Edith Piaf

Edith Piafról szóló kis megemlékezésem egy nagyszerű barátnőm írásával  szeretném méltóvá tenni.

Sinka Zsuzsanna:

EDITH PIAF

A kis verébről (mert a neve ezt jelenti), csak elhomályosult szemmel tudok beszélni. Amikor a hatalmas párizsi tömeg 48 évesen a koporsóba helyezett tetemet szinte a vállán vitte, mindenki tudta, a pillekönnyű asszony mázsás köveket visz még a halálba is.

1915 – 1963 október 11. Egy aprócska asszony életének határdátumai.

Ez a nő mindent elkövetett maga ellen, amit egyáltalán nem szabad. Csodával határos, hogy egyáltalán 48 évre futotta. Utcai mutatványosok gyerekeként születve a papával járta a macskakövet. Mami hamar lelécelt. Hétévesen megvakult. Tíz éves korában teljesen visszanyerte a látását. Innen volt az a megfellebbezhetetlen szokása, hogy fontos döntés előtt azonnal Lisieux-be utazott, Szent Terézhez. Ő gyógyította meg.Tőle kapta a tanácsokat,ha kérte. Nagyon fiatalon összeállt egy vagánnyal és született egy kislánya. A gyerek nagyon hamar meghalt. Nem volt miből eltemetni. Akkor olyanra vetemedett, amit se azelőtt, se azután soha nem tett. Szobára ment egy elegáns idős úrral: -Mit akar itt,kislányom?- kérdezte a bölcs úr. -El kell temetni a gyerekemet.-válaszolta. Az idős úr az összeget az asztalra helyezte és távozott.

Akkor fogadta meg, hogy soha nem tagadja meg a segítséget. Londonban óriási sikerű koncertet adott. Az ötözőben egyszer gyeresírásra lett figyelmes. Még utána tudott futni a zokogó anyának, aki térdreborulva vallotta ki, hogy lehetetlenné válik az élete, botlása miatt. Edith hatalmas összegről szóló csekket állított ki a nevére. Később levelet kapott Párizsban, hogy az angol lány jól van, férjhez ment és a kislányt Edith-nek keresztelték. Mivel az utca nevelte, egyik nap a másik után éltek, nem tanult meg bánni a pénzzel, nem is törődött vele.

Állandóan beteg volt. Folyton operálni kellett valami miatt. Erre jött az ivászat, a drog, semmit ki nem hagyott. Imádták a férfiak, ő sem vetette meg őket, voltak férjek, kiktől békén megvált. Az ökölvívó nagyon nagy szerelem volt. Bár a férfinak felesége és fia volt, elhatározták, hogy összekötik az életüket. Koncertezett, mikor jött a hír, lezuhant a repülőgép, rajta az imádott kedves. Mégis befejezte a műsort.

Volt olyan állapotban, hogy sem beszélni, sem járni nem tudott.

Ráadták kis fekete ruháját. Szószerint feltették a színpadra. Megszólalt a zene és énekelt. Azt mindenki tudja, hogyha valaki énekest akar hallani, az operaházba megy (Leonard Cohen is így gondolja).

Ennél a műfajnál az előadó szuggesztív lénye, az általa képviselt és megelevenített utcai varázslat, a hétköznapok bája zseniális.”L’Accordéoniste”,

„Bravo pour le clown”,”Bal dans ma Rue”- ezek mind az élete darabjai, a harmonikás, a bohóc,az utcabál. Varázslatos az alázata, ahogyan a tehetséget felismerve útra indított sok fiatalt. Személyesen körbetelefonálta Párizst, hogy az ő kedvéért hallgassák meg az Olympia színpadán a debütáló Yves Montand-t.

Charles Aznavour-t is ő indította el. Szemben laktak, nyitva volt az ablak.

-Most jöttél,gyere lakjál nálam!- mondta Aznavournak és kemény munkával készítette föl a színpadra. Csodálatos a duettjük „Les Amants”, ahol engedi a férfihangot érvényesülni, később belesimul az ő hangja is a dallamba. Az igazi művészt a feltétlen alázat fémjelzi a másik tehetsége előtt. Mivel folyton beteg volt, egyszer az északi államok egyikében, talán Svédországban nagyon rosszul lett. Kibérelt egy repülőgépet, mert ő csak és kizárólag Párizsban volt hajlandó meghalni. Akkor ez még nem következett be. A házával se nagyon tudott mit kezdeni. Telerakta a barátaival, ő meg a házmesterlakásba ment le. Ennyire nem érdekelte. Egyszer egy ismeretlen nagyon lángra lobbantotta a szivét. Szokásával teljes ellentétben neves szalonban vagyont érő ékszekollekciót vásárolt magának. A pali harmatgyengének bizonyult, nem ért semmit.

Ez a csepp mérgében lehúzta a vagyont érő holmit a klozeton.

Ezeket a rá jellemző dolgokat egy kórházi ágyon mesélte diktafonba valakinek, akiben megbízott, hogy írja meg, ha akarja,milyen az isteni Piaf, színfalak nélkül. Amikor rámdől a ház,akkor 

„Mon Dieu”, ”Hymne á l’amour”, ”Non,je ne regrette rien” szól, ilyenkor kővé meredek. El kell hinnem a hitét, el kell hinnem, hogy a szerelemnek himnusz jár és bizonyságot lelek, hogy én sem bántam meg semmit.

A „Mylord” az utcalány diadala a fizetett szerelmet koldulók fölött.

Meg kicsit tiszteletadás annak a kedves, idős úrnak… Már halálos betegen talált rá a legképtelenebb szerelem, ami a földön létezik.

Ő 46 éves volt és alig tudott járni, a görög isten 26. Bonyolult görög nevét ő Theo Sarapo-ra keresztelte. Meg volt győződve, hogy énekest csinál belőle. Az Olympia színpadán énekelnek egy bájos, semmitmondó számot

„Mi a szerelem”. Annyira ragyog a szeme, annyira segíti, annyira akarja a sikerét, hogy fökzúg a taps. Ennek láttam a televízió által készített felvételét. A cseppség a görög istennek a derekáig ér. Amikor az ember szerelmes, nem hallja meg, mert nem akarja meghallani, hogy nazális, erősen átlagos hangról van szó, minden művészi fűtöttség nélkül.

Nem is hallottunk róla azóta. Ennek  a fiúnak Párizs mellett lakott a családja, szülei,két huga. Az apa a görög borbély aggódva kérdezte a náluk mindig nagy szeretettel látott menyjelöltet – lesz-e valami a fia törekvéseiből. Ő azt szerette volna, ha tőle átveszi a boltot. Edith megnyugtatta, tehetséges, ő segíti mindenben. Az anyósa fiatalabb volt, mint ő.Minden vasárnap hivatalosak voltak ebédre, majd nagy gyümölcskosárral bocsájtotta őket haza a család. Az esküvő előtt az összes kétség ráomlott. Ordítva zokogott: -Nem mehetek hozzád!

Te szép vagy és fiatal, én egy rom vagyok, alig tudok fölkelni! Nem megyek hozzád!- A fiatalember tántoríthatatlan volt: -Látod, most megint meg kell igazítanom az arcodat, meg is kell fésüljelek, hogy időben odaérjünk!- Megfésülte a pici asszonyt, rendbeszedte.

Elhajtattak a városházára. Edith halálosan félt, mit fog erre szólni a KÖZÖNSÉGE, akikért élt. A szertartás után kimentek a városháza balkonjára. A tömeg már várta őket. Zúgott az éljenzés:

-Éljen Edith,éljen Theo!- s a kicsi asszony ekkor lett igazán madame… akárkicsoda, mert a görög nevet képtelen vagyok megjegyezni.

Meg kell még említeni, a házasága előtt is elment Lisieux-be, meghallgatni Teréz tanácsát. Terézke jóváhagyta, ennek ellenére tört fel benne esküvő előtt a kétség. Ha valaki sandán arra gondol, hogy naná, persze a pénz miatt, akkor nagyon mellétrafál. Edithnek nem volt pénze. A jogdíjakkal nem tudom mi a helyzet, de ehhez a kapcsolathoz nem illendő ilyen gyalázatosságokat társítani. A temetés közvetítésekor egy pillanatra mutatták az özvegyen maradt férj gyönyörű arcát.

Nagyon meg volt törve.

1963 október 11.-én elszállt a világ legcsodásabb kicsi verebe. Vele szállt az érdes hang, a szívet mélyen bemaró csodát, emberséget, hitet, szerelmet  utánozhatatlanul, egyszerien hírdető nagy művész.

Nevelte az utca, tanította a sors, arculcsapták, felállott, agyonmérgezte magát, megmaradt. Éltette a közönsége, akik mindig szívszakadva és teltházakkal várták mindenhová. Mikor fölteszem, mindig a Theo-val énelelt duett képe jelenik meg előttem. Az a mosoly maga volt a boldogság, a maradék élet, a legeslegutolsó csodás ajándék, amit az élettől sokszorosan kiérdemelt. Kegyeltjei vagyunk a sorsnak, hogy hallhatjuk őt. Azt a fiatalembert pedig sokszorosan áldja meg az isten az egész jóságos görög családjával együtt. A mi kismadarunknak az életébe őáltaluk költözött be a magánélet felhő nélküli ragyogó napsugara.

Béke veled kismadár, hallgatunk, ne félj, itt vagy velünk és most is segítesz, mint életedben annyit megtetted.

Éljen Edith! Éljen Theo! Amen.