen személyes befolyás által létrehozott torzítást, hogy azután lépes legyen tisztán és pontosan megfigyelni.   Azon pszichikusok legnagyobb része akik alkalmilag nyernek felcsillanásokat az asztrálvilágból, valamint a spiritiszta üléseken közléseket adó lények legnagyobb része elmulasztja, hogy közölje az e könyvben leírt asztrálsíkbeli bonyolultságokat. Ennek az az oka, hogy kevesen látják az asztrálsíkon úgy a dolgokat amilyenek azok valóban, hanem csak hosszas tapasztalás után. Még azok is, akik teljesen látnak, gyakran túlságosan megszédülnek, a megértést és emlékezést illetőleg összezavarodnak és alig van valaki aki tapasztalatát a fizikai sík nyelvezetére le tudná fordítani. Sok gyakorlatlan pszichikus sohasem vizsgálja meg a látottakat tudományosan, egyszerűen megőrzi a benyomást amely lehet teljesen helyes de lehet teljesen hamis vagy esetleg teljesen félrevezető is.   Amint már láttuk, az asztrálvilág lakói gyakran cselfogással élnek, amelyekkel szemben a gyakorlatlan ember teljesen védtelen.   Az olyan asztrállény finomabb érzékei, aki állandóan egy médiumon keresztül munkálkodik, annyira eldurvulnak, hogy érzéketlenné válhatnak az asztrálanyag magasabb fokozataival szemben.   Csak a fizikai síkról jövő gyakorlott látogatóban, aki mindkét síkon teljesen tudatos, lehet egészen megbízni, aki úgy az asztrál mint a fizikai síkon egyszerre és mindent lát.   Az igazi, gyakorlott és teljesen megbízható tisztánlátónak olyan képességekre van szüksége, melyek egy az asztrálisnál magasabb síkhoz tartoznak. A puszta asztrállátás előtt gyakran mutatkoznak innen eredő felvillanások vagy visszaverődések, főleg gyakran azon egyszerű értelmű emberek között, akik kedvező feltételek között élnek - amit másodlátásnak neveznek -, s amelyek között a Skót felvidék lakói jól ismert példával szolgálnak.   Ahogy vannak fizikailag vak emberek, épp úgy vannak asztrálisan vakok is úgy, hogy sok asztráljelenség kerüli ki az asztrállátást. Tény, hogy az asztrállátás alkalmazásakor eleinte sok hibát lehet elkövetni, minthogy egy gyermek hibákat követ el amikor először kezdi el használni fizikai érzékeit, bár egy idő múlva pontosan kezd látni és hallani az asztrál síkon úgy mint a fizikain.   A tisztánlátás kifejlesztésének másik módja, amelyet minden vallás egyformán használ, és amely gondosan alkalmazva egyetlen embernek sem lehet kárára és ez a meditáció, melynek segítségével néha nagyon tiszta fajtájú tisztánlátást lehet kifejleszteni. A meditáció folyamatát tömören írja le C. W. Leadbeater „A halál másik oldala” című könyvében és természetesen sok más könyvben is találunk erre vonatkozó leírást.   A meditáció segítségével rendkívüli érzékenységet fejleszthetünk ki és ugyanakkor tökéletes egyensúlyt, egészséget és épséget.   A tanítvány hamarosan rájön, hogy a meditáció határozott gyakorlása magasabb típusú anyagokat épít bele a testbe. Nagy érzéseket lehet érezni, melyek a buddhi síkról erednek, azon síkról, mely a mentálsík felett van és az asztráltestbe vetítődnek. Emellett azonban a mentáltestet és a kauzáltestet is ki kell fejleszteni, hogy meglegyen az egyensúly. Az asztrál-öntudatosságból nem lehet egyszerűen felugrani a buddhikus síkra anélkül, hogy a közbeeső testeket ki ne fejlesszük. Egyedül az érzés segítségével sohasem lehet tökéletes egyensúlyra vagy kitartásra szert tenni; a nagy érzések, melyek a helyes irányba kormányoznak bennünket, nagyon könnyen elferdülhetnek és kevéssé kívánatos irányba vihetnek bennünket. Az érzések indítóerőt képeznek, azonban az irányító erő a bölcsességből és a kitartásból erednek.   Az asztrál és buddhikus síkok közötti szoros kapcsolat egy példáját találjuk a keresztény misében. Az ostya megszentelése pillanatában egy erő sugárzik ki amely a buddhikus síkon a legerősebb, bár a felső mentál világában is erőteljes, ezenfelül tevékenységét az első, második és a harmadik asztrálsíkon is megfigyelték, bár ez visszatükröződése lehet a mentálisnak vagy lehet a szimpatikus rezgések egyik hatása is. E hatást megérezhetik olyan emberek is, akik nagyon messze vannak a templomtól, mivel az egész környéket egy nagy erő és békehullám önti el, holott sokan egyáltalán nem hozzák kapcsolatba a végzett szentmisével.   A fentieken kívül egy másik hatás is létrejön amely arányban áll és eredménye a szertartás alatt jelenlévő minden egyes egyén által érzett odaadás tudatos érzésének. Egy sugár - mely olyan mint a tűz – árad ki a felemelt ostyából és erős izzásba hozza az asztrális felső részét. Ez az asztráltesten keresztül, a vele való szoros kapcsolat révén a buddhikus testre is erős hatást gyakorol. E kettős – az asztráltest és a buddhikus test – kölcsönösen egymásra hatnak és visszahatnak.   Hasonló a hatás, amikor az oltári Szentséggel áldást osztanak.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:02 - #26

XXV. fejezet   Az érzések uralása     Ez a könyv hiányos lenne, hogyha nem hangsúlyoznánk először annak szükségességes voltát, hogy a tanítványnak uralnia kell asztráltestét, másodszor, hogy azt fokozatosan olyan öntudat eszközzé kell kiképeznie, amely teljességgel alá van rendelve az igazi ember, az Egó akaratának és harmadszor, annak szükségességét, hogy idejében állandóan fejlessze és tökéletesítse az asztráltest különféle erőit.   Az átlagos világi ember keveset tud és kevés gondot fordít az ilyen dolgokra, az okkult tanítványnál azonban elsőrendű fontosságú, hogy megszerezze a minden egyes, fizikai, asztrál és mentálteste feletti teljes uralmat. Bár vizsgálat és tanulmány céljából ezt a három testet el kel különíteni egymástól és külön-külön kell őket tanulmányozni, a gyakorlati életben mégis úgy találjuk, hogy valamennyi egyidejű gyakorlását egyszerre is folytathatjuk és az egyikben megszerzett bármely erő bizonyos mértékben segítséget jelent a másik kettő gyakorlásában.   Már láttuk a VIII. fejezet elején annak kívánatos voltát, hogy a fizikai testet étel, ital, egészséges élet stb. útján megtisztítsuk, hogy így a lehető legkisebbre csökkentsük az asztráltest ellenőrzésének nehéz voltát. Ugyanezt az elvet kell alkalmazni még nagyobb mértékben a mentáltestre, mert végeredményben csak az értelem és akarat használata révén lehetséges az asztráltest vágyainak, szenvedélyeinek és érzékeinek uralása.   Az érzés pszichológiájának pontos és gondos tanulmányozása végeredményben sok vérmérséklet számára nagyon nagy segítséget jelent, mert világos, hogy sokkal könnyebb ellenőrzés alá vonni egy olyan erőt, melynek eredetét és természetét alaposan megértettük.   E célból melegen ajánlom azoknak az elveknek áttanulmányozását, melyek Bhagavan Das: „The science of the emotions” című munkájában vannak lefektetve. (E könyv csodás tartalmáról Miss K. Browning „An epitome of the science of the emotions”) „Az érzelmek tudománya” című munka tartalmát a következőkben lehet röviden összefoglalni:   Minden megnyilvánult létet az Én-re, a nem Én-re és kettőjük közötti viszonyra lehet felbontani.   A viszonyt fel lehet osztani:   1.      Megismerésre (Gnyanam); 2.      Vágyra (Ichca); 3.      Cselekvésre (kriya).   Tudni, vágyni és cselekedni – ez a három foglalja magában a tudatos élet teljességét.   Az érzés vagy érzelem kétféle: kellemes vagy fájdalmas. A kellemes, amely alapjában véve a többség érzése, vonzalmat, szeretetet hoz létre; a fájdalom, amely alapjában véve a kevesebb érzés, visszautasítást, gyűlöletet hot létre.   A vonzalomból fakad minden szeretet érzés, a visszautasításból a gyűlölet. Minden érzés szeretetből vagy gyűlöletből fakad, vagy mindkettőből, erősségi fokban különbözve egymástól.   Egy külön érzés pontos természetét tehát az a viszony határozza meg amely a között aki tapasztalja és a tárgy között amely az érzés indítóoka fennáll. Aki az érzést tapasztalja amennyiben a külön érzéssel kapcsolatos körülmények figyelembe jönnek, nagyobb, akkora vagy kisebb lehet mint az érzés tárgya.   Ezt a boncolgatást követve az érzés elemek hat lehetséges típusához jutunk el, amelyek az alábbi táblázat három oszlopában vannak felsorolva. A negyedik oszlop az első elemek alosztályait adja, melyek egymástól erősségi fokban térnek el, és minden egyes csoportban a legerősebb van legfelül és a gyengébb van alul.   Minden emberi érzés ezen hat érzés elem egyikéből áll, vagy ami még gyakoribb, közülük kettő vagy több van együvé kombinálva. A tanítvány a fentebb említett elemek részletes kidolgozására utaljuk. Munkájának bőséges jutalma lesz.   A tárgyhoz való viszony Elsődleges érzés elem Érzés fokozatok Minőség Mennyiség 3. 4. 1. 2. Szeretet Felsőrendű Tisztelet Imádás, odaadás, tisztelet, becsület, elismerés, bámulat Egyenlő Vonzalom Vonzalom, bajtársi barátság, udvariasság Alsórendű Jóakarat Részvét, gyengédség, kedvesség, szánalom Gyűlölet Felsőrendű Félelem Rémület, borzalom, félelem, aggodalom Egyenlő Harag ellenséges gorombaság, idegenkedés, hidegség, tartózkodás Alsórendű [?] Megvetés, lenézés, dölyf, gőg   Egy másik érdekes tanulmány azon tanítvány részére, aki az önuralom elnyerése miatt önmegismerésre törekszik, az egyesített vagy tömegöntudat tanulmányozása. Az erre vonatkozó legjobb könyv melyet e könyv írója megismert a M. Conway „The crowd in peace and war” (A tömeg háborúban és békében.) Sir Martin csodálatosan, világosan és gazdagon írja le a következő alapvető tényeket.   1.      Az emberek nagy többsége bizonyos pszichológiai „tömegekben” nevelkednek fel és mindannyiuk élete oly embercsoportokhoz tartozik melyek hasonlóképpen gondolkoznak és mindenekfelett hasonlóképpen éreznek. Ilyen embercsoportok az otthon, a barátok, társak, az iskolák, az egyetemek, a vallási felekezetek, a politikai pártok, bölcseleti iskolák, fajok és így tovább. Még azok is, akik ugyanazt az újságot olvassák vagy akik egy kis klub tagjai, egy-egy pszichológiai tömeget alkotnak.   2.      Ezeket a tömegeket főképpen az érzések vagy indulatok alakítják ki, táplálják és uralják, nem pedig a gondolatok. Egy tömegben megvan minden érzés, azonban nincs intellektusa, érezni képes, de gondolkodni nem. A tömeg véleményében ritkán vagy sohasem játszik szerepet az ész, hanem pusztán csak ragadós szenvedélyek sepernek végig villamos áramként az egész testületen és ezek gyakorta csak egyetlen agyból erednek. Ha valakit megragadott ez a tömeg, gyorsan elveszti az egyéni gondolkodás vagy érzés erejét és eggyé lesz a tömeggel, osztozik annak életében, véleményében, magatartásában, előítéleteiben.   3.      Csak keveseknek van meg az erejük és bátorságuk arra, hogy kitörjenek azokból a különböző tömegekből melyekhez tartoznak. A legnagyobb rész egész élete alatt azon tömegek befolyása alatt marad, melyek felvették őket magukba.   A szerző ezután felsorolja és leírja a különféle tömegerényeket és kimutatja, hogy az egyének erényeitől eltérnek, amennyiben sokkal alacsonyabb és sokkal kezdetlegesebb fokon állnak.   Minden egyes tömegnek, képtelen lévén az önmaga vezetésére, egy vezetőre van szüksége és talál is. Ezek a vezetők három típusúak lehetnek:   1.      A tömeg kényszerítő. Ez olyan valaki aki azáltal uralja és vezeti a tömeget, hogy saját személyisége egyszerű erejével saját eszméit szabja ki rájuk. Ezen típus pl. Napoleon, Disraeli, Ceasar és Charlemagne.   2.      A tömeg magyarázó. Ez a típus teljesen eltér a tömeg kényszerítő típusától: olyasvalaki, aki természetes érzékenységénél fogva megérzi azt, amit a tömeg érez vagy érezni fog és tisztán, rendszerint szemléltető nyelven fejezi ki a tömeg érzéseit. Az ilyen emberek rendszerint ritkán gondolnak ki önmaguktól problémákat, majd pedig hirdetik hitvallásukat. Inkább arra várnak, hogy a tömeg érzései alakot öltsenek, akkor aztán belerohannak a verekedés közepébe és ékesszólóan, erővel és lelkesedéssel elmondják azokat a dolgokat amikről az embereknek homályos érzésük van. Ezen típus példái nagyon mindennaposak, különösen a politikai mezőkön.   3.      A tömeg képviselők. A tömeg vezetőinek ez a típusa nem annyira egyéni erő mint inkább festői fej. Tipikus példái egy alkotmányos király, egy konzul, egy nagykövet, egy bíró (legalábbis Angliában). Ezek az emberek nem mások, mint a megszemélyesített „közvélemény”. A nép hangján beszélnek, értük cselekszenek és őket képviselik a világ szemében. El kell, hogy nyomják saját egyéni véleményüket és épp úgy látszanak érezni ahogy a közönség érez, és a közóhajnak vagy érzésnek megfelelően látszanak cselekedni.   A fent említett és rendkívül ügyes könyvben leírt vezető alapelveket csak nagyon vázlatosan írtam le és a tanítványt arra ösztökélem, hogy maga tanulmányozza át gondosan e könyvet. Ez nemcsak abban áll, hogy segítségére, hogy sokkal helyesebben fogja fel az erőket melyek a „közönséget” uralják, hanem hogy azok való értéke mellett felbecsülje a mai idők sok kérdésével szemben elfoglalt álláspontját, véleményét és magatartását.   Legnagyobb fontossággal az bír, hogy az okkult tanítvány minden érzésében és gondolatában tudatosan és szabadon cselekedjék. A görög mondás, hogy „Ismerd meg tenmagad” nagyszerű tanács mert az önismeret minden jelölt részére abszolút szükséges a haladáshoz. A tanítványnak nem szabad megengednie, hogy a köztudatban vagy gondolatformában való elmerülés levegye a lábáról, mely egy olyan légkört alkot mely megszínez mindent, és amely nyilvánvalóan uralja és kormányozza azt a tömeget amely mozog. Nem könnyű ellenállni egy olyan néphangulatnak, amely olyképpen hat, hogy azok a gondolatformák és gondolatáramok melyek betöltik a légkört szüntelenül ostromolnak bennünket és az okkultizmus tanítványának mégis meg kell tanulnia ellenállni. Továbbá fel kell ismernie a csoportvezetőket és elkerülni azt, hogy azok uralják, meggyőzzék, eszmék elfogadására vagy különböző cselekedetekre vegyék rá, hacsak teljesen önként nem teszi ezt, saját képességének éberségével.   A pszichológiai csoportok és tömegvezetők befolyása a világban manapság tényleg nagyon nagy, és valószínűleg így volt a múltban is és azok az erők, melyeket kezelnek finomak és messzire hatók, úgy, hogy az a tanítvány, aki önuralomra törekszik és aki vezetni igyekszik a saját érzés- és gondolatvilágát, ezekkel a lelkesítő befolyásokkal szemben folytonosan résen lenni kényszerül.   Azon a véleményen vagyok, hogy az „Érzések tudománya” és „A tömeg a békében és háborúban” című könyvek tanulmányozása megbecsülhetetlen értékű bevezetés az asztráltest kifejlesztésének és gyakorlásának feladatához, míg csak hasznos és engedelmes szolgája nem lesz az Egó akaratának.   Egy másik tanulmányra is nagyon ösztönzöm a tanítványt, éspedig a tudatalatti értelem tanulmányozására, melyet gyakran neveznek „tudattalannak”. E tárgyba való bevezetésül ajánlom T. J. Hudson „The law of psychic phenomena” című könyvét.   E könyv tanulmányozásánál a tanítvány vegye figyelembe, hogy a könyvet 1892-ben írták. A mai ismeretek birtokában szükségtelen teljesen elfogadni Hudson tanulmányát,  osztályozását vagy mű kifejezéseit. Ennek dacára a könyv nagy értékkel bír azért mert egészséges tudományos kételkedésre bátorít sok pszichikai jelenség magyarázatának túl készséges elfogadásával szemben és másodszor nagy erővel érezteti azokat a szörnyű lehetőségeket, melyek az emberi természet öntudat alatti részében rejtve vannak, s melyeket a gondos tanítvány arra használhat, hogy nagymértékben ellenőrizheti saját asztráltestét és általában saját jellemét megtisztíthatja és felépítheti. Természetesen van sok más és teljesen modern munka is melyek szintén nagy segítségünkre lehetnek.   Hudson röviden ezeket állítja:   1.      Az ember mentalitása két részre osztható, melyek mindegyikének megvannak a saját különálló erői és működései. Ezeket objektív (tárgyi) és szubjektív (személyi) értelemnek nevezi.   2.      Az objektív értelem az, amely megismeri az objektív világot, megfigyelései eszközéül a fizikai érzékszerveket használja és a legmagasabb működése az ész.   3.      A szubjektív értelem a környezetét a fizikai érzékszervektől független eszközökkel ismeri meg. Ez az érzések székhelye és az emlékezet tárháza. Legmagasabb működését akkor fejti ki amikor az objektív szervek tétlenek, pl. a sonnanbulizmus vagy a hipnotizmus állapotában. A Hudson általa szubjektív értelemnek tulajdonított sok más képesség tisztán az asztráltest képessége, például a távoli helyekre való utazás, gondolatolvasás, stb.   Továbbá, míg az objektív értelmet ellenőrzésében nem lehet befolyásolni az ész, a pozitív tudás vagy az érzékszervek bizonyosságával szemben, addig a szubjektív értelmet a szuggeszció ereje állandóan megközelítheti, akár távolról ered az, akár saját tulajdon objektív értelmétől.   A modern ismeret segítségével szemlélve az asztrál- és mentáltestet, valamint a gondolat- és érzésformák természetét és hasznát, a tanítvány érdekes és független megerősítését fogja megtalálni sok olyannak, amit a teozófus írók tanítottak, és amint már mondottuk, képes lesz jobban elképzelni, hogy a saját pszichológiai befejezettségében elvben korlátlan erők rejtőznek, melyeket oly arányban képes működésbe hozni, amelyet nagyra becsült okkultisták ismertettek, mint amilyen például a meditáció. Ezenfelül talán még élesebben fogja érezni mint annak előtte azt, ahogyan a Káma vagy a vágy, és Manas vagy értelem egymásba vannak keveredve és hogy hogyan lehet azokat szétválasztani, mindkettő nagyobb javára és megerősödésére.   Jusson mindig eszünkbe, hogy a vágyat a gondolat által lehet megváltoztatni és végül uralni. Amint az értelem megtanulja a felügyelet gyakorlását, a vágy akarattá változik át és a kormányzást akkor már nem a külső tárgyak végzik a vonzás vagy taszítás által, hanem az ember szelleme, az Egó vagy a benső kormányzó.   Most pedig térjünk vissza a mi sokkal sajátosabb teozófiai íróinkhoz és jussunk előbbre az asztráltest fejlesztésében és gyakorlásában szerepet játszó bizonyos más tényezők szemléletében.   Nyilvánvaló, hogy a tanítványnak arra kel törekednie, hogy bizonyos kisebb hibákat, érzésbeli gyengeségeket uraljon és kivessen magából. Ebben a feladatban fontos szem előtt tartani, hogy az olyan bűn, mint pl. az ingerlékenység, amely ismétlődött elnézés folytán lett szokássá, mint egy benne lakozó tulajdonság nem az Egóban lett felhalmozva, hanem az asztrálatomban (lásd a XXIII. fejezetet). Bármilyen nagy is az itt felhalmozott erő, tudományos bizonyosság az, hogy a kitartó akarat a maga idejében győzedelmeskedni fog. Az Egó oldalán ott a saját akaratereje és mögötte ott van magának a Logosnak a végtelen ereje, mert a fejlődés útján való előrehaladás az Ő akarata. Az egység eszméjének megértése így adja meg az embernek a megfelelő indítóokot a jellemképzés kétségtelenül kemény és néha kellemetlen munkájához. Bármily nagy legyen is a harc, a végtelenség erői az ő oldalán vannak és végeredményben kötelessége legyőzni a rossz véges erőit melyeket múlt életeiben gyűjtött össze.   Az az ember aki ki akarja ölni vágyait, hogy karmáját tökéletes egyensúlyba hozza és így nyerjen el a maga számára felszabadulást, célját el is érheti. Mindamellett nem képes elkerülni a fejlődés törvényét és az ellenállhatatlan nyomás előbb vagy utóbb ismét előre fogja hajtani és így az újraszületésre kényszeríteni. A vágy megölése nem az igazi okkultista útja.   A személyes szeretetet nem kell kiölni, hanem annyira ki kell terjeszteni, hogy végtelenné legyen; a szeretetet felfelé kell irányítani nem pedig lefelé. Ha ezt nem értjük meg, és a feladat nehéz volta okozna néhány esetben problémát és így a szeretet elfojtása következne be annak növelése helyett. A túláradó szeretet és nem a szeretetlenség fogja megmenteni a világot. A Mahatma a részvét óceánja; és nem jéghegy. A szeretet megölésére való törekvés a balkéz ösvényének útja.   Szükséges azonban, hogy teljesen kiseperjük magunkból az alacsonyabb és durvább vágyakat; ami megmarad azt meg kell tisztítani. Vágyni vagy óhajtani erőveszteséget jelent; az okkultista ahelyett akar. Az akarat a vágy magasabb változata.   Azt is mondják, hogy „Hold testet” azaz az asztráltestet meg kellene ölnünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden érzésünket és indulatunkat el kell pusztítani, inkább azt jelenti, hogy az asztráltest teljesen a felügyeletünk alá kell, hogy kerüljön, hogy képesek legyünk a Hold testet tetszésünk szerint megölni. Amint az ember fejlődik, akaratát egyesíti a Logosz akaratával és a Logosz fejlődést akar. Szükségtelen mondanunk, hogy egy ilyen kiengesztelt állapot természeténél fogva kiküszöböl minden becsvágyat.   A „Csend hangja” figyelmeztet bennünket, hogy az asztrálvilág minden virága alatt, bármily szép legyen is az, ott van összetekeredve a vágy kígyója. A vonzalom esetében például mindennek föléje kell emelkedni; ellenben a magas, tiszta és önzetlen vonzalmat sohasem lehet túlszárnyalni. Minthogy az egyik jellegzetessége magának a Logosznak, szükséges tulajdonság a Mesterekhez és a Beavatáshoz vezető ösvényen való előrehaladásban.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:01 - #25

XXIV. fejezet   Az újraszületés     Miután azok az okok melyek az Egót a mennyei világba vitték kimerültek és a szerzett tapasztalatok teljesen áthasonultak, az Egó újból szomjúságot érez az érző anyagi lét után, amelyet csak fizikai síkon lehet kielégíteni. Ezt a szomjúságot a hinduk trishna-nak nevezik.   Először úgy tekinthetjük, mint önkifejezési vágyat, másodszor mint a külső benyomásokra irányuló vágyat melyek egyedül képesítik arra, hogy élőnek érezze magát, mert ez a fejlődés törvénye.   A trishna a karma által látszik működni, amely az egyén számára éppen úgy mint a kozmosz számára, az újraszületés elsődleges oka.   Devacháni tartózkodása alatt az Egó minden szenvedéstől és bánattól megszabadult, azonban az a rossz, amit elmúlt életében elkövetett nem a halál, hanem csak a tetszhalál állapotában van. A múlt rossz törekvéseinek csírái már akkor élednek, amint az új személyiség az újraszületésre készülni kezd. Az Egó magára veszi a múlt terhét, a csírák vagy magok mint a múlt élet aratása lép előtérbe. Ezt a buddhisták Skandha-nak nevezik.   Ilyenképpen a Káma a skandha-k seregével együtt a devachán küszöbén várakozik ahonnan az Egó újból felmerül, hogy magára öltse az újabb testesülést. A skandhák anyagias tulajdonságaiból, érzésekből, elvont ideákból, értelmi törekvésekből és mentál erőkből áll.   Az a folyamat, melyben az Egónak át kell mennie, abban áll, hogy figyelmét először a mentál egységre irányítja, amely közvetlenül újrakezdi tevékenységét, majd az asztrál állandó atomra, melybe akaratát helyezi.   Azok a törekvések, melyek amint láttuk a tetszhalál állapotában vannak, kivetítődnek és először mentálsíkbeli anyagot, valamint a második elemi birodalomból eszenciát vonz köréje, melyek pontosan kifejezésre juttatják azt a mentális fejlettséget, melyet legutolsó mennyei élete végén elnyert. Tehát pontosan ott kezdi, ahol abbahagyta.   Következő lépésként az asztrálvilágból anyagot, valamint a harmadik elemi birodalom lényegéből eszenciát vonz maga köré és így nyeri azokat az anyagokat, melyekből az új asztrálteste felépül és így idézi elő az elmúlt életéből áthozott vágyak, indulatok, szenvedélyek újra való megjelenését.   Az asztrálanyagot az újraszületésre alászálló Egó természetesen nem tudatosan, hanem gépiesen gyűjti.   Ez az anyag ezenfelül pontos másolata annak az anyagnak, amely az ember asztráltestében az utolsó asztrálélete végén volt. Így az ember az életét minden egyes világban ott kezdi, ahol az utolsó alkalommal abbahagyta.   A tanítvány a fentiben a karma tevékenységének egy részét fogja felismerni, mellyel ebben a kötetben szükségtelen foglalkoznunk. Minden egyes újraszületés elkerülhetetlenül, gépiesen, teljesen belekapcsolódik az előző életekbe úgy, hogy az egész sorozat egy folytonos, szakadatlan láncot alkot.   Így az ember köré vont asztrálanyag még nem alakult egy határozott asztráltestté. Először is azon tojásalakot ölti magára amely a legmegközelítőbb kifejezése annak, amit a kauzális test igazi alakjának tekinthetünk. Amint a kisgyermek fizikai teste kialakult, a fizikai anyag heves vonzást gyakorol az asztrálanyagra, amely a tojásalakban meglehetősen egyformán volt elosztva és így annak nagy részét a fizikai test körvonalain belül összpontosítja.   Az asztrálanyag a növekvő fizikai test minden változását követi. Az asztráltest 99%-a fizikai test területén belül van összpontosítva és csak mintegy 1%-a az, ami a tojásalak többi részét tölti ki és alkotja az aurát, amint ezt a II. fejezet közepén leírtuk.   Az asztrálanyag köré történő anyaggyűjtés folyamata néha gyorsan történik, néha azonban hosszabb folyamat. Amikor ez befejeződött, akkor az Egó abban a karmikus ruházatban van, melyet ő maga készített elő a maga számára, készen, hogy a Karma Uraitól elfogadja azt az étermást, melybe mint öntő minta az új fizikai test bele fog épülni. (lásd „Az étermás” című munkát)   Az ember tulajdonságai így eleinte még nem tevékenyek, ezek egyszerűen a tulajdonságok csírái melyek az új testekben megnyilvánulásukhoz területeket biztosítottak maguknak. Hogy vajon ebben az életben ugyanazon tendenciákká fejlődnek-e ki mint voltak, az főképpen attól függ, hogy milyen ösztökélést kapnak attól a környezettől melyben első évei alatt a gyermek van. Ösztökéléssel bármelyiküket, akár jó, akár rossz legyen az, tevékenységre lehet kelteni vagy ezen ösztökélés hiányában ki lehet éheztetni. Ha erősítjük, úgy sokkal erősebb tényezővé válik az ember jelen életének ezen idejében, mint amilyen az előző életében volt, ha kiéheztetjük, úgy pusztán csak egy terméketlenül maradt csíra marad, mely egyhamar elsorvad és elhal és a következő újratestesülésben egyáltalán nem mutatkozik.   Így azt mondhatjuk, hogy a gyermeknek még nincsen határozott értelmi- vagy asztrálteste, ellenben körülötte és benne megvan az az anyag, amelyekből ezeket ki lehet alakítani.   Így pl. tegyük fel, hogy egy ember előző életében iszákos volt; a Kámalokában az ivás vágya kiégett belőle és határozottan megszabadult tőle. Azonban, bár a vágy maga kihalt, még mindig megmarad ugyanaz a jellemgyengeség, amely lehetővé tette, hogy leigázzák. Következő életében asztráltestében lesz majd olyan anyag, amely hajlamos ugyanazon vágynak kifejezést adni, ő azonban egyáltalán nincs kötve, hogy ezt az anyagot ugyanúgy használja mint azelőtt. Ha gondos és megfelelő szülők kezei alatt valóban megtanulja, hogy az ilyen vágyakat rosszként szemlélje, föléjük kerekedik és annyira elnyomja őket, hogy eltűnnek és az asztrálanyag éltetés nélkül, használat híján elkorcsosul. Emlékezzünk rá, hogy az asztráltest anyaga lassan ugyan, de állandóan eltűnik és pótlódik, tökéletesen úgy, mint a fizikai test anyaga és amint az elkorcsosult anyag eltűnik, azt sokkal finomabb rendű anyag helyettesíti, a bűnöket végül így győzzük le és válnak a tulajdonképpen lehetetlenné a jövő számára; az önuralom ugyanakkor az ellentétes erényt alakítja ki.   Az ember életének első néhány éve alatt az Egó csak kevéssé tartja kézben testeit és így a szülőtől várja a segítséget, hogy kedvező feltételek közé jusson.   Ezen ki nem alakított testek rugalmasságát lehetetlenség túlozni. A fizikai testtel annak első éveiben sokat lehet tenni, mint pl. az erőművésznek nevelt gyermeknél, az asztrál és mentál testnél ennél sokkal nagyobb eredményt lehet elérni. Ezek minden egyes rezgésre mellyel találkoznak, válaszolnak és mohón felfognak minden befolyást akár jó, akár rossz, amit a környezet áraszt. Így aztán, habár az első években könnyen alakíthatók, mégis oly szokásra tehetnek szert, melyek csak nagy nehézséggel változtathatók meg. Így tehát a gyermek jövője sokkal nagyobb mértékben van az ő kezükben, semmint azt a legszeretőbb szülő is elképzelni tudja.   Csak a tisztánlátó képes megállapítani, hogy a gyermek jelleme milyen rendkívüli és gyors módon nemesedik, hogyha a felnőttek jelleme jó.   Egy nagyon szembeszökő esetet jegyeztek fel amelyben egy tanító kegyetlensége oly helyrehozhatatlanul megsértette egy gyermek testeit, hogy a gyermek számára lehetetlenné vált ezen életben teljesen elérni azt az előrehaladást amit reméltek tőle.   Olyan életbevágóan fontos egy gyermek első környezete, hogy azon élet amelyben valaki eléri az Adeptusságot környezetét illetőleg teljesen tökéletes kell hogy legyen.   A rendkívül erős asztráltesttel bíró alacsonyabb típusú Monád esetében, aki nagyon rövid időtartam után született újra, néha megtörténik, hogy az elmúlt asztrál életben visszahagyott árny vagy burok még megvan és ebben az esetben valószínű, hogy az új személyiség vonzást gyakorol reá. Ha ez megtörténik, úgy az árny vagy burok erősen magával hozza a régi szokásokat és gondolkodásmódot és néha az elmúlt élet tényleges emlékezetét is.   Az olyan ember esetében aki olyan rossz életet élt, hogy a halál után az Egó eldobta asztrál és mentáltestét, és miután nincs teste, kell hogy gyorsan újakat alkosson magának. Amikor az új asztrál és mentáltest készen van, közöttük és a még fel nem oszlott régi testek közötti rokonság érvényre jut és a régi asztrál és mentáltestek azzá a legrémületesebb alakká válnak, amit mint a „küszöb lakóját” ismernek.   Rendkívüli esetben egy olyan újraszületésben visszatérő ember aki bűnös vágyból vagy másképpen nagyon erős kapcsolatba került egy állattal, magnetikus rokonság folytán ezen állat asztráltestéhez lehet kapcsolva melynek tulajdonságait ösztökélte és mint egy rab az állat fizikai testéhez lehet láncolva. Így megkötve nem képes előrejutni az újraszületésbe; tudatos az asztrálvilágban, megvannak az emberi képességei, azonban nem képes uralni azt az állati testet melyhez hozzá van kapcsolva, sem nem képes a fizikai síkon kifejeződésre jutni ezen testen át. Ilyenképpen az állat teste inkább börtön semmint egy test. Az állat lelke nincs kivetve hanem megmarad a saját teste birtokosának és urának.   Az ilyen bebörtönzöttség nem újraszületés, holott könnyű belátni, hogy az ilyen természetű esetek magyarázzák meg részben a keleten oly gyakran előforduló hitet, hogy az ember bizonyos körülmények között állati testben születhetik újra.   Az olyan esetekben amikor az Egó nem süllyedt a teljes bebörtönzöttség állapotába hanem olyan állapotban amelyben az asztráltest vált állatiassá, az Egó rendes úton emberileg újraszülethet, azonban a fizikai testében erősen megmutatkoznak az állat jellegzetességei, aminek bizonyságai azok a szörnyetegek, akik kinézetükben visszataszítóan állatiak, pl.: disznó arcúak, kutya arcúak, stb.. A tudatos emberi lény szenvedése, aki így ideiglenesen el van vágva az előrehaladástól és az önkifejeződéstől igen nagy, bár természetesen javítólag hat. Szenvedésük némileg hasonlít olyan Egó szenvedéséhez, aki beteg aggyal bíró testhez van kötve, pl. az idióták, holdkórosok, stb. holott ezek szintén valamilyen bűn eredményei.   Az őrültség gyakran kegyetlenség eredménye, különösen amikor a kegyetlenség szándékos.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:00 - #24

XXIII. fejezet   Az asztrál halál     Most eljutottunk az asztráltest élettörténetének végéhez és annak halálát és végleges feloszlását illetőleg már alig van mondanivalónk.   Amint láttuk az Egó állandó visszahúzódása okozza, különböző idő alatt, hogy az asztráltest részecskék fokozatosan megszűnnek működni és ez a folyamat, a legtöbb esetben, a sűrűségi fok szerint rétegesen elrendezett testben veszi kezdetét, melyben a legsűrűbb réteg kívül van.   Az asztráltest lassanként eltűnik és feloszlik amint az Egó félöntudatos erőfeszítése folytán az öntudatosság fokozatosan kivonul belőle és így az ember fokról fokra lassanként leveti magáról mindazt ami visszatartja őt a mennyei világtól.   Az asztrálsíkon való tartózkodás alatt, a Kámalokában, a szenvedélyekkel, érzelmekkel és vágyakkal egybeszövődött értelem megtisztította ezeket, tiszta részüket felvette önmagába, és mindazt ami méltó a felső Énhez, beleépítette magába úgy, hogy a Káma visszamaradó része pusztán csak egy maradék, melyből az Egó, az Atma – Buddhi - Manas-ból álló Hallhatatlan Triád könnyen megszabadulhat. A Triád vagy Egó lassanként bevonja önmagába az éppen bevégződött élet emlékeit, annak szeretetét, reményeit, törekvéseit stb. és felkészül, hogy elhagyja a Kámalokát és belépjen a devachán boldogság-teljes állapotába, az „istenek lakhelyébe”, a „mennyei világba”.   Itt nem foglalkozhatunk a mennyei világot elért ember történetével, mivel ez kívül esik tárgyalásunk célján, remélem azonban, hogy ezen sorozat harmadik kötetében foglalkozni fogunk vele.   Röviden mégis elmondhatjuk, hogy a devachánban eltöltött idő az élettapasztalatok áthasonításának ideje, a mérlegkészítés, mielőtt megtörténnék az újabb testetöltésbe való alászállás. Az a nappal tehát, mely a földi élet éjszakáját követi, a megnyilvánulás tárgyi időszakával szemben az alanyi időszak.   Amikor az ember a Kámalokából átmegy a devachánba, oda nem viheti magával a rossz gondolatformákat; az asztrálanyag mentálsíkon nem létezhet és a mentálanyag nem képes felelni a rossz szenvedélyek és vágyak durva rezgéseire. Amit az ember magával vihet amikor végérvényesen lerázza magáról asztráltestének maradványait, azok a rejtett csírák vagy törekvések, melyek amikor táplálékra vagy kivezető csatornára találnak, mint rossz vágyak és szenvedélyek nyilvánulnak meg az asztrálvilágban. Ezeket a csírákat azonban magával viszi és devacháni élete alatt az asztrál állandó atomban (permanens) rejtve maradnak. A Kámalokabeli élet végeztével az arany életszövedék visszahúzódik az asztráltestből, azt szétbomlani engedi és beburkolja az asztrál állandó atomot, amely azután visszahúzódik a kauzális testbe.   A vágy elemi-lénnyel való végső küzdelem (lásd II. fejezet) az asztrálélet végén folyik le, mert az Egó ekkor igyekszik visszavonni mindazt amit az éppen bevégzett élet kezdetén a testetöltésbe alábocsátott. Amikor ezt igyekszik megtenni, a vágy elemilény részéről, melyet önmaga teremtett és táplált, határozott ellenállással találkozik.   Minden közönséges ember mentál anyagának egy része annyira elkeveredett az asztrálanyaggal, hogy lehetetlen tőle teljesen megszabadulni. A harc eredménye tehát az, hogy a mentálanyag egy része, sőt még a felső vagy kauzális anyag egy része is visszamarad az asztráltestben miután az Egó teljesen elszakadt tőle. Viszont, ha az ember élete alatt teljesen legyőzte alacsonyabb vágyait és sikerült az alsóbb értelmet teljesen megszabadítani a vágytól, akkor a gyakorlatban nincs harc, és az Egó nemcsak azt képes visszavonni, amit ebbe a testetöltésbe „helyezett”, hanem annak összes eredményét is, azaz a tapasztalatokat, képességeket stb. melyeket szerzett.   Annak a folyamatnak teljes tárgyalását, ahogyan az Egó önmaga egy részét egy testetöltésbe alábocsátja, majd pedig újból visszavonni igyekszik, érthetően e sorozat harmadik és negyedik kötete számára kell fenntartanunk, melyek a mentál- és kauzáltesttel foglalkoznak.   Az asztráltestből és az asztrálsíkból való kilépés ekképpen egy második halált jelent, az ember egy asztrál holttestet hagy maga után, mely azután feloszlik és anyagai visszaadódnak az asztrálvilágnak éppúgy, miként a fizikai test anyagai visszatérnek a fizikai világba.   Ezt az asztrál holttestet és azt a sokféle lehetőséget ami vele történik, az „Asztrállények” című XIX. fejezetben már leírtuk.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 11:00 - #23

XXII. fejezet   A spiritizmus     A „spiritizmus” szóval ma az asztrálvilággal való érintkezésnek azt a sokféle módját jelöljük, amely egy médium segítségével történik.   A spiritiszta mozgalom eredetét és történetét a XXI. fejezetben már közöltük.   Azt az éterszerkezetet, amely lehetségessé teszi a spiritiszta jelenségeket az „Éterikus testmás” című munkában már teljesen leírtuk és így a tanítványt ehhez a munkához utaljuk.   Számunkra most már csak egy marad hátra, hogy szemlélet alá vegyük a láthatatlan világgal való érintkezés ezen módjának értékét, ha ugyan van, és azon források természetét, ahonnan e közlések jöhetnek.   A Teozófiai Társulat első napjaiban H. P. Blavatsky nagy hevességgel írt a spiritizmusról és nagy súlyt helyezett az egész dolog bizonytalan voltára, valamint a megszemélyesítéseknek túlsúlyára, a valódi megjelenésekkel szemben. Nem kétséges, hogy ez a vélemény nagyban befolyásolta és eldöntötte azt a kedvezőtlen magatartást, amellyel a Teozófiai Társulat tagjai a spiritizmussal, mint egésszel szemben elfoglaltak.   Leadbeater püspök azt állítja, hogy az ő személyes tapasztalatai kedvezőbbek voltak, több évet szentelt a spiritizmussal való kísérletezésnek és azt hiszi, hogy ő maga tapasztalta mindazokat a jelenségeket amelyekről az erről szóló irodalomban olvasni lehet.   Azt tapasztalta, hogy a jelenségek legnagyobb része igaz. Az általuk adott üzenetek gyakorta unalmasak és vallási tanításaikat úgy adják le, hogy azok rendszerint „kereszténység és víz”; mindamellett szabadelvűek és a régi bigott állásfoglalásnál előnyösebbek.   Leadbeater püspök megállapítja, hogy a spiritisztáknak és teozófusoknak sok közös alapjuk van, pl. hogy a halál utáni élet valóságos, örök bizonyosság, és hogy az örök haladás és végső boldogság a jó és a rossz számára egyformán szintén bizonyosság. Ez a két tétel rendkívül fontos, mivel a régi állásfoglalással szemben oly hatalmas előnyt nyújtanak, hogy némileg sajnálatos, hogy a spiritiszták és a teozófusok még nem tudtak kezet fogni és egyenlőre megmagyarázni ezen a területen, csak kis dolgokban térnek el egymástól legalábbis addig, amíg a világ nem érettebb nagyobb igazságok befogadására. Ebben a munkában tág tere van ezen igaságot kereső két területnek.   Azok akik a jelenséget óhajtanak látni, és azok akik semmit sem képesek elhinni amíg azt a szemükkel nem látták, természetesen a spiritizmus felé fognak törekedni. Viszont azok akik több tudásra vágynak mint amit a spiritizmus rendszerint nyújt, természetszerűleg a teozófia felé fordulnak. Így mindkét mozgalom alkalmas a szabad és tág látóköröknek, de teljesen különböző irányúaknak. Ezen két mozgalom közötti összhang és megegyezés tekintettel a szóban forgó nagy célokra, kívánatos lenne.   A spiritizmus javára kell írnunk, hogy célját, amennyiben nagy számú olyan embert akik semmiben sem hittek, nyert meg mindenesetre valamilyen fajta jövendő életben való erős hitnek. Ez amint az utolsó fejezetben mondottuk, kétségtelenül nagyszerű eredmény, bár vannak egyesek akik azt gondolják, hogy túl nagy volt az ára.   Kétségtelen, hogy a spiritizmus veszélyt jelent az érzelmi, ideges és könnyen befolyásolható természetekre és tanácsos a kutatásokat nem túlhajtani oly okból, melyek most már nyilvánvalóak kell hogy legyenek a tanítvány előtt. Azonban nincs jobb módja, hogy letörjük a fizikai síkon túl eső dolgok iránti hitetlenséget, minthogy néhány kísérletet végzünk és talán meg is éri az eredmény a kockázatot.   Leadbeater püspök habozás nélkül kijelenti, hogy a néhány esetben kétségtelenül előfordult csalás és tévedés dacára, nagy igazságok képezik a spiritizmus alapját, amelyeket bárki felfedezhet aki rászánja a kutatásra az időt és türelmet. Természetesen erről a tárgyról nagy és növekvő irodalommal rendelkezünk.   Továbbá a láthatatlan segítők által végzettekhez (lásd XXIII. fejezetet) hasonlóan végeztek néha a médium közvetítésével vagy valaki révén aki jelen volt egy szeánszon. Így, bár a spiritizmus nagyon gyakran tartott vissza lelkeket akik gyors szabadulást értek volna el, mégis segítséget is nyújtott másoknak és így megnyitotta számukra a haladás ösvényét. Voltak esetek, amikor egy elhalt személy médium közvetítése nélkül is képes volt megjelenni barátainak és rokonainak, és elmondhatta nekik kívánságait. Azonban az ilyen esetek ritkák és a földhöz kötött lelkek aggodalmukban a legtöbb esetben csak egy médium vagy egy tudatos láthatatlan segítő segítségével képes magukon segíteni.   Így nagy hiba csak az árnyoldalát nézni a spiritizmusnak. Nem szabad elfelejteni azt a sok jót, amit azáltal tett, hogy a halottaknak alkalmat adott arra, hogy hirtelen és váratlan haláluk után dolgaikat még rendezhessék.   Ne csodálkozzunk azon sem, ha találunk a spiritiszták között szűk látókörű, előítéletekkel tele embereket, akik nem tudnak semmit pl. a reinkarnációról. Valószínű, hogy az angol és amerikai spiritiszták többsége még nem ismeri e tényt, de vannak spiritiszták, akik már tanítják. Már láttuk, hogy amikor valaki meghal, rendszerint azokhoz csatlakozik akiket a Földön is ismert; pontosan ugyanolyan fajta emberek között mozog mint fizikai élete alatt. Így van azután, hogy az ilyen ember halála után is nehezen ismeri el az újraszületés tényét. A legtöbb embert az előítéletek elzárnak az új fogalmak elől, ezeket az előítéleteket magukkal viszik az asztrálvilágba is és így az okoskodás és józan ész itt sem közelítheti meg őket jobban mint a fizikai világban.   Természetesen a nyílt eszű ember nagyon sokat tanulhat az asztrálsíkon; gyorsan megismerkedhet a teozófiai tanításokkal és vannak elhaltak akik valóban így is tesznek. Így történik meg azután az, hogy e tanítások nagy része megtalálható a spiritiszta közleményekben.   Tudnunk kell, hogy van egy magasabbrendű spiritizmus is, amelyről a nyilvánosság mit sem tud és amely az elért eredményeiből semmit sem közöl. A legjobb spiritiszta körök szigorúan zártkörűek, kevésszámú résztvevővel. Az ilyen körökben ismételten ugyanazok találkoznak és sohasem engednek be egyetlen kívülállót sem, nehogy változást okozzon a magnetizmusban. A feltételek ily módon teljesen megfelelőek és az elért eredmény gyakran a meglepőbb. Az úgynevezett halottak gyakran épp annyira részt vesznek a család mindennapi életében mint az élők. Az ilyen szeánszok rejtett oldala nagyszerű. Az őket körülvevő gondolatformák jók és a környezet mentális és spirituális síkjának emeléséhez hozzájárulnak.   A nyilvános szeánszokon teljesen alacsony nívójú elhunytak jelennek meg a kevert magnetizmus miatt.   A spiritizmus általános gyakorlása ellen egyik legkomolyabb ellenérv az, hogy az emberben az öntudat a halál után a természet alsóbb részéből a felsőbb felé igyekszik. Az Egó, mint már ismételten mondottuk, állandóan visszavonul az alsóbb világból, ennélfogva nyilvánvaló, hogy nem szolgálhat fejlődése javára az, ha az alsóbb részt természetes öntudatlanságából felébresztjük és az emelkedő öntudatot visszahúzzuk a Földdel való érintkezésbe csak azért, hogy egy médiumon keresztül közléseket adjon.   Így tehát kegyetlen jótétemény a Földszférába visszahúzni azt, akinek alsó Manasza még kámikus kielégülések után sóvárog, mert ez késlelteti az előrehaladást és félbeszakítja azt. Kámaloka-beli tartózkodása alatt ekképpen meghosszabbodik, az asztráltest táplálékot nyer és az Egóhoz való kapcsolódása fennmarad; a lélek szabadságát ez késlelteti és „a halhatatlan fecskét a Föld lépe még fogva tartja”.   Különösen az öngyilkosság vagy a hirtelen halál esetében nem kívánatos újra felébreszteni a Trishna-t, vagy az érző-létezés utáni vágyat.   Ennek különös veszélye az, hogy mivel az Egó visszahúzódóban van önmagába, mind kevéssé lesz képes befolyásolni és vezetni öntudatossága alsóbb részét, amelynek, amíg az eljárás teljessé nem válik, meg van az ereje, hogy karmát teremtsen és a körülmények hatása alatt hajlamosabb inkább a rossz karmát szaporítani mint a jót.   Ezenfelül azok, akik rossz életet éltek és akik az elhagyott földi élet alatti élvezetei után sóvárognak, melyeket többé közvetlenül nem képesek megízlelni, médiumokat vagy szenzitíveket igyekeznek maguk köré gyűjteni és megkísérlik hogy a saját kielégülésükre használják fel őket. Ezek a legveszedelmesebbek azok között az erők között, amelyekkel a meggondolatlanok és a kíváncsiak tudatlanságukba szembetalálják magukat.   Egy kétségbeesett asztrállény belekapaszkodhat egy szenzitív ülésezőbe és megszállhatja vagy követheti őt otthonába és megszállhatja valamelyik hozzátartozóját. Sok ilyen eset fordul elő és a legtöbb esetben majdnem lehetetlen megszabadulni az ilyen megszálló lénytől.   Már láttuk, hogy a Földön maradó barátok szenvedélyes bánata és vágyakozása az elhunyt lényeket ugyancsak visszahúzni törekszik a Földszférába, ami gyakran nagy szenvedést okoz az elhunytnak és beleavatkozik a fejlődés természetes folyamatába.   Áttérve most már azon lényekre akik egy médiumon keresztül megnyilvánulhatnak, a következőképpen csoportosíthatjuk őket: -         Asztrálsíkon elhunyt emberi lények; -         A devachánban lévő elhunyt emberi lények; -         Árnyak; -         Burkok; -         Éltetett burkok; -         Természeti szellemek; -         A médium Egója; -         Adeptusok; -         Nirmanakayak.   Minthogy az „Asztrállények” című XIV. fejezetben ezek legnagyobb részét már leírtuk, itt már csak kevés mondanivalónk van róluk.   Elvileg minden asztrálsíkon levő elhunytnak módjában van egy médiumon keresztül közléseket leadni, bár ez az alsóbb síkról sokkal könnyebb és mind nehezebbé válik amint a lény felfelé emelkedik a magasabb síkokra. Miután minden ugyanaz marad, természetes dolog, hogy a szeánszokon nyert közlések többsége az alsóbb síkokról nyilvánul meg és ennélfogva aránylag fejletlen lényektől valók.   Emlékezetükbe idézzük (lásd XV. fejezet) hogy az öngyilkosok és a hirtelen halál más áldozatai, beleértve a kivégzett bűnösöket is, akik a fizikai élet teljében haltak meg, különösen hajlamosak, hogy egy médiumhoz vonzódjanak abban a reményben, hogy Trishna-jukat azaz életszomjukat kielégíthetik.   Következésképpen a médium az oka annak, hogy bennük egy új Skandha sorozat alakul ki, egy új test, amelynek sokkal rosszabb tendenciái és szenvedélyei vannak mint amilyenek az elveszetté voltak. Ez nagyon sok rosszat hoz létre az Egó számára és okozza, hogy az előbbinél sokkal rosszabb létre születik újra.   A devachanban, azaz a mennyei világban lévő lénnyel való érintkezés egy kis magyarázatra szorul. Ha egy érzékeny vagy médium tiszta és nemes természetű, akkor felszabadult Egója felemelkedhet a devachán síkra és ott érintkezésbe léphet a devachánban lévő lénnyel. A benyomás gyakran az, mintha a devachánban lévő lény jött volna a médiumhoz, holott éppen az ellenkezője áll, vagyis a médium Egója emelkedett fel a devachánban lévő lény síkjára.   A devachánban lévő lények tudatosságának sajátos feltételei következtében az ilyen módon nyert üzenetek felől nem lehetünk teljesen nyugodtak. A legjobban a médium vagy szenzitív tudhatja, láthatja vagy érezheti azt, amit a devachánban lévő külön lény tud, lát és érez. Így, ha megengedjük az általánosítást, sok lehetősége van a tévedésnek, minthogy a devachánban lévő minden egyes lény a mennyei világ saját külön részében él.   A tévedés ezen forrásán felül, bár a devacháni lény gondolatai, tudása és érzései képezik a lényeget, valószínű, hogy a médium saját személyisége és már meglévő fogalmai fogják megszabni a közlés formáját.   Gyakran egy árnyék (lásd XIX. fejezet Emberi osztály 2. pontját) jelenhetik meg és adhat közléseket egy szeánszon, minthogy éppen úgy néz ki mint az elhalt lény és birtokában van emlékezetének, sajátosságainak stb. Gyakran tartják magának a lénynek, bár ő maga nincs tudatában annak, hogy ő személytelen. A valóságban a lény „legalsóbb tulajdonságainak lélek nélküli tömege”.   A burok (lásd XIX. fejezet) szintén pontosan emlékeztet az illető elhunyt személyre, holott nem több mint az illető asztrálhullája, melyet az értelem minden részecskéje elhagyott. Egy médium aurájába jutva néhány pillanatra az igazi lény alakjára változtatható.   Az ilyen „kísértet” lelkiismeretlen, jó impulzusok nélkül való, a szétbomlás felé tart és következésképpen csak a rossz érdekében tevékenykedhetik, akár úgy tekintjük őket hogy életerejüket a szeánszoknál történő vámpírizálás útján hosszabbítják meg, akár pedig úgy, hogy a médiumot és az ülésezőket egyáltalán nemkívánatos asztrál kapcsolatokkal szennyezik be.   Az éltetett burok (lásd XIX. fejezet) szintén nyilatkozni képes egy médium közvetítésével. Amint láttuk egy asztrálhullából áll, amelyet egy mesterséges elemi lény lelkesít meg és mindig rosszakaratú. Ennélfogva nyilvánvalóan nagy veszély forrását jelenti a spiritiszta szeánszokon.   Az öngyilkosok, az árnyak és éltetett burkok kisebb vámpírok, melyek életerőt vonnak ki azokból az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek. Innen van az, hogy a médium és az ülésezők gyakran ki vannak merülve egy szeánsz után. Az okkult tanítvány megtanulta, hogy befolyásukkal szemben hogyan védje meg magát, azonban e tudás nélkül az útjukba kerülőnek nehéz elkerülnie, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásuk alá ne kerüljön.   Az árnyak és a burkok használata a szeánszoknál sok spiritiszta közlésre az értelmi terméketlenség bélyegét süti. Látszólagos értelmességük csak visszaadásokban merül ki. Az eredetnélküliség rögtön meglátható, minthogy az új irányú független gondolkodásnak semmi jelét nem árulják el.   A természeti szellemek. Hogy e teremtmények milyen szerepet játszanak a szeánszoknál, azt a XX. fejezetben már leírtuk.   A szeánszok sok jelenségét sokkal inkább magyarázhatjuk a tudatalatti erők csalfa játékával, mint a „szellem” cselekedeteivel, akik míg testben vannak, bizonyára képtelenek volnának ilyen ténykedésre.   A médium Egója. Ha a médium tiszta, komoly és világosságra törekvő, úgy az ilyen felfelé törekvés találkozik a felső természet leáradásával, a felsőből világosság áramlik alá és megvilágítja az alsó öntudatot. Ekkor az alsó értelem egy időre egyesül kiinduló pontjával, a felső Egóval és oly sokat vesz át a felső értelem tudásából, amennyit csak megtartani képes. Így azután a közlések némelyike néha magától a médium Egójától eredhet.   A szeánszokon vonzott lények fajtája természetesen nagyon függ a médium típusától. Az alacsony típusú médiumok elkerülhetetlenül kellemetlen látogatókat vonzanak, akiknek eltűnő életereje a szeánszokon erősödik meg. De ez nem minden; ha egy ilyen szeánszon egy megfelelő alacsony fejlettségű férfi vagy nő van jelen, úgy a kísértet ehhez a személyhez vonzódik, hozzá kapcsolódhat és áramlatokat indíthat meg az élő személy asztrálteste és a holt személy asztrálteste között és sajnálatos eredményeket hozhat létre.   Egy Mester vagy Adeptus gyakran érintkezik tanítványával anélkül, hogy az érintkezés rendes módjait használná. Ha egy médium egy Mester tanítványa, úgy lehetséges, hogy egy Mestertől eredő üzenet jön „rajta keresztül” amit egy közönséges „szellemtől” eredő üzenetnek tarthatnak.   A Nirmanakaya egy tökéletes ember, és kapcsolatban marad a Földdel, bár levetette ugyan fizikai testét, de még megtartja többi alsó életelveit, hogy az emberiség fejlődését elősegítse. A nagy lények közléseket adhatnak és ritka alkalmakkor adnak is egy médiumon keresztül.   Amíg valaki a médiumitással kapcsolatban nem tett szert bő tapasztalatra, addig nehéz elhinni, hogy milyen sok egészen közönséges ember ég a vágytól, hogy mint egy nagy világtanító lépjen fel. Szándékuk rendszerint becsületes és valóban azt hiszik, hogy olyan tanításokkal rendelkeznek melyek meg fogják menteni a világot. A pusztán világi dolgok értéktelenségét megállapítva úgy érzik, nagyon helyesen, hogyha képesek volnának az emberiségre ráerőszakolni a saját eszméiket, akkor a világ egyszerre más helyzetbe kerülne. Ha a médium abba a hitbe esett, hogy ő az egyetlen csatorna a válogatott és fenséges tanítások számára és szerényen elutasít minden személyes érdemet, az ülésezők gyakran képzelik ezen közlő lények valamelyikét legalább is egy arkangyalnak vagy az istenség valamilyen megkülönböztetett megnyilvánulásának. Szerencsétlenségre az ilyen lények rendszerint elfelejtik, hogy amikor ők a fizikai világban éltek, más lények hasonló közléseket tettek különféle médiumokon keresztül, akiknek azonban ők a legkisebb figyelmet sem szentelték. Nem jönnek rá, hogy mások akik még el vannak merülve a világi dolgokban, szintén nem fognak rájuk hallgatni.   Az ilyen lények gyakran nagy neveket vesznek fel, mint pl. Washington, Julius Ceasar vagy Michelangelo nevét, abból a kétesen megbocsátható okból, hogy a tanításokat így majd hajlamosabbak lesznek elfogadni mintha azok pl. Kis Pétertől vagy Nagy Jánostól erednének.   Az ilyen lények néha látva, hogy mások telve vannak a Mesterek iránti tisztelettel, ezeket az igazi Mestereket személyesítik meg, hogy így sokkal egészségesebben fogadják el tanításaikat.   Vannak olyanok is, akik a Mester munkájának ártani akarnak azáltal, hogy az ő formáját veszik fel és így befolyásolják a tanítványait. Bár majdnem teljesen utánozni képesek fizikai kinézését, mégis teljesen lehetetlen utánozni a Mester kauzális testét. Azt, aki birtokában van a kauzális látásnak nem lehet megtéveszteni az ilyen megszemélyesítéssel.   Néhány esetben annak az okkult páholynak a tagjai, amely a spiritiszta mozgalom létrehozói, egy médium útján maguk is adtak értékes tanításokat igen érdekes tárgyakról. Ez azonban rendszerint szigorúan bizalmas zártkörű szeánsz volt, és sohasem nyilvános előadás, melyért beléptidíjat kellett fizetni.   A Csend Hangja nagyon bölcsen mondja: „Ne keresd Gurudat ezekben a csalfa régiókban.” Nem kellene vakon elfogadni egyetlen ön-kinevezett asztrálsíkbeli tanító tanítását sem. Az összes innen jövő közléseket és tanácsokat éppen úgy kellene fogadni mint ahogyan hasonló tanácsokat a fizikai síkon fogadunk. A tanításokat értéküknek megfelelően kell fogadni, miután lelkiismeretesen megvizsgáltuk azokat.   Az ember nem csalhatatlanabb azáltal mert tökéletesen halott mint amikor fizikailag élő volt. Az ember sok évet eltölthet az asztrálsíkon és mégsem tudhat többet mint amikor elhagyta a fizikai világot. Ennek megfelelően nem kellene nagyobb jelentőséget tulajdonítani az asztrálvilágból vagy bármely magasabb síkból jövő közléseknek mint egy a fizikai síkbeli befolyásnak.   A megnyilvánuló „szellem” gyakran tényleg az aminek mondja magát, azonban gyakran egyáltalán nem az. A közönséges ülésezőknek nem áll módjukban megkülönböztetni az igazat a hamistól, mert az asztrálsík segítségét a fizikai síkon lévők félrevezetésére oly mértékben fel lehet használni, hogy még abban sem lehet megbízni, ami a legmeggyőzőbb bizonyosságúnak látszik. Egy pillanatig sem tagadjuk, hogy a szeánszokon igen fontos közléseket tettek az igazi lények, azonban azt állítjuk, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy közönséges ülésező teljes bizonyossággal megállapíthassa nincs e többféle tekintetben félrevezetve.   A fentiekből láthatjuk, hogy milyen sokféle forrásból eredhetnek az asztrálsíkról kapott közlések. Amint H. P. Blavatsky mondott: „A jelenségek okai nagyon különfélék és Adeptusnak kellene lennünk, és tényleg megvizsgálnunk és kikutatnunk, hogy mi is történt, hogy így minden egyes esetben képesek legyünk megmagyarázni, hogy tényleg mi az igazi alapja a jelenségnek.”   Hogy állításunkat teljessé tegyük, azt mondhatjuk, hogy az átlagember halála után az asztrálsíkon azt teheti amit megtehet a fizikai életben is; közléseket adhat írásban, transzban vagy az asztráltest kifejlesztett és gyakorlott erőinek használatával, mind a testét levetett, mind a még testben élő személyekről. Ennélfogva sokkal okosabb dolognak tűnik ha az ember önmagában fejleszti ki saját lelkierőit ahelyett, hogy kellő tudás nélkül veszélyes kísérletezésekbe fogna. Ily módon biztonságban lehet tudásra szert tenni és meggyorsítani a fejlődést. Az embernek meg kell tanulnia, hogy a halál nem vehet rajta erőt, test börtönének kulcsa a saját kezében van és megtanulhatja, hogy hogyan használja amikor éppen akarja.   Úgy a spiritizmus mellett mint az ellene szóló hasznavehető tanulmányok mérlegeléséből az tűnik ki, hogy gondos és óvatos alkalmazása igazolható, de csakis az anyagiasság letörése céljából. De ha egyszer elértük ezt a célt, alkalmazása annyira veszélyesnek látszik úgy az élőkre mint a holtakra nézve, hogy általános szabályként nem ajánljuk alkalmazását, bár kivételes esetekben biztonsággal és üdvösen lehet gyakorolni.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:59 - #22

XXI. fejezet   Az asztrállények: mesterségesek     A legnépesebb osztályt a mesterséges lények alkotják és az embere nézve is a legnagyobb fontossággal bírnak. Rendkívül tökéletlen, félig értelmes lényekből áll, amelyek annyira eltérnek egymástól mint ahogyan az emberi gondolatok eltérnek egymástól és gyakorlatilag lehetetlen részletesen osztályozni őket. Teljesen az ember teremtményei lévén az emberhez szoros karmikus szálak fűzik őket, és az emberre gyakorolt hatásuk közvetlen és szüntelen.   1.      Az öntudatlanul létrehozott elemi lények. A VII. fejezetben már leírtuk, ahogyan ezek a vágy  és gondolatformák létrejönnek. Az ember vágya és gondolata az elemi lényeget egy pillanat alatt sajátos formájú élő lénnyé alakítja át. A forma egyáltalán nincs megteremtőjének ellenőrzése alatt, hanem saját életét éli, melynek hossza arányban van azon gondolat erejével amely létrehozta és ez az időtartam néhány perctől kezdve, több napig terjedhet. További részleteket a VII. fejezetben közöltünk.   2.      A tudatosan létrehozott elemi lények. Világos, hogy a tudatosan létrehozott elemi lények ha azokat olyanok hozzák létre, akik szabadon cselekszenek és pontosan tudják hogy mit csinálnak, sokkal erőteljesebbek lehetnek mint az öntudatlanul létrehozottak. Úgy a fehér, mint a fekete iskolák okkultistái munkájuk közben gyakran használnak mesterséges elemi lényeket, és az ilyen teremtmények erejét kevés feladat múlja felül ha tudományosan vannak elkészítve és ha tudás és ügyesség irányítja azokat. Az, aki tudja hogy hogyan kell ezt megtenni, fenntartja a kapcsolatot elemi lényével és vezetheti azt úgy, hogy az gyakorlatilag éppen úgy fog működni, mintha Mesterének teljes értelmével volna felruházva.   Az elemi lények ezen osztályának leírását itt szükségtelen megismételnünk, minthogy azt a VII. fejezetben már megadtuk.   3.      A mesterséges emberi lények. Egy nagyon különös csoport ez, melynek csak nagyon kevés tagja van, azonban fontossága felülmúlja számarányát, ami a spiritiszta mozgalommal való belső kapcsolatára vezethető vissza.   Keletkezésének megmagyarázásához vissza kell mennünk az ősi Atlantiszba. Az okkult tanítás páholyai között, melyek megelőzik a beavatást, s melyeket a Jó Törvény Adeptusai alakítottak, van egy, amely még megtartotta ugyanazokat a régi szertartásokat és ugyanazon atlantiszi nyelvet tanítják, amelyet mint szent és rejtett nyelvet a régi Atlantiszban használtak.   Ezen páholy tanítói nem állnak egy Adeptus fokozatán és a páholy nem képezi közvetlen részét a himalájai Fehér Testvériségnek, bár vannak egyes himalájai Adeptusok, akik régebbi testesüléseikben kapcsolatban voltak velük.   A XIX. század közepén ezen páholy fejei Európa és Amerika materializmusa feletti kétségbeesésükben elhatározták, hogy új eszközökkel fognak ellene küzdeni és olyan alkalmakat fognak nyújtani, amelyek révén minden gondolkozó ember bizonyosságot szerezhet a fizikai testtől különálló életre vonatkozólag.   Az ekként megindított mozgalom a modern spiritizmus hatalmas épületévé nőtte ki magát melynek hívői milliókra mennek. Bármilyen más eredmények következtek is be, az kétségtelen, hogy a spiritizmus segítségével nagy tömeg ember szerezte meg a legalább is egy valamilyen fajta jövő életben való hitet. Ez nagyszerű eredmény, bár egyesek azon a véleményen vannak, hogy túl nagy volt az ára.   Az alkalmazott módszer abban állott, hogy egy közönséges embert a halála után teljesen felemeltek az asztrálsíkra és bizonyos mértékben megtanították a hozzá tartozó erőkre és lehetőségekre, majd pedig spiritiszta kört bíztak reá. Ő a maga részéről más elhaltakat „fejlesztett” ki ugyanazon irányba és ezek mindnyájan hatottak azokra, akik a szeánszokon voltak és médiumokká „fejlesztették” őket. A mozgalom vezetői alkalmilag kétségtelenül megnyilvánultak asztrál formában a körökben, azonban a legtöbb esetben pusztán csak irányítottak és vezettek úgy, ahogy azt szükségesnek tartották. Kétségtelen, hogy a mozgalom olyan nagyra nőtt, hogy nemsokára teljesen kicsúszott a kezükből, tehát a sok későbbi fejleményért csak közvetve tekinthetők felelősnek.   Az „ellenőrzők” asztráléletének meghosszabbítása, akiket a körök vezetésével bíztak meg, határozottan késleltette természetes haladásukat és bár úgy gondolták, hogy ezért a veszteségért teljes kárpótlást nyújt a mások igazsághoz való vezetésének jó karmája, rövidesen mégis úgy találták, hogy lehetséges volt hosszú ideig hasznot húzni a „szellemvezetésből” anélkül, hogy az komoly és maradandó kárt ne okozott volna az illetőnek.   Néhány esetben visszavonták a „vezetőket” és másokkal pótolták őket, más esetben azonban úgy gondolták, hogy nemkívánatos ezt a cserét megtenni és akkor azt a figyelemreméltó segítőeszközt alkalmazták, amely a „mesterséges emberi” teremtmények különös osztályához vezetett.   Az eredeti „vezető” felső életelveit a hosszan késleltetett fejlődésben továbbengedték a mennyei világba, ellenben a visszamaradó árnyat (lásd XIX. fejezet: Emberi osztály 2. pontját) birtokukba vették, fenntartották és úgy működtek vele, hogy az gyakorlatilag éppen úgy tudott megjelenni a körben mint annak előtte.   Ezt eleinte úgy látszik  a páholy tagjai végezték, végül azonban úgy határoztak, hogy annak az elhalt személynek, akit megbíztak, hogy a néhai „szellemi vezető” után következzék, kellett ezt megtennie, amennyiben el kellett foglalnia az utóbbi árnyékát vagy burkát és a valóságban egyszerűen viselni azzal a kinézését. Ez az amit a „mesterséges emberi” névvel jelölünk.   Néhány esetben több cserét látszottak megcsinálni anélkül, hogy gyanakodtak volna, azonban néhány spiritiszta kutató megfigyelte, hogy bizonyos idő elteltével a „szellem” tulajdonságaiban és magatartásában hirtelen bizonyos változások állottak be.   A himalájai Testvériség egyetlen tagja sem vállalkozna arra sohasem, hogy egy ilyenfajta mesterséges lényt alakítson és soha nem is egyeznének senki olyannal, aki helyesnek találná ezt az eljárást.   Eltekintve az okozott csalástól, az elrendezés gyenge pontja az, hogy az eredeti páholy mellett mások is alkalmazhatják e tervet és semmi sem akadályozhatja meg a fekete mágusokat abban, hogy helyettesítsék a közlő szellemeket amint tudjuk, ezt tényleg meg is tették.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:58 - #21

XX. fejezet   Az asztrállények: nem emberiek     A nem emberi osztály   1.      Az elemi lények. Az „elemi lények” kifejezést különféle írók arra használják, hogy vele a lények különféle fajtáját jelöljék. Itt arra használjuk, hogy fejlődése különféle fokozatain azokat a monádikus lényeket jelöljük vele, melyeket úgy is lehetne jelölni, mint az Isteni Erő vagy Szellem anyagba való kiáramlásait.   A legfontosabb az, hogy a tanítvány megértse, hogy ezen elemi lények fejlődése az ív lefelé vezető részén történik, amint azt gyakran nevezik, azaz az anyaggal való teljes elkeveredés irányába, amit az ásványvilágban látunk, az anyagtól való távolodás helyett; következésképpen számára az előre haladás az anyagba való leszállást jelenti a magasabb síkok felé felemelkedés helyett.   Mielőtt a „kiáramlás” eléri az egyéniesülés fokát, amikor meglelkesíti az embert, már hat fejlődési fokon ment keresztül és lelkesítette meg azokat, éspedig  az első elemi birodalmon (a felső mentálsíkon), a második elemi birodalmon (az asztrálsíkon), az ásványi, növényi és állati birodalmakon. Néha ásványi, növényi és állati Monádoknak nevezik, habár ez határozottan félrevezető, minthogy már sokkal annak előtte hogy eléri ezeket a birodalmakat, nem egy, hanem sok Monáddá vált.   Itt természetesen csak az asztrál elemi lényekkel fogunk találkozni. Ezek a lények, azaz az Isteni kiáramlás, amely le, a mentálsík atomikus anyagáig már beburkolta magát az anyagba, azután pedig közvetlen az asztrálsíkra merült alá és egy atomikus asztrálsík anyagból álló testet gyűjtött maga köré. Ilyen összetételű az asztrálsík elemi lényege, amely a harmadik anyagi birodalomhoz tartozik, amely birodalom közvetlenül megelőzi az ásványi birodalmat.   Az asztrálsíkbeli 2.401 differenciációja alatt a különféle alsíkok anyagából sok és különféle összetételeket vonz magához. Ezek azonban csak ideiglenesek és lényegében ugyanaz a világ marad.   Pontosan kifejezve nem létezik olyan dolog mint egyetlen elemi lény azzal a csoporttal kapcsolatosan melyet éppen szemlélünk. Amit találunk, az egy hatalmas elemi lényeg készlet, amely csodálatosan érzékeny még a leggyorsabb emberi gondolattal szemben is és elképzelhetetlen hajlékonysággal válaszol a másodperc kis töredéke alatt az emberi akarat vagy vágy által benne létrehozott rezgéseire.   Abban a pillanatban azonban, amikor az ilyen akarat vagy gondolat befolyása által élő erővé lett átalakítva, egy elementállá lesz és a „mesterséges” osztályba tartozik, melyről a következő fejezetben lesz szó. Elkülönített léte azután rendszerint eltűnik, mert mint az impulzus kimerült, újra visszamerül az elemi lényeg azon el nem különült tömegébe, melyből ered.   Az asztrálsík látogatójára az elemi eszencia változó alakú szüntelen áradata elkerülhetetlenül befolyást gyakorol, az amely folyvást körülötte örvénylik, s amely gyakran fenyegeti határozott erőfeszítését, amely elől azonban mindig kitér: csodálkozni fog a lények hatalmas seregén, melyeket ebből az óceánból ideiglenesen különálló létre előhívnak az ember gondolatai és érzései, akár jók azok, akár rosszak.   Az elemi lényeget nagyjából azon anyagfajnak megfelelően lehet osztályozni amelyben lakozik, így szilárd, folyékony, gázszerű stb. elemi lényekre. Ezek a középkori alkimisták „elemei”. Nagyon helyesen azt tartották, hogy egy „elemi lény”, azaz a megfelelő élő elemi lényeg egy része tartozik minden „elemhez” vagy az alkotó része minden fizikai lényeghez.   Az elemi eszencia ezen hét főosztályának mindegyikét ismét hét alosztályra lehet osztani, ami összesen 49 alosztályt ad.   Ezenfelül, teljesen különállóan ezen egyirányú osztályoktól van hét tejesen eltérő elemi lényeg típus is, a közöttük levő különbség azonban nem annyira az anyagiasság fokozatától, mint inkább a jellegétől és rokonságtól függ. A tanítvány ezzel az osztályozással amely a Hét Sugárral kapcsolatos, mint a „függőleges” osztályozással fog megismerkedni.   Minden egyes sugártípusban szintén hét alosztály van, melyek összesen 49 függőleges alosztályt alkotnak. Az elemi eszencia fajták teljes száma tehát 49*49, azaz 2.401.   A függőleges osztály nyilvánvalóan sokkal maradandóbb és alapvetőbb mint a vízszintes osztály, mert az elemi lényeg a fejlődés lassú folyamata alatt keresztülmegy a különféle vízszintes osztályokon, azonban egész útja alatt a saját függőleges osztályában marad.   Amint az elemilény néhány pillanatra a különböző külső befolyásoktól érintetlen marad, amit alig lehet elképzelni, úgy nincsen semmilyen határozott formája, ellenben a legcsekélyebb ráhatás nyugtalan és örökké változó alakok megtévesztő zűrzavarába alakítja, és ez az ide-oda rohanó forma a forrásban lévő víz felületén keletkező buborékok gyorsaságával tűnik ismét el.   Ezek az elenyésző alakok, habár általában valamilyen fajta élő teremtmények, emberi vagy másfélék, alakjai az eszenciában nem fejezik ki jobban az elkülönült lények létezését, mint ahogyan az éppen olyan változatos sok formájú hullámok kifejezik, melyeket egy sima tó felületén egy hirtelen szélroham néhány pillanat alatt kelt. Ezek az asztrálvilágosság hatalmas tárházából eredő puszta visszatükröződések, mégis rendszerint bizonyos mértékben magukévá teszik az őket létrehozó gondolatáramlatok jellegét, habár majdnem mindig torzítással és rémítő és kellemetlen kinézéssel.   Amikor az elemi lényeg a félig tudatos önkénytelen gondolatok áramlatának megfelelő formákba alakul, mely gondolatokat az emberek többsége meggondolatlanul az agyán keresztül enged, az intelligencia mely kiválogatja a megfelelő alakokat világosan nem a gondolkodó értelméből származik, nem származhat magából az elemi lényegből sem, mert ez egy olyan birodalomhoz tartozik, amely még távolabb áll az egyéniesüléstől mint az ásványi, és teljesen meg van fosztva a tudatos mentálerőtől.   Mindamellett a lényeg csodálatos alkalmazkodóképességgel bír, amely nagyon is megközelíti az intelligenciát; kétségtelenül ez a tulajdonság az, amiért a régebbi könyvekben úgy beszélnek róla, mint „az asztrálvilág félintelligens teremtményeiről”.   Az elemi birodalmak sajátossága nem ismeri a jó és a rossz fogalmát. De van itt valami rokonszenv fajta vagy törekvés, amely majdnem minden alosztályát áthatja és amely inkább rosszindulatúakká teszi őket az emberekkel szemben mint barátságosakká. Innen ered az újonc tapasztalata az asztrálsíkon, ahol óriási változó alakú kísértetekből álló csapatok haladnak el előtte fenyegetőzve, amelyek azonban mindig visszavonulnak vagy szétszóródnak amint az ember merészen szembenéz velük. A középkori írók azt állítják, hogy ez a hajlam vagy törekvés teljesen az ember hibájának az eredménye és a más élőlényekkel szemben érzett közönyössége vagy ellenérzése okozza. A múlt „aranykorában” nem így volt ez, de még ennél is jobb lesz majd a jövőben, amikor az ember megváltozott magatartása következtében úgy az elemi lényeg, mint az állati birodalom újból vezethető lesz az ember által és az embereknek segítőjévé válik az ellenkezője helyett.   Így világos, hogy az elemi birodalom mint egy egész, nagymértékben az, amivé az emberiség gondolkodása teszi.   Az elemi eszencia sokféle változatában lakozó erőkből sok hasznot lehet húzni, hogyha azokat egy, a kezelésükben gyakorlott ember hozza működésbe. A mágikus szertartások legnagyobb része majdnem teljesen a velük való mesterkedésen alapszik, akár a mágus akaratának közvetlen hatása révén, akár pedig valami sokkal határozottabb asztrállény segítségével, akit e célból előidéz.   A szeánsz szobák fizikai jelenségeinek majdnem mindegyikét segítségükkel hozzák létre és ugyancsak ez a működő erő a kísérteties házakban végbemenő kődobálásoknál, csengetéseknél. Az utóbbiak kísérletek lévén arra, hogy valamelyik földhöz kötött emberi lény magára vonja a figyelmet vagy pusztán a mi harmadik osztályunkhoz tartozó kisebb fajta természeti szellemek rosszindulatú csínye. Azonban az elemi lény sohasem kezdeményező, egyszerűen csak egy rejtett erő, amelynek egy külső erőre van szüksége, hogy mozgásba jöjjön.   2.      Az állatok asztráltestei. Ez egy rendkívül nagy osztály, amely ennek dacára nem foglal el jelentős helyet az asztrálsíkon, mert tagjai rendszerint csak kevés ideig tartózkodnak itt. Az állatok legnagyobb része még nem egyéniesült maradandóan, és ha egyikük elhagyja fizikai testét, az a monadikus lényeg, amely rajta keresztül megnyilvánult újra visszatér a csoportlélekbe ahonnan eredt, magával vivén azokat a tapasztalatokat, melyekre a földi élet alatt szert tett. Közvetlenül ezt azonban nem képes megtenni, mivel az állat asztrálteste éppen úgy újrarendeződik mint az ember teste, és az állat az asztrálsíkon él, melynek élettartama sohasem nagy, azon értelemnek megfelelően változik, amelyet az állat kifejlesztett. Ez a legtöbb esetben nem több álomszerű tudatnál, azonban tökéletesebb, boldognak tűnik fel.   Az az aránylag kevés háziállat, amely már elnyerte az egyéniesülést és ennek következtében ebben a világban nem fog többé állatként újraszületni, már hosszabb és sokkal élénkebb életet él az asztrálsíkon mint kevésbé fejlett társai.   Az ilyen egyéniesült állat rendszerint földi otthona közelében marad és szoros kapcsolatban barátjával és oltalmazójával. Ezt az időszakot az alvó öntudatosságnak nevezett még boldogabb időszak követi, amely addig tart, amíg valami emberi formát nem ölt magára. Ezen egész idő alatt olyan állapotban van, amely hasonlít a mennyei világban lévő ember állapotához, bár egy némileg alacsonyabb fokon. Ezen osztály érdekes alosztályát alkotják a „Titkos tanítás” I. kötetében említett emberszabású majmok, akik már egyéniesültek és készek az emberi testetöltésre a következő körben.   A „művelt” országokban ezen állati asztráltestek sokban hozzájárulnak az asztrálsík általános ellenséges érzületéhez, mert az állatoknak a vágóhidakon való és a sportból történő lemészárlása sok milliónyi állatot juttat az asztrálvilágba, s így telve vannak az emberek iránti rémülettel és irtózattal. Ez utóbbi években ezeket az érzéseket nagyban megerősítette az élveboncolás gyakorlata.   3.      Mindenféle természeti szellemek. Ez az osztály oly nagy és oly változatos, hogy valamennyiük közös jellegzetességéről csak némi fogalmat lehet alkotni.   A természeti szellemek egy, a miénktől teljesen eltérő fejlődéshez tartoznak, nem voltak és nem is lesznek az emberiség tagjai. Egyetlen kapcsolatunk velük az, hogy ideig óráig ugyanazt a síkot foglaljuk el. Egy magasabbrendű fejlődés állatainak látszanak lenni. Hét nagy osztályba tartoznak és ugyanazon hét anyagi állapotban lakoznak, melyet a megfelelő elemi lényeg változatok hatnak át. Így vannak föld, víz, levegő, tűz vagy éter természeti szellemek. Határozott, intelligens asztrállények, akik ezen anyagállapotok mindegyikében laknak és működnek.   Egyedül csak a levegő szellemek laknak rendszerint az asztrálvilágban, azonban tagjainak száma oly mérhetetlen, hogy abban mindenütt jelen vannak.   A középkori irodalom a földszellemeket gyakran gnómoknak, a vízi szellemeket udineknek, a légi szellemeket sylfeknek, és az éter [tűz] szellemeket salamandereknek nevezték. A népies nyelven különbözőképpen hívják őket: tündéreknek, sellőknek, barna emberkéknek, périknek, dzsineknek, törpéknek, szatíroknak, faunoknak, koboldoknak, manóknak, hegyirémeknek stb.   Alakjuk sokféle és változó, a leggyakrabban azonban emberi, de némileg kisebb. Majdnem minden asztrál lényhez hasonlóan tetszés szerint bármely alakot képesek magukra ölteni, bár kétségtelenül megvan a kedvelt alakjuk, amelyet akkor viselnek amikor nincs különösebb okuk hogy más formát vegyenek magukra. Fizikailag rendszerint láthatatlanok, azonban megvan a képességük, hogy amikor akarják, anyagiasítással láthatóvá tegyék magukat.   Ezen osztályok mindegyikének az élén egy nagy Lény áll, aki vezető és irányító intelligenciája a természet ezen osztályának, mlyhez az ő ellenőrzése alatt álló lények osztálya igazgat és energizál. Ezeket a hinduk a következőképpen ismerik:   I.            Indra, az akasha vagy éter ura, II.          Agni a tűz ura, III.       Pavana a levegő ura, IV.       Varuna a víz ura, V.         Kshiti a föld ura.   A természeti szellemek hatalmas birodalma, amint fentebb állítottuk, főképpen az asztrálvilág, bár a birodalom egy nagy része a fizikai sík étersíkjaihoz tartozik.   Rendkívül nagyszámú alosztályuk vagy fajuk van, és az egyes egyének értelmüket és helyzetüket tekintve éppen olyan eltérőek mint az emberi lények. Legnagyobb részük elkerüli az embereket. Az emberek szokásai, kiáramlásai visszataszítóak számukra, és az asztrál áramlatok állandó rohanása, melyet az emberek nyugtalan, fegyelmezetlen vágyaikkal hoznak létre, zavarja és bosszantja őket. Ennek dacára alkalmilag barátságot kötnek emberi lényekkel, sőt segítségükre is vannak.   A segítő magatartás ritka, a legtöbb esetben vagy közönyt vagy rosszallást mutatnak, máskor meg ördögi élvezetet találnak abban, hogy rászedik és becsapják az embereket. Sok ilyen eset fordul elő elhagyott hegyes vidékeken és szeánszokon.   Csalásaikban nagyban segítségükre van az a varázserő, hogy áldozataik csak azt látják és hallják amit ők belekényszerítenek, éppen úgy, mint ez a mesmerizáltaknál van. A természeti szellemek azonban nem képesek uralni az emberi akaratot, hacsak nincs valami nagyon gyenge értelmű emberrel dolguk, vagy akik engedik, hogy a rémület megbénítsa akaratukat. Azonban csak az érzékeket szedhetik rá és varázserejüket egyszerre nagyszámú emberen is tudják gyakorolni. Az indus szemfényvesztők csodás mutatványainak némelyikénél az ő segítségüket veszik igénybe a tömeges érzékcsalódás létrehozásánál.   Úgy látszik, kevés felelősségérzettel rendelkeznek és akaratuk kevéssé fejlett mint az átlagemberé. Ennélfogva mesmerikusan könnyen kezelhetők és használhatók a mágus akaratának keresztülvitelére. Sokféle célra használhatók és a feladatot erejük határán belül híven és biztosan teljesítik.   Ők okozzák bizonyos hegyvidékeken a megkésleltetett utazók varázsba ejtését is, például házakat és embereket mutatva ott, ahol a valóságban nincsenek. Ezek az érzékcsalódások gyakran nem csak pillanatnyilag, hanem hosszabb ideig is eltarthatnak, amikor is az ember egész hosszú sorozat képzeletbeli, meglepő kalandon megy keresztül, majd ragyogó környezete hirtelen eltűnik és ő egyedül marad egy magányos völgyben vagy szélseperte síkságon.   Hogy az ember a velük való barátságot ápolhassa, meg kell hogy szabaduljon azoktól a fizikai kiáramlásoktól, melyektől undorodnak, mint amilyen a hús, alkohol, dohány és az általános tisztátalanság kiáramlásai, valamint mentesnek kell lennie az érzékiségtől, haragtól, gyűlölettől, azaz úgy fizikailag mint asztrál tekintetben kifogástalanul tisztának kell lennie. Az állandó nyugodt és vad hullámzás nélküli magasrendű és tiszta érzések olyan légkört teremtenek, amelyben a természeti szellemek élvezettel fürdenek. Majdnem minden természeti szellem gyönyörködik a zenében, s hogy élvezzék, még a házba is képesek belépni, megfürdenek a hanghullámokban és velük összhangban lebegnek.   Ugyancsak a természeti szellemeknek kell tulajdonítani a spiritiszta szeánszokon létrejövő úgynevezett fizikai jelenségeket is; tényleg sok szeánszot ezek a csintalan teremtmények töltenek ki. Kérdésekre képesek felelni, hamis üzeneteket adva ütésekkel vagy kopogásokkal és szellemi fényeket mutatnak be, továbbá tárgyaknak nagy távolságokról való elhozatalát, bármely jelenlévő értelméből való gondolatolvasást, írások vagy rajzok vetítését, sőt anyagiasításokat is. Erejüket természetesen még sok más fogásaiknál is képesek felhasználni.   A legkisebb  mértékben sem lehet őket megbántani vagy becsapni, ellenben őszintén örülnek, ha sikerül mulatságuk és örülnek annak a félelem okozta odaadásnak és vonzalomnak is melyet reájuk mint „kedves szellemekre” és angyali segítőkre pazarolnak. Osztoznak az ülésezők gyönyörében és úgy érzik, hogy jó munkát végeztek hogyha ekképpen megvigasztalták a szenvedőt.   Néha az emberek alkotta gondolatformákba öltöznek és nagyszerű tréfának tartják, ha felvirágoznak szarvakat, ha egy farokkal ellátott kísértetet ostoroznak és lángot okádnak amint ide-oda rohannak. Néha egy-egy befolyásolható gyermeket megrémítenek ilyen megjelenésükkel, azonban a természeti szellemek kedvéért meg kell említeni, hogy ők maguk nem képesek félni és így nem értik az eredmény súlyát és valószínűleg azt gondolják, hogy a gyermek rémülete színlelt és egy részét képezi a játéknak.   A természeti szellemek egyikének sincs állandóan újraszülető egyénisége. Ennélfogva úgy látszik, hogy fejlődésük alatt sokkal nagyobb fokú értelem fejlődött ki az egyéniesülés megtörténte előtt.   A különféle osztályok élettartama nagyon különböző, az egyiké egészen rövid, másoké sokkal hosszabb mint az emberi élettartam. Létük egészében véve egyszerűnek, örömteljesnek, felelőtlennek tűnik fel, olyannak, amilyenben egy boldog gyermeknek lehet része kivételesen kedvező fizikai körülmények között.   A természeti szellemeknek nincsen nemisége, nincs betegsége és nincs náluk a létért való küzdelem. Erős vonzalommal rendelkeznek, szoros és tartós barátságot képesek kialakítani. A féltékenység és harag náluk is lehetséges, azonban teljesen megszűnik ellenállhatatlan örömükkel, melyet a természet működése felett éreznek és amely a legfőbb jellegzetességük. Testüknek nincs belső szervezete, így nem szakíthatók ketté vagy sérthetők meg, sem hőség, sem a hideg nem hat rájuk. A félelmet nem ismerik.   Bár furfangosak és pajkosak, ritkán rosszindulatúak. Hacsak határozottan ki nem váltják belőlük. Általában nem bíznak az emberben és haragszanak ha valami új jövevény megjelenik az asztrálsíkon úgy, hogy az illető rendszerint kellemetlen vagy elrémítő alakban találkozik velük. Ha azonban nem ijed meg, rövidesen úgy tekintik, mint egy szükséges rosszat és többé nem is veszik figyelembe, sőt egyik-másik barátságossá is válhat.   Egyik legkedvesebb örömük, azokkal az asztrálsíkon levő gyermekekkel játszadozni és őket százféle módon szórakoztatni, akiket mi „holtak”-nak tartunk.   Egyesek közülük, akik kevésbé gyermekesek és komolyabbak, néha mint a fa-istenségeket vagy falusi istenségeket tisztelnek. Méltányolva a nekik szánt hízelgést kétségtelenül készségesen viszonoznak minden kis szolgálatot amire csak képesek.   Az Adeptus tudja, hogy hogyan vegye igénybe a természeti szellemek szolgálatait és gyakran bíz rájuk kisebb tennivalókat, a közönséges mágus ellenben csak felszólítással teheti meg azt, azáltal, hogy figyelmüket mint egy kérő felkelti és valami üzletfélét köt velük vagy pedig idézés útján, azaz engedelmességre kényszerítve őket. Mindkét módszer nagyon nemkívánatos; az idézés nagyon veszedelmes is, minthogy az végzetessé válható ellenségeskedést válthat ki. A Mester egyetlen tanítványa sem engedné meg az ilyenfajta kísérletet.   A természeti szellemek legmagasabb típusai a sylphek vagy légszellemek, akiknek az asztráltest a legalsó testük. Az átlagemberével egyforma értelmük van. Rendes módszerük az egyéniesülés elnyerésére a közvetlen felettük lévő fokozat tagjaival - az asztrál angyalokkal – való érintkezés, valamint az azok iránti szeretet.   Azok a természeti szellemek akik ki akarják tapasztalni az emberi életet, megszállhatnak egy fizikai világban élő embert.   Voltak idők, amikor a természeti szellemek egy bizonyos osztálya fizikailag anyagiasította magát és így lépett nőkkel és férfiakkal nemkívánatos érintkezésbe. Talán ez az eredete a szatírokról és faunokról szóló legendáknak, habár ezek egy teljesen eltérő nem emberi fejlődéshez tartoznak.   Továbbá érdekes megjegyezni, hogy bár a természeti szellemek birodalma nagyon eltér az emberitől - minthogy nemiség, félelem vagy a létért való küzdelem nélkül való – kibontakozásának végeredményben minden tekintetben azonos az emberiség által elértekkel.   4.      A dévák. Azok a lények, akiket a hinduk déváknak neveznek, máshol mint angyalok, az Isten fiai stb. szerepelnek. Az emberiségtől eltérő fejlődéshez tartoznak, egy olyan fejlődéshez, mely úgy tekinthető, mint az emberiség feletti birodalom.   A keleti birodalomban a déva szót általában mindenféle nem emberi lény megjelölésére is használták. Itt csak a fenti korlátozott értelemben használjuk.   Emberekké sohasem lesznek, minthogy legtöbbjük már túl van ezen az állapoton, azonban vannak közöttük néhányan, akik a múltban emberi lények voltak.   A dévák testei sokkal fluidikusabbak mint az emberi testek, az aura szerkezete lazább, sokkal nagyobb mérvű kiterjeszkedésre és összehúzódásra képesek, és bizonyos lángoló tulajdonságuk van, amely tisztán megkülönböztethető a közönséges ember aurájának fénylő voltától. A déva aurájának benső alakja, amely majdnem mindig emberi formájú, kevéssé határolt mint az embernél; a déva sokkal inkább a külső részben, sokkal inkább az aurájában él mint az ember. A dévák rendszerint mint óriás nagyságú emberi lények jelennek meg. Számos nyelvezetük van, amely valószínűleg nem olyan határozott mint a mi nyelvünk, bár bizonyos tekintetben többet fejez ki.   A dévák gyakran vannak jelen és készek a saját irányukhoz tartozó tárgyat megmagyarázni és fejtegetni bármely emberi lénynek, aki eléggé fejlett, hogy felfogja azokat.   Bár a Földdel vannak kapcsolatban, a dévák egy hét láncból álló nagy rendszeren át fejlődnek és mi a hét világból álló világunk a maga egészében csak egy világ előttük. Emberiségünk nagyon kevés tagja érte el azt a síkot amelyen kapcsolatba lehet jutni a déva fejlődéssel. A déva birodalom legtöbb újonca a naprendszer más emberiségéből származik, melyek néhánya alacsonyabb fokon álló, mások meg magasabb rendűek a miénknél.   A déva fejlődés célja az, hogy a legmagasabb osztályukat egy sokkal fejlettebb fokra emelje mint amelyet megfelelő idő alatt az emberiségnek el kell érnie.     A dévák három alacsonyabb osztálya a következő:   I.            A kanadévák, akiknek legalacsonyabb teste az asztrális, II.          A rupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a mentális, III.       Az arupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a felső mentáltest, vagy kauzáltest.   Az arupadévák és a rupadévák megnyilvánulása az asztrálsíkon éppen olyan ritka, mint egy asztrállény anyagiasulása a fizikai síkon.   Ezen osztályok felett még négy más nagy osztály van és a déva birodalom felett és azon túl ott vannak a Planéta Szellemek nagy sorozata.   Itt főkép a kamadévákkal foglalkozunk. Az átlag közöttük sokkal magasabb fokú, mint közöttünk, mert mindaz ami határozottan rossz, már régen kiküszöbölték. Hajlamaik nagyon eltérőek és egy igazán spirituális ember fejlettség tekintetében sokkal magasabban állhat mint néhányuk.   Figyelmüket bizonyos mágikus idézetekkel fel lehet kelteni de az emberi akarat amely uralni képes őket, csak egy bizonyos magas osztályú Adeptus akarata lehet.   Rendszerint alig bírnak tudomással a fizikai világunkról, bár néha egyikük másikuk segítséget is nyújthat olyasféleképpen ahogyan valamelyikünk egy bajban levő állaton segíthet. Azonban megértik, hogy a jelenlegi fokon az emberi ügyekbe való beavatkozás inkább több bajt okoz mint jót.   Meg kell említenünk a devarajas-t, bár szorosan véve nem tartoznak egyik osztályukba sem. E négy déva olyan fejlődésen ment keresztül, amely semmiféleképpen nem felel meg a mi emberiségünknek.   Úgy beszélnek róluk mint a Föld Kormányzóiról, a négy sarkalatos pont angyalairól, vagy Chatur Maharaja-ról. Nem a dévák, hanem a négy földi elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő felett uralkodnak a bennük lakozó természeti szellemekkel és lényekkel együtt. Más reájuk vonatkozó adatokat az alábbi táblázat tartalmaz.   Név Az irány elementál tű pontja Csoportok Jelképes színe Dhritarashtra Kelet Gandharva-k Fehér Virudhaka Dél Kumbhanda-k Kék Virupaksha Nyugat Naga-k Vörös Vaishravana Észak Yaksha-k Arany   A „Titkos Tanítás” mint a „szárnyas gömböket és tüzes kereszteket” említi őket és a keresztény Bibliában Ezekiel hasonló szavakkal kísérli meg leírni őket. Reájuk vonatkozó utalásokat minden vallás szimbológiájában találni és mint az emberiség védelmezőit mindig a legnagyobb tiszteletben tartották őket.   Az ember földi élete alatt ők a Karma irányítói és ilyenképpen rendkívül fontos szerepet játszanak az ember sorsában. A Kozmosz nagy karmikus Istenségei, a Lipiká-k, amikor az ember asztrál élete végén az életelvek végleges elválása végérvényesen megtörténik, minden egyes személyiség tetteit mérlegre vetik, és úgyszólván megadják az étermás mintáját, amely pontosan megfelel az ember következő születésére vonatkozó karmájának. Minthogy azonban a Devaraja-k uralják azokat az „elemeket”, amelyekből ezt az étermást össze kell állítani, ők azok, akik az elemek arányát úgy rendezik, hogy pontosan megfeleljen a Lipika szándékának.   Az ember egész életében ellensúlyozzák azokat a változásokat, melyeket az ember állapotában a saját maga és a körülöttük levő akarata létrehozott, úgy, hogy a karma pontosan és igazságosan teljesedésbe mehet. Ezekre  a lényekre vonatkozóan tanulságos ismertetést találhatunk a „Titkos Tanítás” I. kötetében. Tetszés szerint vehetnek magukra emberi testet és feljegyeztek olyan eseteket, amikor meg is tették ezt.   Az összes magasabbrendű természeti szellemek valamint a mesterséges elemi lények csapatai mind közreműködnek óriási munkájukban; azonban az összes szál az ő kezeikben van és az egész felelősség őket terheli. Az asztrálsíkon ritkán nyilvánulnak meg, azonban ha megteszik, bizonyos, hogy azok lakói között a legfigyelemreméltóbbak.   Valójában nem négy, hanem két dévaraja kell hogy legyen, azonban a beavatás körén kívül alig tudni róluk valamit és még kevesebbet lehet mondani a magasabb háromról.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:58 - #20

XIX. fejezet   Az asztrállények: emberiek     Ha mindenféle asztrállényt fel akarnánk sorolni és le szeretnénk írni, a feladat éppen olyan nehéz volna, mint a mindenféle fizikai lény felsorolása és leírása. Megkíséreljük táblázatosan összeállítani a fő szabályokat és azokat röviden leírni.     Asztrállények Emberiek Nem emberiek Mesterségesek Fizikailag élők Holtak 1.      Átlagos ember 1.      Átlagos ember 1.      Elemi eszencia 1.      Öntudatlanul alkotott lények 2.      Pszichikus 2.      Árnyak 2.      Állatok asztrálteste 2.      Tudatosan alkotott elemi lények 3.      Mester vagy tanítványa 3.      A burok 3.      Természeti szellemek 3.      Emberi mesterséges lények 4.      Fekete mágus vagy tanítványa 4.      Az éltetett burok 4.      Dévák     5.      Öngyilkosok és hirtelen elhaltak       6.      Vámpírok, emberfarkasok       7.      Fekete mágus és tanítványa       8.      Megtestesülésre váró tanítvány       9.      Nirmanakaya       Hogy a felsorolást egészen teljessé tegyük, még hozzá kell tennünk, hogy a fentieken kívül a Naprendszer más bolygóiról való nagyon magas rendű Adeptusok, sőt még nagyobb távolságról jött még fenségesebb látogatók is megjelennek alkalmilag, ámbár lehetséges, bár majdnem felfoghatatlan, hogy az ilyen lények valaha is manifesztálódjanak egy olyan alacsony síkon mint az asztrálsík. Ha azt akarják, akkor ezen bolygó asztrálanyagából egy ideiglenes testet alkotnak maguknak.   Másodszor ezen a bolygón két más fejlődés is folyik, bár úgy látszik, hogy nem cél az, hogy azok vagy az emberek rendes körülmények között kapcsolatban legyenek egymással. Ha összeköttetésbe jutunk velük, úgy ez valószínűleg fizikailag történik, mert a mi asztrál síkunkkal való kapcsolatunk nagyon gyenge. Megjelenésük egyetlen lehetősége a szertartásos mágiában előforduló rendkívül valószínűtlen véletlentől függő amelyet a leghaladottabb mágusok néhánya tud csak végezni; azért alkalmilag ez is megtörtént.       Az emberi osztály a.)    A fizikailag élők   1.      Az átlagos ember. Ez az osztály az olyan személyekből áll, akiknek fizikai teste alszik és akik különféle öntudatfokozatban ide-oda lebegnek az asztrálsíkon, amint ezt az „Alvás élet” című IX. fejezetben már leírtuk   2.      A pszichikus. A pszichikailag fejlett ember rendszerint teljesen éber amikor a fizikai testén kívül van, azonban megfelelő gyakorlat hiánya miatt a látottak megtévesztik. Gyakran képes lehet az összes asztrál alsíkot keresztülbarangolni, néha azonban valamely alsík különösképpen vonzza és ritkán képes ennek befolyása fölé emelkedni. A látottak emlékezete természetesen a tökéletes  igazság és a teljes elferdítettség vagy a tökéletes feledékenység között változhat. Mivel feltesszük, hogy nincs egy Mester vezetése alatt, mindig az asztráltestében fog megjelenni, mivel mentáltestében nem tud működni.   3.      Az Adeptus és tanítványai. Ez az osztály rendesen nem az asztrál hanem a mentálsík négy alsó alsíkjának anyagából álló mentáltestét használja. Ezen test előnye az, hogy segítségével pillanatok alatt át lehet jutni a mentálsíkról az asztrálsíkra és vissza és mindenkor a saját síkja nagyobb erejének és élesebb érzékeinek használatát engedi meg.   Minthogy a mentáltestet asztrál látással nem lehet meglátni, a benne tevékenykedő tanítvány megtanulja, hogy hogyan gyűjtsön maga köré egy ideiglenes asztrálburkot arra az esetre, ha azt óhajtaná, hogy észrevehetővé váljék az asztrállények számára. Az ilyen test, habár pontos mása az ember külsejének, egyáltalán semmilyen anyagot nem tartalmaz a saját asztráltestéből, de éppúgy megfelel neki, mint ahogy az anyagiasítás megfelel a fizikai testnek.   Fejlődésének egy korábbi fokán a tanítványt asztráltestében lehet találni éppúgy mint mást, azonban bármelyik testét használhatja is. A megfelelő tanító vezetése alatt lévő tanítvány mindig teljesen tudatos és az összes alsíkon könnyen képes tevékenykedni.   4.      A fekete mágus és tanítványa. Ez az osztály némileg megfelel az Adeptus és tanítványa osztályának, kivéve, hogy a fejlettség a jó helyett a rosszban van és a szerzett erők önzetlen célok helyett önző célokat szolgálnak. Alacsony fokozatai között vannak azok a négerek, akik az Obeah és Voodoo iskolák szertartásait gyakorolják és a vad törzsek orvosemberei. Intellektus tekintetében magasan állók és ennélfogva feddésre méltóbbak a tibeti fekete mágusok.   b.)    A fizikailag holtak   1.      A közönséges ember halála után. Ez az osztály nyilvánvalóan nagyon népes és mindenféle fokozatú személyekből áll, akik öntudatuk állapota tekintetében eltérnek egymástól amint ezt már bővebben leírtuk a „Halál utáni élet” című XII.-XV. fejezetekben.   2.      Az árnyék. A XXIII. fejezetben látni fogjuk, hogy amikor egy ember asztrálélete letelt, meghal az asztrálsíkon és hátrahagyja szétoszló asztráltestét pontosan úgy, mint amikor fizikailag meghal és hátrahagyja a felbomló fizikai hullát.   A felső Egó a legtöbb esetben nem képes manasztikus (mentális) életelvét teljes mértékben visszavonni alsóbb életelveiből, következésképpen ezen alsóbb mentálanyag egy része az asztrálanyaggal elkeveredve visszamarad. A mentálanyag ekképpen visszamaradó része minden egyes alsík durvább anyagából áll, melyet az asztráltestnek sikerült kirántania a mentáltestéből.   Ez az asztrálhulla, melyet mint árnyat ismerünk, egy olyan lény, mely semmiféle értelemben véve sem az igazi egyén, mindamellett pontosan az illető külsejét mutatja, meg van az emlékezete és minden aprólékos sajátossága. Ennélfogva nagyon könnyen összetévesztik az illetővel ami a szeánszokon gyakran meg is történik. A személytelenné válás tényével nem rendelkezik, mert amennyire értelme terjed szükségképpen azt kell feltételeznie, hogy ő az egyén, pedig csupán csak egy lélek nélküli tömege legalacsonyabb tulajdonságainak.   Egy árnyék élettartama azon alsó mentálanyag mennyiségétől függ, mely meglelkesíti, minthogy ez állandóan fogyóban van, ezért értelmileg el is fogy, bár nagy mennyiségű ravaszsággal is rendelkezik és életcélja érdekében még arra is képes, hogy a médiumtól ideiglenesen értelmet vegyen kölcsön és így érintkezzék valakivel. Természeténél fogva nagyon hajlamos arra, hogy mindenféle rossz befolyások alá kerüljön, és mivel el van különülve Egójától nincs is összetételében semmi ami a jó befolyásokra válaszolni képes volna. Így azután készségesen odaadja magát az alacsonyabb fajtájú fekete mágusok különféle alacsony céljainak. A birtokában levő mentálanyag lassan szétoszlik és visszatér saját síkja anyagába.   3.      A burok. A burok az ember asztrálteste szétbomlása legvégső állapotában, miután az értelem minden része elhagyta. Ennélfogva semmiféle állhatatossága vagy értelme nincsen és az asztráláramlatokkal ide-oda sodródik. Néhány pillanatra azonban még akkor is feléleszthető kísérteties életutánzattá, ha történetesen egy médium aurájának hatása alá kerülne. Ilyen körülmények között még mindig pontosan az elhunyt külsejére fog emlékeztetni és bizonyos mértékben visszaadni képes annak megszokott kifejezéseit és kézírását.   Megvan azon képessége is, hogy vakon válaszoljon azokra a rendszerint legalacsonyabb-rendű rezgésekre, melyek benne árnyékbeli létének utolsó ideje alatt gyakran életre keltek.   4.      Az éltetett burok. Ez a lény szorosan véve nem emberi, de ide soroltuk, mert külső öltözéke az a passzív lélektelen burok, az emberiség járuléka. Az az értelem, vágy és akarat amellyel rendelkezik, az őt meglelkesítő elemi lényegé (lásd VII. fejezet), lévén ez az elemi lény maga is az emberi gondolat teremtménye.   Az éltetett burok mindig rosszakaratú, igazi kísértő démon, akinek rossz befolyását csak erejének mérve korlátozza. Az árnyhoz hasonlóan gyakran használják az Obeah és Voodoo mágusai. Egyes írók mint elementált említik.   5.      Az öngyilkosság és a hirtelen halál áldozatai. Ezekről már írtunk a „Halál utáni élet” című XV. fejezetben. Megjegyezhetjük még, hogy ez az osztály, épp úgy mint az árnyak és éltetett burkok, az, amit kisebb vámpíroknak lehet nevezni, mert mikor erre alkalmuk van, létüket úgy hosszabbítják meg, hogy életerőt vonnak ki azokból az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek. 6.      Vámpírok és emberfarkasok. Ez a két osztály ma már nagyon ritka; néha előfordulnak, főképpen az olyan vidékeken, ahol tekintélyes mértékben van képviselve a Negyedik Gyökérfaj, mint Oroszországban és Magyarországon.   Alig lehetséges, hogy az ember annyira lealacsonyuljon, önző és állatias életet éljen, hogy vágyai által tőrbecsalva végül az egész alsó értelem elkülönüljön a felső Éntől. Ez csak ott lehetséges, ahol az önzetlenség vagy spiritualitás minden sugara el van nyomva, és ahol nincsen semmiféle megváltó tulajdonság.   Az ilyen elveszett lény már rövidesen a halál után képtelen megmaradni az asztrálvilágban és ellenállhatatlanul teljes tudatossággal az „ő saját helyére”, a titokzatos nyolcadik szférába vonzódik, ahol olyan tapasztalatok után, melyeket jobb le nem írni, lassan feloszlik. Ha öngyilkosság van hirtelen halál áldozata volt, úgy bizonyos körülmények között, kiváltképp ha tud valamit a fekete mágiáról, ettől a sorstól, hogy mint kísérteties vámpír éljen, megszabadítja magát.   Minthogy a nyolcadik szférába csak a test halála után juthat, ezért testét kataliptikus álomban őrzi azáltal, hogy félig anyagiasított asztrálteste segítségével más emberi lényekből vért von ki és azt beléje ömleszti és így ily többszöri gyilkossággal elhalasztja végső sorsát. A leghatásosabb ellenszere ennek, ahogy a népies babona helyesen feltételezi, a test elégetése, ekként megfosztva a lényt támaszpontjától.   A sír megnyitásakor a test rendszerint frissnek és egészségesnek látszik és a koporsó néha vérrel telt. Az elégetés a vámpírizmus e fajtáját nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.   A farkasember csak az ember fizikai élete alatt nyilvánulhat meg és elkerülhetetlenül vele jár a mágia némi ismerete, ami mindenesetre arra képesíti őt, hogy kivetítse asztráltestét.   Amikor egy teljesen kegyetlen és állatias ember kivetíti asztráltestét, azt bizonyos körülmények között más asztrállények megragadják és anyagiasítják, nem emberi formába, hanem vadállat, rendszerint farkas alakjában. Ilyen állapotban a környező vidéken kóborol, megölve minden más állatot, sőt emberi lényeket is, ekként nemcsak a vér utáni vágyát elégítve ki, hanem ellenségéit is, akik kergetik.   Ebben az esetben, miként gyakran a rendes anyagiasításkor is, az asztráltestben okozott sérelem a reperkuszió különös tüneménye folytán (lásd a XXVIII.  fejezet 19. pontját) az ember fizikai testén is visszaadódik. A fizikai test halála után azonban az asztráltest, mely külsejét valószínűleg megtartja, ugyanazon alakban kevésbé lesz sebezhető.   Ekkor azonban már sokkal kevésbé lesz veszedelmes és hacsak nem talál valami megfelelő médiumot, képtelen lesz teljesen anyagiasulni. Az ilyen anyagiasulásokban valószínűleg nagy mennyiségű étermásból eredő anyag és talán némi fizikai testből eredő folyékony és gázszerű anyag is van, mint az néhány anyagiasítás esetében szokott lenni. Ez a fluidikus test mindkét esetben úgy látszik nagyobb távolságra képes eltávolodni a fizikai testtől az éteranyagot tartalmazó testnél.   Úgy a vámpírok mint az emberfarkasok megnyilvánulása rendszerint a fizikai testük közvetlen szomszédságára van korlátozva.   7.      A fekete mágus és tanítványa. Ez az osztály, megfelelő változattal, azonos az újraszületésre várakozó tanítványéval, azonban ebben az esetben az ember a természetes fejlődés menetével dacolva mágikus eljárásokkal tartja vissza magát az asztrálsíkon és ezek az eljárások néha a legborzalmasabb természetűek.   Igazán nem kívánatos felsorolni vagy leírni ezen osztály különféle alosztályait, minthogy az okkult tanuló csak elkerülni óhajtja őket. Ezek a lények akik így életüket a természetes határon túl hosszabbítják meg, ezt mások kárára és azok életének egy más alakba való elszívása által teszik meg.   8.      Az újraszületésre váró tanítvány. Jelenleg ez egy ritka osztály. Annak a tanítványnak aki elhatározza, hogy „nem fogadja el a mennyországot” azaz, aki nem akar belépni a mennyországba, hanem folytatni akarja munkáját a fizikai síkon, néha, azonban csak egy nagyon magas tekintély hozzájárulásával, megengedik, hogy Mestere egy megfelelő újraszületést készítsen elő számára. Azt mondják, hogy még akkor is, amikor biztosítva van az engedély, arra az időre a tanítvány szigorúan az asztrálsíkra kell hogy korlátozza magát, mert ha csak egy pillanatra is érinti a mentálsíkot, úgy valami ellenállhatatlan áramlat ismét a normális fejlődés keretei közé sodorhatja és belép a mennyei világba.   Alkalmilag a tanítvány közvetlen felnőtt testbe helyezhető, melyet korábbi birtokosa már nem használ tovább, azonban egy megfelelő test ritkán adódik.   9.      A Nirmanakaya. Tényleg nagyon ritka eset, hogy egy olyan magasztos lény mint egy Nirmanakaya megnyilvánuljon az asztrálsíkon. A Nirmanakaya az, aki elnyerte a jogot, hogy számtalan korszakot ki nem mondható boldogságban töltsön el, mégis úgy választott, hogy kapcsolatban marad a Földdel, úgyszólván ezen világ és a Nirvana között lebegve, azért, hogy spirituális áramokat termeljen, mellyel a fejlődést elő lehet segíteni. Ha meg akar jelenni az asztrálsíkon, úgy valószínűleg egy ideiglenes asztráltestet teremt magának e sík automatikus anyagából. Ez azért lehetséges, mert a Nirmanakaya megtartja kauzális testét és így a permanens atomot is, amelyet egész fejlődése alatt magával hordott úgy, hogy bármely pillanatban amikor akarja mentál, asztrál vagy fizikai testet anyagiasíthat köréje.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:57 - #19

XVIII. fejezet   A negyedik dimenzió     Az asztrálvilágnak sok olyan jellegzetessége van amely figyelemreméltó pontossággal megegyezik a negyedik dimenzió világával, úgy, mint azt a mértan és a számtan elénk tárja. A valóságban ez a megegyezés oly szoros, hogy ismerünk eseteket, ahol a negyedik kiterjedés mértanának pusztán értelmi tanulmányozása nyitotta fel a tanítvány asztrál látását.   C. H. Hinton e tárgyra vonatkozó művei a következők: -        Scientific romances (Tudományos elbeszélések I., II. kötet), -        A new era of thought (A gondolkodás új korszaka), -        The fourth dimension (A negyedik dimenzió)   C. W. Leadbeater erősen ajánlja ezeket a könyveket és azt állítja, hogy a negyedik dimenzió tanulmányozására az általa ismert legjobb módszer az asztrálsíkon uralkodó állapotok felfogásához és hogy C. H. Hinton negyedik dimenzióra vonatkozó fejtegetése az egyetlen,, amely itt valamely magyarázat félével szolgál az asztrál látás állandóan megfigyelt tényeire nézve.   Még későbbi munkák Claude Bragdon néhány könyve: -        Beautiful meccesity (Gyönyörű szükség), -        The primer of higher space (A magasabb Tér kézikönyve), -        Fourth dimensional vistas (Negyedik dimenzióbeli látványok) stb.   Továbbá P. D. Ouspensky: Tercium organum (Harmadik szerv) a legtanulságosabb és ezen kívül még számosak.   Azok számára, akik e tárgyat még egyáltalán nem tanulmányozták, az alábbiakban nagyon vázlatosan körvonalazva felsorolunk néhány negyedik dimenzió alapját képező fő sajátosságot.   Egy pont-nak, amelynek „helyzete van de nagysága nincsen” nincs kiterjedése; egy vonal-nak, amelyet egy pont mozgása idéz elő, egy kiterjedése van, hosszúsága; egy felület-nek, melyet egy vonalnak önmagával derékszögben történő mozgása hoz létre, két kiterjedése van, hosszúsága és szélessége; egy szilárd test-nek, melyet egy felületnek az önmagához mérten derékszögben végzett mzgása hoz létre, három kiterjedése van, szélessége, hosszúsága és vastagsága.   A tesseract egy feltételezett tárgy, melyet egy szilárd test önmagához mérten derékszögben végzett mozgása hoz létre, négy kiterjedése van, hossza, szélessége, vastagsága és egy negyedik, amely ezen háromhoz mérten derékszögű, melyet azonban a mi háromkiterjedésű  világunkban képtelenség ábrázolni. A következő táblázat segítségével egy tesseract tulajdonságát lehet levezetni:     pontja vonala felülete szilárd teste Egy pontnak van 1 - - - Egy vonalnak van 2 1 - - Egy négyoldalú felületnek van 4 4 1 - Egy kockának van 8 12 6 1 Egy tesseractnak van 16 32 24 8   A tesseract, ahogyan azt C. H. Hinton leírja C. W. Leadbeater szerint valóság és teljesen ismert alakzat az asztrálsíkon. J. Van Manten: Some occult experiences (Néhány okkult tapasztalat) című könyvében megkísérelte egy négy kiterjedésű ábrázolását.   Azonos és tanulságos párhuzam van azon jelenségek között, melyeket egy háromdimenziós tárgy hozhat létre egy kétdimenziós képzeletbeli világban, melyben egy olyan lény él, melynek csak két dimenzióról van tudata és sok asztrál jelenség között, úgy amint azok előttünk a három dimenzióban megjelennek. Így:   1.      Egy tárgyat, amely teljesen körül van véve vonallal, a harmadik kiterjedés segítségével ki lehet emelni a zárt térből. 2.      A tárgyat a harmadik kiterjedésben való keresztülmeneteléssel tetszés szerint lehet megjelentetni a két kiterjedésű világban vagy onnan eltüntetni. 3.      Egy papírlap által képviselt két kiterjedésű világ meghajlításával két távollévő pontot együvé lehet hozni, sőt egymásra fektetni és így lerontani a távolság két kiterjedésű fogalmát. 4.      Egy jobboldalas tárgyat a harmadik kiterjedésen keresztül meg lehet fordítani és mint egy baloldalas tárgyat ismét megjelentetni. 5.      A harmadik kiterjedésre lenézve egy két kiterjedésű tárgyra az utóbbi minden pontját egyszerre és a távlati torzítástól menten lehet látni.   Egy két kiterjedésre korlátozott lény előtt ez a dolog „csodásnak” és teljesen érthetetlennek tűnnék fel.   Érdekes, hogy pontosan hasonló mutatványban van részünk, amint ezt a spiritiszták is tudják:   1.      Lények és tárgyak előtűnnek vagy eltűnnek. 2.      Tárgyak apportja történik meg nagy távolságokról. 3.      Tárgyak kerülnek elő lezárt dobozokból. 4.      A tér teljesen megsemmisültnek látszik. 5.      Egy tárgy megfordítható, azaz egy jobb kéz bal kézzé változtatható. 6.      Egy tárgy - pl. egy kocka – minden része egyszerre látható éspedig minden távlati torzítástól mentesen, hasonlóképpen egy zárt könyv egész tartalma egyszerre látható.   Az erő előtörése pl. a csakrában, amely szemmel láthatóan sehonnan sem ered, természetesen a negyedik dimenzióból történik.   Egy felületre kiöntött folyadék két irányban igyekszik kiterjedni, amikor is a harmadik kiterjedésben nagyon vékonnyá válik. Hasonlóképpen a gáz három kiterjedésében igyekszik szétterjedni és lehetséges, hogy eközben ritkábbá lesz annak negyedik kiterjedésében, azaz egy gáz sűrűségét annak negyedik kiterjedésbeli viszonylagos vastagságában lehet mérni.   Világos, hogy nem kell megállnunk a negyedik kiterjedésnél, mert tudjuk, hogy számtalan térbeli kiterjedés lehetséges. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az asztrálvilág négy kiterjedésű, a mentális öt kiterjedésű, és a buddhikus sík hat kiterjedésű.   Világos tehát, hogyha azt mondjuk, hét kiterjedés van, akkor mindenkor és mindenhol hét kiterjedés létezik, azaz nem létezik egy három vagy négy kiterjedésű lény. Ez csak a szemlélő korlátozott észrevevő képességében van, nem pedig a szemlélt tárgyban. Ouspensky ezt a fogalmat nagyon szépen kidolgozta a Tercium organum (Harmadik szerv) című munkájában.   Az ember kifejlesztheti asztrál öntudatosságát és mégsem lehet képes észrevenni és méltányolni a negyedik kiterjedést. A valóság az, hogy az átlagember egyáltalán nem veszi észre a negyedik kiterjedést amikor belép az asztrálsíkra, s a legtöbb ember leéli asztrál életét anélkül, hogy az őt körülvevő anyagban felfedezné a negyedik kiterjedést.   Az olyan lények mint pl. a természeti szellemek, akik az asztrálsíkhoz tartoznak, természetüknél fogva meglátják a tárgyak negyedik kiterjedését, azonban még ők sem tökéletesen, minthogy ők csak az asztrálanyagot veszik észre e tárgyakban és a fizikait nem, éppúgy, miként mi a fizikait vesszük észre és nem az asztrálist.   Az egyik tárgynak a másikon való keresztülhatolása nem érinti a negyedik kiterjedés kérdését, minthogy szétporlasztással vihető végbe – ami három kiterjedésű eljárás.   Az idő nem a negyedik dimenzió; de segítséget nyújthat, e feladat megoldásához, ha ezt az idő szempontjából nézzük. Egy kupak egy darab papíron való keresztülhatolása egy a papíron élő lény előtt mint egy nagyságban változó kör tűnne fel; a lény természetesen képtelen lenne észrevenni a kör minden egyes állapotát úgy, hogy azok mint egy kúp részei együtt léteznek. Hasonlóképpen számunkra egy szilárd tárgy növekedése a buddhikus síkról nézve megfelel egy kúp látásának mint egy egésznek és így némi fényt vet a múltra, jelenre és jövőre vonatkozó érzékcsalódásunkra és a jövőbelátás képességére.   Az idő földöntúli (transzcendentális) szemléletét nagyon szépen tárgyalja C. H. Hinton a Stella című történetében, amely a Scientific romandes című könyvnek a II. kötetében jelent meg. Két nagyon érdekes utalás van erre vonatkozólag a Titkos tanítás I. és II. kötetében.   Érdekes és jelentős megfigyelés, hogy a mértan úgy amilyen az ma, csak töredék, exoterikus előkészítése az ezoterikus valóságnak. A tér valódi érzékelését elveszítve, ezen tudás felé az első lépés a negyedik dimenzió felismerése.   Elképzelhetjük, hogy a Monád fejlődése kezdetén végtelen kiterjedésben képes mozogni és látni, amelyekből minden egyes lefelé történő lépésnél egy elesik úgy, hogy végül is már csak három marad meg a fizikai öntudat számára. Az anyagba való alászállás folytán ilyenképpen el vagyunk zárva a mindenség ismeretétől, kivéve azon világok egy részét, melyek körülvesznek bennünket, de még azt is ami megmaradt csak tökéletlenül látjuk.   A négy-kiterjedésű látással megfigyelhetjük, hogy a bolygók, melyek a mi három-kiterjedésű látásunk szerint egymástól oly távol vannak, egymástól elkülönülve, négy kiterjedésű látással nézve egybe vannak kapcsolva, ezek gömbök a valójában oly szirmok pontjai, melyek egy-egy részét képezik egy nagy virágnak: innen ered a hinduk azon elképzelése, hogy a naprendszer egy lótuszvirág.   Egy magasabb kiterjedtség révén közvetlen kapcsolat létezik a Nap és a Föld központjai között úgy, hogy elemek vannak a Földön anélkül, hogy azok a felületen keresztülmentek volna.   A negyedik dimenzió tanulmányozása közvetlen miszticizmus felé vezet. Így C. H. Hinton állandóan használja „az én kivetítése” kitételt, amivel azt mutatja, hogy egy szilárd testnek a negyedik dimenzióban való észlelése céljából szükséges hogy azt ne csak egyetlen nézőpontból tekintsük, hanem egyszerre minden szemszögből, ami annyit jelent, hogy az „én” elszigetelt részleges nézőpontján túl kell szárnyalni és az általános önzetlen nézőponttal helyettesíteni.   Emlékezzünk csak szent Pál híres mondására amely az ephezusiakhoz írt III. levelének 17-18. versében van: „Íme, hogy a szeretetben meggyökerezvén és fundamentumot vetvén, képesek legyetek minden szentekkel együtt megérteni azt, hogy mi a szélesség, a hosszúság, a mélység és magasság.”

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:56 - #18

XVII. fejezet   A különféle asztrál jelenségek     Okunk va feltételezni, hogy nem fog hosszú ideig tartani, amíg egy-két fizikai-feletti erő alkalmazása révén nagyjából megismerhetjük e világot. A spiritiszta szeánszokon mindennapi tapasztalat egy gyakorlatilag ellenállhatatlan erő alkalmazása, például valami rendkívüli súly mozgatása stb. Van néhány módja annak, ahogyan az ilyen eredményeket létre lehet hozni. Ezek közül négyre utalunk.   1.      A Föld területén az egyik saroktól a másikig nagy éter áramlatok folynak olyan tömegben amelyek ezt az erőt éppen olyan ellenállhatatlanná teszik, mint amilyen a növekvő ár ereje és vannak eljárások melyek segítségével ezt az óriási erőt biztosan fel lehet használni, bár az uralására tett ügyetlen kísérlet a legnagyobb veszedelmekkel jár együtt. 2.      Létezik egy éternyomás, amely némileg megfelel a légköri nyomásnak, bár annál mérhetetlenül nagyobb. A gyakorlati okkultizmus tanítja, hogy egy adott étertestet hogyan lehet elkülöníteni a többi étertől úgy, hogy az éternyomás ezen rettenetes erejét működésbe lehet hozni. 3.      Egy hatalmas potenciális (lehetőség szerint) energiakészlet van, amely a finomabbnak a durvábba való involúciója alatt az anyagban alvó állapotban marad és az anyag állapotának megváltoztatásával ennek nagy részét fel lehet szabadítani és fel lehet használni úgy valahogy, ahogyan a hő alakjában rejlő energia a látható anyag állapotának megváltoztatásával felszabadítható. 4.      Sok eredményt lehet létrehozni az úgynevezett szimpatikus rezgés által. Az anyag azon osztályának alaphangját kiemelve, melyben a hatást létrehozni kívánjuk, számtalan rokonszenves rezgést lehet kiváltani. Amikor ezt a fizikai síkon tesszük meg, például azáltal, hogy egy hárfán megütünk egy hangot, és egy csomó más egyformán hangolt hárfát hozunk oda, hogy azok rokonszenvesen válaszoljanak, úgy semmi más erő nem jön létre. Az asztrálsíkon azonban az anyag már kevésbé tétlen, hogy amikor rokonszenves rezgések által működésbe hozzuk, a saját élő erejét az eredeti impulzushoz hozzáadja, mely így sokszorosan megszaporodhat. Az eredeti impulzus további ritmikus ismétlésével a rezgéseket olyannyira meg lehet erősíteni, hogy az eredmény az okhoz mérten minden látszólagos arányt felülmúl. Ezen erő által elérhető eredményeket illetőleg alig létezik határ egy-egy Mester kezében, aki teljesen tudatában van erő lehetőségeinek, mert a Világegyetem felépítése maga is KIMONDOTT SZÓ által létrehozott rezgések eredménye.   A mantramok vagy varázsigék azon osztálya, mely eredményét nem valamely elemilény uralása révén, hanem pusztán bizonyos hangok ismétlése révén érik el, hatásosságát illetően szintén a rokonszenves rezgések ezen működésén alapszik.   A szétporlasztás jelenségét szintén rendkívüli gyors rezgések működtetésével lehet létrehozni, melyek legyőzik a kezelt tárgy molekuláinak tapadását. Egy némileg más típusú még magasabb rezgés ezeket a molekulákat alkotó atomjaikra választja szét. Az így éteri állapotba visszavezetett test nagyon nagy gyorsasággal mozgatható az egyik helyről a másikra és amely pillanatban az erő, mely ezt végrehajtja visszavonatik, az éternyomás az anyagot az eredeti állapotának felvételére kényszeríti.   Szükséges, hogy megmagyarázzuk, hogy egy tárgy alakja hogyan marad meg ha azt felbontjuk azután megint vissza anyagiasítjuk. Ha pl. egy fémkulcsot hő által gőzállapotba helyezünk, a hő elvonásával a „kulcs” megszilárdul, azonban kulcs helyett az csupán csak egy fémdarab lesz. Ennek az az oka, hogy az elemi eszencia, amely a kulcsot alakítja, a kulcs állapotának megváltozásával szétszóródik, nem azért mintha a hőség hatással lenne az elemi eszenciára, hanem mert amikor ideiglenes teste mint egy szilárd test elpusztul, az elemi eszencia visszaömlik az ilyen lények nagy tartályába éppen úgy, mint ahogyan az ember magasabb részei, bár teljesen érintetlenül a hőtől vagy hidegtől, a fizikai testből a test elégetésekor mégis ki vannak kényszerítve.   Következésképp amikor a kulcs féme ismét lehűlt szilárd állapotába az a „föld” elemlényeg amely beléje visszaömlött, már nem ugyanaz, amely előtte benne volt, s ennélfogva nincs semmi alapja annak, hogy a kulcs alak ismét visszatérjen.   Ha valaki egy kulcsot azért porlasztott szét, hogy azt az egyik helyről a másikra szállítsa, úgy az elemi lényeget gondosan ugyanabban az alakjában tartja meg míg meg nem történt az átvitel, és akkor, amikor az akaraterejét visszavonja, az elemi lényeg mint egy minta szerepel, melybe a megszilárdult részecskék beleömlenek vagy inkább köréje csoportosulnak.   Az „apport”-ok, azaz tárgyaknak majdnem pillanatok alatt nagy távolságra történő vitelét néha ezen a módon végzik, mert nyilvánvaló, hogy szétporlasztott állapotban tökéletes könnyedséggel vihetők keresztül minden szilárd tárgyon, amilyen egy ház fala vagy egy lezárt doboz oldala.   Az anyagnak az anyagon való keresztülhatolása így, ha megértettük, épp olyan egyszerű, mint a víz keresztülhatolása egy szitán vagy a gáz áthatolása egy folyadékon.   Az anyagiasítást (materializáció) vagyis egy tárgynak az éter állapotból a szilárd állapotba való átváltoztatását a fenti folyamat megváltoztatásával hozható létre. Ebben az esetben is kitartó akaratmegfeszítésre van szükség, hogy elejét vegyük annak, hogy az anyagiasított anyag visszajusson éter állapotba. Az anyagiasítás különféle fajtái a „Láthatatlan segítők” című fejezetben olvashatók.   Az elektromos zavarok mindenféle nehézséget okoznak az anyagiasítás vagy porlasztás véghezvitelénél, valószínűleg a ragyogó fény, az erős rezgések romboló hatása miatt.   A megkettőzés úgy jön létre, hogy a másolandó tárgyról egy tökéletes mentális kép alakul, majd pedig erre e mintára felhalmozódik a szükséges asztrális és fizikai anyag. E jelenség létrehozása nagyfokú összpontosító erőt igényel, mert a megkettőzendő tárgy minden részecskéjét - a külsőket éppúgy mint a belsőket - egyidejűleg szem előtt kell tartani. Az, aki a szükséges anyagot nem képes közvetlen környezetéből kivonni, az néha kölcsönvehet az eredeti tárgy anyagából is, amely ezután ennek megfelelően súlyában csökken.   Levelek vetítését különféle módon lehet létrehozni. A Mester egy darab papírost tehet maga elé, majd arról amit leírni óhajt mentális képet alkot, majd az éterből kivonja azt az anyagot, amely a kép tárgyiasításához szükséges. Ugyanazt az eredményt ugyanazon könnyedséggel létrehozhatja egy a levelezőtársa előtt fekvő papíron, bármekkora is legyen a köztük levő távolság.   Egy harmadik módszer, amely gyorsabb és ennélfogva gyakrabban alkalmazott abból áll, hogy a levél egész anyagát valamelyik tanítvány értelmébe vési bele és rábízza a vetítés gépies munkáját. Ezután a tanítvány elképzeli azt a levelet, amelyet a Mester kezével a papírra írni látott, majd azt imént leírt módon tárgyiasítja az írást. Ha úgy találja, hogy nehéz az anyagot az éterből kivonni és az írást egyidejűleg rávetíteni a papírra, akkor használhat tintát vagy színes port, mellyel sokkal gyorsabban végezheti azt el.   Éppen olyan könnyű ily módon egyik vagy másik ember kézírását utánozni és közönséges eszközökkel lehetséges az ily módon létrehozott hamisítást felfedezni. Egy Mester tanítványának megvan a csalhatatlan próbaköve, amelyet alkalmazhat, ellenben mások számára az eredetiséget csak a levél tartalma és annak szelleme igazolhatja, míg a kézírás akármilyen tökéletesen is van utánozva, értéktelen.   Az a tanítvány, aki a munkában még kezdő, valószínűleg csak néhány szót képes egyszerre elképzelni, ellenben az, akinek sok a tapasztalata egy egész oldalt vagy egy teljes levelet képes egyszerre megjeleníteni. Ezen eljárással a spiritiszta szeánszokon néha egészen hosszú levelet lehet létrehozni néhány másodperc alatt.   Képeket ugyanazon módon lehet megjeleníteni kivéve, hogy itt egyszerre az egész képet kell láthatóvá tenni és ha sokféle színre van szükség, akkor azokat el kell készíteni, elkülönítve megőrizni és helyesen alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy itt tág tere van a művészet alkalmazásának és azok, akik gyakorlott művészek, sokkal nagyobb sikert érnek el mint azok, akiknek nincs ilyen tapasztalatuk.   A palatábla írást néha a precipitáció útján hozzák létre, habár sokkal gyakrabban kicsi szellemkéz részek anyagiasulnak, amelyek éppen hogy elegendők hogy megfogják az iront.   A levitáció, az emberi testnek levegőben való lebegéséből áll, amelyet a szeánszokon gyakran „szellemkezek” hoznak létre. Létre lehet hozni levegő és víz elemlények segítségével is. Keleten mindig, nálunk azonban csak alkalmilag egy másik eljárást alkalmaznak. Az okkult tudomány ismer egy - a valóságban magnetikus természetű - nehézségi erőt semlegesítő vagy megfordító eljárást, amelynek segítségével a lebegést könnyen létre lehet hozni. Kétségtelen, hogy a régi Indiában és Atlantiszban ezt a módszert alkalmazták a léghajók felemeléséhez és nem valószínűtlen, hogy hasonló módszert alkalmaztak a piramisok építésénél is.   A lebegés előfordul néhány indiai aszkétánál és a legnagyobb keresztény szenteknél is, akik mély meditációban lévén így emelkedtek fel a talajról mint pl. szent Teréz és gupertioni szent József.   Minthogy a fény éter-rezgésekből áll, nyilvánvaló, hogy az aki megérti, hogy hogyan hozza létre ezeket a rezgéseket, létre tudja hozni a „szellem fényeket” úgy a szelíden foszforeszkáló mint a vakító villamos változatban vagy pedig azokat a táncoló fénygömböket, melyekben bizonyos fajta tűz-elemilények oly készségesen alakítják át magukat.   A tűzfogás mutatványa égési seb nélkül úgy lehetséges, hogy az ember a kezét a legvékonyabb éteranyag réteggel vonja be, és így állja a tüzet. Van azonban más módja is.   Tűz létrehozatala szintén az asztrálsík segítségével megy végbe. Ennek három módja van:   1.      Megindítani és fenntartani ezt a rezgésgyorsaságot amelynél a gyulladásnak be kell következnie. 2.      Negyedik dimenzióbeli kicsiny izzó anyagtöredéket odajuttatni, majd lángra lobbantani. 3.      Kémiai alkatrészeket odajuttatni, melyek gyulladást okoznak. Fémek átalakítását úgy lehet megvalósítani, hogy egy darab fémet atomi állapotba vezetnek vissza, majd pedig az atomokat egy másik formában újra rendezik.   A reperkusszió-t vagy visszaütést a „Láthatatlan segítők” című fejezetben fogjuk tárgyalni és létrejövetele a fentebb leírt rokonszenves rezgéseknek tudható be.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:56 - #17

XVI. fejezet   Az asztrálsík     Ezt a fejezetet, amennyire a tárgy bonyolult volta megengedi, az asztrálsík vagy világ természetének, kinézésének, sajátosságainak stb. leírására fogjuk korlátozni. Egy későbbi fejezetet az asztrálvilágban élő lények felsorolásának és leírásának fogunk szentelni.   Az értelmes tanuló fel fogja ismerni, hogy fizikai nyelven mily rendkívüli módon nehéz megfelelő leírást nyújtani az asztrálvilágról. A feladatot ahhoz hasonlították amikor valami ismeretlen trópusi erdő kutatóját arra kérik, hogy írja le teljesen azt a vidéket, melyet bejárt. Az asztrálvilág leírásának nehézségeit két tényező még jobban nehezíti:   1.      A látottak emlékezetének az asztrálsíkról a fizikaira történő pontos átfordításának nehézsége, és 2.      a fizikai nyelv elégtelensége sok olyan dolog kifejezésére, amit le kell írni.   Az asztrálvilág legfeltűnőbb jellegzetességeinek egyike az, hogy folytonosan változó alakokkal van tele. Nemcsak elemi eszenciából álló és egy gondolat által meglelkesített gondolatformákkal találkozunk itt, hanem nagy tömeg elem-eszenciát is, melyből folyvást alakok merülnek fel és amelybe ismét eltűnnek. Az elemi eszencia minden alsíkon száz és száz változatban van meg, mintha az egész levegő gyöngyházhoz hasonló változó színekkel látható és állandó hullámzó mozgásban lévő volna. Ezen asztrálanyagon keresztül állandóan gondolatáramok hatolnak át; erős gondolatok melyek hosszú ideig mint lények maradnak meg, gyenge gondolatok, melyek elemi eszenciába burkolóznak, majd újból kilebegnek belőle.   Már láttuk, hogy az asztrálanyag hét finomsági rendben – szilárd, folyékony, gázszerű stb. -, a hét fizikai fokozatnak megfelelően található. Ezen hét anyagi rend mindegyike alapját képezi az asztrálsík hét síkja, vagy alosztálya egyikének.   Szokássá vált ezen hét síkról úgy beszélni, mintha egyik a másik fölé volna elrendezve, a legsűrűbb lent és a legfinomabb felül; és sok vázlatban tényleg így is vannak ábrázolva. A szemléletesség ezen módjában van valami igazság, azonban nem a teljes igazság.   Minden egyes alsík anyaga áthatja az alatta lévő alsík anyagát, következésképpen a Föld felületének mind a hét alsík együtt ugyanazon a helyen létezik. Viszont az is igaz, hogy a magasabb asztrál alsíkok messzebbre terjednek a fizikai Földtől mint az alsóbb alsíkok.   Az asztrálsíkok közötti viszony kifejezésére egy nagyon világos hasonlat van a fizikai világban A folyadékok nagymértékben áthatják a szilárdakat, pl. a víz a talajban, a gáz áthatja a folyadékokat (a vízben rendesen nagy mennyiségű levegő van) és így tovább. Így lényegileg igaz, hogy a Földön lévő folyékony anyag tömege a tengerekben, folyókban és a szilárd föld alatt van. Hasonlóképpen a gázszerű anyag tömege a víz felülete felett nyugszik és sokkal messzebbre nyúlik a térben mint a folyékony vagy a szilárd.   Hasonlóképen van az asztrálanyaggal is. Az asztrálanyag legsűrűbb tömörülete messze a fizikai gömb határain belül fekszik. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az asztrálanyag ugyanazoknak az általános törvényeknek engedelmeskedik mint a fizikai anyag és a Föld középpontja felé vonzódik. A hetedik, vagy legutolsó asztrálsík bizonyos távolságra belehatol a Föld belsejébe úgy, hogy a benne élő lények tényleg a Föld kérgén belül találhatják magukat.   A hatodik alsík részben egybeesik a Föld felületével.   A harmadik alsík, melyet a spiritiszták „nyári ország”-nak neveznek, sok mérföldre nyúlik a légkörbe.   Az asztrálvilág külső határa körülbelül a Hold-pálya távolságának közepéig terjed úgy, hogy Föld közelben a Föld és Hold asztrálsíkja rendszerint érintkeznek egymással, Föld távolban azonban nem. Innen ered az asztrálsíknak a görögök által adott neve – a Hold alatti világ. Ebből az következik, hogy a Hold bizonyos időben asztrálközeledés lehetséges a Holddal, azonban bizonyos más időben nem.   Feljegyeztek egy esetet, amikor egy ember elérte a Holdat, azonban mielőtt visszatérhetett volna várnia kellett, amíg a két test közelsége folytán a közeledés lehetősége újból helyreállott.   A hét alsík természetszerűleg három csoportba tagozódik:   1.      A hetedik vagy legalsóbb, 2.      a hatodik, ötödik, és negyedik, 3.      a harmadik, második és az első alsíkok.   Az egyes csoport tagjai közötti különbségeket két szilárd, pl. az acél és homok közötti különbséghez, a csoportok közötti különbséget pedig a szilárd és folyékony közötti különbséghez lehet hasonlítani.   A hetedik alsík fizikai hátteréül a fizikai világ szolgál, habár az csak részben és torzítva látható, minthogy mindez, ami világos, jó és szép láthatatlan. 4.000 évvel ezelőtt Ani könyve egy egyiptomi papyruson a következőképpen írja le: „Miféle hely ez ahova én jutottam? Nincs vize, nincs levegője, mély, megfejhetetlen, fekete mint a legfeketébb éj és benne az emberek segítség nélkül bolyonganak, benne az ember nem élhet nyugodt szívvel.”   Arra a szerencsétlen emberi lényre nézve, aki ezen a síkon van, tényleg igaz az, hogy az egész Föld tele van sötétséggel és vad lakóhellyel, azonban olyan sötétség ez, mely önmagából árad ki és okozza azt, hogy ottléte a rossz és rémület örök éjszakájává vált – ami egy igazi pokol, bár minden más pokolhoz hasonlóan, teljesen az ember saját teremtménye.   Sok tanuló kellemetlennek találja ezen rész kikutatását mert ott a sűrűség és a durva anyagiasság oly érzése él, amely felszabadult asztrális számára leírhatatlan, undorító, minthogy azt az érzést váltja ki, mintha valami fekete, ragadós fluidumon keresztül vezetne az útja, ugyanakkor lakói, valamint azok  befolyások melyekkel itt találkozik az ember, nem nagyon kívánatosak.   Az átlagos ember valószínűleg kevés olyat talál itt, ami visszatarthatja őt a hetedik alsíkon. Itt rendesen azok a személyek ébrednek teljes öntudatosságra, akiknek vágyai durvák és kegyetlenek – ilyenek az iszákosok, az érzékiek, az erőszakos bűnözők stb.   A hatodik, ötödik és negyedik alsík hátterét az a fizikai világ képezi, mely nekünk otthonos. A hatodik alsík élete olyan mint a rendes fizikai élet, leszámítva a fizikai testet és annak szükségleteit. Az ötödik és negyedik alsíkok már kevésbé anyagiasak és jobban eltávolodnak az alsóbb világoktól és annak érdekeitől.   Mint a fizikai világban, úgy itt is a legsűrűbb asztrálanyag nagyon is sűrű az asztrálélet rendes formái számára; azonban az asztrálvilágban vannak más formák is, melyek a felület tanulmányozói előtt teljesen ismeretlenek.   Az ötödik és negyedik alsíkon a tisztán földi kapcsolatok mint kisebb fontosságúakká válnak és az itt levő emberek arra törekszenek, hogy környezetüket mindinkább úgy alakítsák, hogy az összhangban legyen állhatatosabb gondolataikkal.   A harmadik, második és első alsíkok, bár ugyanazt a helyet foglalják el, azt a benyomást keltik, hogy még jobban eltávolodtak a fizikai világtól és ennek megfelelően kevésbé anyagiasak. Ezen síkok lényei elvesztik a Föld és dolgainak látását, rendszerint erősen el vannak mélyedve önmagukba és nagymértékben önmaguk teremtik meg a saját környezetüket - bár ezek eléggé tárgyiak -, hogy más lények is észrevehessék.   Ilyenképpen kevéssé éberek a sík valóságaival szemben, ellenben ehelyett saját elképzelt városaikban élnek, melyet részben a saját gondolataik által teremtettek meg, részben azonban már meg voltak és hozzáadódtak az elődeik által teremtettekhez.   Itt találjuk a vörös indiánok örök vadászmezőit, az északiak Walhaláját, a muszlimok hurival tele paradicsomát, a keresztények arannyal és drágakövekkel kirakott Új Jeruzsálemét, az anyagias reformátorok lyceummal teli mennyországát. Itt van a spiritiszták „nyári országa” is, melyben városok, házak, iskolák, stb. vannak, melyek bár eléggé valósak, mert egy ideig fennálltak, a világosabb látás előtt néha mégis kevéssé hasonlóak ahhoz, aminek teremtői hiszik. Mindamellett sok alkotás igazi, bár csak ideiglenes szépségű és az a látogató, aki nem ismer magasabbrendűt, megelégedetten járhat-kelhet a nyújtott természetes tájak felett, melyek semmivel sem állnak magasabban, mint bármi a fizikai világban. Természetesen ha úgy tetszik, a táj képét a saját képzeletének megfelelően alkothatja meg.   A második alsík különösen az önző és nem spirituális vallásos emberek lakhelye. Itt viseli arany koronáját és imádja országa és kora istenségeinek a saját durván anyagias képviselőjét.   Az első sík különösen azoknak felel meg, akik anyagias, de intellektuális törekvésűek és ezt nem embertársaik érdekében tették, hanem vagy önző becsvágyból vagy egyszerűen értelemgyakorlás céljából. Az ilyen személyek ezen az alsíkon sok éven át maradhatnak, boldogan, hogy kidolgozhassák értelmi problémáikat, azonban senkinek sem téve jót és csak csekély haladást érve el a mennyei világ felé vezető útjukon.   Ezen az alsíkon, amely az atomikus alsík, az emberek nem alkotnak képzeletbeli fogalmakat, amint azt az alacsonyabb síkokon teszik. A gondolkozók és a tudomány emberei tanulmányuk céljaira majdnem az egész asztrálsík minden erejét felhasználják, mert bizonyos korlátozott utakon képesek majdnem a fizikaiig alászállani. Így pl. lecsaphatnak egy fizikai könyv asztrálmására és kivehetik belőle a szükséges adatokat. Élénk érintkezésbe kerülnek egy szerző értelmével, belevésik saját eszméiket, viszont az övét felfogják. Néha komolyan késleltetik a mennyország felé vezető útjukat, azon mohóság miatt, mellyel tanulmányukat folytatják és tapasztalatokat gyűjtenek az asztrálsíkon.   Habár az asztrálanyagról mint szilárdról beszélünk, a valóságban sohasem az, hanem csak aránylagosan szilárd. Egyik ok, amiért a középkori alkimisták az asztrálanyagot vízzel jelképezték az volt, mert az asztrálanyag folyékony és áthatolható. A legsűrűbb asztrálanyag részecskéi is sokkal távolabb esnek egymástól, nagyságukhoz képest, mint a gázrészecskék. Így azután a két legsűrűbb asztráltestnek könnyebb egymáson keresztülmenni, mint a legkönnyebb gáznak a levegőn keresztülhatolni.   Az emberek az asztrálsíkon keresztülmehetnek és állandóan át is mennek egymáson és a megrögzített asztrál tárgyakon. Ott soha nincs összeütközés és rendes körülmények között két egymást átható test észrevehetően nem is hat egymásra. Ha azonban az áthatolás egy ideig tart, mint amikor például két személy színházban vagy templomban egymás mellett ül, akkor nagyobb lehet az egymásra gyakorolt hatás.   Ha valaki egy hegyről azt gondolja hogy az akadály, úgy nem tud rajta keresztülmenni. Megtanulni azt, hogy nem akadály, éppen a tárgya annak többek között, amit a „föld bizonyságának” neveznek.   Az asztrálsíkon végbemenő robbanás ideiglenesen éppen olyan szerencsétlen lehet mint a puskapor robbanás a fizikai síkon, azonban az asztrálrészek gyorsan újból össszegyűlnek. Így aztrán az asztrálsíkon szó szerinti értelemben vett szerencsétlenség nem lehetséges, mivel az asztráltest folyékony lévén, tartósan nem sérthető meg vagy pusztítható el mint a fizikai.   Egy tisztán asztrál tárgyat asztrál kézzel el lehet mozdítani ha valaki ezt óhajtja, ellenben egy fizikai tárgy asztrálmását már nem. Egy asztrálmás elmozdításához szükséges lenne egy kezet anyagiasítani és elmozdítani a fizikai tárgyat és akkor az asztrálmás természetszerűleg vele mozdulna. Az asztrálmás azért van ott, mert ott van a fizikai tárgy, mint ahogy a rózsa illata azért tölti be a szobát, mert ott van a rózsa. Senki sem képes egy fizikai tárgyat elmozdítani az asztrálmásának elmozdításával mint ahogy lehetetlen a rózsát elmozdítani az illatának elvitelével.   Az asztrálsíkon senki sem érintheti meg valaminek a felületét úgy ahogy azt érzi, hogy az kemény vagy lágy, durva vagy sima, meleg vagy hideg; ellenben érintkezésbe kerülve az áthatoló tárggyal, az ember eltérő rezgésgyorsaságról vesz tudomást, amely természetesen lehet kellemes vagy kellemetlen, ingerlő vagy leverő.   Így ha valaki a földön áll, akkor asztráltestének egy része áthatol a lába alatti talajon keresztül, azonban az asztráltest erről a tényről nem tudatos, nem tudva olyasmiről ami megfelel a keménység érzésének vagy a mozgás erejében való eltérésnek.   Az asztrálsíkon nincs egy meredek felett való átugrás érzésének, hanem egyszerűen a felette való átrepülés érzése.   Bár a világosság minden síkon a Napból ered, mégis az a hatás, amit az asztrálsíkon kivált teljesen eltér a fizikai síkbeli hatástól; az asztrálvilágban szétszórt ragyogás van, amely szembeszökően egyetlen különös irányból sem jön. Minden asztrálanyag már önmagában véve ragyogó, bár egy asztráltest nem hasonlít egy festett gömbhöz, hanem inkább egy élő tűzből álló gömbhöz. Az asztrálvilágban soha nincsen sötétség. Egy fizikai felhőnek a Nap előtti elvonulása az asztrálvilágban nem csinál különbséget, sem pedig, ami természetes is, a Föld árnyéka nem okozza azt, amit mi éjjelnek nevezünk. Minthogy az asztráltestek átlátszók, árnyék sem létezik. A légköri és az éghajlati feltételek az asztrál és mentálsíkon gyakorlatilag semmiféle eltérést nem okoznak a munkában. Ellenben egy nagyvárosban a gondolatformák nagy tömege miatt nagy az eltérés.   Az asztrálsíkon sok olyan áramlat van, melyek tovavinni igyekeznek azokat, akiknek nincs akaraterejük, vagy akiknek van ugyan, azonban nem tudják hogyan használják azt.   Az asztrálvilágban olyasmi, mint az alvás nem létezik.   Felejteni az asztrálsíkon éppen úgy lehet, mint a fizikain. Az asztrálsíkon talán még könnyebb is felejteni, mert ez a világ olyan élénk.   Egy személy ismerete az asztrálvilágban szükségképpen nem jelenti a fizikai világban való ismeretét is.   Az asztrálvilágot gyakran nevezik a csalódások birodalmának – nem azért mert talán sokkal illuzórikusabb volna mint a fizikai világ, hanem mert a gyakorlatlan látó által onnan visszahozott benyomások rendkívüli valótlansága miatt. Ez, az asztrálvilág két figyelemreméltó jelenségének tudható be:   1.      Sok lakójának bámulatos alakváltoztatásra képesítő ereje van, valamint a gyakorlatban korlátlanul varázslatot gyakorolnak azokkal szemben, akiket tréfájuk tárgyául kiválasztottak, és 2.      az asztrál látás nagyban eltér a fizikai látástól és sokkal kiterjedtebb mint az.   Így asztrál látással egy tárgyat úgyszólván egyszerre minden oldalról látunk, egy szilárd tárgy belsejének minden része épp oly tisztán nyitva áll a látás előtt, mint a külső rész és minden mentes a távlati torzítástól.   Ha valaki asztrálisan néz az órára, látja az elejét és külön-külön az összes kereket. Egy csukott könyvre nézve annak minden oldalát látja, nem az összes előtte vagy mögötte lévő oldalakon keresztül, hanem egyenesen lenézve rá, mintha csak ezt az egy oldalt kellene látnia.   Könnyű belátni, hogy ilyen körülmények között első tekintetre még a legismertebb tárgy is teljesen felismerhetetlen lehet, és hogy egy gyakorlatlan látogató nagy nehézséggel találja magát szemben annak megértésében, amit valóban lát és még sokkal többel, hogyha látomását a közönséges beszéd nagyon hiányos nyelvére akarná lefordítani. Már egy pillanatnyi szemlélet azt mutatja, hogy az asztrál látás sokkal inkább megközelíti az igazságot mint a fizikai látás, mely ki van téve a távlati torzításnak   A tévedés ezen forrásain kívül a dolgot még bonyolultabbá teszi az a tény, hogy ez az asztrál látás olyan anyagi formákat ismer fel, melyek bár még tisztán fizikaiak, közönséges feltételek mellett láthatatlanok. Ilyen például a légkört alkotó részecskék, mindazok a kiáramlások, melyek állandóan kiáramlanak minden egyes élőből, valamint a négy éteranyag fokozat.   Továbbá az asztrál látás a rendesen látható színkép határain túl, más és teljesen eltérő színeket tár fel a látás számára és a tudomány által ismert ultra-ibolya sugarak az asztrál látás számára tisztán láthatók.   Így, hogy egy konkrét példát vegyünk, egy szikla asztrál látással nézve nem egy tétlen kőtömeg. Az asztrál látással 1.      az egész fizikai anyagot látjuk annak csak egy nagyon kis része helyett; 2.      látjuk a fizikai részecskék rezgését; 3.      az állandó mozgásban levő különféle fokozatú asztrálanyagból álló asztrális más is látható; 4.      látható az egyetemes élet (Prána) amint keresztül keringi a sziklát és kisugárzik belőle; 5.      egy sziklát körülvevő aura látható; 6.      látjuk a kő kisajátított elemi eszenciáját, mely áthatja s mely mindig tevékeny.   A növényi, állati és emberi birodalomban ez az összetettség természetesen sokkal nagyobb.   Az asztrálsíkon előforduló tévedések sorozatának egyik példája a látó által látott és leírandó számok gyakori megfordítása úgy, hogy mondjuk a 139-et 931-nek adják vissza. A megfelelő Mester által gyakorolt okkult tanulónál az ilyen tévedés lehetetlen kivéve ha nagyon siet, vagy gondatlan, mert az ilyen tanítványnak hosszú és válogatott oktatáson kell keresztülmennie, hogy az ilyen látása tökéletes legyen. A gyakorlott látó idővel biztonságra és megbízhatóságra tesz szert az asztrálsík jelenségeivel való foglalkozásban, mely sokkal felülmúlja azt, ami a fizikai életben lehetséges.   Teljesen téves felfogás az asztrálsíkról megvetéssel beszélni és azt gondolni, hogy nem érdemli meg a figyelmet. Természetesen szerencsétlen dolog volna bármely tanulónak elhanyagolnia a magasabbrendű fejlődését és megelégedni az asztrál öntudatosság elnyerésével. Néhány esetben tényleg lehetséges először a magasabb mentális képességeket kifejleszteni és egy időre úgyszólván átugrani az asztrál síkot. Ez azonban nem a Bölcsesség Mesterei által alkalmazott módszer. A legtöbb embernél az ugrásokkal és korlátokkal egybekötött haladás nem alkalmazható; ennélfogva lassan és lépésről lépésre kell előrehaladni.   „A csend hangjában„ három csarnokról van szó. Az első a tudatlanság csarnoka, ez a fizikai sík; a második a tanulás csarnoka, az asztrálsík. Ezt azért nevezik így, mert az asztrál csakrák megnyitása oly sokkal többet nyújt mint ami a fizikai síkon látható, hogy az ember úgy érzi, sokkal közelebb van a dolgok valóságához; mindamellett ez még mindig csak a próbatanulás helye. Még sokkal valóbb és határozottabb tudásra teszünk szert a Bölcsesség Csarnokában, amely a mentálsík.   Az asztrálsík tájainak egy fontos része az, amelyet gyakorta bár helytelenül az asztrál világosságbeli feljegyzéseknek neveznek. Ezek a feljegyzések, melyek a valóságban az Isteni emlékezet egy fajta anyagiasulásai – egy élő fényképszerű ábrázolása mindannak, ami valaha történt, valóban és maradandóan egy sokkal magasabb síkba vannak belevésve és az asztrálsíkon csupáncsak többé kevésbé megszakított módon visszaverődve léteznek; úgy, hogy az akinek látásereje nem emelkedik ennél feljebb, valószínűleg csak alkalmi és össze nem függő képeket fog nyerni a múltból összefüggő elbeszélés helyett. Ezek a mindenféle fajta elmúlt eseményekre vonatkozó visszavert képek állandóan létrejönnek az asztrálvilágban és az itt kutató környezetének egy fontos részét alkotják.   Az asztrálsíkon való érintkezés minden lény tudása által korlátozott éppúgy, mint a fizikai világban. Az, aki értelmi testét használni képes, az itt lévő emberi lényeknek gondolatait sokkal gyorsabban és készségesebben tudja átadni a mentális benyomások segítségével mint a Földön. Az asztrálsík közönséges lakói azonban rendszerint nem képesek ezen erő gyakorlására, úgy látszik, hogy a Földön uralkodó korlátokhoz hasonló akadályok korlátozzák őket – bár talán kevéssé mereven. Következésképpen (amint az előbb is említettük), mint a Földön, úgy itt is a közös rokonérzés, hit és nyelv által összekapcsolt csoportokba társulva találjuk őket.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:55 - #16

XV. fejezet   A halál utáni élet: különleges esetek     A gyakorlatban nincs különbség egy elhalt pszichikus és egy elhalt közönséges személy halál utáni öntudata között, kivéve hogy a pszichikus minthogy valószínűleg sokkal jobban ismeri az asztrálanyagot, sokkal otthonosabban fogja magát érezni új környezetében. Pszichikusnak lenni csak annyit jelent, hogy az illetőnek bizonyos tekintetben érzékenyebb fizikai teste van mint a legtöbb embernek; következésképpen a fizikai test levetése után ez az egyenlőtlenség többé nem létezik.   A hirtelen halál, amilyen egy szerencsétlenség, szükségképen nem kell, hogy valami módon rossz hatással legyen az asztráltestre. A legtöbb ember számára a természetes halál előnyösebb, mert a koros ember lassú elsorvadása vagy hosszantartó betegség pusztítása majdnem elkerülhetetlenül együtt jár az asztrál részecskék nagymérvű meglazulásával és szétoszlásával úgy, hogy amikor az ember öntudatát visszanyeri az asztrálsíkon, legalább a fő munkát már elvégezte.   A legtöbb esetben, amikor szerencsétlenség vagy öngyilkosság által a Kama (vágy) és a Prana (életerő) közötti kapcsolat nem könnyen szakad meg és ennek következtében az asztráltest erősen éltetett.   A princípiumoknak a fizikai burokból való kihúzódása - amikor ez hirtelen halál következménye - hasonló a magnak az éretlen gyümölcsből való kiszakításához. Az asztrálanyag legdurvább részének nagy része még mindig a személyiségen csüng, amely ennek következtében a hetedik vagy legalsó asztrálsíkhoz van kötve.   Az a mentális rémület vagy zavar amely néha a hirtelen halált követi, természetesen kedvezőtlen az asztráléletre. Bizonyos esetekben a megrázkódtatás és rémület a halál után egy ideig megmaradhat.   A fejvétellel járó büntetések áldozatai, eltekintve attól a sértéstől, amit az asztráltestnek a fizikaiból való hirtelen kirántása okoz, a gyűlölettől, szenvedélytől és a bosszúállástól lüktetve különösen veszedelmes elemet képeznek az asztrálvilágban. Fizikai testében levő gyilkos kellemetlen lehet a társadalomra nézve és világos, hogy sokkal veszedelmesebb amikor hirtelen kikerül a testből; és amíg a társadalom meg tudja magát védeni a fizikai testben levő gyilkostól, addig ezidőszerint védelem nélkül áll azokkal a gyilkosokkal szemben, akik szenvedélyeik teljes virágában kerülnek az asztrálsíkra.   Az ilyenek mint más gyilkosok felbujtói szerepelhetnek. Jól ismert dolog, hogy egy különleges fajta gyilkosság ugyanabban a közösségben újra és újra megismétlődik.   Az öngyilkos helyzetét még jobban komplikálja az a tény, hogy elhamarkodott tette rendkívüli módon csökkentette a felső Én azon erejét, hogy alsó énjét visszavonja önmagába és ennélfogva más és nagy veszélyeknek tette ki. Emlékeznünk kell azonban arra, amint már mondottuk, az öngyilkosságok bűntettei a körülmények szerint lényegesen különböznek egymástól, kezdve Szokratész erkölcsileg feddhetetlen tettétől a mindenféle fokozaton át egészen a hitvány gazfickó tettéig, aki azért követ el öngyilkosságot, hogy saját bűne fizikai következményeit elkerülje, és természetesen a halál utáni helyzet is ennek megfelelően változik.   Az öngyilkos karmikus következményei rendszerint súlyosak; bizonyos hatással vannak a következő életre és valószínűleg több mint egy életre. A Természet ellen elkövetett bűn ez, amely beleütközik a fizikai élet hosszára nézve előírtakra. Ugyanis minden embernek meg van határozva az élethossza, melyet az előző okok bonyolult szövedéke - éspedig a Karma – határoz meg és az életidőnek a személyiség szétválása előtt a kijelölt ideig kell tartania.   Az értelem megtartása a halál idejében határozza meg a személy elkövetkező állapotát. Így nagy különbség van aközött, aki életéről önzetlen indítóokokból mond le és aközött, aki önkényesen, önző indítóokokból, mint amilyen a félelem stb. rombolja szét testét.   A tiszta és spirituális értelemmel bíró ember, aki szerencsétlenség áldozata stb. természetes életidejét boldogan átalussza. Más esetekben az ember öntudatos marad és gyakran egy ideig a földi élet végtelenében keveredve egy régióban marad, amely asztrálteste legkülső rétegének felel meg. A rendes Kamalokabeli élet nem kezdődik meg hamarabb, amíg a földi élet természetes szövedéke le nincs gombolyítva és élénk tudatában van úgy az asztrál mint a fizikai környezetének.   Ennélfogva egy pillanatig sem kell azt feltételezni, hogy azért mert az asztrálélet sokban felette áll a fizikainak, ennek következtében az ember jogosult öngyilkosságot elkövetni vagy keresni a halált. Az ember fizikai testben olyan célból testesül meg, amelyet csupán a fizikai világban érhet el. Vannak olyan leckék, melyeket sehol máshol nem lehet megtanulni csakis a fizikai világban és minél hamarabb tanuljuk meg azt annál hamarabb szabadulunk meg annak szükségességétől, hogy visszatérjünk az alsóbb és sokkal korlátoltabb világba. Az Egó nem sajnálja a fáradtságot, hogy fizikai testben testesüljön meg és hogy keresztül élje a kisgyermekség fárasztó időszakát, melyen keresztül fokozatosan és sok erőfeszítéssel némi uralomra tesz szert új testei felett, ennélfogva erőfeszítéseit nem kellene balgán pocsékolnia. Ebben a tekintetben az önfenntartás ösztöne az egyik aminek engedelmeskednie kellene, mert az a kötelessége az embernek, hogy földi életét a legjobban használja fel és addig tartsa meg, ameddig csak engedik a körülmények.   Ha valaki, akit hirtelen megöltek, alacsony, kegyetlen, önző és érzéki életet élt, teljesen tudatos lesz a hetedik asztrál alsíkon és hajlamos arra, hogy egy rettenetes rossz lénnyé fejlődjék. Oly vágyaktól égve, melyeket többé nem képes kielégíteni, megkísérelheti, hogy szenvedélyeit egy médium útján elégítse ki, vagy valamely érzékeny személy útján, akit megszállhat. Az ilyen lények ördögi gyönyört találnak abban, hogy mindenfajta asztrális csalást felhasználjanak, hogy másokat is ugyanabba a kicsapongásba vigyenek, melybe maguk is kerültek. Ebből az osztályból, valamint az éltetett burokból valók a megkísértők (Lásd a XIX. fejezetet.) az egyházirodalom ördögei.   Az alábbiak részletes leírást tartalmaznak a hirtelen halál áldozatairól akár öngyilkosok akár szerencsétlenség áldozatai voltak, ha az ilyen áldozatok durva és romlott emberek. „Ha bűnös érzéki emberek, úgy boldogtalan árnyként vándorolnak ide-oda … míg csak el nem érkezik haláluk órája. Földi szenvedélyek teljes virágzásában elszakadva, melyek ismerős helyekhez kötik őket. Csalogatják azok az alkalmak, melyeket kielégítésük céljából a médiumok nyújtanak. Ők a középkori Pishacha-k, az Incubi-k és Succuba-k; ők a sóvárgás, a mértéktelenség, kéjelgés és kapzsiság démonai, ők azok a fokozott ravaszságú, gonoszságú és kegyetlenségű elemi lények, akik áldozataikat rettenetes bűnökre ingerlik és tobzódnak ténykedéseikben.”   A csatákban megölt katonák nem számítanak teljesen ebbe az osztályba, mert az az ok, amiért harcolnak, absztrakt értelemben véve akár helyes akár nem, ők mégis úgy gondolják, hogy helyes; számukra a kötelesség szava ez, és életüket önként és önzetlenül áldozzák fel. Rémséges volta dacára ennélfogva, a háború egy bizonyos síkon hatalmas tényező lehet a fejlődésben. Ugyancsak ez képezi az alapját a mohamedán fanatikusok felfogásának, akik azt hiszik, hogy aki a vallásért küzdve hal meg, annak a következő világban nagyon jó élete lesz.   Ha egy gyermek fiatalon hal meg, valószínűtlen, hogy sok közösséget fejlesztett volna ki az asztrálvilág legalacsonyabb síkjával, és mint tapasztalatanyagot ritkán találni őket a legalsó asztrális síkon.   Sok ember olyan kétségbeesetten ragaszkodik az anyagi élethez, hogy a halál alkalmával az asztráltestük nem tud teljesen elválni az éteritől és így ennek következtében még éteranyaggal körülvéve ébrednek fel. Ezek nagyon kellemetlen helyzetben vannak: az őket körülvevő éterburok által el vannak vágva az asztrálvilágtól és ugyanakkor természetesen el vannak vágva a közönséges fizikai élettől is, mivel fizikai érzékszerveik hiányoznak. Ennek eredménye, hogy elhagyatva, némán és rémülten hányódnak ide-oda, képtelenül arra, hogy valamelyik sík lényeivel érintkezzenek. Nem képesek rájönni, hogy csak az anyagtól kellene elszakadniuk és akkor néhány pillanatig tartó öntudatlanság után, az asztrálsík rendes életébe mennének át. Azonban ragaszkodnak nyomorúságos fél-öntudatukkal szürke világukhoz, ahelyett, hogy inkább abba merülnének bele amiről azt gondolják hogy a teljes megsemmisülés, sőt magába a pokolba, melyben hinni megtanították őket.   Idő múltával az étertest kimerül és a Természet rendes folyamata minden igyekezetük dacára újra helyreáll. Teljes kétségbeesésükben néha meggondolatlanul még a megsemmisülés gondolatát is jobbnak tartják mostani helyzetüknél, melynek eredménye aztán meglepően kellemes rájuk nézve.   Néhány esetben egy másik asztrállény segíthet rajtuk azáltal, hogy rábeszélik őket, hogy hagyják el azt ami rájuk nézve az életet jelenti és emelkedjenek ki belőle.   Más esetben oly szerencsétlenek lehetnek hogy felfedezik hogyan újíthatják meg bizonyos mértékben a fizikai élettel való kapcsolatukat egy médium útján, habár szabály az, hogy a médium „szellemi vezetője” nagyon helyesen megtiltja a médiumhoz való közeledést.   A „védőnek” igaza van, mert az ilyen lények rémületükben és szükségükben teljesen lelkiismeretlenekké válnak és megszállnak, esetleg meg is őrjítenek egy médiumot úgy küzdvén, mint ahogyan a vízbefúló küzd az életéért. Sikert csak akkor érhetnek el, ha a médium Egója testeinek kézbentartásában meggyengült azáltal, hogy nemkívánatos gondolatoknak vagy szenvedélyeknek adja oda magát.   Néha egy lény képes megszállni egy gyermek testét, kiűzve belőle azt a zsenge személyt, akinek szánva volt, vagy néha megszállhatja egy állat testét, mivel a csoportlélek, amely egy egy állatnál az Egónak felel meg, kevéssé tartja kezében a testet, mint az Egó. Az ilyen megszállás lehet teljes vagy részleges. A megszálló lény így újra érintkezésbe jut a fizikai síkkal, lát az állat szemein keresztül, az állatnak okozott minden fájdalmat megérez a valóságban, már amennyire a saját öntudata tekintetbe jön, erre az időre ő az állati lény.   Az az ember, aki így egy állattal keveredik össze nem tudja tetszése szerint elhagyni az állati testet, hanem csak fokozatosan és nagy erőfeszítéssel, ami valószínűleg több napra terjed. Rendszerint csak az állat halálával szabadul fel és még akkor is marad benne asztrális kevert anyag, melyet le kell vetnie. Az állat halála után az ilyen lélek rendszerint megkísérli egy ugyanazon nyájhoz tartozó másik állat megszállását vagy valami más teremtményét, akit kétségbeesésében meg tud ragadni. A leggyakrabban megszállt állatok kevésbé fejlettek, mint pl. a marha, juh és a disznó. A fejlettebb teremtményeket, mint pl. a kutyát, macskát, lovat úgy látszik nem lehet egykönnyen megfosztani testüktől, bár alkalmilag ilyen esetek is előfordulnak.   Minden megszállás, akár emberi, akár állati test legyen az, rossz és hátrányos a megszálló lélekre nézve, minthogy ideiglenesen megerősíti az anyagba való kapaszkodását és késlelteti természetes átlépését az asztráltestbe és emiatt nemkívánatos karmikus kapcsolatot is teremtenek.   Az olyan ember asztrálteste, aki bűnös vágyból vagy másképpen nagyon erős kapcsolatot teremt valamilyen típusú állattal, állati jellegzetességeket mutat és kinézésében arra az állatra emlékeztethet, akinek tulajdonságait a földi élet alatt támogatta. Nagyon ritka esetben az ember egyesülhet az állat asztráltestével és mint egy rab hozzá lehet láncolva az állat fizikai testéhez. Az ember tudatos az asztrális világban, megvannak az emberi képességei, azonban nem képes uralni az állati testet és nem képes magát kifejezni ezen test által a fizikai síkon. Az állat teste inkább börtönként szerepel mint testként és ezen felül az állati lélek nincs kivetve, hanem megmarad saját teste birtokosának.   Az ilyenfajta esetek magyarázzák meg, legalábbis részlegesen a keleti országokban oly gyakori hitet, hogy az ember bizonyos körülmények között állati testben testesülhet meg.   Hasonló sorsra juthat egy olyan ember, aki az újraszületés felé vezető útjában visszatér az asztrálsíkra, amint ez az „Újraszületés” című fejezetben le van írva.   Azok csoportját, akiket az aggodalom határozottan a földhöz köt, a földhöz kötötteknek nevezik; amint azt szent Márton kifejezte, az ilyen emberek „visszamaradók” és nem „visszatérők”, minthogy képtelenek arra, hogy teljesen elszakadjanak a fizikai anyagtól amíg csak olyan lekötöttségre nem találnak amely különösképpen megragadja érdeklődésüket.   Már láttuk, hogy a fizikai halál után az igazi ember állandóan visszahúzódik külső testeiből, és hogy különösen a Manas vagy értelem elválni igyekszik a Kamától vagy vágytesttől. Bizonyos ritka esetekben a személyiség vagy alsó Manas oly erősen a Kama uralma alá kerülhet, hogy az alsó Manas teljesen szolgaságba kerül és nem tud elválni. A felső és alsó mentális közötti kapcsolat, „az ezüst fonal, amely a Mesterhez köti őt”, kettészakad. Ezt az okkultizmusban a „lélek elvesztésének” szokták nevezni. A személyes én elvesztése ez, mely elkülönült szülőjétől a felső Egótól és így pusztulásra ítélte magát.   Az ilyen esetekben, még a földi élet alatt az alsó négység kivonja magát a triádból, azaz az alsóbb életelvek, melyeknek feje az alsóbb Manas el van vágva a magasabb életelvektől, az Atma, Buddhi és Felső Manastól. Az ember kettészakadt, magával vivén azon Manastikus világosság visszatükröződéseit, melyeknek az egész életén keresztül vezetnie kellett volna őt. Az ilyen teremtmény értelmességéért sokkal veszedelmesebb mint egy fejletlen állat; emberi formája van ugyan, természetében azonban állat, az igazság és a szeretet minden érzéke nélkül.   A fizikai halál után az ilyen asztráltest egy rettenetes hatalmú lény és abban páratlan eset, hogy bizonyos ritka körülmények között újraszületni képes az emberek világában. Nincsenek ösztönei, kivéve az állatit, csupáncsak szenvedélyei által űzetve, azonban sohasem érzései által, felruházva olyan ravaszsággal, melyben egyetlen állat sem versenyezhet vele, olyan megfontolt gonoszsággal és eléri a rossz legmagasabb mértékét, él természetes ellenségeként minden emberi lénynek. Az ezen osztályba tartozó lény – mely mint elemetál ismeretes - , minden egyes újraszületéssel alacsonyabbra süllyed, míg végre a rossz erő lassú kimerülése következtében – el lévén vágva az élet forrásától – elenyészik, feloszlik és így mint egy különálló lét veszendőbe ment.   Az Egó szempontjából tekintve ennél a személyiségnél nincsen meg a hasznos tapasztalatok aratása; a „sugár” semmit sem hozott vissza magával és az alsó élet teljesen és egészében sikertelen.   Az elementál szót a különféle írók sokféle értelemben használják, azonban ajánlatos, hogy használatát a fent leírt lényre alkalmazzuk.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:54 - #15

C.W. Leadbeater – A.E. Powell     A láthatatlan világok élete, az asztráltestek világa   II. kötet XIV. fejezet   A halál utáni élet részleteiben     Az ember asztráltestét szemlélve két fő tényezőt kell figyelembe venni:   1.      Azt az időtartamot, melyet az ember valamely alsíkon eltölt. 2.      Az ezen alsíkbeli öntudata nagyságát.   Az időtartam hossza az ezen alsíkon levő anyag mennyiségétől függ, melyet a fizikai élete alatt épített asztráltestébe. Szükségképpen addig fog ezen az alsíkon maradni, míg csak az annak megfelelő anyag ki nem vált asztráltestéből.   Amint már láttuk, a fizikai élet alatt az asztráltest milyenségét melyet önmagának felépített, közvetlenül szenvedélyei, vágyai és érzései, közvetve pedig gondolatai, valamint fizikai szokásai – étel, ital, tisztaság, mértékletesség stb. határozzák meg. A nyers és durva asztráltest - amely a nyers és durva élet eredménye – okozza, hogy az ember csak az alacsony asztrálrezgésekre válaszol úgy, hogy a halál után az asztráltest hosszú és lassú feloszlásának folyamata alatt az asztrálsíkhoz kötve fogja magát találni.   Egy finom asztráltest, amely a tiszta élet eredménye, azt eredményezi, hogy az ember nem válaszol az asztrálvilág alacsonyrendű és durva rezgéseire, hanem csak annak magasrendű befolyásaira; következésképp a halál utáni életében sokkal kevesebb zavarban lesz része és fejlődése gyorsan és könnyen fog előrehaladni.   Az öntudat nagysága attól függ, hogy fizikai élete alatt az egyes alsíkok anyagát mily mértékben éltette és használta.   Ha a földi élet alatt az állati természetet élte és megengedte annak tobzódását, hogyha az értelmi és spirituális részt elhanyagolta vagy elnyomta, akkor az asztrál vagy vágytest a halál után hosszú ideig fog megmaradni.   Míg hogyha a földi élet alatt legyőzte és megfékezte a vágyat, ha megtisztította és a felső természet szolgálatába állította azt, akkor az asztráltest kevés erőt nyer és így gyorsan szétoszlik és eltűnik.   Az átlagember azonban halála előtt egyáltalán nem szabadul meg minden alsórendű vágytól és ennek következtében kisebb-nagyobb mértékben teljes tudatossággal bíró hosszú időt vesz igénybe az egyes asztrálsíkbeli alsíkokon míg a létrehozott erők feldolgozzák magukat és így szabadon engedik az Egót.   Az általános elv az, hogy amikor az asztráltest egy sík iránti vonzalmát kielégítette, durvább részecskéinek nagy része lehull és a lét némileg magasabb állapotának közelében találja magát. Sajátos vonzása úgyszólván állandóan csökken, és ennek következtében állandóan felfelé emelkedik a sűrűből a könnyebb rétegbe és csak akkor áll meg útjában, ha egy időre egyensúlyba jutott.   Az asztrálvilág bármely adott alsíkján lenni annyit jelent, hogy az ember kifejlesztette az asztráltestében levő azon részecskék iránti érzékenységét, melyek ezen alsíkhoz tartoznak. Az asztrálsíkon tökéletes látással bírni azt jelenti, hogy az ember az asztráltest minden egyes részecskéjében kifejlesztette az érzékenységét úgy, hogy egyidejűleg az összes alsíkokat látni lehet.   Az, aki jó és tiszta életet élt, akinek legerősebb érzései és vágyai csak önzetlenek és spirituálisak voltak, nem fog vonzódni az asztrálsíkhoz és ha teljesen magára marad, alig van ami a síkon érdekli vagy tevékenységre ébreszti itt tartózkodásának viszonylag rövid időtartama alatt. Földi szenvedélyeit még a földi élete alatt leigázta, az akaraterejét magasabbrendű csatornákba irányította, az alsóbbrendű vágyaknak alig van az asztrálsíkon kimerítendő erejük. Így azután itt tartózkodása nagyon rövid ideig fog tartani és a legvalószínűbb, hogy álomszerű fél-öntudatlansággal fog bírni míg csak álomba nem merül, mely alatt magasabb életelvei véglegesen elválnak asztráltestétől és belépnek a mennyei világ boldogsággal teljes életébe.   Még szakszerűbben kifejezve, a Manas a földi élet alatt megtisztította a Kamát, mellyel össze van fonódva úgy, hogy ami a halál után megmarad a Kamából csupán csak maradvány, amitől a visszahúzódó Egó könnyen megszabadul. Az ilyen ember azért kevés tudatossággal fog rendelkezni az asztrálsíkon.   Előfordulhat, hogy valakinek az asztráltestében előző életeinek eredményeképpen sok durva asztrálanyag van. Ha úgy nőtt fel és úgy élt, hogy nem éltette ezt a durva anyagot, bár abból sokat kivethetett és finomabb anyaggal helyettesíthette, még mindig sok megmaradhatott abból. Ennek következtében az illetőnek egy ideig az asztrálsík egyik alacsony alsíkján kell maradnia, míg csak az egész durva anyag ki nem hullott. Minthogy azonban a durva anyag nem volt éltetve, az illető csak kevés tudatossággal fog bírni és itt tartózkodása alatt gyakorlatilag aludni fog.   Van egy kritikus pont az anyag állapotainak minden egyes párja között; a jeget annyira lehet melegíteni, hogy a legkisebb hőemelkedés folyékonnyá teszi; a vizet oly állapotba lehet hozni, hogy a legcsekélyebb hőemelkedés is gőzzé változtathatja. Ugyanúgy az asztrálanyag minden állapotát oly finomságú fokra lehet emelni, hogy minden hozzájövő finomítás a következő magasabb állapotba változtatja át. Ha valaki ezt az asztráltestében levő minden anyagállapottal megtette úgy, hogy az a lehető legfinomabb fokban megtisztult, akkor a szétbomlasztó erő első érintése megtöri annak összetartozását és eredeti állapotába oldja fel, felszabadítva őt, hogy átmehessen a következő alsíkra. Így azután az asztrálsíkon való áthaladása elképzelhetetlen gyorsasággal történik meg és a síkon keresztül a mennyei világ magasabb állapotába gyakorlatilag véve egy pillanat alatt fog átvillanni.   A halál után a mennyei világba vezető útján mindenkinek keresztül kell haladnia az asztrálsík minden alsíkján. Hogy azután tudatos lesz néhányukra vagy valamennyiükről és hogy milyen mértékben, az a fent felsorolt tényezőktől függ.   Mindezen okokból világos, hogy azon öntudat nagysága amellyel valaki az asztrálsíkon rendelkezhetik és az az idő, amit a mennyei világ felé haladtában itt eltölt, széles határok között mozoghat. Vannak akik csak néhány órát vagy napot töltenek az asztrálsíkon, mások sok évig, esetleg évszázadokig maradnak itt.   A közönséges ember a halál után az asztrálsíkon átlagosan 20-30 évet tölt el. Kivételes eset Erzsébet királyné, aki annyira szerette hazáját, hogy csak nemrég ment át a mennyei világba és halála óta idejét azzal töltötte, hogy megkísérelte – egész mostanáig majdnem sikertelenül - belevésni utódaiba az ő elgondolásait arra nézve, hogy mit is kellene tenni Angliáért.   Egy másik figyelemreméltó példa Viktória királynő esete, aki nagyon gyorsan haladt keresztül az asztrálsíkon és lépett be a mennyei világba; gyors haladását kétségtelenül a hozzá fűződött milliónyi szerető és hálás gondolatformáknak, valamint a veleszületett jóságának tudhatók be.   A földi életek közti időtartam általános kérdése bonyolult. Itt ezeknek időközöknek csupán az asztrális részét érinthetjük röviden. További részleteket illetőleg a tanulót a „The inner life” című munka II. kötetéhez utaljuk.   A számításba jövő három tényező a következő:   1.      Az Egó osztálya, 2.      az egyéniesülés mikéntje, 3.      a legutolsó földi élet hossza és természete.   Az alábbi tábla az asztrál élet átlaghosszát mutatja úgy, amint azt az Egó osztálya meghatározza.   [Az eredeti magyar anyagban nincs táblázat.]   Az egyéniesülés mikéntje némi eltérést okoz, azonban ez az eltérés aránylag sokkal kisebb az alsóbb osztályokban. Azok, akik értelmi úton egyéniesültek az életek között sokkal inkább törekszenek hosszabb időközt tartani, mint azok, akik más módon egyéniesültek. Általánosságban, aki fiatalon halt meg, rövidebb időközt fog tartani, mint aki idős korban halt meg, azonban az aránylag hosszabb asztrális életre hajlamos, mert azon erős érzelmek legnagyobb része, melyek az asztráltestben élik ki magukat, a fizikai élet első felében keltődnek.   Arra kell gondolnunk, hogy az asztrálvilágban a mi rendes időmérés módszerünket aligha lehet alkalmazni. A félelem vagy a szenvedés egy néhány órát már a fizikai életben is majdnem végtelenné nyújt és az asztrálsíkon ez a jellegzetesség százszorosan megnövekszik.   Az asztrálsíkon az időt csak érzékeivel mérheti az ember. Ezen tény elferdítésének eredménye az örök kárhozat téves fogalma.   Láttuk tehát, hogy az eltöltött idő és a tapasztalat öntudatosságban az asztrálsík minden egyes alsíkján nagymértékben függ a fizikai világban eltöltött élet milyenségétől. Egy másik nagyfontosságú tényező az ember értelmi magatartása a fizikai halál után.   Az asztráléletet éppúgy lehet az akarattal irányítani mint a fizikai életet. A kis akaraterővel rendelkező ember a fizikai és az asztrálvilágban nagymértékben azoknak a körülményeknek van kiszolgáltatva, amelyeket önmaga számára teremtett meg. A határozott ember mindig fel tudja magát találni és saját életét képes élni.   A folyamatot nagyban meg lehet gyorsítani ha az ember rájön annak szükségességére, hogy megszabaduljon a rossz vágyaktól melyek fogva tartják őt és megteszi a szükséges erőfeszítéseket. Az aki nincsen tisztában a dolgokkal, rendszerint töpreng a vágyai felett és így meghosszabbítja azok életét; kétségbeesetten kapaszkodik az asztrálanyag durvább részeibe, mert az ezekkel kapcsolatos érzések látszanak legközelebb állóknak ahhoz a fizikai élethez mely után még vágyódik. A helyes eljárási mód természetesen az volna, hogy kiölje a földi vágyakat és oly gyorsan visszahúzódjék önmagába amennyire csak lehetséges.   Az asztrálélet tulajdonságainak pusztán intellektuális ismerete és a valóságban, a teozófiai igazságok általános ismerete felbecsülhetetlen értékkel bír az ember halál utáni életében.   A legnagyobb fontossággal bír, hogy az ember a fizikai halál után teljesen világosan felismerje, hogy ő állandóan visszahúzódik az Egó felé, és hogy ennek következtében gondolatait amennyire csak lehetséges el kellene fordítania a földi dolgoktól és figyelmét  spirituális dolgokra irányítani, melyek a maguk idején, akkor fogják foglalkoztatni őt, amikor az asztrálsíkról a mentális vagy mennyei világba fog átlépni.   Ilyen magatartást tanúsítva meg fogja könnyíteni az asztráltest természetes felbomlását ahelyett hogy szükségtelenül és haszon nélkül az asztrálvilág legalsó síkjain késlekedjék.   Szerencsétlenségre sokan vannak, akik vonakodnak gondolataikat felfelé irányítani, ellenben kétségbeesett állhatatossággal kapaszkodnak a földi dolgokba. Idő múltával a fejlődés természetes folyamatában, fokozatosan elvesztik az alsóbb világokkal való érintkezést, minthogy azonban minden lépésnél ellenállást fejtenek ki, sok szükségtelen szenvedést okoznak maguknak és komolyan késleltetik felfelé haladásukat.   A dolgok természetes folyásával szemben tanúsított ezen tudatlan ellenállásban a fizikai holttest birtoklása segítségére van az embernek; ez esetben a holttest támpontul szolgál a fizikai síkon. Ezen törekvés legjobb ellenszere az elégetés, amely megsemmisíti a fizikai síkkal való kapcsolatot.   A halál utáni élet néhány tipikus példája fogja legjobban megvilágosítani ezen élet természetét és célszerűségét.   Egy közönséges színtelen embert, aki különösképpen se nem jó se nem rossz, a halál természetesen semmi tekintetben sem változtatja meg, továbbra is csak színtelen marad. Következésképpen nem lesz része semmiféle különleges szenvedésben és semmiféle különleges örömben; sőt a valóságban ezt az életet némileg unalmasnak találhatja, mivel érdeklődése fizikai élete alatt nem irányult semmiféle különleges dologra, s így asztráléletének sem lesz semmilyen tartalma.   Ha a fizikai életében pletykán, sporton, üzleten vagy ruházkodáson kívül semmi mással nem foglalkozott, amikor ezek többé nem léteznek számára, valószínűleg találni fog időt, hogy erősen foglalkozzék ezekkel a dolgokkal.   Az olyan ember, akinek alacsony típusú erős vágyai voltak, aki mondjuk iszákos vagy érzéki ember volt, sokkal rosszabb helyzetben van. Nemcsak hogy megmaradtak vágyai és hajlamai (emlékezzünk arra, hogy az érzékek központjai nem a fizikai, hanem az asztráltestben a Kamában vannak), hanem sokkal erősebbek lesznek mint annak előtte valaha is voltak, mivel az asztrálanyagban teljes erejük jut kifejezésre, egyikük sem lévén lekötve nehéz fizikai részecskék mozgatásával.   Az ilyen ember, az asztrálélet legalacsonyabb és legromlottabb állapotában lévén, gyakran elég közel látszik lenni a fizikaihoz, hogy bizonyos szagokat megőrizzen, bár az így létrehozott élvezet csak arra elegendő, hogy még jobban izgassa mértéktelen vágyait és az őrültség határáig gyötörje őt.   Minthogy nincsen többé fizikai teste melynek segítségével képes csillapítani vágyait, nincs meg annak a lehetősége, hogy rettenetes szomjúságát csillapítsa. Ez az eredete a tisztítótűzre vonatkozó számtalan hagyománynak, amely majdnem minden vallásban megvan, melyek helyesen jelképezik a leírt kínzó állapotokat. Egy ilyen állapot nagyon hosszú ideig is eltarthat, minthogy csak az önmaga folytonos gyengülésével szűnik meg.   Az egész folyamat észszerű és gépies volta világos; az ember a saját cselekedeteivel önmaga teremtette meg állapotait és határozta meg azok erejének és tartósságának pontos fokát. Továbbá ez az egyetlen mód, ahogyan megszabadulhat bűneitől. Mert hogyha közvetlen újraszületne, akkor az új életét pontosan ott kezdené, ahol a megelőzőt befejezte, azaz szenvedélyeinek és vágyainak rabszolgája és annak lehetősége, hogy önmaga ura legyen, mérhetetlenül meggyengülne. De amint történik, vágyai kiégnek, és következő testetöltését azok nélkül kezdheti meg és Egója a komoly lecke után hajlamos lesz minden erőfeszítésre, hogy alsóbb testeit hasonló ballépéstől visszatartsa.   Az igazi iszákos néha képes egy éteranyag fátylat maga köré vonni és így részben anyagiasulni. Ekkor magába szívhatja az alkohol gőzét. Ezért igyekszik másokat is az iszákosságra kényszeríteni, hogy azután képes legyen részben belépni a fizikai testükbe és megszállni őket, hogy testükön át még egyszer közvetlen végigtapasztalhassa azokat az érzéseket melyek után vágyik.   A megszállás lehet ideiglenes vagy állandó. Amint azt az előbb említettük az elhalt érzékies ember minden testet hatalmába keríthet amelybe csak belopózni képes, hogy kielégítse durva vágyait. Máskor bosszúból szállhat meg valakit; Feljegyezték, hogy egy alkalommal valaki ellensége leányát szállotta meg.   A megszállásnak ellenszegülni vagy azt meggátolni a legjobban úgy lehet, hogy az ember az akaraterejét használja. Ha előfordul, az majdnem mindig azért van, mert az áldozat eleinte önként adta oda magát a megszálló befolyásának és így első lépése az, hogy a leigázást megakadályozza. Az értelmet határozott ellenállásként kitartóan a megszállás ellen kell fordítania erősen elképzelve, hogy az emberi akarat erősebb mint bármely rossz befolyás.   Az ilyen megszállás teljesen természetellenes és mind a két félre nézve a legnagyobb mértékben káros.   A túlhajtott dohányzás asztráltestre gyakorolt hatása a halál után észrevehető. A méreg annyira megtölti az asztráltestet, hogy az befolyása alatt megkeményedik és képtelen helyesen dolgozni vagy szabadon mozogni. Erre az időre az ember olyan mintha meg volna bénítva – képes ugyan beszélni, mégis ki van zárva a mozgásból, és majdnem teljesen el van zárva a magasabb befolyásoktól. Amikor asztráltestének megmérgezett része elhasználódott, kiemelkedik ebből a kellemetlen állapotból.   Az asztráltest éppen úgy változtatja részecskéit mint a fizikai test, azonban itt nem létezik olyasmi ami megfelel az étkezésnek és emésztésnek. A kihullott asztrálrészecskéket a légkörből más részecskék pótolják. Az éhség és szomjúság tisztán fizikai vágyai itt nem léteznek. Ellenben a falánk vágya az ízlés érzését kielégíteni és az iszákos vágya az alkohol után asztrálisak lévén, még megvannak, és amint már említettük, ezek nagy szenvedést okoznak annak következtében, hogy hiányzik a fizikai test melynek segítségével egyedül elégíthetők ki.   Sok mítosz és hagyomány van, melyek a leírt állapotokat példázzák. Ezek egyike a Tantalusz mondája, aki őrjítő szomjúságtól szenvedett, mégis arra volt kárhoztatva, hogy lássa, amint a vizet éppen akkor veszik el ajkától, amikor majdnem érintette azt. Egy másik, amelyik a becsvágyat jellemzi, Sisyphus mondája, aki arra volt kárhoztatva, hogy egy nehéz sziklát görgessen fel egy hegyre, de csak azért, hogy ismét legurulni lássa. A szikla itt a becsvágyó terveket jelképezi amelyeket az ilyen ember folyvást alakít, de csak azért, hogy lássa hogy nincs fizikai teste mellyel kivitelre kerülhetnek. Néha kimeríti önző becsvágyát, rájön, hogy nem szükséges hogy a sziklát görgesse, majd békén hagyja a hegy alján.   Egy másik történet a sziklához kötözött Titusé, kinek a máját egy keselyű marcangolja, amely azonban újra kinő amikor megette. Ez azt az embert ábrázolja, akit a Földön elkövetett bűnei miatt érzett lelkiismeret furdalás kínoz.   A legrosszabb, amit egy közönséges világi ember a maga számára előkészít, az a haszonnélküli, kimondhatatlanul unalmas lét, amely természetes következménye az öndédelgetésben, köznapiasságban és pletykálkodásban eltöltött életnek.   Azok a dolgok melyek után vágyik többé már nem léteznek számára, mert az asztrálvilágban nincs semmi elvégzendő dolog és bár oly nagy lehet a társasága, amilyent csak kíván, a társaság az ő számára most már egy nagyon eltérő dolog lesz, mert mindaz amire a társas élet épül itt már nem létezik.   Ilyenképpen tehát az ember maga alkotja meg a maga mennyországát vagy tisztítótüzét, ezek azonban nem helyek hanem öntudatállapotok. Pokol nem létezik, csupán csak a teológiai elképzelés találta ki. Sem a pokol sem a tisztítótűz nem lehetnek örökké tartók, mert egy véges ok nem hozhat létre végtelen okozatot.   A legrosszabb fajta ember halál utáni állapotát mindamellett talán legjobban a „pokol” kifejezés írhatja le; bár nem örökké tartó. Így pl. néha megtörténik, hogy egy gyilkost üldöz az áldozata és sohasem képes elmenekülni annak zaklató jelenlététől. Az áldozat (hacsak maga is nem valami alacsony típusú) öntudatlanságba van burkolva és ez a nagy öntudatlanság a gépies üldözésnek új rémséget látszik kölcsönözni.   Az élveboncolónak szintén megvan a maga „pokla”, ahol megcsonkított áldozatainak tolongó alakjai között él, amelyek siránkoznak, remegnek és üvöltenek. Ezeket nemcsak az állati lelkek éltetik, hanem a kínzó iránti gyűlölettől lüktető elemi élet is, aki legrosszabb kísérleteit gépies szabályossággal újra és újra megismételve tudatában van összes iszonyatainak és azon szokás, melyre földi élete során szert tett, mégis önkínzásra ösztökéli.   Az ilyen állapotok nem önkényesek, hanem minden egyes esetben elvégzett műtétek által működésbe hozott okok elkerülhetetlen következményei. A természet leckéje szigorú, végeredményben azonban mégis izgalmas, mert a lélek fejlődéséhez vezet, minthogy teljesen helyes, javító és üdvös.   A halál utáni állapot a legtöbb emberre nézve sokkal boldogabb mint a földi élet. A legelső érzés, melynek a halott tudatára jön, a legcsodálatosabb és gyönyörrel teljes szabadság érzése, nincs miért aggódnia, nem vár reá kötelesség, kivéve amelyeket önként vállalt magára. Ebből a szempontból világos, hogy bőségesen igazolt az az állítás, hogy azok akik fizikailag „élnek”, fizikai testbe vannak eltemetve, valóban kevésbé élők, mint azok, akiket halottnak neveznek. Az úgynevezett halottak sokkal szabadabbak és anyagi feltételek által kevésbé gátoltak lévén, sokkal hatékonyabban képesek dolgozni és tágabb teret találnak a tevékenységre.   Az olyan ember, aki nem engedte meg asztrál teste újrarendeződését, az egész asztrálvilágban szabad és nem találja azt kellemetlenül zsúfoltnak, mivel az asztrálvilág sokkal nagyobb mint a fizikai világ felülete, míg népessége némileg kisebb és az emberiség asztrálvilágbeli átlagélete rövidebb mint a fizikai világbeli átlagélete.   A halottakon kívül az asztrálvilágban természetesen ott van az élőknek mintegy egyharmad része is, akik az alvás alatt egy időre elhagyták fizikai testüket.   Bár az egész asztrálsík bármelyik lakója számára aki nem engedte újrarendeződni asztráltestét nyitva áll, a legnagyobb részük mégis a Föld felületéhez közel marad.   Egy magasabb embertípusra térve át, vegyük szemügyre olyan valakit, akiben némi érdeklődés van pl. a zene, az irodalom, tudomány stb. iránt. Annak szüksége, hogy az ember a nap nagy részét „keresettel” töltse el, itt nincs meg; az embernek szabadságában áll azt tenni amit éppen akar, amennyiben azt a fizikai anyag nélkül megvalósítani képes. Az asztrálvilágban nemcsak a legfontosabb, illetve legfenségesebb zenét lehet hallani, hanem sokkal jobban is lehet hallani mint annak előtte, mert az asztrálvilágban más és teljesebb harmóniák vannak, mint amilyeneket az aránylag tompa fizikai fülek meghallani képesek. A művész számára, annak nagy megelégedettségére, a magasabb asztrálvilág egész szépsége nyitva áll előtte. Az ember gyorsan és könnyen képes az egyik helyről a másikra mozogni és a Természet csodáit nyilvánvalóan sokkal könnyebben megláthatja mint azt valaha is megtehetné a fizikai síkon. Ha történész vagy tudós, rendelkezésére állnak a világ könyvtárai és laboratóriumai; a természeti folyamatok iránti megértése sokkal teljesebb lesz mint annak előtte, mert most éppúgy láthatja a benső mint a külső működőket, és sok olyan okot láthat meg, melyeket annak előtte nem, mert most éppen úgy láthatja meg, melyeket annak előtte csak hatásaiban látott. Mindezekben az esetekben öröme nagyban megnövekedett, mert itt nincs semmiféle fáradtság. (Lásd a IX.fejezet 3. bekezdését.)   Az emberszerető ember áldásos munkáját itt sokkal erőteljesebben végezheti el mint valaha és sokkal jobb körülmények között mint a fizikai világban. Ezernyi ember van akin segíteni tud, és az igazi áldás nyújtás nagyobb bizonyosságával.   A halál után az asztrálvilágban bárki tanulmányoknak szentelheti magát és teljesen új felfogásokra tehet szert. Így a teozófiát elsősorban megtanulhatják az asztrálvilágban. Egy esetet jegyeztek fel mikor valaki itt tanulta meg a zenét bár ez szokatlan dolog.   Általában az asztrálsíkbeli élet sokkal tevékenyebb mint a fizikai, minthogy  az asztrál anyag sokkal jobban éltet mint a fizikai anyag és a forma is sokkal plasztikusabb. Az asztrálsíkon úgy az öröm mint a haladás lehetőségei minden tekintetben sokkal nagyobbak mint a fizikai síkon. A lehetőségek magasabbrendűek lévén bizonyos fokú értelemre van szükség, hogy az ember hasznukat vehesse. Ha valaki amíg a Földön volt, egész gondolkodását és energiáját anyagi dolgoknak szentelte, kevéssé látszik képesnek arra, hogy haladottabb munkának szentelje magát, minthogy félig elsorvadt értelme nem lesz elég erős a nagyobb élet nagyobb lehetőségeit felfogni. Akinek élete és értékei magasabb típusúak voltak, az asztráléletének néhány éve alatt sokkal több jót tehet mint valaha is tehet leghosszabb fizikai életében.   Az asztrálörömök sokkal nagyobbak lévén a fizikai világ örömeinél, meg van annak a veszélye, hogy az embert elfordítják a haladás ösvényétől. Az asztrálélet gyönyörei nem jelentenek azonban veszélyt annak számára, aki megérzett valami magasabbat. A halál után az embernek arra kellene törekednie, hogy az asztrálsíkon oly sietve haladjon át, amennyire csak lehetséges, állandó használhatósággal, nem adva oda magát többet azok élvezeteinek.   Bármelyik fejlett ember minden tekintetben ugyan olyan tevékeny asztrálteste alatt mint a fizikai alatt; saját és mások haladását a halál után épp oly kétségtelenül elősegítheti vagy késleltetheti mint azelőtt és ennek következtében az egész idő alatt a legnagyobb fontosságú karmát teremt.   A valóságban teljesen az asztrálvilágban élő ember öntudata rendszerint sokkal határozottabb mint amilyen az alvás alatti asztrálélete volt, és ennek megfelelően jobban képes gondolkodni és határozottsággal cselekedni úgy, hogy a jó vagy rossz karmát teremtésére szolgáló alkalmak is nagyobbak.   Általában azt lehet mondani, hogy az ember karmát teremthet bármilyen fejlett is az öntudatossága vagy akárhol cselekedhet vagy választhat. Az asztrálsíkbeli cselekedetei ilyenképpen karmikus gyümölcsöket hozhatnak a következő földi életébe.   A legalsó asztrális alsíkon, minthogy más dolgok foglalják le figyelmét, az ember keveset törődik a fizikai világban történtekkel kivéve ha rossz társaságot látogat.   A következő alsíkon, a hatodikon, azok vannak, akik mindig amíg éltek, vágyaikat és gondolataikat főképpen csak világi dolgokra összpontosították. Tehát még mindig azon a helyen és személyek körül lebegnek, amelyekkel amíg a Földön éltek szoros kapcsolatban voltak és az ezekkel kapcsolatos sok dologról tudhattak. Azonban sohasem látják a fizikai anyagot, hanem mindig csak annak asztrális mását.   Így például egy nézőkkel tele színháznak megvan az asztrális mása melyet az asztrállények láthatnak. Azonban nem láthatják őket úgy, ahogyan mi látjuk, sem a szereplők öltözékeit vagy kifejezéseit és mivel a játékosok érzései nem valódiak hanem csak színleltek, az asztrálsíkon semmi benyomást nem hoznak létre.   Akik a hatodik alsíkon vannak, amely a Föld felületén van, a fizikailag létező hegyek, fák, tavak stb. asztrálmásaival körülvéve találják magukat.   A következő két alsíkon az ötödiken és a negyediken a fizikai dolgok ezen tudata szintén lehetséges, habár kisebb mértékben.   A következő alsíkon a harmadikon és a másodikon, a fizikai síkkal csak egy médiumon át történő külön erőfeszítéssel lehet érintkezni.   A legmagasabbról, az első síkról, még a médium útján való érintkezés is nagyon nehéz.   Azok, akik a magasabb alsíkon élnek, rendszerint olyan élményekkel látják el magukat, amilyeneket kívánnak. Így az asztrálvilág egyik részében az emberek ön-teremtette tájképekkel veszik körül magukat, mások a mások alkotta kész tájképeket fogják fel. (A különféle síkok és alsíkok leírása a XVI. fejezetben található.)   Néha az emberek azokat a különleges jeleneteket alkotják meg maguknak, melyek a különféle szentírásokban  vannak leírva. Ügyetlenül megkísérlik, hogy fákon növő drágaköveket, tűzzel kevert üvegtengert, belül szemekkel teli teremtményeket, százfejű és karú istenségeket alkossanak.    Azon a helyen, melyet a spiritiszták nyári országnak neveznek, az egyfajú és egyvallású emberek halál után éppúgy összetartani törekszenek, mint ahogy a földi élet alatt tették úgy, hogy egy nyári országból álló hálózat van a vidékek felett, melyek hozzá tartoznak azokhoz akik teremtették, közösséget alakítanak, melyek éppen oly nagyban különböznek egymástól, mint hasonló közösségek itt a Földön. Ez nemcsak a természetes rokonság hanem azon tény következménye is, hogy a nyelvbeli akadályok az asztrálsíkon nem léteznek.   Ez az elv az asztrálsíkokra általában érvényes. Így Ceylonban a spiritiszta szeánszokon úgy találták, hogy a jelentkező lények buddhisták és hogy a síron túl megerősítve találták vallásaik előre megalkotott nézeteit pontosan úgy, amint a különféle keresztény szekták tagjai Európában. Az emberek az asztrálsíkon nemcsak a saját gondolatformáikat találják meg, hanem a mások által alkotottakat is, - ezek némelyike hasonló gondolkodású ezernyi más ember nemzedékeinek gondolkodása által teremtődött meg.   Nem ritka az az eset, amikor a szülők kívánságaikat gyermekeikbe belevésni igyekeztek, különösen olyan egyesülést illetőleg melyre szívükben vágynak. Az ilyen befolyás átütő, minthogy a közönséges ember az állandó kényszert a saját félig öntudatos vágyának hajlamos tekinteni.   A halottak sok esetben nevezték ki magukat az élők őrangyalává, az anyák gyakran védik gyermekeiket és így tovább.   Az elhalt zenész vagy író a saját eszméit belevésni képes a fizikai világban lévő íróba vagy zeneszerzőbe úgy, hogy sok élő által írottnak tartott könyv valójában a halott munkája. Aki az írást végzi, tudatában lehet a befolyásnak vagy lehet teljesen annak tudata nélkül is.   Egy vezető regényíró azt állította, hogy történetei úgy jönnek hozzá – nem tudja honnan – hogy azokat igazán nem ő írta, hanem általa írták. Ő a dolgot felismerte: valószínűleg mások is vannak ebben a helyzetben csak nem tudnak róla.   Az elhalt orvos halál után gyakran tovább érdeklődik betegei iránt és a másik oldalról gyógykezelheti őket, vagy utódjának olyan kezelési eljárásokat igyekszik sugalmazni melyeket az újonnan szerzett asztrálképességeivel hasznosnak lát.   Még a természetes halált halt legtöbb „jó” ember, valószínűleg egyáltalában nincsen tudatában semmiféle fizikainak, mert az asztrálöntudatra ébredése előtt az összes alsó fokozaton áthaladt, még ezek között is vannak egyesek, akiket egy hátramaradott miatt érzett nagy aggodalom visszahúzhat a fizikai világgal való érintkezésbe.   A rokonok és barátok szomorúsága ugyancsak felkeltheti a figyelmét egy olyannak, aki átlépett asztrálsíkra és visszahúzni igyekszik őt, hogy ismét érintkezésbe jusson a Földdel. Ez a lefelé húzó irányzat az ismétléssel csak növekszik és valószínű, hogy az illető erőfeszítést fog tenni, hogy érintkezésben maradhasson a fizikai világgal. A földi dolgok meglátásának ereje egy időre növekedni fog nála, majd hirtelen csökken és akkor az illető erejének eltűnését látva valószínűleg mentálisan szenvedni fog.   Sok esetben nemcsak hogy mérhetetlen és teljesen szükségtelen szenvedést okoznak maguknak, hanem erős és zabolátlan bánatukkal sokszor komoly kárt is okoznak, azoknak akiket gyászolnak.   Az asztrálsíkbeli élet egész tartama alatt, legyen az akár hosszú akár rövid, az ember ki van téve a földi befolyásnak. A Földön lévő barátok szenvedélyes bánata és vágyódása, melyet fentebb említettünk, az elhunyt ember asztráltestében rezgéseket hoz létre és így eljut az értelméhez az alsó Manaszhoz. Ekképpen álomszerű állapotából a földi élet élénk emlékezetére ébredve megkísérelheti, hogy földi barátaival érintkezésbe lépjen lehetőleg egy médium útján. Az ilyen felébredést gyakran kíséri nagy szenvedés és az Egó visszahúzódásának természetes folyamatát mindenesetre késlelteti.   Az okkult tanítás nem tanácsolja a halott elfelejtését, ellenkezőleg azt tanítja, hogy a halottra vonatkozó szeretetteljes emlékezés egy olyan erő, amely ha helyesen irányítjuk, a halottnak segítségére van a mennyvilág felé vezető útjában és a közbenső állapotokban való áthaladása valóban értékes lehet, mert a gyászolás nemcsak haszonnélküli, hanem káros is. Valóban ösztönszerű, hogy a hindu vallás a Shrabbha szertartásokat, a katolikus egyház pedig a halottakért való imákat írja elő.   Az imák, az őket kísérő szertartásokkal együtt elemi-lényeket teremtenek, melyek a Kámalokabeli lény asztrálteste ellen hatnak, meggyorsítják annak szétesését és így elősegítik a mennyei világ felé vezető útját.   Amikor például misét szolgáltatnak, azzal a határozott célzattal, hogy segítségére legyenek a meghaltnak, ez az erő alááradása révén kétségtelenül jó hatással lesz az illetőre: a reá való erős gondolás kétségtelenül megragadja a figyelmét és amikor a templomba vonzódik ő is részt vesz a szertartásokon és annak eredményeiben nagyban osztozik. Ha esetleg még öntudatlan, úgy a pap akarata és imája az erőáramot az illető felé irányítja.   Még a legáltalánosabb jellegű ima vagy óhaj is amely a holt javát célozza - bár valószínű, hogy határozatlan és ennélfogva kevésbé hatásos mint egy határozottabb gondolat -, összevéve olyan hatást hoz létre, amelynek fontosságát nehéz lenne túlozni. Európa keveset tud arról, hogy mit köszönhet azoknak a nagy vallási rendeknek, amelyek annak szentelik magukat, hogy éjjel- nappal szüntelenül az elhalt hívőkért imádkozzanak.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:54 - #14

XIII. fejezet   A halál utáni élet: az életelvek     Azt nem lehet állítani, hogy az emberben halálakor hirtelen változás megy végbe, ellenkezőleg, az ember halála után teljesen ugyanaz marad mint annak előtte volt, kivéve, hogy többé nincs fizikai teste. Ugyanaz az értelme, ugyanaz a hajlama, ugyanazok az erényei, bűnei; a fizikai test levetése nem jelent többet, mint egy kabát levetése. Azonfelül azok az álláspontok, melyek között magát találja ugyanazok, melyeket saját gondolatai és vágyai már megteremtettek számára. Nem létezik olyasmi mint kívülről jövő jutalom vagy büntetés, csupán csak a valóságos eredménye annak, amit ő maga tett, mondott és gondolt míg a fizikai világban élt.   Amint a halál utáni asztrál élet leírásával előrehaladunk felismerjük, hogy a való tények nagymértékben megegyeznek a katolikusoknak a purgatóriumra, valamint a görögöknek Hadesre vagy az alvilágra vonatkozó felfogásával.   A halál nagy, egyetemes szintezőként való költői felfogása pusztán csak tudatlanságból született lehetetlenség, mert tény, hogy a fizikai test elvesztése a legtöbb esetben sem a jellemben sem az értelemben semmi változást nem okoz, és így az úgynevezett halottak között is épp oly sok értelembeli különbség van mint az élők között.   Az első és legfontosabb tény, amit meg kell értenünk, hogy a halál után nem valami furcsa élet következik, hanem a jelen fizikai élet folytatása, azonban bizonyos megváltozott feltételek mellett.   Olyannyira így van ez, hogy amikor valaki először jut el az asztrálsíkra a fizikai halál után, nem mindig ismeri fel, hogy ő meghalt; és még akkor is, amikor rájön hogy mi történt vele, nem mindig érti meg mindjárt hogy az asztrálvilág miben különbözik a fizikaitól.   Sok esetben azt a tényt, hogy öntudatosak, teljes bizonyítéknak tekintik hogy nem haltak meg, és ez így van a lélek halhatatlanságába vetett hite dacára.   Ha az ember annak előtte sohasem hallott az asztrálsík életéről hajlamos, hogy többé kevésbé megzavarják őt azok a teljesen váratlan körülmények melyek között magát találja. Végül is elfogadja ezeket a meg nem értett állapotokat szükségesnek és elkerülhetetlennek tartván őket.   Az új világba tekintve első pillanatra valószínűleg csak kevés eltérést lát és feltételezi, hogy ugyanarra a világra tekint mint annak előtte. Amint már láttuk, az asztrálanyag minden egyes fokozatát vonzza a fizikai anyag megfelelő fokozata. Ennél fogva, ha úgy képzeljük, hogy a fizikai világ kitöröltetett a létből, anélkül, hogy bármi más változás történt volna, annak teljes másolatát még megtaláljuk az asztrálvilágban. Következésképpen az asztrálsíkon lévő ember látja a megszokott falakat, bútorokat, embereket, stb. éppen olyan tisztán körvonalazva a legsűrűbb asztrál anyagtípus által, mint annak előtte mindig. Ha azonban alaposabban megvizsgálná ezeket a tárgyakat észrevenné, hogy az összes részecskék látható gyors mozgásban vannak ahelyett, hogy csak láthatók lennének mint a fizikai síkon. Azonban, ahogyan azt néhányan alaposan megfigyelték az aki meghal, először nem is veszi észre hogy valami változás történt vele. Így azután, különösen a nyugati országokban, nehezen hiszik el, hogy meghaltak, egyszerűen azért, mert még látnak, hallanak, érezni és gondolkodni tudnak. A történtek felfogása valószínűleg lassanként megtörténik, amint az illető rájön, hogy bár láthatja barátait, azonban nem tud mindig érintkezni velük. Néha beszél hozzájuk és nem látszanak hallani őt; meg akarja érteni őket, és úgy találja hogy nem tud benyomást gyakorolni rájuk. Sőt, majd egy idő múlva arra is rájön, hogy álmodik, mert más alkalommal, amikor barátai alszanak, tökéletesen tudnak róla és beszélnek vele mint régen.   Majd fokonként kezdi megállapítani azokat a különbségeket melyek a jelen élete és azon élet közt van, melyet a fizikai világban élt. Például rövidesen úgy találja, hogy számára minden szenvedés és fáradtság megszűnt. Arra is rájön, hogy az asztrálvilágban a gondolatok és vágyak látható formában fejezik ki magukat, bár ezek legnagyobb részt a sík finomabb anyagából állnak. Élete előrehaladtával ezek mind jobban szembeszökőkké válnak.   Ezenfelül, bár az asztrálsíkon levő ember rendszerint nem képes látni barátai fizikai testeit, láthatja és látja is az asztráltestüket és következésképpen ismeri rezgéseiket és gondolataikat. Így nem lesz képes részleteiben is követni azok fizikai életének eseményeit, ellenben azonnal észreveszi az olyan érzéseket mint a szeretet, gyűlölet, féltékenység és irigység, mert azok asztráltestük által kifejezésre jutnak.   Így, bár az élők gyakran feltételezik, hogy „elvesztették” a halottat, a holtak egy pillanatig sincsenek abban a hitben, hogy elvesztették az élőket.   Valójában az asztráltestében élő embert (a halál után) sokkal gyorsabban és mélyebben befolyásolják a fizikai világbeli barátainak érzései mint amikor a Földön volt, mert a halottnak nincs fizikai teste mely megtompítja észrevételét.   Az asztrálsíkon lévő ember rendszerint nem teljes asztrálmását látja a tárgyaknak, hanem csak azt a részét, amely ahhoz a külön síkhoz tartozik amelyben ő abban az időben él.   Ezenfelül, az ember nem mindig ismeri fel bizonyossággal egy fizikai test asztrálmását még ha látja is őt. Rendszerint nagyfokú tapasztalatra van szüksége, mielőtt a tárgyak azonosságát tisztán meg tudja állapítani és minden kísérlete hogy foglalkozzék velük, könnyen lesz határozatlan és bizonytalan. Ennek példáit gyakran látni a kísértetjárta házakban, ahol kődobálás és fizikai tárgyak határozatlan és esetlen mozgatása történik.   A halott gyakran nem jön rá, hogy nem szükséges dolgoznia egy élőért, ennie, aludnia és így az ember a halála után folytathatja az ebéd készítést és elfogyaszthatja a teljesen képzelete által teremtett ételeket, sőt házat építhet magának hogy abban lakjék. Feljegyezték egy ember esetét, aki egy házat épített magának, követ kőre rakott, amikor is minden egyes követ külön-külön teremtett meg saját gondolataival. Természetesen ugyanezzel az erőfeszítéssel egyszerre az egész házat is megteremthette volna. Néha rávették, hogy mivel a köveknek nincs súlyuk, a fizikai sík állapotaitól eltérő állapotok között van és így további felfedezésekhez juttatták.   Hasonlóképpen, valaki aki előtt az asztrálélet feltételei újak, egy szobába való be- és kilépését továbbra is az ajtón keresztül folytathatja, nem jővén rá, hogy a falakon éppen olyan könnyedén mehet keresztül.  Ugyanazon okból a földön járhat, bár éppúgy repülhet is a levegőben.   Ha valaki már a földi élete alatt megismerkedett olvasás útján vagy másképpen az asztrálélet általános feltételeivel, a halál után természetesen többé-kevésbé ismerősnek találja magát e téren és ennek következtében nem kell a fejét törnie, hogy mit is csináljon.   Az e tárgyra vonatkozó okkult tanítás értelmes megismerése, amint a tapasztalás mutatta, a halál után magában is rendkívüli előnnyel bír az illetőre nézve és pusztán az, hogy valaki hallott az asztrálélet feltételeiről már nagy előnyt jelent, bár ezeket a tanításokat úgy tekinthette, mint egyikét a sok feltevésnek és többet már nem is törődött velük. Mások, akik az asztrálvilágot illető ismeretük szempontjából nem ilyen szerencsések, legjobb, ha áttekintik helyzetüket és kísérletet tesznek hogy meglássák a körülöttük levő élet természetét és azt, hogy hogyan lehet az a leghasznosabb számukra. Ezen felül jól teszik ha egy tapasztalt baráttal beszélnek erről.   A fent leírt élet állapotai alkotják a Kámalokát, szó szerint a Káma vagy vágy helyét, a skolasztikus irodalom limbuszát. Általában a Kámaloka azt a helyet jelenti, amelyet értelmes és félig értelmes lények népesítenek be. Sokféle típusú és alakú élő népesíti be, melyek annyira eltérnek egymástól, mint ahogy egy fűszál eltér egy tigristől vagy a tigris az embertől és természetesen az elhunyt emberi lényeken kívül sok más lény is él itt. Áthatja a fizikai világot és az asztrálist a fizikai világ hatja át, azonban, minthogy az anyag állapota e két világban eltér egymástól, együtt léteznek anélkül, hogy az egyik világ lényei tudomással bírnának a másik világ lényeiről. A két világ lakói egymás jelenlétéről csak rendellenes körülmények között vehetnek tudomást.   Így tehát a Kámaloka nincs elkülönítve az asztrálsík többi részétől mint egy határozott hely, hanem csak azon lények öntudatállapotai által van elkülönítve akik hozzá tartoznak. Ezek a lények olyan emberi lények - lévén akik levetették már a sűrű testet és az étermást -, akik még nem váltak el a Kámától, azaz az érzés és vágytermészetüktől. Ezt az állapotot Pretalokának is nevezik a preta azaz emberi lény lévén, aki elvesztette ugyan fizikai testét, azonban még meg van terhelve állati természetének ruházatával.   A Kámaloka állapot az asztrálsík minden egyes alsíkján megvan.   A meghaltak először a nagyfokú nyugtalanság állapotában vannak, egyesek pedig tényleg meg vannak rémülve. Ha találkoznak azokkal a gondolatformákkal melyeket ők és fajtájuk teremtett meg – egy személyes ördög, egy haragos, és kegyetlen istenség és az örök büntetés gondolataival – gyakran jutnak a szánalmas félelem állapotába és hosszú ideig tartó heves mentális szenvedésen mehetnek keresztül, mielőtt megszabadulnának az ilyenfajta hamis felfogástól.   Az igazság érdekében meg kell említenem, hogy ez a rémületes rossz csak az úgynevezett protestáns felekezetek között veszi fel legélesebb alakját. A nagy római katolikus egyház a purgatóriumra vonatkozó tanításaival sokkal jobban megközelíti az asztrálsík helyes fogalmát és ájtatos hívei mindenesetre megállapítják, hogy az az állapot amiben röviddel a halál után találták magukat csak ideiglenes, és feladatuk az, hogy erős spirituális törekvéssel megkíséreljék az abból való kiemelkedést, amint csak lehetséges, mialatt minden szenvedést ami érheti őket úgy fogadnak, mint amelyre jellembeli fogyatékosságaik csökkentése céljából szükségük van, mielőtt magasabb és ragyogóbb régiókba emelkedhetnének.   A fentiekből látjuk, hogy bár az embereket vallásuk megtanította, hogy mi vár rájuk és hogyan éljenek az asztrálsíkon, ezt a legtöbb esetben nem teszik meg. Így aztán azon új világra vonatkozólag, amelyben magukat találják, jó sok magyarázatra van szükség a halál után, éppúgy, mint annak előtte is, azonban csak kevesen vannak akik értelmesen fogták fel a fejlődés tényét, és akik némileg megértvén helyzetüket, tudják, hogy mi a legjobb teendő. Manapság sok ember, úgy „élő” mint „holt” foglalkozik azzal, hogy keresse és segítse azokat, akik a halál utáni életet illetőleg tudatlanságban haltak meg. (Lásd a „Láthatatlan segítők” című XXVIII. fejezetet) Szerencsétlenségre azonban, miként a fizikai síkon, úgy az asztrálsíkon is a tudatlanok csak ritkán készek arra, hogy hasznát vegyék a bölcsek tanácsának vagy példájának.   Az olyan számára, aki fizikai halála előtt már megismerkedett az asztrálélet állapotaival, ezen élet egyik legkellemesebb jellegzetessége a szükségességektől való teljes mentesség, mint pl. az evés és az ivás, melyek a fizikai életet terhessé teszik. Az asztrálsíkon az ember valóban szabad, szabadon teheti azt amit akar és azzal tölti idejét amivel akarja.   Amint már említettük, az aki fizikailag meghalt, folytonosan visszahúzódik önmagába. Az egész élet és halál ciklust így egy ellipszishez lehet hasonlítani, melynek csak a legalacsonyabb része nyúlik le a fizikai világba. A ciklus első része alatt az Egó belemerül az anyagba. Az ív központja a fizikai élet központja kellene hogy legyen amikor az Egó kifelé való rohanását befejezte és a visszahúzódás hosszú útjába kezd.   Ilyenképpen minden fizikai testetöltést úgy lehet tekinteni, mint az Egónak, akinek lakhelye a mentálsík magasabb része, kifelé, az alsóbb síkba való kihelyezését. Az Egó a lelket mint valami beruházást vetíti ki és reméli, hogy befektetését tapasztalatokkal gazdagabban veszi vissza, amely új tulajdonságokat fejlesztett benne.   A halál utáni életnek az asztrálsíkon eltöltött része ennélfogva határozottan a visszafelé, az Egó felé húzódás időszaka. A fizikai élet utolsó része alatt mind kevesebb kellene az ember gondolatainak és érdeklődésének pusztán a fizikai dolgokra irányulnia; hasonlóképpen az asztrálélet alatt mind kevesebb figyelmet kellene szenvednie az alsóbb asztrális anyagnak, melyből a fizikai tárgyak mása áll és a legmagasabbrendű anyaggal kellene foglalkoznia, melyből a gondolat és vágyformák állnak. Nem annyira térbeli helyzetét változtatta meg, bár részben ez is történt, (lásd XIV. fejezet) mint inkább érdeklődése központját változtatta meg, így azután az elhagyott fizikai világ mása lassan eltűnik látása elől és élete mindjobban a gondolatvilágban való életté lesz. Vágyai és érzései még kitartanak, és ennek következtében, - amit annak a készségnek tudhatni be, amellyel az asztrálanyag vágyainak és gondolatainak engedelmeskedik – az őt körülvevő formák nagyon nagy mértékben a saját érzéseit fogják kifejezni, melyek természete határozza meg főképpen, vajon élete boldog vagy szomorú lesz-e.   Bár ebben a könyvben nem foglalkozunk a halál utáni élet azon részével, melyet a „mennyei világban” azaz a mentálsíkon tölt el, mindamellett hogy megértsük, hogy mi történik az asztrálsíkon az asztráltesttel, szem előtt kell tartanunk, hogy az asztrálélet az élet és a halál teljes körforgásában, főleg egy közbeeső állapot, előkészület a mentálsíkbeli életre.   Amint már láttuk, nem sokkal a fizikai halál után, az asztráltest felszabadul; az öntudat szempontjából kifejezve, a Kama-Manas szabad. Ebből, az alsó Manas ezen része, mely nincs ki nem bonyolíthatóan elkeveredve a Kámával, lassan elválik, oly tapasztalatokat vivén magával, melyek alkalmasak a felső mentáltestbe való beépítésre.   Időközben az alsó Manas azon része, amely még elkeveredve marad a Kamával, az asztráltestnek egy némileg zavaros tudatosságot ad az éppen lezárt élet eseményeinek töredékes emlékezetével. Ha a vágyak és érzések erősek voltak és a mentálelem gyenge, akkor az asztráltest nagyon megerősödik és hosszú ideig fennmarad az asztrálsíkon. Nagyfokú öntudatot árul el, amelyet a belekeveredett mentálanyag okoz. Másrészt, hogyha az éppen bezárult életet  mentalitás jellemezte és inkább tisztaság semmint szenvedély, úgy az asztráltest alig erősödik, csupán csak halvány képmása lesz az embernek és aránylag gyorsan fog szétoszlani és elenyészni.

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:53 - #13

XII. fejezet   A halál és a vágy elemi-lény     Halál alkalmával az öntudat a fizikai testből egy rövid időre, rendszerint néhány órára az étermásba húzódik vissza, majd pedig az asztráltestbe lép be.   Így a halál a levetkőzés vagy kihúzódás folyamatából áll. Az Egó, az ember halhatatlan része, egymásután megszabadul külső hüvelyeitől, először a sűrű fizikaitól, azután az étermástól és majd amint később látni fogjuk még az asztráltesttől is.   A tulajdonképpeni kilépés majdnem minden esetben tökéletesen szenvedésmentesnek látszik, még a rettenetes szenvedéssel járó hosszú betegség után is. A halott békés kinézése bizonyítja ezt az állítást és legnagyobb részt azoknak közvetlen bizonyságából is van merítve, akiket erre nézve közvetlen a halál pillanata után megkérdeztek.   A halál tényleges pillanatában, még ha hirtelen is történik az, az ember egész elmúlt életét a legkisebb részletekig meglátja önmaga előtt elvonulva. Egy pillanat alatt látja az okok egész láncolatát amelyek élete alatt működtek; látja és most megérti önmagát olyannak, amilyen a valóságban, önámítástól és hízelgéstől mentesen.   Szemlélőként állva ott, s lenézve a küzdőtérre végigolvassa életét.   Az öntudat állapota közvetlen a halál pillanata után békés és álomszerű. Van egy bizonyos ideig tartó öntudatlanság is, mely néhány pillanatig tart, bár néhány percig is előfordulhat, esetleg néhány óráig, néha napokig vagy hetekig.   A fizikai test és asztrálmása közötti természetes vonzódás olyan, hogy a halál után az asztrálmás a megszokás erejénél fogva megtartja megszokott alakját; következésképpen az ember fizikai kinézése a halál után majdnem változatlanul megmarad. Majdnem – mert tekintettel arra, hogy az asztrálanyagot a gondolat nagyon könnyen alakítja, az, aki a halál után önmagáról megszokásból mint olyan fiatalról gondolkozik, amilyen tényleg a halál alkalmával volt, valószínűleg némileg fiatalabb kinézést fog magára ölteni.   A halál után nemsokára, legtöbb esetben, fontos változás megy végbe az asztráltestben, ami a vágy elemi-lény működésének következménye.   Az asztráltest anyagának nagy részét az elemi eszencia képezi; ez az eszencia élő, bár nem értelmes, és erre az időre el van szakítva az asztrális eszencia általános tömegétől. Vakon, ösztönösen és ész nélkül a saját célját követi és vágyainak kielégítésében és fejlődése elősegítésében nagy ügyességet árul el.   Az ő fejlődése abban áll, hogy alászáll az anyagba és célja, hogy ásványi Monáddá legyen. Ennélfogva életcélja az, hogy oly közel jusson a fizikai síkhoz, amennyire csak lehetséges és durvább rezgésekből oly sokat tapasztaljon ki amennyit csak lehet. Nem tud, de nem is tudhat semmit sem az emberről, akinek asztráltestében az idő szerint él.   Arra vágyik, hogy megtartsa önálló életét és érzi, hogy ezt csak az emberrel kapcsolatban teheti meg; tudatában van az ember alsóbb értelmének és rájön, hogy minél több mentális anyagot képes önmagában elkeverni, annál hosszabb ideig tartó lesz asztrálélete.   A fizikai test halálakor, tudván, hogy különvált életének ideje korlátozott, és tudva, hogy az ember asztrálhalála kisebb vagy nagyobb gyorsasággal bekövetkezik, hogy az ember asztráltestét a lehető leghosszabb életűvé tegye, annak anyagát közös központú gyűrűbe vagy burokba rendezi úgy, hogy a legdurvább van legkívül. A vágy elemilény szempontjából ez nagyon helyes okoskodás, mert a legdurvább anyagot lehet a legtovább együtt tartani és képes legjobban állani a harcot.   Az újrarendezett asztráltestet Vatana-nak vagy szenvedőtestnek is nevezik. Egy nagyon rossz ember esetében, akinek testében a legdurvább anyag van túlsúlyban, a test neve Dhurvan vagy erős test.   Az asztráltest újrarendezése a fizikai test másának felületén, nem pedig az őt körülvevő tojásalak felületén megy végbe.   Ennek célja megakadályozni az asztrálanyag szabad és teljes keringését, amely rendszerint az asztráltestben megy végbe. Ezenfelül az ember csak azokra a rezgésekre képes válaszolni, melyeket asztráltestének legkülső része fog fel. Így az ember úgyszólván egy asztráldobozba van bezárva, minthogy csak azt képes látni és hallani, amely a legalacsonyabb és legdurvább síkhoz tartozik.   Bár magas befolyások és gyönyörű gondolatformák között él, létezésüket illetőleg majdnem teljesen öntudatlan, mert az asztráltestének azon részecskéi, melyek ezekre a rezgésekre válaszolni képesek volnának úgy el vannak zárva, hogy nem érhetők el.   Következésképpen, mivel más emberek asztráltestének csak a legdurvább anyagát képes érzékelni és egyáltalán semmit sem tud a saját korlátozottságáról, felteszi, hogy azok a személyek akiket lát, csupán csak azokkal az elégtelen jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyeket ő észrevenni képes.   Minthogy csak azt képes látni és érezni ami a legalacsonyabb és legdurvább, a körülötte lévő emberek úgy tűnnek fel előtte, mint a bűn szörnyűségei. Ilyen körülmények között alig lehet csodálni, hogy az asztrálvilágot pokolnak tekinti.   Az asztráltestnek a vágy elemilény által való újrarendezése egyáltalán nem befolyásolja a tojásalakon belül levő forma felismerhetőségét, bár a végbemenő természetes változás egészében arra törekszik, hogy a formát az idő előrehaladtával némileg halványabbá és spirituálisabb kinézésűvé tegye, melyek okait azonnal megmagyarázzuk.   Az idő előrehaladtával a legkülső burok vagy gyűrű szétoszlik. Ekkor az ember képes a következő magasabb asztrálsík rezgéseire válaszolni és így a „következő alsíkra” emelkedni; így megy ez egyik alsíkról a másikra. Minden egyes alsíkbeli tartózkodása természetesen olyan időtartamú lesz, amely megfelel az asztráltestében levő és ezen alsíkhoz tartozó anyag mennyiségének valamint tevékenységének.   Amikor azt mondjuk, hogy az ember az egyik alsíkról a másikra „emelkedik”, egyáltalán nem szükséges, hogy a térben mozogjon, inkább öntudatát viszi át az egyik alsíkról a másikra. Az újrarendezett asztráltestű ember öntudatközpontja a külső burokból a befelé következőbe tolódik át. Az ember így közömbössé válik az anyag egyik rendjének rezgéseivel szemben és helyette egy magasabbrendű anyag rezgéseire válaszol. Ily módon úgy tetszik mintha az egyik világ a maga jeleneteivel és lakóival együtt lassan eltűnnék látása elől , míg egy másik lassan kifejlődnék.   Amint a burok rendszerint lassan szétoszlik, az ember úgy találja, hogy a fizikai tárgyak mása mind homályosabbá válik, ellenben a gondolatformák mind jobban és jobban élőkké válnak számára. Ha ezen folyamat alatt időnként másokkal találkozik, úgy képzeli, hogy az illetők jelleme állandóan javul és ez pusztán azért van, mert ő maga képessé vált ezen jellemek magasabb rezgéseinek észrevételére. Az asztráltest újrarendezése valóban állandó akadálya annak, hogy valaki barátait igazán és teljesen lássa azok asztráltestének minden állapota alatt.   Az asztráltest újrarendezésének ezt a folyamatát, amely a legtöbb embernél megtörténik, meggátolhatja azzal, hogy az ember akaratát ellene szegezi. A valóságban bárkinek aki megérti az asztrálsík állapotait, teljesen ellene kellene szegülnie az asztráltest vágy elemilény általi újrarendezésének. Ez esetben az asztráltest részecskéi keverten maradnak, úgy mint az élet alatt, és ennek következtében az ember ahelyett, hogy egy időben csak egyetlen asztrál alsíkra volna korlátozva, minden alsíkon szabad marad asztrálteste összetételének megfelelően.   Az elemilény, mivel a maga sajátságos fél-öntudatlan módján meg van ijedve, meg fogja kísérelni ezt a félelmét átvinni az emberre, aki kizökkenti őt az újrarendezésből. Ezért olyan hasznos az, hogy az ember ezeket a dolgokat már halála előtt ismerje.   Ha az újrarendeződés vagy burokképződés már megtörtént, még lehetséges, hogy ezen állapotot megtörje olyasvalaki, aki segíteni óhajt az illetőn, aki ily módon az egész asztrálsíkon való munkára szabadul fel, ahelyett, hogy csak egy síkra lenne korlátozva

Fatyol

Előzmény | 2005.10.12. 10:53 - #12

XI. fejezet   Az öntudat folytonosága     Amint már láttuk, hogy az egyik ember vehikulumából a másikba teljes öntudatossággal léphessen át, például a fizikaiból az asztrálba, vagy fordítva, szükséges, hogy a testek közötti kapcsolatok kifejlődhessenek. A legtöbb ember mit sem tud ezekről a kapcsolatokról és a kapcsolatokat nem éltetik tevékenyen és ezért a fizikai test szerveihez hasonló csenevész állapotban vannak. Használat által kell azokat fejleszteni és azzal kell működésbe hozni, hogy az ember figyelmét reájuk szegezi és akaratát használja. Az akarat felszabadítja és irányítja a Kundalinit, azonban, hacsak előzőleg meg nem történik a vehikulumok teljes megtisztítása, a Kundalini rombolólag hat ahelyett, hogy éltetné az energiát. Innen van az, hogy minden okkult tanító ragaszkodik annak szükségességéhez, hogy a valódi yogát tisztulás előzze meg.   Ha valaki alkalmassá tette magát arra, hogy a kapcsolatok éltetésében segítség nyújtassék neki az ilyen segítség magától értetődőleg elkerülhetetlenül elérkezik hozzá azok részéről, akik mindig keresik az alkalmat, hogy segítségre legyenek a komoly önzetlen törekvésben. Egy napon majd úgy találja, hogy mialatt teljesen ébren van elválik fizikai testétől és az öntudatosság minden megszakítása nélkül szabadnak találja magát. Az egyik testből a másikba való átlépés gyakorlattal majd természetesebb és könnyebb lesz. A kapcsolatok kifejlesztése áthidalja a fizikai és asztrális öntudat közötti szakadékot úgy, hogy az öntudat folyamatossága tökéletes.   Azután így a tanuló nemcsak azt tanulja meg hogy pontosan lásson az asztrálsíkon, hanem azt is, hogy a látottak emlékezetét pontosan átfordítsa az asztrálisból a fizikai agyba. Ennek megkönnyítése céljából gyakorolja magát abban, hogy öntudatát megszakítás nélkül vigye át a fizikai síkról az asztrálisba és mentálisba és viszont; mert amíg ezt nem tudja megtenni, addig megvan annak a lehetősége, hogy emlékezete részben elveszhet vagy eltorzulhat azon tiszta közbeeső részek alatt, melyek a különféle síkokbeli öntudatosságának időszakait egymástól elválasztják. Ha valaki tökéletesen megszerezte az öntudat áthozatal erejét, a tanítványnak az az előnye lesz, hogy az összes asztrálképességeit használni tudja nemcsak mikor alvás vagy transz alatt testén kívül van, hanem akkor is, amikor a rendes fizikai élete alatt teljesen ébren van.   Ahhoz, hogy a fizikai ébertudat magába foglalja az asztráltudatosságot is, szükséges, hogy a nyálkatest tovább fejlesztessék és hogy az atomok negyedik területe is tökéletessé tétessék.   Azon módszeren kívül, hogy az ember az öntudatát ugyanazon a síkon, például az asztrális atomikus alsíkról a legalsóbb mentálisra átvigye, van egy másik összeköttetési vonal is, amelyet „atomikus rövidítésnek” lehet nevezni.   Ha az asztrális, mentális, stb. atomikus alsíkokat úgy vázoljuk magunk elé, hogy ezek egy bot mentén egymás mellett fekszenek, a többi alsíkokat úgy vázolhatjuk, mintha azok a botról hurkokban lógnának le, mintha egy darab zsinór volna lazán a bot köré csavarva. Nyilvánvaló ezután, hogy az ember az egyik atomikus alsíkról a másikra a bot mentén jutna el röviden vagy pedig a függő hurkokon, melyek az alacsonyabb alsíkokat jelképezik, föl és alá haladva.   Gondolkodásunk rendes folyamata az, hogy állandóan az alsíkon haladunk keresztül; ellenben a zseni felvillanásai a megvilágosító eszmék csak az atomikus alsíkon haladnak át.   Van egy harmadik lehetőség is amely síkjainknak a kozmikus alsíkhoz való viszonyával kapcsolatos, azonban az sokkal érthetetlenebb semhogy egy oly munkában tárgyalhassuk, amely csak az asztrálsíkkal és jelenségeivel szándékozik foglalkozni.   Természetes, hogy a fizikai és asztrálsík közötti öntudatfolytonosság elnyerése egymagában nem elegendő, hogy emlékezzünk az elmúlt életekre. Ehhez sokkal magasabb fejlettség szükséges, melynek természetével nem szükségtelen itt foglalkoznunk.   Az, aki ilyenképpen az asztrálteste feletti teljes uralomra tett szert, természetes fizikai testét nemcsak alvás alatt hagyhatja el, hanem tetszés szerinti időben és messze távolságokra távozhat el stb.   A médiumok és érzékeny emberek asztráltestüket öntudatlanul vetik ki amikor transzba esnek, azonban a transzból való visszatérés rendszerint nem jár együtt a szerzett tapasztalatok agyemlékezetével. A gyakorlott tanítványok asztráltestüket tudatosan képesek kivetni és a fizikai testtől messze távolságokra képesek eljutni, visszatéréskor a szerzett tapasztalatoknak teljes és részletes emlékezetét hozva magukkal.   Az ilyen kivetett asztráltestet megláthatják az érzékenyek vagy akik véletlenül ideiglenesen rendellenes idegállapotban vannak. Sok olyan asztrál látomást jegyeztek fel, amikor a halál pillanatához közelálló haldoklónál a közelgő alvás olyannyira meglazította az életelveket, hogy lehetővé tette ezt a megjelenést olyanok számára, akik ezt a mutatványt máskor képtelenek lennének megtenni. Az asztráltest sok betegség esetén is felszabadul. Az ilyen asztrálutazások feltétele a fizikai test tevékenységtől való mentessége.   Az, aki érti a módját ideiglenesen megsűrítheti az asztráltestét azáltal, hogy a környező légkörből fizikai anyagrészecskéket vonz beléje és így eléggé „anyagiasul” hogy fizikailag láthatóvá váljék. Ez a magyarázata annak a sok „látomás”-nak amelyben egy fizikailag jelen nem levő személyt barátai rendes fizikai látással meglátták.

[31-12] [11-1]